Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-04 / 78. szám
JL «ItlllllllltlililiilliililiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiillllllilillllllllflHlliiliiliiiiiirffllllllfllllllillHilCflimiüTlifiiililllilliliiliiilllilllllilHIiliiiiffiillililiillllfllililillfililllliliiliiiiii | Mindig kedves 1 elvtárs? A z építőipari középvezető, aki készségesen hozott össze egy széles látókörű, minden iránt érdeklődő kubikossal, a nyilatkozat megjelenése után néhány nap múlva az SZTK előcsarnokában megbántva mondta: ezt a cikket nem így kellett volna megírni. Elárulhatjuk, gyakran hangzik el hasonló kifogás, s ezek elsősorban nem azért érdemelnek figyelmet, mert újságcikkekre vonatkoznak, sokkal inkább azért, mert egy rossz szemléletet tükröznek. Mintha a kubikosnak kizárólag akkor lenne joga a nyilvánosság előtt is elmondani saját véleményét a munkahelyéről, a szakszervezetéről, a keresetéről, ha előzőleg konzultálna valamelyik felettesével. A szóbanforgó széles látókörű, minden iránt érdeklődő kubikos mikor nyilatkozott, a maga nézőpontjából, a saját véleményét mondta el az újságírónak — tegyük hozzá — a megyei pártbizottság lapjának, s ezzel a véleménnyel lehet, esetleg kell is vitatkozni, de másként megírni nem szabad. A középvezető nyilván azért mondta, hogy ezt a cikket nem így kellett volna megírni, mert a maga nézőpontjából másként látja, és nem úgy ítéli meg a dolgokat, mint a kubikos. Kérdés azonban, hogy kinek van igaza? Az újságolvasók ezt a kérdést kizárólag akkor tudták volna eldönteni, ha a középvezető a témával kapcsolatban nyilvánosságra hozza saját véleményét is. Erre azonban nem került sor. Feltehetően azért, mert éppen azok viszolyognak a nyilvánosság elé állni, akik a kisebb beosztású emberek véleményéről azt tartják, hogy annak minden esetben egyeznie kell az igazgató, a műhelyfőnök, az építésvezető, a brigádvezető, vagy akár a miniszter véleményével. S ok munkahelyen még ma is szentségtörésnek, sőt politikai vétségnek tekintik, ha mindez másként van. S itt kezdődnek azok a termelésre, közérzetre egyaránt kiható bajok, az élő, eleven vitákat csírájukban elfojtó súlyos hibáik, amelyek ma még elég gyakoriak. Maradjunk a kubikos nyilatkozatánál. Amit ez az ember az újságírónak elmondott, az egy értékes, nagyszerű hozzászólás lehetett volna a termelési értekezleten, vagy a szakszervezeti taggyűlésen. Hogyan van az, miközben a dolgozók telítve vannak valódi vitákra serkentő mondanivalóval, ennek ellenére még mindig sok a lapos, semmitmondó felszólalás, vagy a tüntető hallgatás. A válasz kézenfekvő. A dolgozók helyenként attól tartanak, elvtársi vita helyett neheztelés, nehezen kivédhető mellőzés, háttérbe szorítás lesz a vége annak, ha nem úgy beszélnek, hogy a főnöknek is tetsszen. De elvárhatjuk-e a dolgozóktól, hogy kizárólag azt mondják, ami megegyezik a vezető véleményével? Nagyon jogos ez a kérdés. Hasonlóképpen indokolt a másik is. A reform időszakában fenntartható-e még az az állapot, hogy az igazgató a főhatósága előtt csak fej bólogató János legyen? Semmi esetre sem. Előfordulhat, hogy a dolgozónak nincs igaza, vagy nem látja azokat az összefüggéseket, amelyek a munkahely vezetője számára kézenfek- vőek, de ezek a dolgok kizárólag akkor tisztázódhatnak megnyugtatóan, ha álviták helyett valódi viták bontakoznak ki, ha az emberek azt mondják el, amit gondolnak, akár jól gondolják, akár rosszul. Kényelmesebb és egyszerűbb leinteni az állami gazdasági komplex brigád tagját azzal, hogy „maga ehhez nem ért, barátom”, mint esetleg fárasztó, vagy éppen meddőnek látszó vitába bocsátkozni vele, de hogy világosan lásson, hogy ne maradjon benne tüske, ahhoz az utóbbira van szükség. S ma még sajnos sok a tüske, legtöbbször csak azért, mert a munkásember gyakran kénytelen érezni: véleményére legyintenek. Tehát mikor arról van szó, hogy „nyomjuk meg, elvtársak”, akkor a dolgozó „kedves elvtárs”, bezzeg ha valaki másként lát, akkor előfordul, vagy analfabétának nézik, vagy úgy néznek rá, mint a bika a vörös posztóra. A megyei pártbizottság, a szakmai szakszervezetek, a megyei nőtanács, a megyei KISZ-bizottság, de még inkább a Tolna megyei Területi Munkaügyi Döntőbizottság, sajnos nem kevés példával tud szolgálni erre. A munkahelyi fricska különösképpen bántó, ha látják az emberek, hogy országos szinten politikusok, miniszterek ülnek a tévé kamerái elé, és rázósabbnál rázósabb kérdésre válaszolnak, de azt soha nem mondják, hogy ezt a kérdést nem így kellett volna feltenni. Tudják, hogy Nagy János szerelő, ha felteszi, akkor azért teszi fel éppen így a kérdést, mert nem miniszter, hanem szerelő. Ebből következik: nem köteles, de nem is tud a miniszter szemével látni, a miniszter fejével gondolkodni, míg nem kap választ kételyeire, kérdéseire. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy amikor viszont a választ megkapta, akkor már azon a szinten képes látni a dolgokat, amelyikről a miniszter nézi. S ebben a pillanatban már nem csupán deklarációban, hanem a gyakorlatban is kinyilvánul, hogy Nagy János szerelő az ország egyik gazdája. Nyilvánvaló persze, hogy a népgazdasági érdekek, a csoportérdekek, nem mindig lehetnek szinkronban az egyéni érdekekkel. A dolgok természetéből következik, hogy például a termelő- szövetkezetekben mindig akadhat néhány gazda, akinek valamilyen pillanatnyi érdeke azt kívánja, hogy az üzem keveset, vagy egyáltalán ne tartalékoljon. Ilyen helyzetben a tsz-elnök jogos csoportérdekeket képvisel — sok más helyzetben is — az egyénig érdekekkel szemben. S ilyenkor lehetségesek, sőt valószínűek a konfliktusok. Ám legyen a csoportérdekeket, továbbá a népgazdasági érdekeket képviselő gazdasági vezetőnek bármennyire igaza, politikai és gazdasági szempontból az egyéni érdekek talaján álló tsz-tagot, vagy bármilyen más beosztásban lévő dolgozót mégis vitapartnerként célszerű kezelni, hogy ne érezze: magas lóról tárgyalnak vele. A kapitálist áknak efféle gondjaik nincsenek. Jó, jó, de a mi társadalmunk egyebek között abban is a legmagásabb rendű, hogy emberközpontú. S mivel emberközpontú, tehát ha minden az emberért történik, akkor még a legkilátástalanabb esetekben sem szabad lemondani arról, hogy bizonyítsuk: hosszabb távon az egyéni, a csoport- és a népgazdasági érdekek feltétlenül találkoznak. Ne feledjük, éppen ez a tudat jogosítja fel a dolgozókat arra, hogy bármikor megkérdezzék: nálunk mi, miért történik? Azt mondja nemrég a Dalmandi Állami Gazdaság igazgatója, haragudott, mikor a Hőgyészi Állami Gazdaság tabódi telepén dolgozó munkásak cselédéletre emlékeztető lakáskörülményeit az újság megírta. Kifejtette, a hőgyészi igazgató tehet arról legkevesebbet, hogy a tabódi telep munkásai még mindig cselédlakásban élnek. Kötik a keretek, más dolgok esetleg fontosabbak, pont azért, hogy a gazdaság anyagilag utolérje magát, és még több pénze legyen a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására. Most itt nem a részletek az érdekesek, kizárólag a nézőpontok. Észrevehetjük, hogy a gazdasági vezető érvelése a csoportérdekek szempontjából helytálló. Megállapíthatjuk, ebben az esetben is más, sőt alapvetően különböző a tabódi tehenészek érdeke, mikor a lakáshelyzetükről van szó, és megint más a gazdaság érdeke. De viszont szabad-e hallgatni a szocialista humánum alapállásából valamiről csak azért, mert az egyéni érdek és a csoportérdek bizonyos ponton nem azonos. Kár lenne hallgatni, hisz nem a csend, ellenkezőleg, a közlés, a vita, a nyilvánosság sietteti és segíti minden ponton az érdekek közeledését, találkozását. M ás vonatkozásban helyi és országos érdekek egyaránt fűződnek ahhoz, hogy a munkásember ne csak akkor legyen kedves elvtárs, ha meg kel! nyomni a gombot, hanem mindig, minden helyzetben. Akkor is, ha kérdez, akkor is, ha véleményt nyilvánít. SZEKULITY PÉTER Tu,,,,,, ............................................................................................. iuiiu......... f l KfllYUSfl PflRflNCSHOKfl... arna, markáns arcú Nyi- koláj Ivánovics Zabel- kin. Olyan fiatalos, hogy meg kell kérdezni: hány éves volt, amikor Magyarországon harcolt? — Huszonhárom. — Hogyan került a frontra? — Önkéntesként vonultam be. A Déli Fronton kezdtem. Előbb a gyalogosoknál teljesítettem szolgálatot, majd a felderítőknél. Részt vettem a Sztálingrád alatti csatákban. Utána a III. Ukrán Fronttal Dnyepropetrovszk, Ogyessza, Kisinyov, Románia, Bugária, Jugoszlávia, Magyarország és Bécs volt az útvonalunk. Magyarországon mint Katyusa- parancsnok vettem részt a harcokban. — Milyen magyar helységek felszabadításában vett részt? — Szeged, Baja, Kaposvár, Dombóvár, Balaton vidéke, Székesfehérvár, Bicske, Budapest, Tata, — hogy csak a jelentősebbeket említsem. — Rendkívül kemény harcokat vívtunk Magyarországon. Ismeretes, a németek itt rendkívül erős ellenállást fejtettek ki. Székesfehérvár például nem is egyszer cserélt gazdát. A mieink szerint olyan nehéz volt bevenni ezt a várost, mint nevét orosz embernek kiejtenie. — Amint a kabátján látható, aranycsillag mutatja, Ön a Szovjetunió Hőse. — A Sztálingrád alatti csatákban való részvételért tüntettek ki vele, 1944 nyarán. A magyarországi harcok során a Nagy Honvédő Háború érdemrend I. fokozatát kaptam Székesfehérvár felszabadításáért. — Milyen személyes élményei maradtak a Magyarországon töltött háborús időkből? — A háború, sajnos, természeténél fogva nem baráti ismerkedés. A civilekkel alig érintkezett alakulatunk. Egykét esetre azonban jól emléíc- szem. Történetesen az egyik Szeged alatti községben tűz ütött ki a lőszert szállító autónkon, s azt vettük észre, hogy több paraszt jön hozzánk és nyomban nekilátnak a tűzoltáshoz. Dombóvárnál meg egy férfi csónakot bocsátott rendelkezésünkre, illetve ő maga evezett, s úgy keltünk át a Kapóson, Komárom környékén egy leány figyelmeztetett, hogy a németek körül akarnak zárni bennünket és kivezető utat ajánlott. Mi nem hittünk neki... Harc árán tudtuk meg. hogy igazat mondott és segíteni akart. Kár, hogy nem tudom ezeknek az embereknek a nevét... — Járt-e. már a felszabadítás óta azokon a magyar helyeken, ahol annak idején harcolt? — Nem is egyszer. Ugyanis újságíró vagyok... S 1952 és 1955 között a Szovjet Tájékoztatási Iroda munkatársaként Budapesten dolgoztam. 1962 és 1965 között pedig az APN (No- vosztyi Sajtóügynökség) vezetője voltam úgyszintén Budapesten. De más alkalommal is jártam Magyarországon. S természetesen meglátogattam Szegedet, Kaposvárt, Dombóvári, melyek szépségét, meghitt kedélyességét csak békében lehet igazán érezni és élvezni. Amikor a Balaton háborús rideg képét láttam, még gondolni sem mertem, hogy a „magyar tenger” valóban olyan szép, mint amilyennek a későbbiekben megismertem. — Zabelkin elvtársat milyen alkalomból üdvözölhetjük ismét Magyarországon? — A Budapesti Nemzetközi Vásáron kiállító szocialista országok pavilonjainak sajtófő nőkéi számára rendezett fogc dósra hívott meg a Hungexpc Hűvös ez a tavasz, de más mint az az első, amikor elö- "~ör itt jártam. Persze, a hé ború... VARGA IMRE az APN munkatársa Figyelem! Üvegező és képkeretező műhelyemet megnyitottam Szekszárd, Béri B. u. 86. sz. alatt. Családi házak üvegezését, javításokat közületeknek és magánosoknak vállalok, helyszínre is megyek. Keszthelyi Szabolcs üvegező és képkeretező. (19) Közületek, magánépítkezők most szerezzék be síküveg és ornamentüveg szükségleteiket Korlátlan mennyiségben kapható: Hogy ész és zombai szaküzleteinkben. (42) Vajas, margarinos süteményekhez, réteshez, leves- és kifőtt tészták készítéséhez duplafogós rétesliszfet használjon ! Kapható minden élelmiszer- és tejbolfban! Vásár’á ainál kérjen duplafogc ■ éteslisztet! (135) iii!iiiiimiiiimiiiiiiiiiimiHimiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiiiiMi!iitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiit íiiiitiiiuii.
