Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-27 / 95. szám
SZAKSZERVEZETI SZÜNET Valamennyien szeretjük a zenét. A jó zenekar hangulatos, kellemes légkört tud teremteni. Ha a vendég jól érzi magát, ismét meghallgatja egy pohár bor vagy sör mellett a zenészek játékát. Amilyen kellemesen szórakozik a vendég olyan helyen, ahol a ,zenekar a vendégek szórakoztatására törekszik, olyan bosszantó, amikor 30— 40 perces, vagy még ennél is hosszabb szüneteket tartanak. Végiglátogattunk megyénkben néhány zenés szórakozóhelyet, arra voltunk kíváncsiak, mennyi szünetet tartanak. Nézzük közelebbről, mit tapasztalt munkatársunk. Paks: Halászcsárda A Sárközi testvérek négytagú zenekara szórakoztatja a közönséget, a vendégeket. Ide mindig szívesen térnek vissza azok, akik szeretik a jó és kellemes zenét, akik szeretnek táncolni, jó hangulatban eltölteni az estét. Sárközi Dezső hol zongorázik — és énekel, hol tangóharmonikával elégíti ki a vendégek igényét. öt-öt perces szüneteket tartanak, egész este nem volt 30 percnél több állás. A zenekar valamennyi tagján látszott, hogy minden igyekezetükkel a közönség szórakoztatására törekszenek — tegyük hozzá, teljes sikerrel. Bonyhád: Béke étterem Pénteken este 8 óra után öt perccel érkeztünk. Nem volt sok vendég, csak később telt meg — úgy ahogy — az étterem. A zenekar 8 óra tíz perckor hagyta abba a játékot és 9 órakor folytatta. „Mindössze” 50 perces szünetet tartott. A művészhajú zongorista két társával, a bőgőssel és dobossal 9 órakor ismét elfoglalta helyét és ezúttal aránylag hosszú ideig, 40 percig játszottak. Úgy látszik, ezalatt nagyon elfáradtak, mert ismét 20 perces szünet következett. Tehát 2 órás ottlétünk alatt mindössze 45 percet játszottak és 70 perc szüs netet tartottak. Megkérdeztük az üzlet helyettes vezetőjét, Tancz Györgyöt, mi a véleménye a hosz- szú szünetről? — A bisztrót számoltattam le, és ezt az időt használták ki a zenészek. Sajnos, nem az első eset. Már sokszor figyelmeztettem őket, hogy előbb- utóbb baj lesz a hosszú szünetekből. Nem léphetünk fel velük szemben , kellő eréllyel, mert akkor itthagynak bennünket. A fizetésük 1500 forint körül van, de a zongoristáé, mint zenekarvezetőé 1700. Hiába, nem válogathatunk a zenészekben. Különben az észrevétellel teljesen egyetértek, mert ennyire nem lenne szabad visszaélni a bizalommal. Hőgyész: Kisvendéglő Szombaton este arány’ag telt ház volt. A zenekar két tagból állt. Zongoristából és dobosból. Néhány erősen ittas vendég magyar nótákat rendelt, és ők a kért dalokat játszották. Később áttértek táncdalra, majd az operettdalokra. Kíváncsian vártuk, mikor hagyják abba a zenét. Közel egy órát kellett várni, míg szünetet tartottak. Ekkor sem sokat, mindössze 6—7 perc szünet következett, és ez így ment úgyszólván záróráig. Mint a felszolgáló elmondta, a zongorista esténként 50 forintot kap, és nagyon szeret játszani. Nincs panaszuk a dobosra sem, és a vendégek is elégedettek. Nagydorog: Napsugár vendéglő Kedden délután 7 óra előtt 20 perccel ültünk be az étterembe. Két erősen ittas fiatalember énekelt artikulátlan hangon, melyhez a hegedűs és a zongorista igyekezett a kíséretet adni. Nem volt köny- nyű dolog. A két fiatalember kifáradt az éneklésben, és a zenekar abbahagyta a játékot. Ekkor 7 óra volt. Leültek sakkozni. Eltelt 20 perc. Nem zavarta őket az idő múlása, nem hagyták abba az izgalmas partit. Félóra után egy nő ült le közéjük. Ettől kezdve a nő és egy másik férfi sakkozott, a két zenész kibi- celt. A szünet 50. percében a zongorista felállt, de a nő felháborodottan megkérdezte: — Hová mégy, csak nem akarsz elmenni? — És ezt úgy mondta, mintha a zenészek azért kapnák a fizetést, mert sakkoznak. Nyolc órakor ismét megszólalt a zene, „mindössze” 60 perces volt a szünet. A látottakról Szabó József üzletvezető-helyettes így nyilatkozott: — Kérem, ne csodálkozzanak azon, hogy kicsit hosz- szabb volt a szünet, egyik sem tud zongorán játszani, csak a zenekarvezető, ő meg még nincs itt. Majd most jön a 8 órai vonattal Sárbogárd felől. Iregszemcsei, hétfőn mindig otthon van, kedden este jön vissza. Szekszárd: Garay étterem Az idő kedd este 9 óra, A zongoránál Sárközi János, a dobogó előtt Szalai Ferenc prímás. Az étteremben alig találni üres asztalt. A látottakból ítélve a zenekarnak sem „teher” a játék, mert 10 óra előtt néhány perccel tartják első szünetüket. Ez sem hosszabb 10—15 percnél. Az ismerősöket megkérdezik, mit játszhatnak, mivel kedveskedhetnek. így az est során valóságos „kívánsághangverseny” alakul ki, mert van aki a Csárdáskirálynőből kér részletet, van, aki a legújabb tánc- zeneszámot szeretné hallgatni, és van, aki a Pacsirtára kíváncsi. Az utóbbi kérés sem marad teljesítetlen. Látogatásunkkor mindenki megelégedésére játszottak, azonban megtudtuk, nem minden esetben van így. Hí az illetékesek véleménye ? Munkatársunk Vadas Pállal, a Szórakoztató Zenészek Tolna megyei Szakszervezeti Bizottságának titkárával folytatott beszélgetést és elmondta a tapasztalatokat: — A zenekar éppúgy az üzlethez tartozik — személyzet szempontjából — mint a felszolgáló, vagy mondjuk a szakácsnő. Tehát az üzletvezető feladata, hogy figyelje: a szerződésben vállalt kötelezettségnek eleget tesznek-e a zenészek. Amennyiben ez nem így van, az üzletvezető figyelmeztesse a zenekar vezetőjét, hogy a szerződésben mit vállalt. Amennyiben a második és harmadik figyelmeztetés sem használ, jöjjenek hozzánk, majd mi megtesszük a megfelelő intézkedést. Eddig még nem érkezett ilyen jellegű panasz — nem azért, mintha nem lenne —, hanem azért, mert sok esetben a felszolgálók intik le a zenészeket: hagyják már abba, mert nem tudnak számolni, sőt olyan is van, ha kevesebbet játszanak, a vendégek többet fogyasztanak. Amellett, hogy az említett hibák léteznek, meg kell jegyeznünk, hogy több helyen nem adják meg zenészeinknek azt a megbecsülést, ami jár. Tudunk, eseteket, amikor a felszolgálók a zenésznek juttatott mellék- kereset felét maguknak tartják meg. Nem a szoros elszámolású üzletekben, hanem a gebineseknél fordul ez elő. Ilyen előzmények után természetesen a felszolgálónak, vagy az üzletvezetőnek nincs erkölcsi alapja arra, hogy a zenészt figyelmeztesse, mikor csak a pénzszerzést tartják szem előtt. Véghelyi Miklós, a zenészek Tolna mégyei közvetítő kirendeltségének vezetője így vélekedett: — Ne szóljon bele mindenki a zenészek munkájába. Találkoztunk olyan üzlettel, ahol a vezetőktől a felszolgálóig és a takarítóig bezárva mindenki dirigált. Adják meg a zenészeknek a mégfelelő megbecsülést, de ugyanakkor követeljék meg tőlük a szerződésben vállalt munkát. Amennyiben a zenészek ellen panasz merül fel, forduljanak hozzánk, megtaláljuk azokat a módszereket, mellyel jobb belátásra bírjuk őket. Sajnos, eddig még egy helyről sem jelelték, hogy ilyen problémák vannak. Ellenkező esetben mi már fegyelmit indítottunk volna. Mi örülünk, hogy a sajtó felfigyelt ezekre a problémákra, köszönjük a segítséget. — S — A Gyönki Gépjavító Állomás felvételre keres yillanyhegesztőket. Jelentkezés írásban vagy személyesen az állomáson. Munkásszállást biztosítunk. (227) I * * ♦ f ♦ ♦ ♦ ♦ f ♦ ♦ ♦ ♦ ' ♦ ♦ ♦ — Éppen erről beszélek. Másképpen bele kellett volna lépnem a hóba. — Milyen volt az aktatáskája? — Szerintem nem is aktatáska volt. Inkább olyan kisebbfajta bőrönd. — Felismerné ezt az embert? Az asszony elgondolkozott, felsóhajtott: — Nem venném a lelkemre. Nagyon sötét volt. Börtönbe juttatni egy ártatlan embert... Tyihonov elmosolyodott: — Ettől ne tartson. De menjünk tovább. Tehát négyen voltak az ösvényen, maga és Jevsztyig- nyejeva, önök előtt az ismeretlen férfi, és még előbb az asszony, akit... — Igen. Amikor a barátnőmmel a telek közepére értünk, az asszony már az ösvény végén járt. A férfi utolérte. Aztán mindketten eltűntek. Néhány lépést tettünk, akkor láttuk, ott fekszik szegény asszony a hóban. A férfi meg eltűnt. — Próbáljuk rekonstruálni még egyszer az utolsó előtti momentumot, amikor négyen voltak az ösvényen. Látta a férfit, amint utoléri az asszonyt? — Láttam. — Ezután mindketten eltűntek? — Nem. Még tettek néhány lépést, elől a férfi, mögötte az asszony. — Milyen távolságra lehettek önöktől? — Olyan ötven méternyire. — És a 16. számú háztól? — Talán 30—35 méternyire — mondta bizonytalanul Latina. — Meg tudná mutatni a helyszínen, hol lehettek? — Azt hiszem... „ORVOSSZAKÉRTŐI JELENTÉS” A bűnügyi orvosszakértői vizsgálat megállapítása szerint T. Sz. Akszjonova (kora: 28 év) polgártársnő halálát a bal tüdő és a szív súlyos sérülése idézte elő. Az azonnali halált okozó sebet hosszú (legalább 17—18 centiméteres) Szerszámmal (árral) ejthették, miután a seb semmiféle lőfegyvertől származó pörkölődés, vagy lerakódás nyomait nem őrzi. A szerszám a bal lapockán át hatolt a testbe, felülről lefelé, s a negyedik baloldali borda belső peremén akadt meg... Sarapov még egyszer figyelmesen áttanulmányozta a jelentést. — Szerszámmal! Mi a véleményed, Sztasz? Tyihonov már felkészült a kérdésre. — A két szemtanú vallomása alapján feltérképeztük a helyszínt. Az ösvény hossza: 118 méter. Akszjonova holtteste 24 méternyire feküdt a 16.' számú háztól. Mindkét tahú azt állítja, hogy az ismeretlen férfi a háztól mintegy 10—12 méternyire érte utol az asszonyt. Ez az, amit nem értek. Hogyan tehetett meg az asszony húsz lépést azután, hogy halálos sebet ejtettek rajta? S hogyan eshetett ezután össze, egyetlen kiáltás nélkül? Sarapov újra végigböngészte a jelentést, majd megfordította a papílapot. — Ez meg miféld mértan? — Kénytelen voltam felidézni, iskolai tanulmányaimat. „A gyalogos „A” pontról indul el, „B" pontra érkezik...” Sarapov bólintott: — Értem. És mire jutottál? — Háromféle változatot készítettem. Különböző gyorsasággal haladt a gyilkos, az áldozat és a két tanú. Itt a végeredmények átlaga. — Szóval? — Latina azt állítja, hogy amikor utoljára nézett előre, már senkit sem látott az ösvényen. Számításaim szerint azonban még látnia kellett volna a gyilkost, azután, hogy az asszony összeesett. A hóvihar csendesebb lett valamelyest. Az URH-kocsi fényszórója majdnem az egész ösvényt bevilágította, a 16. számú háztól a Bajkál szállodáig. Sarapov a földre mutatott: — Itt esett össze. A férfinek csak tíz métert kellett mennie, aztán eltűnt a 16. számú ház árnyékában. Ezért nem látta meg Latina. — Lehet — válaszolta Tyihonov. — Nekem mégsem tetszik az ügy. Felemelte a karját, intésére a reflektort kikapcsolták. Végiglépkedtek az ösvényen, kiértek az útra. — A Petrovkára — mondta Sarapov a sofőrnek. KEDD A kulcs megakadt a zárban, Tyihonov káromkodva forgatta jobbra-balra, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Végül is sikerült: a zár engedett. A szobában hideg volt. Az íróasztalhoz lépett, felkattintotta a lámpát. Levetette és a szék karfájára dobta télikabátját. Tagjaiban érezte az átvirrasztott éjszaka fáradságát. „Elmehetnék éjjeliőrnek — gondolta. — Meleg vattakabátban üldögélhetnék a friss levegőn, és alhatnék! De szép is lenne. Reggel pedig lefekhetnék, és újra alhatnék. Álom!...” Tyihonov kihúzta magát, megroppantak a csontjai. Járkálni kezdett, fel-alá. (Folytatjuk)
