Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

..... ígéretet tettünk arra, hogy rövid Időn be!"! vissza terűnk Fcddro, és a magunk írói, újságírói módszereivel behatóbb elemzésnek vetjük alá a faddi szellemi foglalkozásúak helyzetét."

(Népújság 1969. április 16.)

Faddot az „egyéb jellegű, erősen fejlett, mezőgazdasági 11 települések” között tartja számon a statisztika.

Az „egyéb jelleg” mögött az a tény búvik meg, hogy a falura már régen nemcsak a mezőgazdaság jellemző, hanem szépszámú lakója a népgazdaság más területein keresi boldogulását. A község kereken ötezernyi lélekszámú lakossága tehát változatos és ennek megfelelően változatos a szellemi foglalkozásúak érdeklődésűek tábora is.

Szokásos megjelölésük a közelmúltban még az „értelmiség” lett volna, azonban éppen a Faddon tapasztaltak is meggyőztek bennünket arról, hogy a szó mögötti fogalom nem fejezi ki a lényeget. Aki csak az egyetemi, főiskolai végzettségűeket sorolja az értelmiségiek táborába, túlságosan szűkmarkú. Aki a határvonalat valahol az érettségi táján húzza meg, szintén tévedhet. Negyed századdal ezelőtt az érettségi még szinte biztos belépőjegy volt a „nadrágos emberek” (intellektuelek, a falu krémje, vagy ahogy tetszik) közé. Ma erről szó sincs, de arra sincs garancia, hogy egy bekeretezetten falra akasztott diploma örök érvényű értelmiségi státust biztosít tulajdonosának.

I Ányonyelvünk nemcsak gazdag, hanem logikus is. Az »' t 1 .1 ii.ii értelmiséget tágabb — és így a valósághoz közelebb kerülő — értelemben az értemességnél próbáltuk keresni, értvén ezalatt az eleven szellemi érdeklődést, azt a hajlandóságot, hogy az ember erejéhez mérten tudatos, sőt alkotó módon résztvevője legyen a változó világnak. Érdeklődjön problémái iránt, igyekezzen azokat megérteni és önmagával együtt előbbre vinni környezetét is.

I A nénszámlálós 16ő0-ban pontosan 4772 faddi illető—

I “ i ségű állampolgárt vett számba. A

foglalkozásuk szerint is szellemi munkások összeszámításánál a községi tanácselnökkel kilencvenötig jutottunk. A pedagógusok nincsenek többségben (37), viszont tagadhatatlanul a leghomogénebb tábort jelentik, így problémáikkal behatóbban kellett foglalkoznunk. A tantestület tagjainak több, mint fele tanári oklevéllel rendelkezik. A képesítés nélküliek aránya csak egy százalékos. Kor'szerint a 20—30 évesek vannak többségben (51%), majd a 30—45 közöttiek következnek (35%), végül a legnagyobb tapasztalatai, negyvenöt évesnél idősébbek (14%). Mindkét arány egészséges. A tantestület zöme helyben lakik. Tizenketten szolgálati lakásban, hatan saját házban, tizenegyen családtagként. Albérlő egy van, máshonnan bejáró hét. Három családi ház most épül, van közöttük. emeletes ikerház is. A pedagógusok családjaiban harminc, még nem kereső, gyerek nevelkedik, amire a később elmondandók miatt gondolnunk kellett, épp úgy, mint a fizetésekre. A tanár, tanító, óvónő ugyan már régen nem „a nemzet napszámosa”, de azért fizetését alaposan be kell osztania. Egy főiskolai végzettségű tanár húsz évi szolgálat után jut el a 2060 forintos alaphoz, egy tanító az 1870-hez és egy óvónő az 1730-hoz.

I

Az elsekéivese tdés (elszürkülés, elposványosodás... a ■ ■■ ' - — még sorolhatnánk) volt

egy cikksorozatunk témája, mely Faddon eleven vitákhoz, egy ankéthoz, ígért és megvalósított látogatásunkhoz vezetett. Hét- százkilencvenhárom gyerek jár a három faddi iskolába és óvodába. A velük való foglalkozás teljes embert kíván, ezt bajos lenne vitatni. De teljes embert kíván a két orvos munkaköre, az állatorvosé, a termelőszövetkezeti elnöké, a tucatnyi agrár- szakemberé, a gyógyszerész házaspáré, á tanácsi dolgozóké is. Tudunk hónapok, évek óta naponta tizenkettő-tizenöt órát munkálkodókról, nem akármilyen, hanem óriási egyéni és társadalmi felelősséggel járó állásokban. Ha valaki kapható lenne arra a pajzán tréfára, hogy az ezekben élvezett tagadhatatlanul magasabb fizetést a teljesített órák számával elossza, meglepően alacsony órabérre bukkanhatna.

IfiilnnktónAf kell tennünk a szftkmai és az általános szel- NUlonoseg iemi továbbfejlődés igénye között. Véleményünk szerint, ha a pedagógus a hivatalból előírtnál behatóbban olvas szakkönyveket, a fiatal orvosnő az Acta Academica orvosi vonatkozású cikkeit, az agrármérnök az Agrokémia és

talajtant, akkor elismerést érdemlően sokat tett, de nem eleget. Teljesen egyet kell értenünk Szekulity Péter kollégánk azon megállapításával, hogyha a pedagógus kívül reked — mondjuk — az Élet és irodalomban hetek óta folyó ifjúsági vita gyűrűzésén, szegényebb lesz. (Nem vagyunk laptársunk terjesztési agitátorai, de le kell szögeznünk a tényt, hogy Élet és irodalom még a máskülönben gazdag községi könyvtárba se jár.) Egyet kell értenünk azonban azzal a falubeli agrármérnökkel is, aki kifogásolta, hogy rajta ugyan számon kérik irodalmi műveltségének hiányait (otthonában szépen felszerelt és épp irodalmi műveket is bőségesen tartalmazó könyvtárat láttunk), más értelmiségin viszont azt nem, hogy csak alapfogalmai vannak a biológiából, nem is konyít a természettudományokhoz és a társadalomtudományok csukott könyvet jelentenek számára.

IHem középúion

—THii rnriiir-u.',-'.ira.aBí3CT

ménytelen váraihoz; képzését követelni I" igény és aktivitán 1

van az igazság. Az nyilvánvaló, hogy két évszázaddal Bél Mátyás halála után reis lenne polihisztorok képzését, vagy önödön. A sekélyesedés ellenszere a szellemi „'pgán’akások sorát jártuk végig Faddon,

kisebb és nagyobb társasagok vendégszeretetét élyezya-és-roiníivégig sajnálni fogjuk, hogy nem lehet módunk az ott szóba kerültek bőségszarujából véve, tele írni faddi eredetű témákkal lapunk valamennyi oldalát. Sexuálpedagógia, építkezés-kultúra, nyelvtanulás, a fiatalok jóra való restsége és készsége, a művelődési ház sorsa, politika határainkon kívül és belül a pedágógusföldek iránti jogosulatlan ellenszenv a faluban... szinte vég nélkül sorolhatnánk a felmerülteket. Bizonyságait az elevenségnek, aminek örvendezni kell, de más valaminek is, amin érdemes töprengeni egy keveset.

! Baráti körök minc*ig voltak és lesznek. Közös érdeklődés, emberi vonzalom érthető és helyeselhető módon összehoz kisebb-nagyobb együtteseket, akik néhanapján összegyűlnek egymás lakásán, beszélgetnek, nézik a tévét, esetleg kártyáznak, vagy — uram bocsá’ — megisznak két- három üveg bort. Ez érthető és csak akkor rejt veszedelmet magában, ha a baráti társalgás célja és értelme az éppen nem jelenlévők megtárgyalása lesz. Nem olykor-olykor, egy-egy véletlen eset jogcímén, hanem állandóan, minden időt kitöltőén. Beszéltünk nagyon értelmes fiatal asszonnyal, aki ezért idegenkedik mindenféle társasélettől, mert a pletykaklubok szövevényét látja bennük. Nem mi lévén a faddiak, tehát a nagyobb helyismerettel rendelkezők, hanem ő, nincs, jogunk kételkedni a szavában.

A falu nemcsak tudomásul veszi a szellemi foglalkozásúakat,

—• «■ hanem értékeli is. Ez az értékelés nem a beosztás, a rang függvénye. Ä falu jó, megfigyelő és olykor kegyetlen is. Szemrebbenés nélkül vesz kölcsön Heltai Jenő színdarabcímeket, ha egy — máskülönben érdemes — személy zárkózottságát érzékeltetni akarja, és nem néz fel, olyasvalakire (bármilyen sok egyéb értékkel rendelkezzék is), akit túlságosan sűrűn és erősen ölel karjai közé Bacchus, a mitológiának ez a közismerten szeszkedvelő istene. Az értékelés általában egyenes arányban van kinek-kinek közhasznú munkájával, és em- béri, erkölcsi értékeivel. Lehet azonban téves is. így például a leghatározottabban tévedésnek kell minősítenünk azt a véleményt, mely a — faluban esetenként 60—80 szellemi érdeklődésűt is megmozgató — „Művelődjünk, szórakozzunk!” klubot sommásan ..úri kaszinónak”, esetleg „úriemberek” klubjának titulálja. Nem az és hovatovább negyedszázaddal a felszabadulás után nem is lehet az.

I

Á klubot épp azért kell üdvözölni, mert az eddigi jelek

__—t—. szerint fórumot ad a legkülönfélébb gondolatok

k

icserélésének, a legalkalmasabb helye lehet a pletykakörök természetes felszámolódásának. Nem zártkörű. Pontosabban csak összejövetelei azok, értékes rendezvényei már nem. Azt, hogy némi küllemi kritériumot megkövetelnek (rendes ruhát, nyakkendőt, tisztára mosott kezet), csak helyeselni lehet. „Történelmi távlatok” híján, az eddigi tényekre támaszkodhatunk csak megítélésünkben. Ez pozitív.

Egyik ottjártunk idején került szóba — éppen a klub ösz- szejövetelén —, hogy az a faddi, aki többet akar a megszokottnál, hátrányosabb helyzetben van a szekszárdinál. Tény, hogy a közlekedés lehetne jobb is. (Melyik településünk közlekedése nem lehetne jobb?) De nagyjából ez az egyetlen tény. Föl- deáki Béla, a Szabad Föld munkatársa, írt egy traktorosról, aki Faddal nagyjából egyenlő nagyságrendű községből települt át Pestre, albérletbe, mondván, hogy a fővárosban több a művelődési lehetőség. így igaz. Igaz volt viszont az is, amit a riporter tételesen bebizonyított, hogy ő ebből a több lehetőségből Pesten lényegesen kevesebbet használt ki, mint amennyire otthonában, falun módja lett volna. Fadd sincs másképpen. Lapokat, folyóiratokat ide is lehet járatni. A televízió műsora épp oly kevéssé más itt, mint egyebütt. A rádió kereső gombját pontosan úgy lehet. csavargatni, akár Pesten. Művelődési ház van, ahová „tájolni” cseppet sem utolsó színházak együttesei járnak. Opera nincs, Szekszárdon sincs. Van viszont egy 9200 kötetes könyvtár, melynek tavaly 2123 olvasója volt és ezek között 157 (!) az „egyéb” kategóriába tartozó, amelyben az értelmiséget, a szellemi foglalkozásúakat (ezúttal tehát nem az „érdeklődésűeket”) is nyilvántartják.

I lohb-e a helyzet, mint egy városban, vagy nagyvárosban?

I . igennel válaszolni nevetséges lenne. De semmi

esetre se annyival rosszabb, hogy ezt az elsekélyesedés, elszür- külés mentségéül elfogadhatnánk. Nagyjából azt a — nem általunk, hanem Faddon fogalmazott — megállapítást véljük igaznak, mely szerint a faluban annak kell óhatatlanul elseké- lyesednie, aki maga sem tesz ellene.

ORDAS IVÁN

JEGYZETEK

A feiiíiefesség

ára

Az elmúlt évben alapos, elemző munkával vizsgálta meg a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, hogyan alakúit az előző, években a talajvédelem, a talajjavítás. Ez azért is érdekes, izagalmas téma, mert egyaránt érinti a termelőszövetkezeteket és az állami gazdaságok többségét Tolna megyében, és mert az állam is évről évre több millió forinttal támogatja a talajvédelmet, talajjavítást. Amint a vizsgálat megállapította: 1963 és 1967 között Tolna megye közel ötvenmillió forint állami támogatást kapott, de ennek átlagosan csak alig ötven százalékát használták fel. Hogy nem a teljes összeget annak volt számos objektív akadálya.

Tavaly 14 millió forint ösz- szegű állami támogatást kapott a megye meliorációs munkákra. De, mint utólag kiderült, ebből elveszett több, mint négymilliós összeg. De ezúttal nem objektív, hanem szubjektív okok miatt -r- egészen pontos meghatározással élve, a felületesség miatt.

Az történt, hogy jó néhány termelőszövetkezet vezetői nem tartották szükségesnek az elvégzett munkák elszámolását a megszabott határidőre. Az év végén így ,,elveszett” több, mint négymillió forint.

A felületesség szülte lánc- rekació során az idei évre gyakorlatilag ismét elveszett ez az összeg. Az idén a megye ugyanis csak kilencmillió forintos állami támogatást kap előreláthatóan —, de ebbel keü kifizetni a tavaly elvégzett munkák már említett összegét. Az idei munkákra tehát gvakorlatilag nem marad egészen ötmillió forint. Tavalyhoz kénest tehát kilencmillió a mínusz. . .

Még egyszer hangsúlyozzuk; a felületesség miatt.

Távol áll tőlünk, hogy valakit is oktatgassunk, hivatkozzunk pénzügyi fegyelemre és egyebekre. Csupán a közös érdekekre apellálunk. Az állam azért adja a milliókat vízrendezésre, talajvédelemre, mert ez érdeke a népgazdaságnak és érdeke a termelő- szövetkezetek tagságának. Egyáltalán nem mindegy, hogy az adott földterületen mi és mennyi terem. . .

És amit egyszer elmulasztottunk, azt később pótolni már nehéZEI

II cipinek sarka

van...

Nemrég fedeztem föl egy derék cipészmester közreiötré- vel hogy nem mind arany, ami fénylik, illetve nem minden cipősarok, ami annak látszik. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az ősz során Made in Italy címkével igen szemrevaló topár» i-**- lentek meg cipőboltíainkban. A topánkák ára igen mély zsebbe nyúlásra kényszerítette azokat akik be7észerettek e cipőkbe. Kevés híján négyszáz forintot kóstált egy pár belőlük.

Nos, az a pár száz cipővásárló, aki akkortájt e topán- kákból vásárolt, boldogan birtokolta jól megfizetett lábbelijét, mindaddig, amíg sarka- lásukra nem kellett sort keríteni. Akkor ugyanis kiderült hogy a saroktest egy alig fél centis peremű bakelitöntvény, amit szeggel illetni nem tanácsos. A sarok nem más, mint egy üreg, amit egy öt milliméteres saroklap fed.

Sarkalásra tehát alkalmatlan a drága cipő. Azaz egészen új sarkot kell rárakni ami nem csekély kiadás és munka, mivel talphajlatig le kell szedni az ugyancsak műanyag talpat. A mester, látva az ügyfél fancsali ábrázatát, vállalta a sarkalást. De hogyan! Fát esztergályoztat az üreges bakelitsarokba, s arra illeszti a bőrflekket.

Kezdetben, amikor a magyar piacon megjelentek a külföldi cipők, azt rcmé+ü7'- ezek nemcsak árban verik a hazai cipőipar termékeit, hanem tartósságban is. Azóta kiderült hogy a spanyol cipőket jobb ha csak nézegeti az ember és hordásukat azokra hagvja, akiknek vannak fölös forintjaik.

Azt reméltük, hogy a kon- kurrencia a hazai cipőipart íobb termékek előállítására ösztönzi és ma ott tartunk, hogv ezek a külföldi neeaíív értelemben versenytársai a sokat szidott- ócsárolt — hallatlan előnyükre — olcsóbb hazaiaknak. Persze, nem szűksAerkém>en mert hiszen a könnyű olasz cio^k esetében e*rv csekélvnek i átevez; mulasztás «rfei/»?..

tettek ^'»s'^nálatí utasítást

mellékelni a cipőhöz.

— li ~