Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-02 / 76. szám
Gazdasági kérdésekről, az ellenséges megnyilatkozásokról tárgyalt az SZLKP KB A vasút felkészülése az ünnepi forgalomra Április 2-án 293, április 3-án 311 vasúti szerelvényt indítanak — az előzetes tervek szerint — a Keleti, a Nyugati, a Déli és a Józsefvárosi pályaudvarról. Ezenkívül a kisebb budapesti pályaudvarokról is indulnak vidékre vonatok. A számítások szerint 2 nap alatt körülbelül 650 —700 ezren utaznak el Budapestről. Mint a MÁV vezérigazgatóságon közölték: megtették a szükséges, pontosabban a lehetséges intézkedéseket ennek a hatalmas forgalomnak a lebonyolítására. Valóságos tanulmány készült, hogy hol, mikor, milyen szerelvényekkel kell segíteni az ünnepi forgalmat. Néhány szerelvényt tartalékolnak a nagy állomásokon arra az esetre, ha egyes országrészekbe a vártnál is több utas jelentkezne. A MÁV vezérigazgatóságon valóságos vezérkar munkálkodik, hogy lehetőleg az óriási utastömegei nagyobb zökkenők nélkül juttathassák úticéljukhoz. A vasút számol azzal is, hogy jó idő esetén sokan utaznak a. hegyekbe, és a Balaton mellé, ezért a balatoni és az úgynevezett üdülőhelyi vasúti szerelvényeket a szokottnál több kocsival indítják. A vasút egyébként az ünnepek előtt és 7-én este, illetve 8-án reggel nagyon mérsékli, egyes vonalakon szinte teljesen megszünteti a teherforgalmat, vállalva azt a kockázatot is, hogy a rendező pályaudvarok túlzsúfoltak lesznek. A tehervonatok vontatására használt Diesel- és villanymozdonyokat is a személyforgalomhoz irányítják. Az Utasellátó az ünnepi forgalomra ugyancsak megtette a lehetséges intézkedéseket. 20 ezer liter hordós és 10 ezer liter palackozott bort árusít, másfél millió pohár és körülbelül 60 ezer palack sört fogyaszthatnak az utasok. Naponta 20 ezer pár virslit, illetve debrecenit szolgálnak fel a büfókban, vonatokon. Az állomásokon az Utasellátó kirendeltségei szinte minden vonatnál felmérik az utaslétszámot és ennek megfelelően töltik fel a mozgóraktárakat. A távolsági mentesítő vonatok egy részén is lesz étszolgálat. (MTI) Grecsko marsall a középső fiadseregcsoportnál Moszkva (TASZSZ). A Krasz- naja Zvezda beszámol Grecsko marsall szovjet hanvédel- mi miniszter látogatásáról, a középső hadseregcsoportnál: „Március 31-én a szovjet fegyveres erők tábornoki kara több tagjának kíséretében a középső hadseregcsoporthoz érkezett Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere: Grecsko marsall érkezésekor a Csehszlovákiában fekvő Milovice repülőtéren szovjet és csehszlovák díszszázad sorakozott fel, majd eljátszották a szovjet és a csehszlovák himnuszt. A szovjet minisztert Rusov altábornagy, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnöke, Mucha altábornagy, nemzetvédelmi miLosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden fogadta Thomas Wainmann-Wood-ot, Kanada új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét; A megbízólevél átadása után a nagykövet bemutatta Losonczi Pálnak a kíséretében megjelent nagykövetségi beosztottakat. * Oranban háromnapos szünet után hétfőn folytatódott az egy héttel ezelőtt megkezdett per, amelyben 56 algériai személyt vádolnak kormányellenes ösz- szeesküvéssel. A tárgyaláson közölték, bebizonyosodott, hogy a csoportot a jelenleg emigrációban élő Krim Belkaszem irányította. Belkaszem állítólag pénzügyi támogatást kapott egy közép-keleti országtól. * Nyugati hírügynökségek a pekingi rádió közlésére hivatkozva jelentik, hogy kedden délelőtt Ma Ce-tung elnökletével megnyílt a Kínai Kommunista Párt IX. országos kongresszusa. * Kedden Japánban földlökések rázták meg Kanto körzetét, beleértve Tokiót és a csendes-óceáni japán partviniszter helyettes, Stangl altábornagy, nemzetvédelmi miniszterhelyettes, Smoldas vezérezredes, nemzetvédelmi miniszterhelyettes, Lux vezérőrnagy, nemzetvédelmi miniszterhelyettes, továbbá Bedrich altábornagy, a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, valamint több csehszlovák tábornok és tiszt fogadta. A fogadására megjelent a repülőtéren Majorov vezér- ezredes, a középső hadseregcsoport parancsnoka, Zolotov vezérőrnagy, a haditanács tagja, a hadseregcsoport politikai főnöke, valamint több más szovjet tábornok és tiszt. Grecsko marsall a repülőtérről a középső hadseregcsoport törzséhez hajtatott'’. dék északi részét. A földrengés fészke a Japán-tenger középső részében volt. • Az Egyesült Államokban országos bizottság alakult, amely a föld alatti nukleáris fegyver- kísérletek megszüntetéséért küzd. A bizottság szóvivője kijelentette, hogy a Nevadában folytatott sorozatos föld alatti nukleáris kísérletek következtében nagy károkat szenved a talaj szerkezete, fertőződnek a föld alatti vizek és ez súlyosan veszélyezteti Nevada és a közelében elterülő más amerikai államok lakosságának egészségét. * Az észak-mexikói Barrote- ran közelében levő Nueva Ro- sita szénbányájának két tárnája 162 bányász tömegsírjává vált. A bányászok a hétfő délután bekövetkezett robbanás folytán rekedtek a bányában és hétfőn már hivatalosan is lemondtak arról, hogy élve megtalálják őket. 1928. óta ez volt a legsúlyosabb bányaszerencsétlenség egész Észak- és Közép-Amerikában. Elnöksége Pozsony (CTK) A Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának Elnöksége Gustav Husaknak, a Központi Bizottság első titkárának alnök- letével tartott hétfői ülésén megvitatta a szlovák gazdasági élet ez évi alakulását. Az év első hónapjainak gazdasági mutatói szerint továbbra is kedvezőtlen tendenciák jelentkeznek, növelőidnek az aránytalanságok és fokozódik az inflációs nyomás, a lakosság jövedelmének növekedése feszültséget teremt a piacon. Az elnökség a szlovák kormány kommunistáinak kötelességévé teszi, hogy fokozzék az ellenőrzést a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya nyilatkozatában foglaltak megvalósítása felett. A Szlovák KP Központi Bit zottságának Elnöksége megvitatta a közrend Pozsonyban és Kassán történt súlyos megsértésének eseteit. Március 21- én és 28-án bizonyos eleinek visszaéltek a sportközvéleménynek a csehszlovák jég- korongozók Stockholmban aratott sikerei fölötti természetes büszkeségével és szovjetellenes és kommunistaellenes pro- vokábiós tüntetéseket idéztek elő, amelyek során támadások történtek a közbiztonsági szervek dolgozói ellen. A Szlovák KP Központi Bizottságának Elnöksége tudomásul vette az illetékes állami szervek intézkedéseit büntetőjogi eljárás indítására azon személyek ellen, akik felelősek az érvényben levő törvényekkel ellentétes társadalomellenes cselekményekért. AKomszomolszkaja Pravda cikke A Komszomolszkaja Pravda írja keddi számában: a március 29-én Prágában és más városokban lezajlott eseményeknek semmi közük sem volt a „szurkolói lelkesedéshez’, amint ezt egyes csehszlovák. sajtószervek igyekeztek elhitetni. A szovjet ifjúsági lap, a Csehszlovákiában tapasztalhaWashington (MTI). Az Eisenhower tábornok, volt amerikai elnök holttestét és a temetésen részt vevő családtagok és közéleti személyiségek nagyobb csoportját szállító különvonáí 2100 kilométeres út megtétele után érkezik meg a Kan- sas-^llambeli Abilenebe, Eisenhower gyermekkorának városába. Az érkezés után a különvonatnak egjt mellékvágányon kell vesztegelnie szerdán délelőtt 10 óráig (magyar idő szerint 17 óra), amikor Eisenhower érckoporsóját leemelik a gyászdrapériákkal bevont vasúti kocsiról, hogy ünnepélyes menetben a végső nyugvóhelyre, az Eisenhower-emlékkönyv- tár kápolnájába szállítsák. Eddig az időpontig a különvonat utasai közül senki sem lépheti át a vasúti állomás körül létesített katonai kordont. Miközben a gyászvonat Abilene felé halad, a washingtoni Fehér Házban Nixon elnök hétfőn este fogadást adott az Eisenhower washingtoni búcsúztatásán részt vett mintegy tó nacionalista pszichózis kapcsán hangsúlyozza, hogy az ellenforradalmi csehszlovák emigrációnak rendkívül aktív „elvbarátai” vannak magában Csehszlovákiában. A kül- és belföldi ellenforradalmárokat nyugtalanítja az a körülmény, hogy az országban a helyzet fokozatosan normalizálódik. A nacionalista és a szovjetellenes szenvedélyek felszítása érdekében még az olyan tragédiák rosszindulatú és aljas kihasználásától sem rettennek vissza, mint amilyen a szerencsétlen Jan Palach önégetése volt. A szocialistaellenes., erők Jan Palach égő fáklyájával a fiatalok ezreit vakították el. A Komszomolszkaja Pravda megjegyzi, hogy a csehszlovák sajtó, a rádió és a televízió a jégkorong-világba jA dél-vietnami felszabadító erők keddre virradó éjjel 15 katonai célpont ellen intéztek tüzérségi támadást, amely célpontok legnagyobb része Saigon körül volt. A száz külföldi küldöttség részére. A fogadásra meghívott államfők, külügyminiszterek és nagykövetek közül De Gaulle tábornok, francia elnök az elsők között érkezett. De Gaulle, akit a hírügynökségek jelentései szerint Nixon különösen melegen fogadott, mindössze 50 percig időzött a fogadáson, majd a washingtoni repülőtérre hajtatott, hogy különrepülő- gépén visszatérjen Párizsba. Nixon elnök — a protokoll előírásainak megfelelően — a fogadáson alkalmat talált arra, hogy valamennyi résztvevővel váltson néhány szót. Az AFP washingtoni tudósítója ugyanakkor kiemeli, hogy De Gaulle-on kívül Nixon különösen hosszan és barátságosan beszélgetett el U Thant ENSZ- főtitkárral és Ky dél-vietnami alelnökkel. A fogadáson részt vett újságírók megemlítik, hogy Nixon feltűnően hosszú ideig beszélgetett Kuznyecov szovjet külügyminiszterhelyet- tessel és Csujkov marsallal. nokság első napjától kezdve szította a nacionalista pszichózist. Felteszik a kérdést: lehet-e csodálkozni azon, hogy a bujtogató kommentátoroktól felizgatott tömeg zavargásokat idézett elő a Vencel- téren? A lap megjegyzi, hogy egyes csehszlovák tömegtájékoztatási szervek több ízben is provokáló, bújtogató hangnemet haszná'tak. Ide sorolható a prágai televízió rosz- szul leplezett fogása is, amikor a Kanada fölött aratott szovjet jégkoronggyőzelem után a szovjet himnusz hangjai alatt „adáshibát” produkált. A sportban lehetnek győzelmek és lehetnek vereségek — írja végül a lap, — de rossz dolog, ha a sportol politikai spekulációra, a nacionalizmus, a sovinizmus és a szovjetellenesség szítására használják feL felszabadító hadsereg tüzérségének több rakétája találta el a főváros közelében lévő Bien Hoa légitámaszpontot. Az amerikai hadsereg Long Binh-i főhadiszállásának támaszpontján a rakéták — amerikai szóvivő közlése szerint — „kisebb károkat” okoztak. A szárazföldi csapatok összetűzéseinek színhelye egyrészt a Mekong deltája, másrészt a Da Nang-tól délre fekvő partvidék volt. Az amerikaiak B—52-es óriásbombázói az elmúlt 24 órában több mint 700 tonna bombát zúdítottak a hazafias erők feltételezett csapatösszevonásaira. Az AFP hanoi tudósítójának jelentése szerint a VDK fővárosában kedden nyilvánosságra hozták a DNFF március 21-i keltezésű közleményét. A közlemény hangsúlyozza a DNFF-nek azt a szilárd elhatározását, hogy fokozza az általános offenzí- vát és a jelenlegi felkeléseket, mert így akarja meghiúsítani az amerikaiaknak azt a szándékát, hogy ezt az agresziós háborút kiterjesz- szék Kambodzsára és Laoszra is. Raymond Davis vezérőrnagy, a vietnami fegyvermentes övezet mentén állomásozó amerikai tengerészgyalogosok parancsnoka egy interjú során kedden kijelentette, akkor lehetne a vietnami háborút gyorsan befejezni, „ha az amerikai katonaság behatolna f.aoszba és a VDK déli területeire". Külföldi küldöttségek Washingtonban Londonban átnyújtották a budapesti felhívást Varsányi György, a Magyar Népköztársaság londoni ideiglenes ügyvivője kedden az angol külügy- és nemzetkö- zösségügyi minisztériumban 1 átogatást tett Goronwy Roberts államminiszternél és kormánya utasítására, valamint a Varsói Szerződés tagállamainak megb izásából átnyújtotta neki a Varsói Szerződés tagállamainak az európai országokhoz intézett felhívását, amelyet a po litikai tanácskozó testület 1969. március 17-én Budapesten adó tt ki. A felhívás felszólítja az európai kormányokat: készítsék elő és hívják össze az európai béke és biztonsági értekezletet. A magyar ügyvivő hasonlóképpen átadta a felhívás szövegét az ír Köztársaság londoni nagykövetségén és Málta londoni főbiztosságán. Támadás 15 katonai célpont ellen