Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-08 / 56. szám

Közlemény (Folytatás az 1. oldalról.) A szocialista országok nem­zetgazdaságának továbbfej­lesztése, a népjólét további emelése, a tudományos-techni­kai forradalom, a két rendszer közötti szélesedő világverseny új követelményeket támaszt a KGST-országok gazdasági együttműködésével szemben. 2 A KGST keretében az eddig kialakult együtt­működés bevált módszereit megtartva kell új, hatéko­nyabb formákat keresni és al­kalmazni. A gazdásági együtt­működés előttünk álló szaka­szában a KGST-országok kö­zötti együttműködés elmélyí­tésére legjobban a szocialista gazdasági integráció különbö­ző formáinak kibontakoztatá­sa szolgálja. 3 A KGST-országok gaz­dasági integrációjának célja a gazdasági növekedés új forrásainak feltárása és ki­aknázása, a műszaki haladás gyorsítása, a szocialista válla­latok versenyképességének nö­velése, a nemzetközi piac le­hetőségeinek jobb kihasználá­sa. A szocialista gazdasági in­tegráció kibontakoztatása fel­tételezi a tervezés és a tudo­mányos kutatások fejlesztésé­nek jobb nemzetközi koordi­nálását, valamint az áru- és pénzviszonyok fokozottabb ér­vényre juttatását a nemzetkö­zi együttműködésben. 4 Az egyenjogú, szuverén KGST-országok önálló nemzetgazdaságaira épülő fej­lett nemzetközi együttműkö­dés, a szocialista integráció jól szolgálja a nemzeti célokat és a szocializmus, a társadal­mi haladás, a béke általános Ügyét. 5 A Magyar Népköztár­saság a KGST-órszá- gokkal szoros együttműködés­ben állhatatosan törekszik az együttműködés fokozására a szervezet keretein kívül álló többi szocialista országgal. Szorgalmazza a gazdasági kap­csolatok fejlesztését a fejlő­dő országokkal; a fejlett tő­kés országokkal pedig a ke­reskedelmi és muszaki-tudo- mányos kapcsolatok fenntarr tására és azok hasznosítására törekszik. 6 A Magyar Népköztársa­ság meggyőződése, hogy az együttműködés módszerei­nek továbbfejlesztése reálisabb lehetőségeket biztosít más or­szágok számára is, hogy kü-. lönféle formában együttmű­ködhessen a KGST-vel, vagy bekapcsolódhassanak munká­jába. pének fejlesztése, a tömeg­szervezetek és a Hazafias Népfront közreműködésének fokozása társadalmi életünk­ben, oly módon, hogy egyide­jűleg az állami szervek önálló hatásköre és felelőssége is nö­vekedjék. A Központi Bizottság és a minisztertanács úgy véli, hogy az államélet, a szocialista de­mokrácia fejlesztése során fi­gyelembe kell venni a tapasz_ tálatokat, az eredményeket és fogyatékosságokat, fel kell használni a tudományos ku­tatás következtetéseit és á nemzetközi tapasztalatokat. Sikeres manőver Szétválasztották az Apollo—9-et a holdkomptól A Központi Bizottság dön­téseket hozott személyi kér­désekben : Szirmai István elvtársat, a Politikai Bizottság tagját sa­ját kérésére, tekintettel egész­ségi állapotára, felmentette az agitációs és propagandabi­zottság tagsága és elnöki tiszt­sége alól. Aczél György elvtársat, a Központi Bizottság titkárát megválasztotta az agitációs és propagandabizottság elnöké­nek. Ajtai Miklós elvtársat a Politikai Bizottság póttagját megválasztotta az agitációs és propagandabizottság tagjává. (MTI) Az Apollo—9 utasai a - tíz­napos űrutazás negyedik nap­ja után csak öt órát alhattak, sőt McDivitt még ennél is ke­vesebbet, mivel a földi irá­nyító központ külön őt fel­riasztotta és utasította, hogy kapcsolja ki a hidrogéntartály önműködő nyomásszabályozó­ját, mivel a nyomás túlságosan megnőtt, s tartani lehet attól, hogy az automata berendezés riasztja az űrhajó mindhárom utasát. Az űrhajósok ébresztése az előirányzottnál több mint egy órával előbb történt, hogy több idő álljon rendelkezésre a vé­dőöltözékek felvételéhez, a holdkompra való átszálláshoz és a műszaki berendezések újbóli átvizsgálásához. Nem akarták ugyanis, hogv e mű­veletek elhúzódása miatt ké­sedelmet szenvedjen az egész űrrepülés döntő mozzanatának, a holdkomp önálló űrrepülésé­nek megkezdése. •*» Röviddel magyar idő szerint kilenc óra után McDivitt és Schweickart átmászott a hold­komp kabinjába, hogy gondo­san megvizsgálja annak mű­szaki berendezését az Apollo— 9 küldetése szempontjából sorsdöntő repülés előtt. A DPA Houstonba kiküldött tudósítójának értesülései sze­A Központi Bizottság és a minisztertanács államéletünk, a szocialista demokrácia to­vábbfejlesztésével kapcsolat­ban hangsúlyozza: a szocializ­mus építésének soron lévő feladatai az államélet, a szocialista demokrácia to­vábbfejlesztését igénylik an­nak érdekében, hogy állam- rendszerünk szolgálja még ha­tékonyabban a szocialista tár­sadalmat, a munkásosztály történelmi céljait. Ezért szük­séges társadalmunk és állam- szervezetünk néhány alkot­mányos kérdésének elemzése, a jogrend és a törvényesség további erősítése, választási rendszerünk fejlesztése. Nö­velni kell a tanácsok társa­dalmi, politikai szerepét, ön- kormányzati jellegét, hatás­körét és a felelősségét, a he­lyi feladatok megoldásában. A szocialista építés jelen szakaszában szükséges a párt eszmei-politikai vezető szere­Egy tiszta szívű harcos emlékére 1 Hatvan évvel ezelőtt született Rajk Lábaló, a székely- udvarhelyi tizenhárom gyermekes, nehéz sorsú csizmadia fia, akinek pályafutása és sorsa fényes hullócsillagként vo­nult át a magyar munkásmozgalmon. Nagy küzdelmek árán, nélkülözések közepette szerezte meg a tudást. Egye­temista korában az Eötvös Kollégiumban, gyermekkori ta­pasztalatai, olvasmányélménye, a környezet és kutató kí­váncsisága jóvoltából megismerkedett a marxizmussal— leninizmussal, s egy forradalmi diákcsoport tagjaként át­esett a forradalmi tűzkeresztségen. Huszonkét éves korá­ban már az illegális kommunista párt aktív tagja. Sallai és Fürst törvénytelen kivégzése idején ő is a börtönöket járta, de semmilyen üldö ztetés nem tudta visszariasztani a felismert igazság szolgálatátóL Útja az egyetemről a buda­pesti építőmunkások közé vezetett. Belevetette magát a bérharcokba, beválasztották a szakszervezet szervező- bizottságába, az 1935-ös nagy építőmunkássztrájk egyik ve­zetőjeként tartották számon A harmincas évek közepén Rajk László a forradalmi munkásmozgalom egyik központi alakja lett Magyarorszá­gon. A rendőrség üldözése elől egy időre illegalitásba vo­nult. A spanyol nép szabadságharcának megsegítésére ön­kéntesnek ment Spanyolországba, a nemzetközi brigádban, a magyar zászlóalj politikai biztosa, majd párttitkára lett. Sok csatában vett részt, súlyosan megsebesült. Az 1941-es összeomlásig franciaországi internálótáborok lakója, a Franciaországból visszavonult sok ezer különböző nemzetiségű forradalmárral együtt. A nácik szovjetellenes rablóháborújának megindulása után Rajk Lászlónak több más magyar kommunistával együtt sikerült titokban haza­térnie. Elfogták, a nagykanizsai, majd a kistarcsai inter- nálótátáborba zárták. 1944-én tavaszán a Margit körúti ka­tonai börtönbe került. Büntetése szeptemberben telt le, azokban a napokban, amikor Horthy Lakatos tábornokot bízta meg a kormány vezetésével, s az uralkodó körök a háborúból való kiugrás gondolatával foglalkoztak. Ez a kö­rülmény játszott közre abban, hogy a Margit körúti bör­tönből szabadlábra kerülhetett. Hosszú évek múltán ismét alkalma nyílt arra, —- méghozzá a legkritikusabb időkben — hogy a párt más vezetőivel együtt szervezze és irányítsa a széles körű antifasiszta összefogást, az ellenállást, a hit­leristák és magyar bérenceikkel szemben. Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a párt megtalálta az együttműködés útját és lehetőségét Bajcsy- Zsilinszky Endrével és más németellenes politikusokkal, hazafiakkal, akik ki akarták vezetni az országot a Hitler oldalán vívott háború katasztrófájából, szövetségre léptek a munkásosztállyal, annak osztályharcos politikai szerveze­teivel, az ország függetlenségének, szabadságának ki­vívásáért. Forradalmi munkája közben Rajk Lászlót a fasiszták elfogták, a sopronkőhidai fegyházba vitték, majd Német­országba. Onnan téri baza a felszabadult hazába, 1945. má­jus 15-én. Harminchat éves volt, amikor a Nagybudapesti Párt- bizottság titkára lett, majd a párt főtitkárhelyettese, a Po­litikai Bizottság tagja, a Magyar Függetlenségi Népfront főtitkára. A felszabadulást követő években hatalmas, sok­irányú tevékenységet folytatott. Az ország népe gyűlések* százain találkozott vele, az országgyűlés fórumán gyakran hangzottak el feltűnést keltő nyilatkozatai, az ország sor­sát érintő legfontosabb kérdésekről. A párt őt állította a Belügyminisztérium élére, ahol harcedzett keménységével, megingathatatlan igazságszeretetével küzdött a népi hata­lom biztonságáért. Tragikus veszteség érte pártunkat, a magyar munkás- osztályt és egész népűnket, amikor húsz évvel ezelőtt, 1949. tavaszán Rajk Lászlót, az önfeláldozó forradalmárt, a kon­cepciós perek során bíróság elé állították és kivégezték. Csak évekkel később kerekedtek felül a pártban azok az egészséges erők, amelyek véget vetettek a törvénytelensé­geknek és rehabilitálták őt. Rajk László elvtársra, születése hatvanadik évfordulóján, a nép tiszta szívű hőseinek kijáró tisztelettel és meg­becsüléssel gondolunk. VADASZ FERENC rint a holdkomp. utasainak biztonságára minden intézke­dés 'megtörtént, így amennyi­ben a hoídkomp működésében zavarok lépnének fel, az Apol­lo—9 űrkabinjában maradó Scott, átveheti az űrkomp táv­vezérléses kormányzását és bajba jutott két társának űr­járművét visszakormányozhat­ja az Apollo—9-hez. ■ Pénteken.- magyar idő sze­rint 13 óra 39 perckor megkez­dődött az Apollo—9 felada­tának legveszélyesebb szaka­sza-; ekkor David Scott ezre­des, aki egyedül maradt a pa­rancsnoki kabinban, bekap­csolta azt a berendezést, amely­nek segítségével szétválasztot­ták a tulajdonképpeni űrha­jót az úgynevezett holdkomp­tól (lunar module), amelyben két űrhajós egy későbbi Apol- lo-utazás során leszáll a Holdra. Az Apoll o-^9 irányító raké­tái segítségével 14.05 perckor távolodni kezdett a hold- komptól. A lunar module fe­délzetén tartózkodik McDivitt, valamint rSchweickart. A hold- komp rendavút hajt végre egy képzeletbeli űrhajóval, vagy­is eljátssza azt a szakaszt* amely kulcsfontosságú lesz a Holdra-szállás után: a vissza­térést a Hold körüli „parkoló­pályán” keringő űrhajóhoz, A szétválasztásra az Egye­sült Államok területe felett került sor. Scott a sikeres ma­nőver után átszólt önálló útra indult társaihoz;.- „Csinos ki­nézésű masinátok van”. Sshweickart udvariasan vála­szolt: „A tied is gyönyörű”. Scott fényképeket készített a tőle néhány méterre haladó holdkompról. j EZ TÖRTÉNT Pénteken délután több, mint tízezer moszkvai dolgozó tün­tetett a Kínai Népköztársa­ságnak a szovjet fővárosban lévő épülete előtt. Kifejezést adtak a szovjet nép felháborodásának a legutóbbi, példátlan mére­tű kínai provokáció mi­att, amely a szovjet—kí­nai határon játszódott le. „Gyalázat a Mao Ce-tung klikk politikájára 1” „Vessze­nek a pekingi provokátorok!” „A Mao-klikk politikája az imperializmust szolgálja!” Ilyen, s hasonló feliratokat vittek, jelszavakat hangoztat­tak a tüntetők, akiknek de­monstrációja hangsúlyozta azt is, hogy a szovjet határok szentek és sérthetetlenek. Ez­zel válaszolt a szovjet nép a szovjet határőnök életét kiol­tó kínai határprovokációra és azokra a kihívó, szovjetelle- nes tüntetésekre, amelyek Pe- kingben és más kínai városok­ban már napok óta tartanak. Csakugyan el kell tűnődni azon: a Mao-klikk monomá­niás, nagyhatalmi sovinizmusa csakugyan oly kórossá vált-e már, hogy Pekingnek eszébe se jut: a szocializmus első or­szága elleni példátlan provo­kációval és agresszív maga­tartásával csupán az imperia­lizmus malmára hajtja a vi­zest? i A csaknem két hete folyó DNFF-támaÜás mind nagyobb méretekben bontakozik ki. A csütörtökről péntekre virradó éjszaka több, mint 30 katonai cél­pontot támadtak a haza­fias erők Dél-Vietnam te­rületén. A támadások döntően ameriJ' kai katonai támaszpontok el-. len irányultak. A DNFF im­ponálóan szervezett és erős, a tavalyi tet-oflenzívában bever tetteknél még korszerűbb fegy­verzettel folyó offenzívája órá­ról órára cálfolja azt a Wa­shingtonban és Saigonban köl­tött legendát, amely szerint a dél-vietnami hadihelyzet az USA és Thieu—Ky klikk erői­nek fölényét mutatja. Éppen ellenkezőleg. Figyelemre méltó ugyanak­kor, hogy e sikeres fegyveres offenzíva közepette is folytat­ják politikai erőfeszítéseiket a dél-vietnami demokratikus és békeszerető erők a béke mi­előbbi elérése érdekében. Erre vall az a Hanoiban most nyil­vánosságra hozott felhívás, amelyet a dél-vietnami de­mokratikus és békeszerető erők szövetsége tett közzé. Ez a felhívás arra szólítja fel Dél-Vietnam minden hazafias érzelmű polgárát, hogy segít­sen megdönteni a jelenlegi saigoni kormányt és követelje tárgyalások megkezdését a DNFF bevonásával egy béke­kormány alakítására. Szovjet jegyzék Kínához Moszkva (TASZSZ). Március 6-án átadták Moszkvában a kínai nagykövetségnek a szov­jet külügyminisztérium jegy­zékét, amely megállapítja, hogy március 3-a óta Peking­ien szovjetellenes tüntetések révén a kínai hatóságok olyan helyzetet teremtenek, amely gátolja a szovjet nagykövet­ség és egyéb hivatalos szov­jet képviseletek normális te­vékenységét, veszélyezteti a szovjet személyzet biztonságát. A március 3-i és 4-i zavargá­sok során erőszakos cselek­ményeket követtek el a TASZSZ tudósítóival és a nagykövetség két munkatársá­val szemben és sértegették őket A jegyzék követeli, hogy a kínai hatóságok haladéktala­nul tegyenek intézkedéseket a pekingi szovjet intézmények és személyzetük megvédésére az ellenséges akciókkal szem­ben, gondoskodjanak olyan vi­szonyok megteremtéséről, ame­lyek biztosítják az említett intézmények normális tevé­kenységét. A jegyzék hangsú­lyozza, hogy a kínai hatóságok további megfontolatlan akciói olyan bonyodalmakra vezet­hetnek, amelyekért a felelős­ség teljes mértékben a kínai félre fog hárulni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom