Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-02 / 51. szám

vu4a xcrttounci NEPÜJSAG Egy hét múlva békekölcsön­sorsolás Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, március 10-én rendezi meg az I., V. és VI. békekölcsön 1969. első fél­évi sorsolását Budapesten, a Münnich Ferenc utcai kultúr­teremben. Március 10-én. hétfőn délelőtt fél tíz órai kezdettel az 1., március 11-én, kedden ugyancsak délelőtt fél tiz órakor az V. és a VI. békekölcsönt húzzák. A két napon a három békekölcsönből összesen 1 06S 750 kötvényre 150 003 200 forintot sorsolnak ki. A kötvények beváltása március 17-én kezd ódik. MTI) Kétévi szabadságvesztés halálos gázolásért Fazekas Ferenc regölyi fű­tésszerelő múlt év TnájusánaK végén Jawa motorján indult budapesti Munkahelyére. A ta­mási Szabadság úton akkora sebességgel vezette járművét, hogy az egy enyhe kanyarban kisodródott az út szélére, majd felfutott a járdára, s elütötte Szalai Györgyné és Kelemen Lászlóne helybeli lakost. Kele­menné súlyos sérüléseiből fel­épült, a 75 éves Szalai György­né azonban nyolcnapi ápolás után meghalt. Dr. Balogh Jó­zsef főorvos, igazságügyi szak­értő szakvéleménye szerint az idős asszony halálának közvet­len oka a tüdő-verőér teljes, vérrögös elzáródása volt, — ez pedig a szükséges ágyban fek­vés miatt következett be. A szekszárdi járásbíróság Fazekas Ferencet kétévi végre­hajtható szabadságvesztésre, s a gépjárművezetéstől kétévi el­tiltásra ítélte. A bíróság nyo­matékos enyhítő körülmény­ként értékelte a húszéves fia­talember töredelmes megbáná­sát, valamint munkáltatójának róla adott, igen kedvező véle­ményét. Az enyhítő körülmé­nyek súlya tette lehetővé a törvényben megszabott mini­mális szabadságvesztés bünte­tés kiszabását. A vádhatóság képviselője tu­domásul vette az ügyészi vég­indítvánnyal egyező ítéletet. Az elítélt enyhítésért felleb­bezett. Sírhan összeroppant A Bobért Kennedy szenátor meggyilkolásával vádolt Sirhan B. Sirhan perében fordulat állt be: a teljesen összeroppant vádlott kijelentette, hogy bű­nös. és kivégzését kéri. „Kennedyt szándékosan, 20 éve táplált rosszindulattal, elő­re^ megfontolt módon öltem még” — mondotta. Sirhan be­jelentette, hogy a továbbiak­ban nem tart igény a három­tagú védelem közreműködésé­re. Cooper, a védelem vezetője elmondotta. ..egyikünk sem óhajt olyan védencet képvisel­ni. aki szolgálatainkra nem tart igényt". Walker főbíró azonban meg­erősítette a védelem megbíza­tását, ai'ra való hivatkozással, hogy Sirhan nem képes saját védelmének feladatait ellátni. Figyelmeztette Sirhant, ha ha­sonló közbeszóíásókka] zavarja a per menetét, székéhez fogják kötözni és bekötik a száját. A továbbiakban a bíróság Sirhan 56 éves édesanyját idéz­te meg tanúként. Mrs. Sirhan azonban alig kezdte meg val­lomását, amikor a védelem a tárgyalás hétfőre való elnapo­lását kérte. A bíróság helyt adott a kérésnek. KÉP SZÖVEG NÉLKÜL Felavatták a WosiiYi&zk\j Mór utcai óvodát szombaton délelőtt felavat­ták Szekszárd legújabb gyer­mekintézményét. a Wosinszky Mór utcai óvodát. Az ünnepsé­gen jelen volt Rúzsa János, a városi pártbizottság első titká­ra, Császár József, a városi ta­nács \b-elnöke és sokan ma­sok. az állami, társadalmi szer­vek képviseletében. Az avató beszédet dr. Nedók Pál, a vá­rosi tanács megbízott vb-elnö- ke tartotta, hangsúlyozva, hogy rendkívül nehéz körülmények közt sikerült csak megvalósí­tani ezt az óvodát. Miután nem akadt kivitelező, házilagos bri­gádra kellett bízni, az pedig ilyen nagy, és sokoldalú prob­lémát felvető munkát még nem végzett. A házilagos brigád vé­gül is jól megoldotta a felada­tot. MÁRCIUS 2 VASÁRNAP Névnap: Lujza. A Nap kél 6.24 órakor, nyugszik 17.30 órakor. A Hold kél 15.30 órakor nyugszik 5.5* órakor. ári László, a házilagos brigád vezetője arról tájékoz­tatott, hogy a létesítmény mint­egy kétmillió forintba került. Bors István művezető pedig el­mondotta. hogy a különböző szervekkel kellett kooperálni építkezés közben. Még salgó­tarjáni kivitelezőt is igénybe kellett venni egy speciális rész­munka elvégzésére. Boda Római gálya a könyvtárban Érdekes ,.klsmúzeumor" ren­dezett be ezernyi -Ifjú 'olvasó­idnak a Paksi Járási Könyv­tár. Az új könyvtár ifjúsági olvasótermében nemrégiben közlelzedéBtÖrtónatl kiállt: úti rendeztek, amelyen bemuicr- ták a helybeli modellezők munkáit, köztük. Somogyi Gé­za vasúimodelljeít. A gyerekei; megismerhették, hogy milyen volt a rómaiak kereskedelmi hajója kétezer évvel ezelőtt. A római gálya kicsiny mását — amint azt Szederkényi László- né, a könyvtár vezetője el­mondotta — egy ostial dom­bormű alapján Parraghy Zol­tán kajdacsl pedagógus készí­tette a könyvtárnak szemlél­tetésre. Budapesten sikerült megvennünk egy hetven évvel ezelőtti FIAT gépkocsi modell­jét is. A kis olvasók természettudo­mányi bemutatóját az egyik sportvadász: Varga István já­rási tanácselnök látta el Du na menti kitömött madarakkal: sirállyal, gatyásölyvvel. rigó­val, bíbiccel és matyó ^madár­ral. A szekszárdi múzeum se­gítségével megrajzolták és ki­függesztették a paksi járó? régészeti lelőhelyeinek színes térképét is. Az olvasóteremben folyamatosan rendeznek az is­kolások ismereteit, bővítő, a tanulásukat könnyítő „kama- raJciállításokat”, így például bemutatták a megye műemlé­keit, tájait, továbbá a ,,Szüret 1968” című országos szekszárdi fotopályázat díjnyertes és leg­szebb fényképfelvételeit. BAL.LABAS LÁSZLÓ Az óvodát Lencsés Lászlóné vezetőnő vette át, s a sze­mélyzet nevében megígérte- minden erejükkel azon lesz­nek, hogy az óvoda jó hírne­vet vívjon ki magának. Az avatásra egybegyűltek ez­után megtekintették az óvodát. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a városban nincs ilyen szép, impozáns óvoda. Rövid nyilatkozatot kértünk néhány illetékestől. Császár József vb-elnök elmondotta, hogy a terv megvalósításában nagv része volt a társadalmi összefogásnak is. A KISZ há­rom 30— 30 fős csoporttal se­gédkezett az alapozásnál, a DÉDÁSZ társadalmi munká­ban végezte a villanyszerelést, és segített a Vasipari Vállalat is. Gépkezelőd nehézgépkezelői vizsgá­val, (dóser. szkréper, gyé- der, henger) kttnnyfisépkezelike! vizsgával változó munka­helyre felvesz a Föld­munkát Gépesítő Válla­lat Székesfehérvár Sere­gélyest út 83. (10) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna jnegyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere tg—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—«1 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10 'síül a Szekszárd Nyomdában, Széchenyi utca 4« Telefon: 1—39—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra Itt Ft Index-szám: 3» ü*9 — öttalálatos lottószelvény nem volt a héten. Négy talá­latot 56 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 71 138 Ft. Három találatra 478, kéttalá- latra 19 forintot fizetnek. — Ittasan karambolozott motorkerékpárjával Hamrik István keszőhidegkúti vontató- vezető. A szekszárdi járásbíró­ság háromhónapi javító-neve­lő munkára ítélte tízszázalé­kos bércsökkentés mellett. — Anyósának kulcscsontját törte vasvillával Kolompár Sándor szekszárdi alkalmi munkás. A járásbíróság egy­évi szabadságvesztéssel sújtot­ta. — H.n van keilen jelentkez­tek tagnak a medinai közös gazdaságba, egy esztendő alatt. A szövetkezet tagsága sokat fiatalodott az új tagokkal, így most az átlagos életkor 47 év. A péntek hajnali földrengés mérlege: hat halott Portugá­liában, kettő Marokkóban és egy Spanyolországban. Százra tehető azoknak a száma, aki­ket kórházakban ápolnak. Ma­rokkóban tetézte a földrengést az egész országra kiterjedő felhőszakadás, amely sok he­lyen áradást, földcsuszamlást okoeott. Rabattól északra 39 házat sodort el az ár és több helységet elzárt a külvilágtól. — Február 23-i keresztrejt­vényünk helyes megfejtése: vízszintes 1: Párbeszéd a két világrendszerről: vízszintes 78: Dinamika; (Függőleges 12: Ingamozgás; függőleges 61: Szabadesés. A helyes megfejtők a követ­kezők: Ulrich Jánoxné Tolna. Csillag Erzsébet Dombóvár. Fehér Andrásné Fadd, Par­raghy Ildikó Szekszárd, Már­kus Vilmos Dunaföldvár. A megfejtőknek a könyvet pos­tán küldjük et. — Mérlegzáró közgyűlést tartottak tegnap a Bátaszéki Vegyes Ktsz-nél. A bátaszéki a második olyan szövetkezet n megyében, ahol a kifizethető maximális nyereségrészesedést kapták a tagok. — Három pár mintacipőt küldött a napokban a Tolna megyei Árutermelő Cipész Ktsz az egy hét múlva nyíló lipcsei vásárra. — Molnár Gábor íré talál­kozója olvasóival nagy siker­rel zárult Dombóváron, a vasutas-kultúrotthonban. Mint­egy háromszázan vettek részt az érdekes találkozón, amely a „Mongóliában jártam” cí­mű film vetítésével végződött, majd az író, műveit dedikálta. (Fehérvári Lajosné. Dombó­vár.) Külön félmillió dollárjába kerül a NASA-nak a három űrrepülő meghűlése, ami miatt az Apollo—9 programját hét­főre halasztották. A többlet- költséget a műszaki személy­zet szombati és vasárnapi bére, különdíjazása, az üzemanyag kicserélése, valamint az akku­mulátorok újbóli feltöltése okozza. — Kinevezés. A volt biritói és kanacsi állami gazdaságok egyesüléséből alakult Paksi Állami Gazdaság igazgatójává szombaton kinevezték Nagy Jánost, közgazdasági igazga­tóhelyettesnek Borontai Ist­vánt, termelési igazgatóhelyet­tesnek Major Lászlót. Az ün­nepélyes beiktatáson részt vett Izinger Pál, az Atlami Gazda­ságok Országos Központjának termelésfejlesztési főosztály­vezetőié. VÍZÁLLÁSJELENTÉS Március 1-én: A Duna vízállása: Duna- földvárnál 248 cm, Paksnál 333 cm, Bajánál 455 cm, Bátánál 260 cm. A Sió vízállása: Palánknál 399 cm, Boriadnál 408 cm, Si- montornvánál 509 cm. A Nádor vízállása: Sió- agárdnál 385 cm. FELHŐS IDŐ Várható időjárás vasárnap estig: változóan felhős, párás, nyugaton ködös idő. Számot­tevő csapadék nem lesz. Gyen­ge, időnként kissé megélénkü­lő keleti, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hő­mérséklet: általában plusz há­rom—plusz nyolc fok között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom