Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-04 / 52. szám
iX» • BU. ueor^r<io 4* Vit AG PROLETARIA1 EGYESÜLJETEK) NE PU J SAG I a MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TflMACS LAPJA | XIX. évfolyam, 52. szám ÁRA: 9« FILLÉR Kedd, 1969. március 4. Nixon befejezte nyugat-európai körútját Nixon amerikai elnök vasárnap délután befejezte francia- országi látogatását és Párizsból elutazott. Az elnök búcsúbeszédében méltatta a francia házigazdák szívélyességét és bejelentette, hogy De Gaulle elnök elfogadta az Egyesült Államokba szóló meghívást. A látogatásra feltehetőleg a következő év januárjában vagy februárjában kerülne sor. A tábornok-elnök válaszolva a meleg hangú búcsúbeszédre, á következőket mondta: „Az ön látogatása siker volt országaink számára és az ön számára is személyes sikert hozott. A viszontlátásra, jövőre". Nixon elnök vasárnap délután Párizsból visszaérkezett Rómába, nyolcnapos európai útjának utolsó állomására. A Fiunicino repülőtéren Nixon elnök fogadására megjelent három vatikáni prelátus, valamint több más amerikai személyiség. A repülőtérről helikopter szállította az amerikai államfőt a Szent Péter térre. Ez volt az első olyan eset, amikor a Vatikán valamelyik vendége helikopteren a Szent Péter téren száll le. A teret és a környező utcákat körülbelül 5000 főnyi rendőr szállta meg. A Szent Péter tér sarkában, ott, ahol a Vatikán területe Olaszországéval találkozik, sok ezer néző várt az érkezésre. Sokan üdvözölték az amerikai vendéget, de a fiatalok körében sokan „Nixon menj haza!" „Nixon gyilkos vagy!’’ kiáltásokkal tüntettek ellene. Tíz fiatalt a rendőrök letartóztattak. Nixon elnök vasárnap délután csaknem ötven percet tárgyalt VI. Pál pápával. A nyolcnapos nyugat-európai kőrútról visszatérő elnököt a washingtoni katonai repülőtéren Agnew alelnök és a kormány tagjai fogadták. Nixon különrepülőgépe magyar idő szerint hétfőn hajnali négy óra után érkezett vissza a fővárosba. Nixon beszédében kijelentette, hogy a meglátogatott országokban „nagyszerű fogadtatásban" volt része. Az elnök ennek a fogadtatásnak bizonyítékaként nyugat-berlini látogatását említette, amely szerint „büszkeséggel tölthet el mindenkit, hogy Amerika vállalta a reá háruló felelősséget a világban és segítséget nyújt másoknak, hogy megvédjék szabadságukat”. Közölte, hogy néhány napon belül sajtókonferencián foglalja össze európai útja tapasztalatait. Az amerikai sajtó nagy terjedelemben foglalkozik Nixon elnök nyugat-európai kőrútjával. A lapok általában sikeresnek minősítik az utat, sőt egyik-másik kommentátor szerint „új szakasz nyílik az USA és az európai országok kapcsolatában". A Washington Post például hétfőn azt írja, hogy az utazás „véget vetett annak a háború utáni időszaknak, amikor az amerikai előírásokat akarták ráerőszakolni Nyu- gat-Európára.” A New York Times vasárnapi vezércikke szerint a NATO szervezetén belül Nixon „új, és az eddiginél mozgalmasabb konzultációt” kezdeményezett, s ez „sikerrel járhat a jövőben". Ugyanakkor á lapoK utalnak arra, hogy a konkrét kérdések megoldásában az út kevés gyakorlati eredménnyel jár. Mai szántunkból: Beszámoló az Apolló—9 útjáról Mérleg 5. «. A vasárnap sportia í—7. O. GYORSLISTA 10. 0. Rablótámadás Bátaszékea 10. •. Továbbra is zavaros a helyzet Szíriában Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a szíriai helyzet még mindig zavaros, de a jelekbő’ ítélve Asszad tábornok, hadügyminiszter befejezte a múlt heti vértelen pucs- csal megindult hatalomátvételt és jelenleg katonai ellenHosök nyomában 0 katonák győztek Vasárnap délelőtt Szekszárdon a Garay-szálló táncos helyiségében rendezték meg a KISZ és a Magyar Televízió áltál meghirdetett Hősök nyomában vetélkedő területi döntőjét. A versenyen négy megye képviseletében a korábban megrendezett megyei vetélkedők legjobbjai vettek részt. Somogy, Baranya, Fejér és Tolna „színeiben” nyolc csapat mérte össze tudását vasárnap délelőtt, népes szurkolótábor előtt. Tolna megyét a szekszárdi Közgazdasági Technikum és a Bonyhádi Zománcgyár csapata képviselte. Ezúttal természetesen a mérce is magasabb volt, de a jól felkészült csapatoknak ez sem okozott különösebb nehézséget. A logikát, emlékezetet próbára tevő, ötletességet, következtetési készséget igénylő kérdések jó megválasztásái'al, a téma variálásával sikerült elérni, hogy a közönség is végig élvezte a játékot, s egy-egy nehezebb kérdésre adott helyes választ vastapssal jutalmazott. Hangulatteremtő volt Kubinyi Ferencnek, a rádió munkatársának rutinos-szellemes játékvezetése is. Az első forduló végén holtverseny alakult ki, s a Bonyhádi Zománcgyár csapatának meg kellett küzdeni a továbbjutásért. Végül is sikerült. Négy csapat: a Pécsi Ércbányász, a Székesfehérvári Videoton, a székesfehérvári gimnázium és a Bonyhádi Zománcgyár képviseletében versenyző fiatalok jutottak tovább. A második fordulóba kapcsolódott be a székesfehérvári MN 7341 csapata, mivel a néphadsereg alakulatai között rendezett területi versenyben ők lettek az elsők, s ezen a szinten együtt folytatták a vetélkedőt. Nemcsak folytatták, hanerp rögtön az elején „elhúztak”, és mindvégig sikerült tartaniok az első helyet. A szakemberekből álló bíráló bizottság — amelynek elnöke Verbai Lajos, a KISZ KB képviselője volt — megállapítása szerint a nagyon jól felkészült, sokoldalú, széles körű ismeretekkel rendelkező csapat megérdemelten nyerte a versenyt. A szekszárdi területi vetélkedőről ők jutottak tovább, most már az országos vetélkedőre. A második helyet a pécsiek szerezték meg, a Videoton csapata harmadik lett, a székesfehérvári gimnázium versenyzői a negyedik, a bonyhádiak az ötödik helyen végeztek. W. k. j.) Az első línd.uo lU in tg Tolna is jól áiK, Ilyen gondok után született meg a győzelem. őrzése alatt tartja az országot. Az UPI bejrúti tudósítója szerint a tábornok néhány napon belül összehívja a Baath- párt értekezletét, hogy az Atasszi köztársasági elnök vezetése alatt álló jelenlegi, tizenhat tagú pártvezetőséget új emberekkel váltsák fel. A Reuter damaszkuszi értesülése szerint több politikust már letartóztattak, de Atasszi államelnök még szabadlábon van. A tudósító meg nem erősített jelentéseket ismertetett, amelyek szerint Asszad tábornok felkérte volna az elnököt egy új kormány megalakításában való közreműködésre, de Atasszi ezt visszautasította. A damaszkuszi rádió változatlanul hallgat a múlt heti eseményekről, s a Dzsundí ezredesnek, a nemzetbiztonsági szolgálat öngyilkosságot elkövetett vezetőjének temetésén részt vett személyek névsorában Atasszit továbbra is a köztársaság elnökeként említette. Az AFP bejrúti tudósítója a libanoni fővárosba érkezett hírek alapján ismertette Dzsundí halálának körülményeit. Az ezredes, amikor a hadügyminiszter puccsáról értesült, a hetvenedik páncélos dandár Damaszkusz környéki parancsnokságára ment, hogy rávegye annak parancsnokát, Dzsedig ezredest, Atasz- szí elnök támogatására! Dzse- did, aki jó barátja volt Dzsundinak, elutasította a felszólítást. A nemzetbiztonsági szolgálat vezetője erre visszatért Damaszkuszba és lakásán főbelőtte magát. Azonnal műtétet hajtottak végre rajta, de nem tudták megmenteni. A Reuter bejrúti tudósítója szerint az elmúlt órákban több olyan szíriai politikus érkezett Libanonba, akit Asi- szad hadügyminiszter ellenfeleként ismernek. Ugyanakkor iraki száműzetéséből visz- szatért Szíriába Atasszi államelnök több ellenfele. t.