Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-25 / 69. szám
Meditáció a vízre! A kép csupán néhány pillanat valóságát ábrázolja, amely önmagában lehet igaz, de lehet csalóka is. Lehet mondani: „Lám, mennyire jellemző a szekszárdi viszonyokra. .. Négyen nézik, sünig egy dolgozik”. Lehet nézni úgy is: „A fejlett technika megkíméli az embert a nehéz fizikai munkától”. Szóval, egy munkafolyamat pillanatnyi rögzítése különböző reflexiókat vált ki különböző emberekből. A tény az, hogy ilyen mozzanatokat gyakran látunk a szekszárdi utcákon. Némi iróniával úgy is mondhatnánk, megyénk székhelye ebben hasonlít a fővároshoz. Legfeljebb egy-egy utcai csőtörés nem olyan „látványos” — és nem kap olyan országos nyilvánosságot. A rutinos rádióhallgatók reggelente már azzal a számítással figyelnek a hírekre, hogy melyik pesti utca a soron következő csőtörés! ügyeletes... Mindenesetre egyben Szekszárd túltesz Budapesten, főleg kiadós őszi esők és télvégi hóolvadások idején: nemcsak törik, hanem szakad is. Ami szakad, az az úttestek alá nyúló pincék sokasága. Csupán az elmúlt hét néhány napján, a város különböző pontjain hatnyolc helyen észleltek pincebeszakadásokat, hasonló számú csőtörés mellett, korlátozva az utcákon átmenő gépjárműforgalmat. Nem kell mindig árvíz ahhoz, hogy kellemetlenséget, bosszúságot okozzon az életszükséglethez nélkülözhetetlen víz. És ilyenkor, kiki vérmérséklete szerint szidja a víz- és csatornamű vállalatot. Sokszor okkal, de legalább any- nyiszor ok nélkül. Kétségtelen tény, hogy ha valahol csőtörés, csőrepedés van, nem kell sokat várni, hogy a vállalat — ide kell sorolni a városgazdálkodási vállalatot is —, munkásai megjelenjenek. Egyáltalán nem irigylésre méltó a vízmű munkásainak a helyzete, amikor jó néhány fokkal a fagypont alatt javítják az utcai vízvezetéket. De a víz — akár vízvezetéki, akár szennyvíz —, a lakásban is okoz kellemetlenségeket. A közelmúltban a vendéglátó vállalat központjából juttattak el panaszt a szerkesztőséghez. Elmondották, hogy a felettük lévő emeleti mellékhelyiségekről hull rájuk a nem kívánatos -„harmat” — és ezt a hullást hetek óta nem szünteti meg a városgazdálkodási vállalat. Már a KÖJÁL hatékony közreműködését is kérték... Vannak tehát indokolt kifogások és jogos elmarasztalások. Viszont a másik oldal... A városgazdálkodási vállalat a megmondhatója, menynyi bosszúságot. mennyi többletmunkát ad a bérhá^ lakók nemtörődömsége. Hogy egy-egy dugulás esetén mi mindent szednek ki a szennyvízlevezető csőből...? A közelmúltban egyik bérházban néhány lakó napokon keresztül nem használhatta a WC-t és a fürdőszobát. A dugulás miatt a szennyvíz elöntötte a földszinti lakást. A házfelügyelő reggel bejelentette a hibát, délelőtt már ott volt a szerelő — csak éppen a lakásba nem tudott bemenni, mert a lakó nem volt otthon. Ugyancsak az elmúlt napokban egyik új bérház lakója elvizesedést tapasztalt a szobája falán. A bejelentés után nyomban kiszálltak a szerelők — és jó két órán > keresztül azon meditáltak, hol is bontsák ki a falat: a szobában, vagy a szomszéd lakás konyhájában? Végül is a konyhát választották. Ráhibáztak a vízszivárgás okára. Ha történetesen a ház vízhálózatának a rajzával szállnak ki, megtakaríthattak volna két órát. A csőtörések, csőrepedések kellemetlen velejárói ennek a kommunális szolgáltatásnak. Akadályozzák a közlekedést, bosszúságot okoznak a lakásban. Hogy mennyi ideig, az a javításra, a karbantartásra hivatott vállalatokon múlik, hiszen valóban, sokszor az a látszat: egy dolgozik, másik négy nézi. De sok múlik a lakókon is... Olvastam valahol: egyes országokban olyan berendezést hoztak forgalomba, amely a háztartási hulladékot úgy megőrli, hogy a szennyvízzel minden további nélkül el lehet távolítani a lakásból. Nálunk, Szekszárdoii még nincs ilyen, de van még vödör és megvan a hagyományos mód az elszállításra. Már ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebbet szidjuk a karbantartást, javítást végző vállalatokat, munkásokat, <?gy kicsit más szemmel is • nézzük a jelenségekét. Mert igazságot tenni másként nagyon nehéz... BT. Népújság 4 Visszhang Nincs béke a tolnai Békében Nagy visszhangot keltett március 12-i írásunk, amelyben bíráltuk a Tolna községben működő Béke-étteremben ural- ■ kodé állapotokat. Többen levélben hívták fel szerkesztőségünket, s kérték, írjuk meg: — csukják be az éttermet, na nem tudnak ott rendet teremteni. . . Március 17-én válaszolt írásunkra a Tolna és Vidéke Körzeti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósági elnöke, Jóna József. Alább szó szerint közöljük az elnök válaszát: yyK cikk írója bár kétségbe vonja a szövetkezet vezetősége részéről azon körülményt, hogy vajon gondja közé tar- tozák-e vagy sem, hogy a Béke-étteremben ,,békesség” uralkodjék, szeretnénk igazolni, hogy igen. Ugyanis a cikkben felvetetteket nem egy esetben tette szóvá a szövetkezet vezetősége az illetékes hatósági szerveknél, ahol azt a felvi lágosítást kapta, hogy a szükséges intézkedést megteszik. Látni kell azonban., hogy az eddigi intézkedések nem sok eredményre vezettek és a teljes igazsághoz tartozik, hogy nemcsak a Béke-étteremben fordulnak elő hasonló rendzavarások, hanem a község egyéb más szórakozási célt szolgáló helyein és annak környékén, amelyet ugyancsak a község úgynevezett „fenegyerekei” okoznak időközönként és legalább annyira nyugtalanítja a község lakosságát, mint a szövetkezet vezetőségét a Béke-étteremben előforduló rendzavarások. Nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is sok kárt okoztak már e fenegyerekek vandalizmusai. Például kivert autó-ablaküvegek, kiszúrt autógumik, autóbusz-váróterem betört ablaküvegei, stb, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Ami pedig a Béke-étterem jelenlegi színvonalát Illeti, minden bizonnyal a cikk írója is tapasztalta a jelenleg folyamatban lévő rekonstrukciót, amely a Béke-étterem vonatkozásában folyik. Sajnos ezen körülmény kétségtelen, u . hogy zavarja és egyben gátolja a megfelelő színvonal biztosítását és ezért szíves elnézésüket kérjük a kedves vendégektől. Meggyőződésünk, hogy a Béke-étterem rövidesen újból kedves, bensőséges szórakozást nyújtó egység lesz, valameny- nyi lsed vés vendég számára.” * Ezután természetesen szeretnénk megismertetni olvasóinkkal azon szervek véleményét is, melyekre Jóna József utal. Úgy véljük, azok ismeretében világosabb választ kapnának a tolnaiak, és az fmsz vezetősége is, hogy mikor lesz rend, békesség a tolnai szórakozóhelyeken. Molnár Károly; A L átható égió Elcsodálkoztak a katonák. Amikor Marseille-ben behajózták őket Afrika felé, aligha hitték, hogy a laktanyájukat is önmaguknak kell felépíteniük. Követ törtek, és faragtak a tűző napon. A tiszteket nem is látták, ők biztonságosabb helyre vonultak, amikor a légiósok magas falú, lőréses kaszárnyáját építették. Minden hatalom az altisztek kezébe került. Rekke- nő forróságban, napkeltétől estig folyt a kemény munka. Éjszaka pedig a teljesen lehűlt levegő miatt szenvedtek a katonák. De nem tudtak aludni a sakálok panaszos üvöltözéseitől sem. Még be sem fejeződött az építkezés, amikor váratlan parancs és néhány tiszt érkezett. — Sorakozó! — ordították az altisztek. Csak aránylag kis őrség maradt Bonéban, a többiek zárt sorokban — 7 — meneteltek nyugati irányban. Ismeretlen céllal és rendeltetéssel. Két óra gyaloglás, fél óra pihenő. Másnap egy katona kidőlt a sorból. Hang nélkül elterült az út szélén. Valahol Bona és Algír között. A nevét nem jegyezték fel a légió krónikásai, ö volt az első áldozat. Az egyik őrmester elvette a katona puskáját. Nem érdekelte őt sem az eszméletlen ember neve, de még az azonossági száma sem. A francia légió a világ egyetlen olyan katonai alakulata, ahol a hozzátartozókat nem értesítik a halálról, vagy az eltűnésről. — Mi történt? — kérdezte az élen lovagoló tiszt az őrmestertől. — Semmi — mondta. — Egy ember napszúrást kapott. Lefegyvereztem. — Helyes — válaszolt a tiszt. — Egy közlegény miatt nem állhat az egész zászlóalj. Tovább! Soha nem derül ki, hogy a légió első áldozatát a sötét beálltával vadászni induló sakálhordák falták-e fel, vagy már előzőleg végzett vele az afrikai nap. 4000 KATONA ELADÓ Eleinte Bonaban és Oránban állomásozott a légió két zászlóalja. A fehér falú, erődszerű laktanyából indultak el egyre délebbre, a Szahara felé. A franciák előrenyomulását azonban megakadályozta Abd el Kader emir, aki Mascarából irányította az ellenállást. Az emir székhelye mindössze száz kilométerre volt a légiósok orani laktanyájától, kisebb összetűzésekre került sor itt. A franciák nem érezték elérkezettnek a pillanatot a döntő összecsapásra, mert az 1830-as esztendők elején még nem rendelkeztek az általános támadáshoz kellő túlerővel. Tízezer katona tartózkodott ebben az időben az észak-afrikai partvidékeken, közülük 5538 volt a légiós. 1835-ben váratlan fordulat történt. Lajos Fíilöp segítséget ígért Izabella spanyol királynőnek, aki heves harcot vívott a trónra pályázó Don Carlos-szal. A francia uralkodó 500 000 aranyfrankért felajánlotta az egész idegenlégiót Spanyolországnak. Lajos Fülöpöt a pénzarisztokraták segítették a trónra, tőlük kapott azután ilyen tanácsokat. Az üzletet Párizs és Madrid megkötötte. de a légió tisztjei tiltakoztak ellene. — Meg sem kérdeztek bennünket — mondták, de a francia hadügyminisztérium semmibe vette a tisztek véleményét: Így válaszolt: — Majd az altisztek ellátják azokat a feladatokat, amelyeket néhány töprengő tiszt, bár ez lenne a híva- . tása, nem óhajt ellátni. 1835 augusztus 18-án a légió 125 tisztje, több, mint 4000 altisztje és katonája szállt partra a spanyolországi Tarragonában. Nehéz harcok vártak az alakulatra. Gyakran nagy túlerővel találták magukat szembe. Így történt ez nem messze a spanyol—francia határtól, Ti- rapegui-nál is, 1836 április 26-án. Don Carlos tízezer emberével kellett megküzdeniök a légiósoknak. Ügy harcoltak, mint akik nem sokra becsülik az életüket. Cordova spanyol tábornok napiparancsba foglalta vakmerőségüket: — Katonáim, a francia idegenlégió tagjai megmutatták nektek, spanyoloknak, hogyan kell győzni, vagy meghalni! Drága árat fizettek a légiósok ezért a dicséretért, számuk alaposan megfogyatkozott, ugyanúgy, mint 1836 augusztus elsején, a Zubiri mellett vívott csatában. Ahogy csökkent az alakulat létszáma, úgy sorakozott egyre több kitüntetés Bernelle parancsnok mellén. — 9 —- Pj 1969. március 25.
