Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-25 / 69. szám
Rovatvezető: JANTNER JÁNOS Az újítások és a gazdasági reform Az elmúlt években sok bírálat érte az újításokról szóló 57/1967-es kormányrendeletet. Már a reform első hónapjaiban nyilvánvalóvá vált, hogy az újítómozgalommal baj van, az előző évekhez képest csökerst az újítások száma, — csökkent az újításokból származó gazdasági eredmény is. Pont az ellenkezője történt annak, amit a gazdasági reformtól mindenki várt. Míg más területeken a reform jótékonyan hatott a gazdálkodásra, az újítómozgalom nemcsak megtorpant, hanem nagymértékben visszaesett. Pedig az újítások elősegíthetik az eredményesebb gazdálkodást, a műszaki fejlesztést, növelhetik a vállalati nyereséget. Először 1948. végén, az újítómozgalom kezdetekor szabályozták rendeletileg az újításokat. A leghosszabb életű, sorrendben a hatodik, a 29/1959-es rendelet volt, amely több mint nyolc éven keresztül volt érvényben. Persze, nem képzelhető el olyan törvény, rendelet, amelyik teljes mértékben megfelel a követelményeknek, amelynek ne lennének bírálható pontjai. így volt ez a 29-essel is, a legtöbb vitát a munkaköri kötelesség meghatározása váltotta ki. Ugyanakkor, amikor számos visszaélésre is adott lehetőséget, a másik oldalon a vállalat számára jelentett „kiskaput'’, kibúvót áz újításért járó díj kifizetése alól. Szinte gyakorlattá vált, hogy az újító bíróság elé volt kénytelen vinni az ügyet, ha nagyobb összegről volt szó, és „pecsétes papírt” felmutatni, amire aztán a vállalat fizetett. Mindemellett a 29-es rendelet megfelelt az akkori követelményeknek, előrevitte a mozgalmat. (Sokan, akik akkor bírálták, ma visszasírják). Az új, ma is érvényben lévő újítási rendelet a gazdasági reform előkészítésének időszakában, 1967-ben született, mintegy szervesen illeszkedik bele a reform többi, jogi, közgazdasági szabályzói közé. Orvosolja a régivel szemben felmerült kifogásokat. Alapkoncepciójába tartozik, hogy a műszaki fejlesztéssel aktívan, hivatásszerűen foglalkozó dolgozókat, ezek alkotásait nem lehet ki- rekeszteni az újítások köréből, de nem lehet újításnak tekinteni azt, ami a munkaköri feladatok ‘ellátásából születik. Illetve, ez esetben csak akkor tekinthető újításnak, ha a munkaköri kötelességen belül jelentős alkotói teljesítménynek minősül. A rendelet lényegében keretszabály, tág teret hagy a vállalati szabályozásnak. a kollektív szerződés mellékleteként minden vállalatnál el kell készíteni az újítási szabályzatot. Lényeges változás a korábbihoz képest — és ez váltotta ki a legtöbb vitát —, hogy az újítási díjakat bérjellegű ráfordításként kell kezelni, az újítások díjazása bele kell, hogy illeszkedjék az új mechanizmus bér- és jövedelemszabályozási rendszerébe. Sokan úgy vélik, hogy az újítási díjat helyes lenne termelési költségként elszámolni, tehát lényegében az adózatlan nyereségből fizetni. Ez lényegében kikerülné a bérszabályozás előírásait, egyes vállalatok számára olyan kiskaput jelentene, amelyen keresztül — fiktív újítások elszámolásával — „büntetlenül” lehetne emelni a bérszínvonalat. A jő újítás növeli a vállalati nyereséget. A gazdasági reform első éveiben szükségszerűen korlátozni kell a bérszínvonal növekedését. Ha a bérszínvonal „elszalad”, ez továbbgyűrűzne az árakban is, végül inflációhoz vezetne. Jövedelmet növelni — béremeléssel — csak korlátozottan lehet, a dolgozók jövedelme nagyobb mértékben növekedhet ott, ahol nagyobb a nyereség, ennek következtében a részesedési alap. A gazdasági reform első hónapjaiban még mindenütt nagy volt a bizalmatlansága várható nyereséget illetően. A vállalatok óvatosak voltak a bérszínvonal emelésénél is (ez is a részesedés terhére történhet csak) és a várható részesedést terhelő. egyéb juttatások tekintetében is. Ha a részesedést csökkenti az \ újítási díj, erre a reflexszerű válasz csaknem mindenütt az volt, hogy „takarékoskodni” kell minden olyan kifizetéssel, ami ezt a még bizonytalan összeget terheli. Súlyosbította a helyzetet az az előírás, miszerint az újítóknak kifizetett díj annak a kategóriának a részesedését terheli, amelybe tartozik az újító. Az Ujságírószövetség- ben nemrég rendezett sajtó- tájékoztatón Horváth Gyula, a Magyar Gyógyszeripari Egyesülés elnökhelyettese elmondta, hogy például a Chinoinban, ha az előző évihez hasonló összegű újítási díjat kellett volna kifizetni, a II. részesedési kategóriába tartozó újítók — a létszám egytizede —, a várható részesedési alap 90 százalékát „elvitték volna”, a többi kilencven százaléknak jutott volna a részesedés egytizede. A vállalatoknál csökkent a „kereslet” az újítások iránt. Közrejátszott ebben az előbbieken kívül az a körülmény is, hogy a gazdasági reform olyan tartalékokat szabadí- tot fel —- az eszközök jobb kihasználása, a forgási sebesség meggyorsítása, rugalmasabb alkalmazkodás a piac igényeihez, különféle ártámogatások, dotációk „kisírása”, stb, amelyek a vállalatoknak nem kerültek pénzbe, nem terhelték a részesedési alapot, de mégis sok nyereséget hoztak. Valahogy elsikkadt a reform első évében az az igazság, hogy tartósan növelni a nyereséget csak műszaki fejlesztéssel lehet, a műszaki fejlesztésnek pedig nélkülözhetetlen elemei az újítások. A gazdasági ösztönzők pillanatnyilag arra irányulnak, hogy minden lehető eszközzel kell emelni ma a nyereséget, nem érdemes ma olyan áldozatot hozni — esetleg az ez évi nyereség és részesedés terhére —, ami csak holnap, vagy holnapután hozza meg az eredményt. Pedig, ahol előrelátó a vezetés, gondolnak a holnaputánra is. A vállalati vezetők, a pártszervezet és szakszervezet akkor szolgálják az üzemi kollektíva valódi érdekét — és ez felel meg a népgazdaság érdekeinek is —, ha fellépnek e mának élő szemlélet ellen. A SZOT és az Országos Találmányi Hivatal vizsgálatot folytatott az újítómozgalom helyzetéről, a vizsgálat eredménye decemberben került a kormány elé. Igv születtek meg azok az intézkedések, amelyek elhárítják az akadályt az újítási mozgalom fejlődése elől. Módosították többek közt az újítási díjak pénzügyi fedezetével kapcsolatos szabályokat. Az újítási díj nem az újító részesedési kategóriájának év végi részesedését terheli, hanem akkor kell levonni a megadózott részesedési alapból, amikor azt még nem osztották szét a három kategória között. Nyilvánvaló ez intézkedés helyessége, hiszen az újítás, ha gazdasági eredményt hoz, mindhárom kategória részesedését növeli. Ha egy újításról kiderül, hogy megilleti a találmány „rangja”, a szabadalmi bejelentés után az önköltségből kell kifizetni a találmányi díjat. Ha nem fogadják el találmánynak, akkor terheli a részesedési alapot. A nyereségnövelés tavaly „bevált” eszközei közül jó néhány az idén csak korlátozott mértékben használható fel. Ahol a tavalyihoz hasonló, vagy még nagyobb nyereséget — és év végi részesedést — akarnak elérni, -’lő kell venni a tartós és úztosabb eredményt produkáló módszereket, mindenekelőtt a műszaki fejlesztést és az újítómozgalmat, J. J. Beváltotta a jó reményeket a Paksi Konzervgyár Jóreménység elnevezésű szocialista brigádja, amely — mint erről korábban már hírt adtunk — részt vett a konzervipar szocialista brigádjainak Nagykőrösön megrendezett vetélkedőjén. A versenyen az ország tizenegy konzervgyárának legz jobb szocialista brigádjai vettek részt, s nem könnyű küzdelemben dőlt el, hogy az első három helyezés kiket illet. A Paksi Konzervgyár Jóreménység brigádja a vetélkedőben remekül megállta a helyét és mint ezt az eredmény bizonyítja, nem volt hiábavaló a felkészülés, a derekas helytállás. íme az eredmény: a verseny első helyezettje Paks, a második helyre a kecskemétiek, a harmadikra pedig a budapesti Gyümölcs- és Főzelékfeldolgozó szocialista brigádjai kerültek. Az első helyezett brigád tízezer forintos jutalomban részesült. Érthető, ha most a vetélkedés első futama után még egy kis pihenőt sem engednek maguknak a paksiak. Április végén Hatvanban a cukorgyár látja vendégül a soron következő verseny résztvevőit. A március körepén megrendezett első futam elsői szeretnék megvédeni előkelő helyezésüket április végén is. A JOGRÓL MINDENKINEK A mellékbüntetések íi. Egyetlen büntetés van. amelyik fő- és mellékbüntetésként egyaránt alkalmazható: a pénzbüntetés. A Büntető Törvénykönyv előírásai szerint, akit szabadságvesztésre ítéltek, és megfelelő vagyona, keresete, jövedelme van, azzal szemben pénzmellékbüntetést kell alkalmazni, ha bűncselekményét haszon- szerzés céljából követte el. Pénzmellékbüntetést lehet kiszabni bármely bűntett miatt, ha feltételezhető, hogy az elkövetőt újabb bűntett elkövetésétől ezzel hatásosan vissza lehet tartani! A pénzbüntetést meg nem fizetése esetén átváltoztatják szabadságvesztésre. A közügyektől eltiltás Ha valakit bírói ítélet eltilt a közügyek gyakorlásától, az, azt jelenti, hogy ez idő alatt nem választhat, nem lehet hivatalos személy, azaz államhatalmi szem' tagja, bíró, ügyész, társadalmi bíróság tagja, fegyveres erőknél, társadalmi, gazdasági vagy más szerveknél államigazgatási feladatot betöltő személy, munkásőr, önkéntes rendőr stb. Akit eltiltanak a közügyektől, nem vehet részt államhatalmi szervek bizottságaiban, nem viselhet tisztséget társadalmi szervezetben, szövetkezetben stb., nem folytathat ügyvédi gyakorlatot, nem kaphat belföldi kitüntetést, külföldi kitüntetést nem fogadhat el, nem érhet el katonai rendfokozatot. Akiket a közügyek gyakorlásától eltiltanak, automatikusan elvesztik azokat a tagsági jogukat, állásukat, tisztségüket, amelyeket a fentiek szerint nem nyerhetnek el. Az elítélt elveszti katonai rendfokozatát, belföldi kitüntetéseit, külföldi kitüntetéseinek viselési jogát. A közügyek gyakorlásától való eltiltás legrövidebb időtartama egy, leghosz- szabb pedig tíz év. Sokan megkérdezik, hogy miért kell azt eltiltani a közügyek gyakorlásától, aki amúgy is börtönben van? Ez félreértés, mert a szabadságvesztés büntetésüket töltők semmiképpen sem gyakorolhatják a közügyeket. Az eltiltás időtartama a szabadságvesztés letöltésekor kezdődik! Foglalkozástól eltiltás Különösen közlekedési balesetekről szóló ítéletekben olvasunk gyakran arról, hogy az elítéltet foglalkozásának gyakorlásától is eltiltották bizonyos időre. Foglalkozástól eltiltást azzal szemben lehet alkalmazni, aki valamely foglalkozás szabályainak megszegésével (pl. a KRESZ szabályainak megszegésével, az orvosi gyakorlatra vonatkozó szabályok megszegésével stb.) vagy az abban való járatlansága miatt követ el bűncs elekményt. Kitiltás Egyes bűncselekmények (állam elleni bűntettek, a béke és az emberiség elleni bűntettek, tiltott határátlépés, embercsempészés, esetenként a tiltott szerencsejáték szervezése, közveszélyes munkakerülés, illetve más bűntett) esetén a szabadságvesztésre ítéltet szabadulása után bizonyos időre ki lehet tiltani egy vagy több községből, városból, vagy az ország meghatározott területéről, ha ott-tartózkodása a közérdeket veszélyezteti. Indokolt például a határ közelében lakó tettest kitiltani, ha helyzetét embercsempészésre használta fel. A vagyonelkobzás Bizonyos bűncselekmények esetén mellékbüntetésül vagyonelkobzást is ki lehet szabni (állam elleni, béke és emberiség elleni bűntetteknél, tiltott határ- átlépéseknél, embercsempészésnél, esetenként a közellátási bűntettnél stb.). Ha a tettest e bűncselekmények valamelyike miatt halálra, vagy öt évnél hosz- szabb szabadságvesztésre ítélik, a bíróságnak ki kell szabni vagyonelkobzást. Elkobzás alá eshet az elítélt egész vagyona, vagy annak egy része. Az elkobzott vagyon az államra száll. DR. EÖTVÖS PÁL Nincs új a Nap alatt Az intelemnek is beillő szólásmondás igazát újabban böngészés közben fedeztem fel. Egy amerikai orvos nemrég közrebocsátott dolgozatában azt fejtette ki, hogy az álmatlanságban szenvedőknek fölösleges és káros altatószerek szedéséhez folyamod- niok. Köztudott dolog hogy az altatók egynémelyike káros utóhatású. Ellenben ő felfedezte, hogy a tejjel kevert whisky fölér bármely fölkapott altatószerrel. Előnye, hogy nincs utóhatása Hát kérem ... a szenzációsnak szánt közlés nálunk egyáltalán nem számít szenzációsnak. Az alkohol altató hatását számosán fölfedezték már. Még én is. Nemrég riport-útró! hazatérőben az útpadkán egy árokba lógó fejű férfit pillantottunk meg. Fékcsikorgás. Borzadozva közelítettünk furcsa testtartásban heverő embertársunk felé, azt gyanítva, hogy valamilyen járműről esett le és . . Kiderült azonban, hogy az atvn- n „altatót” vett be, az illatfelhőből, ami burkolta, arra a következtetésre jutottunk, hogy vegve^. "Pinkát fogva szto**. Fölöttébb sokat, mert föiéhredvón valahova küldött bennünket. Valószínű pont akkor zavartuk meg álmát, amikor már-már leöntötte torkán az újabb adag „altatót”. Mondanom sem kell, nem tejjel keverve itta emberünk a pálinkát de úgy aludt tőle, mint a tej. Tehát aggodalomra nincsen ok. Aki az amerikai dr. Nem tudom kicsoda intelmeit meg akarja fogadni és különféle altatók helyett a tejes whiskyhez kíván folyamodni, a házi készítésű altatóhoz nyugodtan használhatja az olcsóbb hazai pálinkaféléket is. Az utóhatások elmaradásáról ugyan nem vagyok meggyőződve, de mert nem vagyok konzervatív és a haladás ellensége, kész vagyok elfogadni, hogy a macska- jaj még mindig jobb, mint az altatótabletták. utóhatása. — 6a ^ Népújság 5 1969. március 25.