Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-16 / 63. szám

Kincses Mongólia krónikása „Az ember sohase legyen saját maga gályarabja“ Beszélgetés Molnár Gáborral Molnár Gábort, az Amazo­nas folyam menti őserdők, az elveszett ősi Paradicsom im­már klasszikus írójának tartot­tuk eddig. Utóbb azonban fel­fedezőjévé vált a nálunk még kevésbé ismert Mongóliának is. Első mongóliai útikönyve, valamint rádióműsorai és or­szágszerte tartott előadásai, ér­dekességben vetekednek a bra­zíliai vadon izgalmaival. Ez annál inkább elismerésre mél­tó, mert Ázsiában már nem a saját, hanem az élettársa sze­mével rögzítette élményeit. Be­nyomásai mégis elsődlegesek, s tökéletesen elénk varázsolja a távoli földet. Olvasói jól tud­ják, hogy Molnár Gábor az Amazonas egyik mellékfolyó­ja, a Tapajos partján elvesz­tette a szeme világát. Az ül­tetvény egyik munkásának életét mentette meg a durra­nóhigannyal töltött gyutacsok felrobbanásától, s ez a látá­sába került. A tapajosi tragédia — Mikor történt? — érdek­lődtem az írótól a legutóbbi szekszárdi előadása után, mi­vel hallgatói közül is többen szerették volna ezt megtudni. — 1932-ben, huszonnégy éves koromban — válaszolt, s hoz­zátette: — Voltaképpen ez a szerencsétlenség tett íróvá... Vakon se vadász, se gyűjtő, se mezőgazda nem lehettem. Így lettem író... S az, hogy nem lá­tok, már nem nyomaszt. Az egész életfelfogásom abban csúcsosodik ki, hogy sohasem azon töprengtem, miként zu­hantam a gödörbe, hanem ho­gyan jutok ki belőle. Sohasem az izgatott, ami volt, hanem: hogyan tovább? Rendkívüli akaraterőről ta­núskodnak ezek a sorai a Ja­guárországban című könyvé­ben: „A látás hiánya egyetlen pillanatra sem lehet béklyója a szellemnek. Túl kell jutni a köznapok megpróbáltatásain. Az ember sohase legyen saját maga gályarabja, leláncolva tehetetlensége padjához. Sze­retném ezután is az emberek elé tárni a betű hatalmával mindazt, amit túl a sötét és a napfény változásain meglátni érdemes.” így vált az örök homályban is látó szeművé. S különösen lelkes krónikása és ismertető­je Mongóliának, ahol a ma­gyarral rokon, ősi és új voná­sok is akadnak. Csodálkoztam azon, hogy mennyire átéli el­beszéléseit, köztük az évezre­dek történelméről regélő Hen- tei tartományról, Dzsingisz kán szülőföldjéről a Mongol Altáj hegységben az ősember barlangjáról, s a Mon­gol Népköztársaság rohamos fejlődéséről. — Miként lehetséges ez? Ho­gyan bírod ennyi erővel, Gá- ttor bátyám, hogy időt szakí­tasz vidéki előadókörutakra is? — Tudod, az igazi író a szí­véből ír... Nekem a munkám voltaképpen alkotó szórakozás, ami kitölti életemet. A köny­veimben benne vagyok magam is, s hát örömmel beszélek ró­la... Szívesen felidézi 1964-ben tett első mongóliai útjának emlékeit, amelyet a magyar- mongol kulturális kapcsolatok­nak köszönhet. Erről írta mer Az egymillió hős országa c' mű könyvét, amelyet igen ke ' vezően méltattak az ulánb? tori sajtóban is, s 1971-fc- mongol nyelven is kiad if Másodszor, 1968-ban már töt időt, 45 napot töltött Mongó­liában, s 6500 kilométernyi utat járt be. Mindkét útján felesége: Margit kísérte és tol­mácsolt neki, a második uta­zásán pedig vele volt a most harmadik" gimnazista Gabi fia is, aki a technikai és egyéb feladatokat látta el. így pél­dául hangszalagra vették a Dangan-kolostor 72 lámájának imáját, amelyet hat méter hosszú kürtök, emberi lábszár­csont- és koponyacsörgők kí­sérteties zenéje kísért, s meg­örökítették a mongol pászto­rok és lányok oly szívből ára­dó népdalait. — Ezernél több színes fény­képet készítettünk, s legutóbb minden régészeti érdekességet is filmre vettünk. Legközelebb ezeket is bemutatom szekszár­di és Tolna megyei előadásai­mon — közölte. — Mondanál valamit ezek­ről a régészeti emlékekről? — A Dél-Góbi tárháza a történelem előtti emlékeknek. A lengyelek például két dino- saurus-csontvázat találtak, s olyan szerencséjük volt, hogy haza is vihették. A Mongol Altájban teleobjektívvel kitűnő felvéte­leket készítettünk az ősember barlangjában megtalálható, vörös festésű vadbirka-rajzról. Ebben a guanóval — madár­trágyával — vastagon borított óriási barlangban, a hallottak szerint sok másik ősemberi rajz, állatábrázolás is látható, de mi hiába kerestük felesé­gemmel és hét mongol régész­szel együtt, mert a barlangban rakott tűz füstje és korma, va­lamint a felvert guanópor be­lepte a homályos falakat. Hen- tei ajmakban — magyarul: ke­rületben —, Dzsingisz kán szü­lőföldjén egy sok ezer éves erődítmény maradványainál két hatalmas pilon áll. Az egyik kőoszlop húsz méter magas, az alján hét méter át­mérőjű; a pásztorok Dzsingisz kán szobrának tartják. A leg­izgalmasabb az, hogy a hegyen soktonnás, durván faragott kő­hengerek körítik az erődít­ményt. Megfoghatatlan, hogy kerültek oda, kik, és milyen segédeszközökkel építették. Et­től tíz kilométerre a hegyol­dalban rengeteg sziklarajzra bukkantak. Th. Perle és D. Na­van mongol régészek feltárták ezen óriási, valamint kisebb írásos, vésett faragásokat, amelyek ismeretlen nép alko­tásai. Az egyik ősi faragott kő érdekessége, hogy egy piros festésű, de az időtől megbar- nult ember- és állatalak lát­ható rajta. Hitem szerint a rajz egyidős a vadbirka-ábrázolás- sal, a vésetek pedig még sok­kal régebbiek. Mongólia föld­je természeti, ősvilági és ré­gészeti feltárásokban is rop­pant gazdag, s még nagyon sok meglepetést tartogat a tu­domány számára. Az írót azonban nem kevés­bé lenyűgözte az a rendkívüli fejlődés, amely a mai Mongol Népköztársaságot jellemzi, mind a korszerű állattenyész­tés megvalósításában, mind a növénytermesztésben, valamint gyáriparának létrehozásában, amelyhez hazánk és a szocia­lista országok segítsége is hoz­zájárul. — Az Ulánbátor mellett lé- ") szongioni biokombinát pél- ul, amely teljesen magyar otás, Közép-Ázsiá legna- obb állategészségügyi célokat ligáió gyógyszergyára lesz. ■. ulánbátori ruhagyár lé­pésében is részünk volt.- íagyszerű eredményeket ér­nek el magyar mérnökök, szakemberek Darhanban iS, ahol húskombinát épül, azon­kívül magyar állatorvosok dol­goznak kint és geológusok. Rengeteg kutat fúrnak. Sok a tennivalójuk, hiszen Mongólia kincses földje hivatott megte­remteni a mongol nép jólétét. Ehhez a szocialista országok — köztünk hazánk — örömmel nyújtanak szellemi és fizikai segítséget, hogy a mongol nép teljes egészében élvezze majd azt, amit annyira vár és ha­marosan elér. Ulánbátor mo­dern fővárossá fejlődik, Toronydaruk erdeje dolgozik az új építkezéseken. A kimagasló új Bajangol Szál­ló emeleteiről a modern alko­tások, már működő és még épülő gyárak sorát láthatja a látogató. Hasonló fejlődés ta­pasztalható mind a fővárostól 1700 kilométerre elterülő nyu- gat-mongóliai Kobdo város­ban, mind Kelet-Mongóliában, ahol az állattenyésztés Hentei ajmakban különösen fellen­dült; Bat Siret táján ottjár- tunkkor nagy erővel folyt a szénabegyűjtés, a belterjes mongol állattenyésztés egyik jellemzőjeként. Ugyanezt ta­pasztaltuk más tájakon is, amerre csak jártunk, Észak Mongóliában, előző útunkon, Arhangajban. Egy bizonyos: a mongol föld annyi kincset rejt, hogy a technika fejlődé­sével párhuzamosan gazdagon biztosítja a Mongol Népköztár­saság fejlődését — véli- Molnár Gábor. Legutóbbi útjukon találkoz­tak a Magyar Televízió filmet forgató munkatársaival, az egymillió hős országáról készí­tettek felvételeket. Reméljük, hogy rövidesen láthatjuk az írót és „expedícióját” egy pil­lanatra Mongóliában is a kép­ernyőn; a rádió pedig az ulán­bátori Gandan kolostorban és a Mongol Altáj ridegpásztorai közt készített hangfelvételeik­nek, útibeszámolójuknak adott- teret műsorában. A rádió kü­lönben már több eseményjáté­kát közvetítette az írónak, leg­közelebb a saját élményeiből merített „Gumicsapolók” című, négyrészes történetét tűzik mű­sorra. Legújabb — sorrendben már a tizenötödik — könyve körül­belül júniusban jelenik meg a Szépirodalmi Kiadónál, Bíbor­viskó címmel, a brazíliai va­don világáról szóló regénye, amelynek magvát megtörtént események adták. Közben már dolgozik a mongóliai utazás új kötetén. Akadtak, akik lehetetlennek tartották, hogy vak világjáró élettel teli útikönyvet írjon. A „csoda” mégis megtörtént. Né­hol — így Japánban is — ter­mészetfölötti képességűnek, látnoknak tartják azokat, akik a szemükkel nem láthatnak. Molnár Gábor mosolyog ezen a babonán, nem tartja magát annak. Mégis az írás, Mongó­lia látnoka lett. S legutóbbi él­ménybeszámolói Tolna megyé­ben olyan páratlan érdeklő­dést váltottak ki, hogy újabb körútra kérte fel a TIT. Mol­nár Gábor szívesen vállalta, s a tavasszal ismét viszontlátjuk. BALLABÄS LÁSZLÓ Népújság 4 1969. március 16. Soha még olyan magányosnak nem érezte ma­gát Christie, mint Las Vegas főutcáján, a Main Streeten. Egyedül volt a földkerekség leghatalmasabb al­világi szervezetével, a szerencsejáték szindikátussal szemben, amely ellenőrzése alatt tartotta Amerika játékbarlangjait. Egyedül állt a hatalmas szervezettel szemben, egyetlen pisztollyal felfegyverkezve. Maggie mindenáron a lakókocsiban akarta tar­tani, nem akarta kiengedni. Zsebében egy csomó aprópénz csörgött. Maggie dugta a zsebébe. — Ha Las Vegasban nem játszol játékautoma­tákon, gyanút keltesz, felhívod magadra a figyelmet — mondta. Ismételten kérte, hogy ne menjen, de Christie hajthatatlan maradt. — Menj csak, menj te bolond — szólt utána — 277 — Maggie, miután elhagyta a lakókocsit. — Rohanj a vesztedbe... Sokkal okosabbnak tartottalak, mint hogy... A többit már nem hallotta. Hirtelen minden átment nélkül a sivatagból be­tört az éjszaka. Nyugat felől hideg szél fújt és fel­kavarta a homokot. Christie felhajtotta felöltőjének gallérját és meggyorsította lépéseit. A Main Street mindkét oldalán több emelet magas fényreklámok hirdették, melyik világhírű énekes melyik lokálban lép fel: Frank Sinatra a Sand’s-ban, Marlene Diett- rich a Saharában, Sammy Davis a Flamingóban, Dean Martin a Dessertben. Egy darabig megszakadt az utca; jobbról és bal­ról a puszta sivatagot látta, aztán újra fényűző szál­lodák valóságos paloták következtek. A feljárókon, a bejáratnál livrés négerek nyi­tották ki az egymás után érkező gépkocsik ajtaját. Estélyi ruhás ^hölgyek, fehér szmokingos urak szálltak ki némelyikből, másokból tarka inget, texasi kalapot viselő férfiak, bermuda-nadrágos nők... Christie nem nézett körül, csak szedte a lábát. Maggie megmagyarázta neki, hogy a Bonanza-Club egészen az utca végén, egy mellékutcában van, a vas­útállomás közelében, a kis pénzzel játszók negyedé­ben, ahol éjjel-nappal nyitva vannak a zálogházak, hogy a vesztes játékosok utolsó értéktárgyukat^ jegy­gyűrűjüket is bármelyik pillanatban elzálogosíthas­sák, vagy eladhassák. Utcai világítás nincs a Main Streeten, nincs is szükség rá. Egészen fölösleges, mert a fényreklámok nappali fényt árasztanak. A vasútállomás közelében Christie befordult a Fremonst Streetre. Nevada Club, Pioneer Club, Lucky — 278 — Strike, Golden Nugot — olvasta sorra a fényreklá­mokat — és végül feltűntek a Bonanza Club neon­betűi. Christie megállt, célhoz ért. Nancy a Bonanza Clubban lép fel. A játékklub homlokzati fala üvegből volt. Chris­tie belátott, akár egy akváriumba. A háttérben, a színpadon egy srip-tease táncos­nő ingerlő, csábító mozdulatok közben egymás után megszabadult rrpnden ruhaneműjétől. Nem Nancy volt. Christie határozatlanul belépett. Egyszerre cser­benhagyta minden bátorsága. Két évig elszigetelve élt Ivy Bluffben, most a sok ember megfosztotta biz­tonságától. A bejárat mellett szétterpesztett lábakkal rendőr állt, ragyogó sheriff csillaggal a mellén. Kezeügyében volt hatalmas coltja, nyitott tokban lógott a dereká­ról. A színpad előtt patkó alakú bárpult állt. Két sor játékautomata között lehetett odajutni. Az egyik oldalon a rulettasztal állt, árván, elha­gyatottan; ilyen kora esti órákban még nincs üzem­ben. Egy másik asztalnál tarkainges vendégek koc­káztak, volt köztük, aki babonából a markába köpött, mielőtt megrázta a poharat, és kiborította a kocká­kat az asztalra. A zöld posztóval borított baccarat-asztaloknál egyenruhás lányok osztották a kártyákat, kifejezés­telen arccal, akár az automaták. Vastag festékréteggel borított arcuk sohasem mo­solyog, nem is érnének el vele semmit, mert a játé­kosok nem arcukat, hanem fürge ujjaikat nézik. — 279 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom