Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-02 / 51. szám
E gy. kettő, húrom, négy; mikrofonpróba. Péntek este 10 óra: Szekszárdon, a Vár- köz-bár dolgozói készülnek a műszakra. A portásnő elfoglalja helyét és ,az üzletvezetőhelyettes felhúzza a redőnyt. Nyit a bár. Hónap vége van, lassan gyülekeznek — legalábbis ahhoz képest, hogy hónap elején tíz óra előtt már sorbán- állás yan a bár előtt. Féltizenegyre azért valamennyi asztal foglalt és Misi, a fürge kezű felszolgáló minden asztalra lerakja a kért italt. Meglepően nyugodt, csendes a hangulat. Hajdú András üzletvezető-helyettes mosolyogva „megnyugtat1-*. — Tessék várni és két óra után mondjanak véleményt a „nyugodt** hangulatról. Ma kicsit nehezen indul az üzlet. Máskor ilyenkor már várakoznak a bejárat előtt, annak reményében, hogy nekik is tudunk helyet biztosítani. „Társadalmi ellenőr vagyok” — És nincs különösebb incidens emiatt a vendégekkel? — Dehogynincs. Egész pontosan meg tudom mondani a dátumot: február 20-án három fiatalember várakozott az ajtó előtt. Amikor kizártam a külső ajtót, megkértem őket: — Uraim, sajnos pillanatnyilag nem tudok helyet biztosítani, szíveskedjenek várni pár percet. Az ^ egyik asztalnál már fizetnek és lesz hely. Gondoltam, megértik, hogy türelemre kérem őket, de ehelyett durván nekem támadtak, és az egyik kiabálni kezdett: „Ilyen taknyos kölyök nekem nem fogja mfegmondani, hogy bemehetek, vagy sem. Nekünk itt helyünk van. Különben is, társadalmi ellenőr vagyok, azonnal kérem az ellenőrző könyvet!”. — Azt talán mondanom sem kell, hogy az ellenőrző könyvet nem adtam oda, mert semmiféle igazolványuk nem volt. Különben is, mindhárman erősen ittasak voltak. — Gondolom, sok itt az ittas ember. — Sajnos, többségük az. Ez érthető, hiszen vendégeink többsége más szórakozóhelyről jön már hozzánk és ilyenkor felszabadulnak a gátlások. A közelmúlt napokban például az egyik ellenőrző szervünk beosztottja éjfél után, — enyhe kifejezést használva —, ittasan utasításokat adott, hogy nyissam ki az ajtót és az utcán várakozó vendégeket engedjem be. Viselkedésén és főként azon a hangon, amit használt, még a vendégek is felháborodtak, és ők intették nyugalomra, de kevés eredménnyel. Tessék elhinni, nagyon sokat le kell „nyelnünk” egy műszak alatt. De valószínű, hogy ma is szemtanúi lehetnek hasonló eseteknek. Az egyik asztalnál egy gaz- dász kinézésű, csizmás, szürke pulóveres férfi foglal helyet. A mellette lévő asztalnál két magányos nő ül. Az egyiket felkérik táncolni és a csizmás fiatalember kísérletezett, hogy táncba vigye a másik lányt, de eredménytelenül. A lány ülve maradt, a férfi viszont visszakullogott a helyére. Erzsi szedd össze magad! A kályha melletti sarokban négy férfi a sporthorgászatról tartott „szabadegyetemet”. Közülük három fizetett és távozott és az ott maradt fiatalembernek hamar asztaltársa akadt: két nő érkezett, akik minden további nélkül az asztalhoz ültek és nagy sziával köszöntötték. Az egyik nő minden bizonnyal többet ivott, mert viselkedésén mér* barátnője is megütközött, erélyesen rászólt: — Erzsi, szedd össze magad, és menj ki — a mosd"' felé mutatott. De Erzsinek hosszú percek kellettek, míg összeszedett annyi erőt, hogy a mosdóba támolyogjon. Húsz perc eltelte után visszajött, de közben valahonnan egy villanykörtét szerzett és azt a falhoz vágta. Bár szólt a zene, a villanykörte szétrobbanása mégis nagy zajt és feltűnést keltett. Erzsit a fiúk még jobban körülrajongták. Egymás után ültek át hozzájuk. Egy-egy csók is csattant, simogatták... Az önkéntes tűzoltó Egy asztal felszabadult, és helyettük újabb vendégek jöttek. Egy háromliteres de- mizsont csempésztek be, óvatosan körülnéztek, nem látja-e a felszolgáló és nagyokat húztak belőle. Negyedóra után „lebuktak”, mert az üzletvezető-helyettes, akit mindenki Bándikámnak szólít, „kiszúrta” a manipulációt. A d'emi- zson a ruhatárba vándorolt. Vita támadt. — Kérem a panaszkönyvet. Vegye tudomásul, én önkéntes tűzoltó vagyok, dolgoztam annyit ingyen az államnak, hogy itt megérdemlem a helyet. Engem nem lehet csak úgy, az utcán várakoztatni. iiimiiiiiiiiiiiimiimmiitiiiiiiiiiii Napóleon iiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiimiiiiiiim A felszolgáló hozta a panaszkönyvet, de az önkéntes tűzoltót három társa tíz perc vita után rábeszélte, hogy ne írjon be semmit. Átlag nyolc-tíz pár táncol. A zenekar és Szendrői Zsuzsa énekesnő mindent elkövet, hogy jól érezzék magukat a vendégek. A zenekar általában csak lassú számokat játszott és repertoárjában a Tangó-bolerótól a legújabb magyar és angol táncszámokig, mindent megtalálhattunk. De talán néhány szót a táncról is. A táncolók többsége, enyhe kifejezéssel élve, túllépte a jó ízlés megengedett határát. Nem a modern táncok ellen emelünk kifogást, hiszen egy szekszárdi fiú, a kislánnyal olyan szépen és ízlésesen járta a legmodernebb táncot is, hogy abban senki sem találhatott kifogásolni valót. Akadt viszont egy bajuszos fiatalember, aki a széknek támaszkodott, lábát keresztbe rakta, és a nála vagy negyven centivel alacsonyabb nőt úgy táncoltatta, forgatta, vagy tíz percen át, hogy ő maga közben egy lépést sem tett. A főkönyvelő fia A bejárati ajtónál ismét vita támadt. Ezúttal az újonnan érkezettek megértőéit voltak és néhány perc múlva már a teremben forgathatták az italárlapot. De nézzük közelebbről, mit kell fizetni egy ilyen éjszakai szórakozóhelyen? Vannak aránylag olcsó árak is. így például a kávé és a limonádé mindössze csak öt forint. Egy üveg Kinizsi sör tizenegy forint. Viszonylag olcsó- a féldeci Mecseki is, 12,10-ért, vagy a ’•onyalc, 15,50-ért. A rázósabb •■'rak közé tartozik a VAT—69 Inevezésű skót viszki, amely- 51 fél deci 39,90. Vezet a Tapóleon-konyak. Ebből fél ' -ci „mindössze” 53,60. Az üzletvezető-helyettes hozzánk hajolt és halkan súgta: — Tessék nézni azt a magas, táncoló, bordó inges , fiatalembert. Vele történt a múltkor, amikor nem volt helyünk, hogy kiabált, . csapkodott: vegyük tudomásul, hogy ő a vállalat főkönyvelőjének a fia. — És tényleg az? — Nem tudom, nem tartom valószínűnek. Különösképpen nem is érdekel bennünket, mert nekünk minden vendég egyforma. Mi lenne velünk, ha kivételeket tennénk? Két óra után már nem kell az ajtót bezárni, jut hely az érkezőknek. Mintha csöndesedéit volna a zsivaj, a zenészek is fáradtabbak, az énekesnőnek is jólesik a szünet. Ilyenkor a füstös teremből a tisztább levegőjű előcsarnokba mennek. Pénz helyett személyi igazolvány — Szíveskedjenek fizetni, záróra! Az egyik asztalnál valami bonyodalom támadt. A vendég a személyazonossági igazolványát akarta minden áron odaadni a felszolgálónak, aki azt eltolta magától, az elvétele szabálytalan. A fiatalember, aki eddig nagyképűen rendelte a különböző italokat, nem jött zavarba: — Majd holnap behozom. Társai csak részint tudták kimenteni, amikor összeadták az apait-anyait. — Majd holnap a többit... — Nem fizették ki a teljes összeget? — Sajnos, nem. De még jó, hogy ennyit is fizettek, mindössze ötven forinttal maradtak adósak. Ezek a jelenetek, sajnos, megszokottak. Az utolsó vendég is elhagyta a termet, a zenészek és az énekesnő is hazaindult. Nekik véget ért a műszak. A személyzet többi tagja még maradt, nekik még az elszámolást kellett megcsinálni. A nappali személyzetből a ta- karílóasszony érkezik., és veszi „birtokba” a termet, hogy a presszó reggeli nyitáskor ismét tisztán álljon a vendégek rendelkezésére. Vegyes benyomások a látottakról Akaratunk ellenére is azon vitáztunk, vajon a bár betöltse azt a feladatot, melyet eredetileg szántak neki? Véleményünk szerint csak részint. El kell ismerni, jó egy ilyen éjszakai mulató, ahol az árak viszonylag elfogadhatók, azonban a bár becsületét, rangját vissza kellene állítani arra a szintre, melyet szántak neki. Elsősorban a vendéglátó- vállalatnak kellene néhány módosítást végrehajtani. Az elnyűtt berendezést Kellene újra cserélni. És más városok bárjaihoz hasonlóan, kötelezővé kellene tenni a rendes öltözetet és elutasítani a rendbontókat, illetlenül visel- • kedőket. Már a bemenetelnél kellene radikálisan fellépni a rendbontókkal és megkövetelni a megfelelő öltözetet. Aki ennek nem tesz eleget, ne engedjék be! Nem kötelező bárba járni. Aki elmegy, az ottani előírásokat tegye magára nézve kötelezővé. A portán erélyes fellépésű, de jó modorú — portás legyen, mert a jelenlegi megoldás csak átmenetinek tekinthető. Ezek az alapkövetelmények. Csak ezek érvényesítésével közelítheti meg a szekszárdi bár is azt a szintet, amély más városban is megtalálható. Nemcsak vendéglátói, de társadalmi szempontból is előnyös és kívánatos lenne, hogy minél kevesebb kétes egyén látogassa a bárt. így jutna hely azoknak is, akik megfelelően felöltözve, megfelelő körülmények között — kulturált emberhez méltóan szórakoznának. kas — — Azt mondták, többé nem fognak papírzacskókat ragasztani. — Engedje meg, Mr. Wortham, hogy eláruljak valamit: Ivy Bluff ben a rabok nem kapnak répalevest és nem ragasztanak papírzacskókat. Azt is meg kell mondanom, hogy a kitört fegyenceknek lőfegyverük van, támadói pedig — mint mondja — csak késsel voltak felfegyverkezve. Mit szól ehhez? Hogyan lehetséges ez? — Mit tudom én... Honnan is tudhatnám? — A rendőrség a házban nem talált ujjlenyomatokat az ön és felesége ujjlenyomatain kívül. Milyen következtetésre jut ebből? — Biztosan kesztyűt viseltek a gazfickók! •— Felesége egyetlen szóval sem említette a rendőrségen tett vallomásában, hogy kesztyűt viseltek. — Ez nem is csoda. Képzelje el, milyen állapotban volt, amikor hárman nekirontottak. Ilyenkor az ember nem jegyez meg magának minden apróságot, — Lehetséges. De van itt még valami, ami sehogyan sem illik bele a történetbe. Mint a jegyzőkönyvben olvastam, három támadó erőszakot követett el feleségén. — Igen. Hogyan lehetséges hát, hogy a rendőrorvos az erőszaknak még a nyomát sem tudta megállapítani? Wortham válaszolatlanul hagyta a kérdést. Vállat vont. — Még egy dolog érdekel. Mit tud mondani a háromezer dollárról? — Csak annyit, amennyit már a rendőrségen elmondtam. A támadók késükkel felfeszítették íróasztalom fiókjait és elvitték a pénzt. — Honnan volt ennyi pénze? — Megtakarítottam a keresetemből, — 242 — — És nem helyezte el bankban? — Bár a bankba vittem volna..,! Akkor most nem állnék egyetlen cent nélkül... — Csakhogy van itt még egy mozzanat. Mint értesültem, ön már három hónapja hátralékban van a házrészlettel. Három hónap óta semmit sem törlesztett a vételárból, közben háromezer dollárt tartott a lakásán, az íróasztalfiókban! — Itt valami nincs rendben..; Mondja, Mr. Wortham, jól megfontolta a vallomását, jól átgondolta ezt a mesét, amit beadott nekünk? — Ez nem mese. Minden úgy játszódott le, ahogyan a rendőrségen és önnek elmondtam. — Hagyjuk ezt a gyerekmesét, Mr. Wortham. Nincs értelme tovább kertelni. Mondja meg őszintén, miért színlelte a rablótámadást? — Kikérem magamnak a gyanúsítást! Nem elég. hogy a rendőrség képtelen megvédeni az embert a gengszterektől, tetejébe még gyanúba is fogja. — Lassabban a testtel, Mr. Wortham. Mi senkit sem gyanúsítunk alaptalanul, nekünk bizonyítékaink vannak. — Bizonyítékaik? — Nem azt vallotta-e a rendőrségen, hogy a betörők késsel feszítették fel íróasztalának fiókját? Nem ezt mondta-e nekem is az imént? — Természetesen ezt mondtam, hiszen így történt. — 243 —
