Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-02 / 51. szám
Ötven évvel ezelőtt TOLNA, 1919 Farkas József katonaruhában, 22 esztendős korában. A fiatal hajókormányos, mint a tolnai direktórium tagja, mártírhalált halt 3 fehérterror idején. r ÍI. Tisztelet a hősöknek, akik a legdrágábbat, életüket adták a nép felszabadulásáért vívott harcban.A mártíroknak ke gyelettel adózó emléktáblán Farkas József neve az első. A tolnai községi tanácsház falán 1959-ben elhelyezett márványtábla avató ünnepségére meghívták a hős fiatal férfi özvegyét. Ötven évvel ezelőtt, 1919. augusztus 13- án, itt, a községháza előtt álltak gyilkos bosszút, kioltották Farkas József és hét társának életét. Kivágták azóta a gesztenyefákat, de az özvegy azóta is széles ívben elkerüli a fájdalmas emlékeket, az akasztást felidéző teret. Az utókor nem felejthet. Farkas József neve arany- betűkkel vésetett rá a Tolna megyei mártírok szekszárdi emlékművére, személyi adatai ott láthatók a K. Balog János által írt, a Tanácsköztársaság 45. évfordulójára kiadott műben, a mártírok névsorában. Huszonegy esztendős korában maradt magára Kati néni, Farkas József özvegye. A 24 esztendős forradalmár hajókormányos ittmaradt házastársa négy és fél éven át ette a keserű özvegyi kenyeret. Mások elmentek, ő ottmaradt a községben. Most a Béri Balogh Ádám utca 23-as számú házukban él második férjével, Baranyai Józseffel Néhány éve eladták a fél házat, annak maradványaiból pótolják a nyugdíjat. „Attól tartok, feléljük a házat. Nem sok kell két öregembernek, de mi mind a ketten betegek vagyunk, kicsiny nyugdíjat kapok és drága az élet” — mondja Baranyai József. (Be- , csületére válik, hogy néhány éve ő is rajta volt, hogy sír- - követ állítsanak a tolnai temetőben nyugvó első férj, a mártír emlékének áldozva). Öt-hat féle gyógyszer az éjjeliszekrényeken, szerény bútorzat. A szoba-konyhás kis lakás nagyobbik helyiségében sok a fénykép a falakon. Valamennyit uralja az ötvenegy esztendővel ezelőtt kötött első házasság megnagyíttatott esküvői képe. Fájnak, elevenen égnek ma is a begyógyulatlan sebek, de egy-‘értésével felidézzük a Tanácsköztársaság időszakát. — Mondja el, Kati néni, milyen ember volt Farkas József? Előszedegeti a fényképeket a sublótfiókból. Mutatja. . — Okos, derék, szép ember volt. Jó lelkű, neki nem volt haragosa. Mindenkihez jó volt, mint egy falat kenyér. És mennyire ragaszkodott az új rendszerhez! Ha ma is élhetne. .. Amikor kitört a forradalom, tüdőlövéstől már 75 százalékos hadirokkant volt. Előtte, a temesvári szuperviziten kapta meg róla az írást. — Hogyan kapcsolódott be a férje a forradalomba? — A tolnai direktórium elnöke, az Appelshoffer Ádi révén került be. (Az Ádi el tudott menekülni a- bukás után Jugoszláviába, úgy élte túl). Jó fejű ember volt az uram, tudott jól fogalmazni, írni, olvasni, direktóriumi tag lett. Aztán odatették a postára ellenőrnek, mondták, hogy ott nagyon kell a jó proletár, a megbízható ember. — Mire emlékszik az ottani tevékenységéről? az összes telefonhuzalt. Jól néztek volna ki, ha hagyja... — Visszatartotta, vagy küldte akkor dolgozni a férjét, Kati néni? — Mikor egy éjszaka kiesett a browning a zsebéből, megijedtem, hogy fegyvere is van. Gondoltam, az én emberem veszélyes poszton állhat. Attól kezdve óvtam, inkább visszatartottam volna. De nem lehetett őt lebeszélni! Fűtötte a hév, meg a lelkiismeret. Hiába mondtam neki, nem akarom, hogy odajárjon. Egyszer ittjárt a fővárosban, jobb módban élő fivérem, ö is mondta neki: „Lépj ki sógorom, baj lesz ebből.” Jól megfelelt : néki az uram. Ezt mondta: „Mi a nép érdekében cselekszünk. Könnyebben beszél az, akinek nem üres a zsebe.” — Kati néni többször abbahagyja a beszédet, mert meg kell kissé nyugodnia. Be is fejeznénk, de ő még folytatni akarja: — Hogyan értesült... ? — Keddi nap volt augusztus 12-e, sose felejtem el. Éppen az ebédet - főztem.- amikor két fegyveres kereste az uramat. Alig mondtam ki, hogy elment az anyjához (dehogy oda ment,, csak tudtam, éreztem, hogy el kell kerülni á találkozást), vesztére megérkezett.; Elvitték, rabságba vetették. Másnap, szerdán reggel elmentem az Öreglaktanyába (most ez a gimnázium), sült tojást vittem szegénykémnek ebédre. Jóízűen megette, majd hazaküldte velem a szalvétát, meg a lábast, mert úgy tudta, hogy kihallgatásra viszik. Utána el kellett mennem Bo- gyiszlóra élelemért. Déltájban jövünk haza, és a révnél fel- indultan mondják az asszonyok: „Maguk nem is tudják, mi történt... A községháza előtt három embert felakasztottak.” Rohantam a laktanyához, kérdem a posztot, itt van-e az én jó uram. „Menjen csak a községházához jóasszony, ott megtalálja.” Beszélték, hiába verték bika- csökkel, nem akart a Józsi vallani. Amikor azt csinálták vele, kapott még az ághoz is... Ott megtaláltam, de hogyan. Megátkoztam én akkor azokat, akik ezt tették ezzel a tiszta szívű emberrel — mondja, most már csendesen. „Lebeszélni nem lehetett“ — Alig egyéves házasság után rabolták el az uramat a gyilkosok. „Akit a kígyó megmar, a gyíktól is fél”. A föl- szabaduláskor, 1945-ben azt mondtam a mostani férjemnek: ne menj, Józsi, nehogy aztán te is úgy járj. Dehogyis. Ennek ellenére ment, amíg kellett, sokáig tolmácskodott. Azóta szívbeteg Farkas József özvegye, mióta elvették tőle fiatal férjét. Talán ez kissé érthetővé is teszi az előbbieket, bár ő is vitatkozik önmagával. — A bátorságával, a tetteivel, meg a hűségével nem dicsekedett nekem az uram, mások mondták el. Mindig ment a gyűlésekre, sok volt nagyon a dolguk. Éjszakánként lestem, vártam, hogy hazatérjen, addig nem tudtam sose elaludni. Mai szóval. élve, leváltották az akkori postamestert, akit Dobrik Gézának hívtak. Másoktól hallottam meg, hogy az én uram — híven a megbízatásához —, hogyan akadályozta meg, hogy a posta padlásán a postamester,— a Giziké lányával, meg annak a vőlegényével — elvagdossa Időnként látogatókat fogad. Alig két hete járt nála a községi párttitkár, be-bekopognak ajtaján a forradalmi emlékeket gyűjtögető úttörők és KISZ-esek is. Az idő, a távolság itt semmit nem fakított meg. Az ötven esztendő távlatában is újra meg újra átéli az idős asszony a történelmi időszak megelevenedett, szívet melengető és fájdalmas, de részleteiben is híven ápolt emlékeit. SOMI BENJAM1NNÉ Pályázati felhívás! Az MSZMP Tolna megyei Bizottsága pályázatot hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem 1969/70-es tanévére. Az oktatás két tagozaton folyik: A hároméves tagozaton az első évben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadik évben a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom történetét tanulják a hallgatók. A kétéves szakosított tagozaton a marxizmus—leninizmus egy-egy szakágát tanulmányozzák a hallgatók, és tanulmányaik végén államvizsgát tehetnek a tanulmányozott tárgyból. A sikeresen letett államvizsga feljogosít a többi tárgyból is megfelelő felkészülés után államvizsga letételére. A) A hároméves tagozatra felvételt nyerhetnek azok, akik: 1. Érettségivel, ennek megfelelő általános műveltséggel (tanfolyamok, akadémiák stb.) vagy ennél magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. 2. 5 hónapos pártiskolát, marxista—leninista középiskolát végeztek, vagy ennek megfelelő politikai képzettséggel rendelkeznek 3. Más iskolának nem hallgatói és a tanulmányok folytatását engedélyező munkaadói és orvosi igazolással rendet- kéznek. 4. Sikeres felvételi vizsgát tesznek (követelmény a marxista- leninista esti középfokú iskola anyagának ismeretei. B) A szakosított tagozaton a következő szakok indulnak: 1. Filozófia. 2. Politikai gazdaságtan. 3. Tudományos szocializmus. A kétéves szakosított tagozat hallgatói lehetnek azok, akik: 1. Elvégezték az esti egyetem hároméves tagozatát, vagy a központi egyéves pártiskolát, és azok, akik ezeknek megfelelő előképzettséggel rendelkeznek. (Egyetemen öt évnél nem régebben államvizsgáztak marxizmusból.) 2. Más iskolának nem hallgatói, és a tanulmányok folytatását engedélyező munkaadói és orvosi igazolással rendelkeznek. ; 3. Sikeres felvételi. vizsgát tesznek (követelmény: az esti egyetem hároméves tagozat anyagának jó ismerete). Az esti egyetem és szakis ó törvényes elismerését, valamint a hallgatók tanulmányi kedvezményeit (tanulmányi szabadság, végzettség elismerése stb.) a Minisztertanács és a mun- káiigyi miniszter rendeletéi, valamint a különböző kormány- szervek á!iásfo"lalásai biztosítják. A tanulmányi idő évente 10 hónap. 4. hallgatók hetente egyszer háromórás kötelező foglalkozáson vesznek részt. Negyedévenként beszámolót, félévenként vizsgát tesznek a tanult anyagból. A hallgatók tandíjat fizetnek, melyet az oktatási év során két részletben k£l! törleszteniök. A pályázathoz szükséges kérdőív beszerezhető a járási-városi oártbizottcé"r*k es'i ('"'"•itemi tagozatvezetőinél. A kitöltött és megfelelő javaslatokk 1 ellátott kérdőívet, önéletrajzot, orvosi bizonyítványt és két 6x4-es fényképet április 2f»-íg kell eljuttatni a munkahely szerint illetékes Pártbizottság esti egyetemi tagozatvezetőjéhez. A később érkezett jelentkezéseket figyelembe venni nem tudjuk. A hároméves tagozatnak minden járási székhelyen kihelyezett osztályai vannak, a kétéves szakosított tagozat csak Szekszárdon indít osztályokat, de erre a vidékiek is jelentkezhetnek. A pályázók kérdőívükkel együtt megkapják a felvételi vizsgához szükséges útmutatásokat is. A felvételi vizsgákra mindkét tagozaton máius első felében kerül sor. A felvételről való döntésről a jelentkezőket legkésőbb június , végéig ér+cs'tonl fofrtuk. Az esti egyetemre való felvételt pártönk ívüllek is kérhetik. , , 1 MSZMP Tolna megyei Bizottsága Hírmagyarázónk í\ Az országgyűlés 1961-ben alkotta meg a földvédelmi törvényt, hogy — mint elnevezésében is van — ilyen magas szintű jogszabály gondoskodjon a termőföld indokolatlan csökkentésének megakadályozásáról, illetve arról, hogy a népgazdasági érdekeknek megfelelően minden művelhető területen a rendeltetésének megfelelő művelés valósuljon meg. A törvény hatályba lépése óta eltelt idő gyakorlati tapasztalatai szükségessé tették a jogszabály felülvizsgálását, korszerűsítését. Az eddigi, csupán adminisztratív intézkedések helyett és melleit olyan ösztönzők szerepelnek, amelyek az üzemeket érdekeltté teszik a földhasználatban, illetve abban, hogy a beruházások céljaira csak a tényleges szükségletnek megfelelően vonjanak ki földet a mezőgazdasági termelésből. Ezért jelent meg a közelmúltban törvényerejű rendelet és kormányrendelei a korábbi jogszabály kiegészítéséről és módosításáról. Korábban a mezőgazdasági rendeltetésű földek művelési ágának 1 még Változtatásához minden esetben külön kellett engedélyt kérni, még abban az esetben is, ha a művelési ág azért változott meg, mert az illetékes szervek szőlőtelepítést engedélyeztek, avagy erdősítést. Az új jogszabályok*szerint nem kell külön engedély, ha szőlő, vagy gyümölcs telepítését a telepítési engedély kiadására illetékes szerv engedélyezte, mert az engedély egyben a művelési ág megváltoztatására vonatkozó engedélyt is magában foglalja. Akkor sem kell külön engedély, ha beruházás, vagy más létesítmény céljaira vonnak ki földet a mezőgazdasági művelésből, és ehhez a járási földhivatal hozzájárul. Nem kell kérni engedélyt ezenkívül, ha az érintett terület a földnyilvántartás szabályai szerint meghatározott legkisebb terület mértékét nem haladja meg. A fenti esetektől eltekintve, a földek művelési ágát megváltoztatni csak engedéllyel szabad. Ugyanakkor a korábbi szabályozástól eltér az engedélyezési eljárás. Az engedélyezést szakhatósági feladattá teszi és mentesíti a végrehajtó bizottságokat az eddigi, adminisztratív jellegű lésok törvénybeli tevékenységtől. A végrehajtó bizottságok ellenőrzése ugyanakkor továbbra is érvényesül. Ha beruházás, vagy létesítmény megvalósítása teszi szükségessé a föld igénybevételét, az építési hatóság, vagy a beruházó köteles megszerezni a szakhatósági hozzájárulást, ezt a Járást földhivatal adja meg. A Hozzájáruláshoz a megyei földhivatal előzetes engedélyét kgll kérni, ha az igényelt terület 10 hektárnál nagyobb, de a 30 hektárt nem haladja meg. A 30 hektárt meghaladó terület igénybevételéhez előzetes miniszteri engedély megszerzése kötelező. Az újabb szabályozás kiterjed a belterületen levő, mezőgazdaságilag hasznosított földek termelésből történő kivonására is. Az újabb rendelkezés megszünteti az üzemi szőlő- és gyümölcstelepítésre, erdősítésre, ipari és egyéb beruházásokra felhasználni tervezett területek előzetes kijelölését. Ugyanakkor fenntartja azt a rendelkezést, hogy beruházást elsősorban mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területen kell megvalósítani; ha ilyen területen a beruházás ésszerűen nem valósítható meg, vagy ilyen terület nincs, akkor gyenge termőképességű földeket kell elsősorban felhasználni: az igénybevételt a lehető legkisebb területre kell korlátozni. BI. Közéletünk Tegnap délelőtt ülést tartott a Szekszárdi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága Kemény István vb-elnök vezetésével. A tanácsi költségvetési üzemek létrehozásáról és feladatairól számolt be a vb-nek Jankó Sándor pénzügyi osztályvezető és Egyed István tervcsoportvezető. Ezután a földtörvény végrehajtásának tapasztalatairól Rutkai Lajos hivatalvezető tartott tájékoztatót. A későbbekben a vb a különböző beöntések dolgában intézkedett.