Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-08 / 32. szám
vß Halálos vasúti baleset Szekszárdon Tegnap a délelőtti órákban halálos vasúti baleset történt Szekszárdon, az iparvágánynál levő híd közelében. Pete Tóth Ferenc 59 éves értényí lakos, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója egy szerelvény alá került, amely egészen a Keselyűsi úti átjáróig hurcolta holttestét. Itt egy járókelő vette észre a mozdony alatti halottat, s kiáltozására állt meg a vonat. A haláleset körülményeinek tisztázására a rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást Azt azonban már biztosan tudják, hogy az arrafelé települt vállalatok, üzemek dolgozói közül — hogy útjukat megrövidítsék — nagyon sokan botladoznak át itt a síneken, állandó életveszély- ban. A haláleset figyelmeztető nemcsak a meggondolatlan járókelők, hanem az illetékesek számára is, akik megtilthatnák az átjárást, s a törvény szigorával segíthetik megelőzni hasonló tragédiák megtörténtét. Clay Shaw ellen vallanak a tanúk New Orleans-ban csütörtökön megkezdődött Clay Shaw, volt üzletember bűnpere. Shawt a John Kennedy elnök meggyilkolására szőtt összeesküvéssel vádolja Jim Garrison New OrleEzután a bíróság több tanút hallgatott ki, akik kijelentették, hogy 1963 augusztusának végén, vagy szeptemberének elején a louisianai Clintonban együtt láttak a vádlott Clay Shawt, Os ans-i kerületi ügyész, aki a tár- waldot és Ferrie pilótát. John gyalás megnyitásakor közölte, ta núk és bizonyítékok állnak rendelkezésére annak bebizonyításáManchester közlekedési rendőrtiszt tanúvallomásában elmondotta, hogy egy választói névra, hogy az elnök • összeesküvés jegyzéket összeállító irodának a áldozata lett, s a Warren-jelentés következtetéseivel-, ellentétben nem egyedül Lee Harvey Oswald közelében egy fekete Cadillac gépkocsit látott parkolni, amelynek vezetőjében Clay Shawt islőtt az elnökre, hanem különböző merte fel. A kocsiból előzőleg helyekről több személy adott le Oswald szállt ki. A várakozó lövéseket. Kennedyt nemcsak hátulról érték lövések, hanem szemből is. gépkocsiban Shaw mellett ülő személy, a rendőrtiszt szerint Ferrie volt. Edwin McGhee jack- soni borbély tanúvallomásában Garrison ügyész ezután ismer- előadta, hogy egyik ügyfele akiaz 1967;ben folytatott elő- ben később Oswaldot ismerte fel, vizsgálatai során elhangzott köztük Perrv az ° tanácsára ment Clintonba, tette zetes vizsgálatai tanúvallomásokat. Raymond Russo kijelentését, aki hogy felvétesse magát az ottani azt állította, hogy 1963 szeptem- választói névjegyzékbe, mivel a herében az azóta rejtélyes körülmények között elhunyt David Ferrie pilóta lakásán részt vett helyezkedni, egy találkozón, amelyen Ferrie, Clay Shaw és Oswald elhatározta Kennedy elnök meggyilkolását. Garrison közölte, hogy nyomozásai szerint Clay Shaw és David Ferrie már 1963 júliusában ta- , , . ,,,, _T _ . , . es figyelmüket csak Shaw ugyélalkozott New Orleans-ben, s mar város egyik kórházában akart elA kihallgatások megkezdésekor Irvin Dymond, a védelem fő ügyvédje felszólította az esküdteket, hogy ne hagyják befolyásoltatni magukat a Warren-jelentés által ekkor úgy döntöttek, hogy meg kell ölni Kennedyt. re koncentrálják. A tárgyalást folytatják. A KARMESTER (Kallus László rajza). „Fel is szántanám azt aranyos ekével99 A Televízió gyermekosztálya nyai, valamint az aparhanti Fá- újszerű vetélkedőt kezdeménye- bián Irén, aki eredeti székely zett. Az általános iskolás korú népdalokat énekelt, gyerekek számára nyújt lehetőséget, hogy népdalénekes és népi hangszer kategóriákban mérjék össze tudásukat. Tavasszal ren— Nagyszerű élmény volt hallgatni a kislányt — mondta Gerse József vezető szakfelügyelő, zsü- dezik meg az országos döntőt, ^9- ^t csak Bartókék hall- meluet táiem.séai vetóUodőlr hattak Bukovinában, a fonográf os melyet tájegységi vetélkedők előznek meg. A nagy számú jelentkező miatt megyei selejtezőt kellett beiktatni. A monstre selejtezőn 115 pajtás vett részt, alaposan megizzasztva a zsűrit. A versenyt középszerűség jellemezte, és igazán kiemelkedő teljesítmény kevés akadt. Különösen hiányzott a tájjellegű folklór, az ismert, sőt tantervi dalokhoz való ragaszkodás volt aZ általános. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az Antal testvérek Tamásiból, Kovács János tanítváTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: t—20—11, 1—20—10. gyűjtés korában. Tolna megyéből 20 versenyző jutott tovább a kecskeméti tájegységi vetélkedőre. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Index-szam: 25 06# A fiatalok közül csak kevesen tudják, hogy a Fővárosi Operettszínházzal szemben működött az Arizona mulató, ahol a legfantasztikusabb gépi mutatványokat alkalmazták a revükhöz. Drótkötélen táncoltak, a páholyok elektromos gombnyomásra eltűntek és számos más technikai trükk segítette a produkciót. Az egyik mondta eloadas végén az igaz- _ To mAr * gató nagy izgalommal fordult Csortoshoz: — Ha szabadna megkérdeznem művész úrtól, hogy tetszett a műsor? Csortos dermesztő komolysággal válaszolt: — Itt műsor volt? Én azt hittem, hogy a Ganz-gyárban vagyok.. Színészek, bohémek A régi színészvilág emlékeiből tam —, hiszen évekig együtt ünnepeltük a születésnapunkat. Egyidősek vagyunk. Végtelen sajnálkozáskülönösen a baritonistára, aki „túlteljesítve a tervet", valósággal bömbölt. A szünetben megkérdezték Heltai Jenőt, mi a véleménye az előadásról? — Minden nagyon Hevesi csodálkozott: rendben van — mond- — Ármány és szere- ta Heltai —, csak egy lem Beregivel, s nincs j;is rendezési hiba tőrközönség? lent. Ugyanis a torreáAznap este váratlanul dór helyett a bika jött beállított az előadásra be! Te már olyan öreg Hevesi, beült az tgazvagy?! * Hevesi Sándor és a Budai Színkör igazgatója között nagy és őszinte barátság alakult ki. Kár, hogy gyakori telefonbeszélgetéseiket nem lehetett magneto- mány és mennyi a sze 'ónra felvenni. Egy ilyen relem?! beszélgetés során egygatósági páholyba, körülnézett, s azt mondta: azt mondta: — Mit akarsz, hist tele van a színház?! — De mit tudod te, — mondta az igazgató, A húszas években egy néger revűtársulat lépett fel a Városi Színházban. Ezért az igazgatót élesen megtámadta egy városi bizottsági tag. Az igazgató újságszer Hevesinek panasz- Nemreg az örökifjú ’odott az igazgató: gyen- ilonthy Hannával talál- gén megy a Budai Szín- ’ óztam. Nagy örömmel kör. idvözölt, s ragyogó arc- — Mit játszanak mn" al mondta: — kérdezte Hevesi. — De jól nézel ki, Mi- — Ármány és szerezi! Há"y éves vagy? lnm Beregivel — mond — Ne viccelj, — szól- ta az igazgató. !Übf ÜÜÜ Okozatában így szólt a támadás hátteréről: — össéefilggésbe kell hoznom a támadást azzal, hogy a bizottsági tag úr benyújtotta hozzánk egy darabját, amit nem adtunk elő. Ezek után megérdemelné, hogy a produkciót műsorra tvrz'k. Heltai Jenőt meghívták a Budai Színkörbe hogy néze meg a „Car- men”-t. Mikor az énekesek megtudták, hogy milyen illusztris vendég ül a v'zötéren, a szo- kottnál is jobban igye- keztek. Ez vonatkozott SEBESfjfffiSN MIHÁLY A lottó nyerőszómai: 2, 42, 70, 71, 82 HEGEDŰS GYULA SZINJÁTSZŐNAPOK 1969. Bűnügyi komédia Závodon Ma este Závodon a szekszárdi Soós Sándor Művelődési Központ színjátszó együttese lép fel. Az együttes rendezője Halasi Béla. Ez alkalomra Robert Thomas: Szegény Dániel című bűnügyi komédiáját tanulták meg. MOZI Bonyhád: Menyasszony a zsákban. (Szovjet film.) Dombóvár: A hivatás kockázata. (Francia film.) Dunaföldvár: A holtak visszajárnak. (Magyar film.) Paks: Egri csillagok. I—n. (Magyar film.) Szekszárd: Minden évben újra. (Nyugatnémet film.) du. Limonádé Joe. (Csehszlovák film.) Tamási: A riporterek gyöngye. (Angol film.) Tolna: Holdudvar. (Magyar film.) KOBRÁK (APN-foto) Névnap: Aranka FEBRUÁR A Nap kél 7.02, nyugszik 16.55 8 órakor A Hold kél 23.58. nyugszik 9.14 SZOMBAT órakor — Ügyeletes orvos 1969-es tervekről tá- István zeneesztéta, a Szekszárdon: a Hu- jékoztatja a sajtó Zeneműkiadó munka- nyadi utca 2. szám munkatársait. társa tartja. Közrealatti gyermekkörzeti — Csütörtökön el- működnek a zeneorvosi rendelőben, ál- maradt a megyei pá- iskola tanárai: Hu- iandó orvosi ügyelet lyaválasztási tanács- sek Rezső, Kovács naponta este 7-től kozás a hóvihar okoz- József és ThészLász- reggel 7-ig, vasárnap ta közlekedési aka- ló. Az előadás helye és ünnepnap: szom- dályok miatt. A ta- a régi megyeháza baton_ 14 órától hét- nácskozást később nagyterme. fA fcrtffftl a A.. Lt ' 1fő reggel 6 óráig. Az megtartják, időpont ügyelet kiterjed Szék- járói minden érdé szárd város. Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—972. — Ügyeletes orvos Dombóvárott: dr. Gyöngyössy György Dombóvár, Bezerédj utca 34. Telefon: 12—94. Rendel: szombaton délután 5—6- ig, vasárnap délelőtt keltet értesítenek. — Huszonhat nő vizsgázóit zöldségtermesztő betanított- munkás-tanfolyam elvégzése után a mö- zsi Uj Élet Tsz-ben. Átlagos tanulmányi eredményük 4,3, az eddigi legjobb eredmény a megyében, felnőttoktatásban. — Iskola a tsz-ben. A bölcskei Rákóczi Tsz-ben traktorosképző és kertészeti betanítottmunkás- tanfolyamot szerveztek, összesen 53 tag részére. Az oktatást- Ma, február 8-án lü—12-ig a központi ismét több Tolna me- orvosi rendelőben, gyei tsz-ben tartják utána a lakásán ta- meg az évzárást, Zár- lalhato. számadó közgyűlés — Ügyeletes ál- lesz délelőtt a báta- laíorvos Szekszárdon: széki Búzakalász Tsz- mindkét tanfolyamon dr. Magyari Jenő ben, a dunakömlődi a közös gazdaság Szekszárd. Állatkor- Szabadság Tsz-ben. a szakemberei végzik: ház. Telefon: 14—698. tamási Vörös Szikra három agrármérnök, Az ügyelet kiterjed Tsz-ben, a szekszár- és három felsőfokú Szekszárd város, di Garay János Tsz- technikus. öcsény, Sióagárd és ben. Szálka községekre. — Sajtótájékoztató. ~ , ,T irl“’íy.9‘ Szombaton délelőtt titkársága ertesuiko- sajtótájékoztatót ren- ZOilseget, hogy a Badez Szekszárdon bits szabe.degyeíer ŰJABB FELHÖSÜDÉS Várható időjárás ma estig: újabb fel- hősödés, több helyen KISZ Tolna megyei hétfő esti „Bartók és hószállingózás, hava- Bizottsága. Szabó Gé- Kodály helye és ha- 7,ás. Napközben meg- za a KISZ Tolnámé- tása a modern zené- gyei Bizottságának el- ben„ c!mű elöadást so titkára az ifjúság. mozgalom elmúlt évi Fábián Imre be.egse- eredményeiről és az ge miatt Homolya élénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 4 fok között.