Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-21 / 43. szám
Mennyibe kerül ? az Tallózás a társadalombiztosítás történelmében A. címben foglalt kérdést két könyv olvasgatása közben tettük föl magunknak. Az egyik könyv 1942- ben jelent meg az OTI akkori vezérigazgatója, dr. Lengyel Ervin felelős kiadásában A magyar társadalombiztosítás 50 éve címmel. A másik könyv 1968-ban látott napvilágot. Laczkó István tollából A magyal munkás- és társadalombiztosítás története címmel. Vaskos kiadvány az előbb említett, hozzá képest sovány u másik, mégis ez utóbbi az, amit az érdeklődő örömestebb véhet kézbe, mert segítségével biztonságosabban tud tájékozódni a társadalombiztosítás történelmében — napjainkig. „örömmel pillantunk vissza a múltra és bátran tekintünk a jövő elé. . — írta 1942-ben dr. Lengyel Ervin, akinek akkoriban vajmi kevés oka volt az örömre, hiszen a társadalombiztosítás igen rögös utat járt meg hazánkban. A bátorság is mondvacsi- t nált valami volt, amivel a jövő elé kellett nézni. igen erőteljesen a gondviselésre apellálva, mert hiszen ez volt akkor a legkényelmesebb: majd elintézi a jóisten, amit a törvényhozás ötven év alatt sem volt képes megteremteni egy olyan országban, ahol a törvények szentségét fegyverek védték az úgynevezett szegényebb néposztályokkal szemben. A jubileumi kiadvány szerzői a kötelező társadalombiztosításról és ennek előzményeiről adták közre 1942-ben tájékoztató munkájukat, ami a legteljesebb mértékben nélkülözi a történelmi áttekintést, a történelmi ösz- szeftiggéseket. S akinek módja van megismerni ezt a könyvet, az nem lepődik meg azon a tényen, hogy az 1928-ban létrejött OTI, mint olyan, egészen 1950-ig, a SZOT irányítása alatt működő Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ megszervezéséig — s még ezután is néhány évig — a munkásság, a dolgozo emberek társadalmának ellenszenvét „élvezte’'. Hol kezdődött ? A biztosítás igényének jelentkezése még Árpád-házi királyaink uralkodásának idejébe nyúlik vissza. Á legrégebbi írásos emlékek a XII. században kelteződtek, elsőként a bányamunkások szervezték meg maguk között az önsegélyezést, majd a XVI. században jött létre a bányatársládák- szervezete, amely a munkásoktól levont járulékon és a munkáltató által befizetett járulékon alapult, tagjáit szerény juttatásokban részesítendő — szükség esetén. A társadalombiztosítás története igazán a munkásmozgalmak erősödésével bontakozott ki, a biztosításért folyó harcok, az 1884-es ipartörvényt követően hoztak győzelmeket, noha nagyon szegényes győzelmek voltak ezek. 1918-ban az országnak 18 millió lakosából csupán 866 598 dolgozóra terjedt ki a betegségi biztosítás! A fizikai és szellemi munkások túlnyomó többsége egy-egy súlyosabb betegség esetén családjával együtt nyomorba jutott a szó legszorosabb értelmében. Különösen súlyos csapást jelentett a betegség a földmunkások számára, hiszen nyomorúságos bérük a megélhetésre alig volt elég, tartalékok gyűjtésére nem is gondolhattak. Amikor 1907-ben a „tisztelt ház” ismételten tárgyalta (1892. óta ki tudja már hányadszorra!) a biztosítási törvényt, Tisza István azzal magyarázta a földmunkásság kizárását a biztosításból, hogy a mezőgazdasági munkásoknak nyáron minden táppénz kevés lenne,^ télen pedig a munkanélküli hónapokban üzletet csinálnának a biztosításból!? Ilyen előzmények után nem csoda, nagyon is természetes dolog, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság minden népjóléti intézkedését a nép kirobbanó lelkesedése fogadta. Különösen ünnepelték azt a rendeletet, ami 1919. március 30-án jelent meg és kimondta, hogy „Betegségi és baleseti biztosítás hatálya alatt all minden munkás”. Minden munkás, tehát mindenki, aki köz-, vagy magánszolgálatban munkabér, vagy fizetés fejében dolgozik. Az ellenforradalmi Magyarország nem győzte visszavonni, megsemmisíteni azokat a vívmányokat, amelyeket a Tanácsköztársaság, 133 napja alatt, a dolgozók javára teremtett meg. Viszont a társadalombiztosítás problémáját már nem kezelhette félvállról az az úri Magyarország, amely fenntartott 680 kolostort, de polgárainak egészségügyét mindössze 427 kórházzal szolgálta. Átlagos életkor 1918-ban 37 év 9 hónap Mint mondottuk 427 kórházunk volt, ennek a fele olyan szanatórium, ahova akárki nem tehette be a lábát még akkor sem, ha életben maradása függött a bejutástól. A dolgozó kisemberek még a közkórházak ápolási díjait is nehezen fizették meg. A klinikákon, vagy a budapesti Rókusbán például napi 3 korona volt az ápolási díj, ami jelentékenyen haladta meg a napszámbért. Nem szorul tehát bővebb magyarázatra, miért volt az átlagos életkor 37 év és 9 hónap. Hogy milyen volt régen, s milyen most a társadalombiztosítás, arra csupán két adatot idéznék. Az egyik, az említett 1942-es jubileumi kiadásban jelent meg, 1941-es adatokat summáz. Az OTI által nyújtott összes szolgáltatások értéke országosan 110 607 810 pengő 25 fillér volt. -Ebben az ösz- szegben annyira benne van minden, hogy még az OTI ügyvitelét ellátó alkalmazottak 12 milliós járandósága is benne foglaltatik. Tolna megyében, ahol az SZTK megyei igazgatósága 114 080 biztosítottat tart számon, 1968-ban több, mint 146 millió forintot tesznek ki azok a szolgáltatások, amelyek a legközismertebbek. így például: a gyógyszerköltség terhére beváltottak a biztosítottak 2 400 401 receptet, 41 061 000 forint értékben. A családi pótlék címmel 48 131 000 forintot kaptak kézhez az igényjogosultak. Táppénzre kifizetett az igazgatóság 1968-ban majd huszonkilencmillió forintot. Terhességi és gyermekágyi segélyként 10 273 000, anyasági segélyként (temetési segély, utazási költség, tsz-kártérítés, baleseti segély tartoznak ide) 7 653 000 forintot. Gyermekgondozási segélyként 8 443 000 forintot, gyógyászati segédeszközökre (fogpótlás, szemüveg, tolókocsi, hallásjavító készülék, stb.) 1 829 000 forintot. Úgy vélem, az összehasonlítás két rendelkezésre álló számadata szükségtelenné teszi a kommentárt, a bőbeszédű magyarázkodást. Könyvvásár a szekszárdi Béri Balogh Ádám Tsz-ben A szekszárdi Béri Balogh ídárn Tsz-ben megtartották a árszámadó közgyűlést, s a következő napokban kezdték fizet- li a részesedést. A Részesedés lefizetésével egyidőben a szekszárdi könyvesbolt könyvvásárt ren- lezett a tsz-ben. Leposa Dezső boltvezető elmondása szerint zerdán reggel átvitték a tsz-iro- lába 2 nagy csomag könyvet, s gy tsz-ben dolgozó kislány Tálalta az árusítást. Olyan nagy • rdeklődés mutatkozott meg a könyvek iránt, hogy még szerdán újabb szállítmányról kellett gondoskodni. A ' Béri Balogh Ádám Tsz tagjai néhány óra alatt több ezer forint értékű könyvet vásároltak meg. Ez volt az első eset, amikor a tsz-zár- számadáshoz könyvvásárt is kapcsoltak. Heiman Ferenc tsz-elnöktől megtudtuk, hogy a múlt évben 115 forint 50 fillér volt az egy 10 órás munkanapra átszámított részesedés értéke. A tagok a magas részesedésből kultúrára — könyvre — is sokat fordítottak B, Mi, akik gyakorta ma is szidjuk még az OTI jogutódját, az SZTK-t, esetenként föl sem mérjük mi az. amit társadalombiztosítás címen kapunk államunktól. A szolgáltatások értéke több annál, mint amennyi forintokban kifejezhető. Ha fizetni kellene? Nem gondolunk rá. Az ország lakosságának 97 százaléka biztosított, ami az egyéb szolgáltatások mellett jogot ad az ingyenes orvosi ellátásra is. Amikor az említett könyvek a kezembe kerültek és mód nyílt az összehasonlításokra, akkor merült föl bennem először a kérdés, mennyibe kerülhetne az egészségünk, a munkaképesség legfontosabb „kelléke”, ha nekünk, az egyes embereknek kellene megfizetnünk a kórházi kezelést. Elindultam a kérdésre megkeresni a választ és bevallom, nem kis megilletődöttséggel hallgattam — többek között — a megyei kórház igazgató főorvosának, dr. Szentgáli Gyulának rögtönzött tájékoztatóját. A Jjérdés meglepte őt is, mint kiderült, nincsenek kéznél kész „tarifák”, de könnyű a sűrűbben előforduló eseteknél meghatározni, hogy mennyibe kerülhetne egy-egy műtét, illetve a műtétek előtti kivizsgálás. Nézzük tehát az „egyszerűnek” mondottakat, Valakit beszállítanak a kórházba, nem súlyös esetként, „csak” egy kilyukadt gyomorral. A gyógyításnak csupán a műtéti része 560 forint lenne ha a betegnek fizetnie kellene. Más... valamely, érsebészet körébe tartozó betegség kivizsgálása gyógyszerben és a vizsgálathoz szükséges kontrasztanyagban 6815 forintnál kezdődik, a felső határ meghaladja a kilencezer forintot. Ismét más... egy magas vérnyomásos megbetegedésből eredő ve- seérszükület kivizsgálásának és műtétének költsége 12 679 forint. Elhanyagolt vakbél, amelynél számolni kell az operáló orvosnak a perforációval; négy és fél ezer forint. Egyszerűnek mondott nyelőcsőműtét 3320 forint. Sorolhatnám hosszan az értékben meghatározható. de meg nem fizethető eseteket és költségeket. Talán még egyet. Ismeretes, hogy napjainkban a tetanuszmérgezésben szenvedők ötven százalékát tudja csak megmenteni az orvos- tudomány az életnek. Mégis... egy-egv ilyen mérgezésben szenvedő embertársunk 16—17 000 forint értékű gyógyszert kap. Évente 44 000 forint felhasználási költség jut egy kórházi ágyra nálunk, Tolna megyében. Országosan is remek eredmény, mert az általános kórházi szintnél ez az összeg jobb ellátást biztosít. De mert ezeket nem mondja senki, csupán kivételes alkalmakkor emlékezünk és emlékeztetünk erre, úgy vagyunk az ingyenes orvosi ellátással, hogy jó, hogy van, természetes is a létezése; nincs róla miért beszélni. Az előbbiekben azt kívántam bizonyítani. hogy van miért és miről beszélnünk. Az semmi esetre sem árt, ha időnként megidézzük a történelmet, hogy világosabb legyen, honnan meddig jutottunk el népünk életének egy olyan közérdekű területén, mint a társadalombiztosítás, népegészségügy. — )i Stewartnak az a gondolata támadt, hogy leüti a gyanútlan öreget, és magával visz minden pénzt, amit a lakásban talál, de valami megmagyarázhatatlan erő visszatartotta. — Pénzre van szüksége? — kérdezte Peri mutter. Stewart megrezzen, mint a tettenért tolvaj. — Úgy látszik, gondolatolvasó — mondta. Az öreg elővette pénztárcáját és egy húszdollárost vett ki. — Sajnos, többet nem adhatok — mondta mentegetőzve. — Heti ötvenkét dollárból kell megélnem. Stewart szótlanul átvette a pénzt, elhagyta a lakást, a lépcsőkorláton áthajolva egy pillantást vetett a mélybe, azután megindult felfelé. A kutya vidáman ugrálva követte. A lépcsőház végén ajtó nyílik a lapos tetőre. Stewart nekiment egy vödörbe palántáit satnya fának, mert szeme még nem szokta meg a sötétséget. A tető széléig osont, s lenézett. Az utcán, az egyik lámpaoszlop tö-. vében élénken gesztikuláló suhancokat látott. Gondolatban végigjárta menekülésének útját. A Broad- wayról indulva kétszer fordult be, mindkétszer balra, tehát szállodája ugyanebben a háztömbben van. Lehetséges— 217 — nek tartotta, hogy a háztetőkön keresztül eljuthat szobájához, Elindult, húsz métert tett meg a tetőn, azután nem mehetett tovább: a szomszédos ház jóval alacsonyabb volt. Lenézett, hogy felmérje a szintkülönbséget. Becslés szerint lehetett három méter, talán négy is. Azután nyakon ragadta a kutyát és leugrott vele. Sajgó fájdalmat érzett bal bokájában. Bal lábával egy kiszögellésre ugrott. összeszorította a fogát és megpróbált felállni, de képtelen volt a lábára lépni. Bátorsága teljesen elhagyta. Fekve maradt a tetőn s mindegy volt számára minden: Ivy Bluff, a rendőrség, a Puerto Rico-iak ___ A kutya meleg nyelvét érezte az arcán... Egy idő után megpróbált feltápászkodni, s hogy ne nehezedjen bal bokájára, négykézláb mászott tovább. Nagy megkönnyebbülésére a szomszédos ház ugyanolyan magas ,-vplt, s. ne^njcellett ugrania. Még néhány tetőn mászott végig, s amikor számítása szerint már a szálloda közelében járt, kétségbeesetten látta, hogy, két, jóval alacsonyabb ház következik. Az ugrást nem merte megkockáztatni. Káromkodva visszafordult és a lépcsőházi lejárathoz mászott. Az ajtó nyitva volt. Nagy nehezen lement néhány lépcsőfokon, inkább csak egy lábon ugrálva. A lift éppen fent volt a legfelső emeleten. Leereszkedett, óvatosan körülkémlelve kilépett az utcára. Két ház választotta el a szálloda kapujától. A falhoz lapulva, támaszkodva vonszolta magát előre. Többen haladtak el mellette, fehérek és színesek is, de senki ügyet sém vetett rá. Szobájukba érve annyira kimerült volt, hogy ruhástól az ágyra vetette magát, a békésen horkoló Sam mellé. A kutya az ágy alá feküdt. — 218 — Stewardot szörnyen idegesítette a vén csavargó horkolása. Úgy érezte, megőrül, ha nem beszélhet valakivel. Megrázta az öreg vállát. — Baj van, Sam! Nyomomban a Puerto Rico-iak! Sam morogva a másik oldalára fordult. — Nem hallod?! kiáltott Stewart hangosabban. — Kettőt közülük leütöttem. Ha elkapnak, egészen biztosan kinyírnak. A csavargó pislogva felült. — Miért vágsz olyan keserves arcot? — Fáj a lábam. Ügy látszik, kificamítottam a bokámat. Az öreg kidörzsölte szeméből az álmot. — Lássam csak a lábad? Kifűzte a gengszter cipőjét és megtapogatta a bokáját. — Mondhatom, elég rossz állapotban van. Alaposan bedagadt a bokád. Én is jártam így egyszer. Rosszul ugrottam le egy tehervonatról. A mosdóhoz ment, beáztatott egy törülközőt, majd kicsavarta belőle a vizet. — Hideg borogatást teszek rá, ez majd segít. Feküdj nyugodtan, majd csak elmúlik. — Könnyű ezt mondani. Nem beszélnél így, ha tudnád, hogy kint egy tucat megvadult suhanc leselkedik rám. Nem maradhatunk tovább itt. — Megbolondultál? Ezzel a lábbal száz méternyire sem juthatsz el innen. — Csak egy pisztoly kellene. Akkor mindjárt jobban erezném magam. — Hülyeség! Fekve maradsz, amíg tiszta lesz a levegő. Azután majd meglátjuk, mit csinálunk — Szerezz egy pisztolyt, cimbora. Segíts rajtam, hiszen már nem egyszer segítettél. — 219 —
