Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-02 / 27. szám
Hírünk az NDK-ban A cím a magyar irodalom hírnevére vonatkozik. Nem kell különösebben magyarázni, hogy a világon beszélt nyelvek tömkelegében az összesen tán tizenöt- milliós magyarságé nem tartozik a legelterjedtebbek közé. Vajmi erőltetett lenne azonban párhuzamot vomii egy nemzeti irodalom nagysága és az illető nyelven beszélők lélekszámú között. Példa erre a sok száz milliós Kínáé, amelynek — főleg költészeti — értékeit ugyan bajos lenne vitatni, mégsem vált annyira az emberiség közkincsévé, mint akár a csöppnyi skandináv államoké. (A holt nyelvekről — latinról és főleg a görögről! — nem is téve említést). A kis, és emellett még grammatikailag is különleges helyet elfoglaló nyelvű nemzetek irodalmának azonban természetesen sokkal nehezebb bejutni az irodalom „világpiacára”. Egy bármilyen objektívnek vélt, vagy szubjektív értékítélet szerint is harmadosztályú író előbb és könnyebben jut fordítóhoz, ha a latin, szláv, vagy KÁLIM JANOS: Csokonai sírjánál — Kotla Istvánnak baráti szeretettel — Vitéz. Vitéz, hát megtaláltalak — ha nem is könnyen — a búcsúzós-borongós ég alatt, a mezőkbe szálló, városszéli halványzöldben, hát, íme, ittrejt az idővert, halálraítélt temetőkert, ami úgy leng-búslakodik a sok görbéjű utacska végén, akár kötél végén a' ladik. Hát itt pihensz, te szél-nyugtalan; itt vigyáz a négy japánakác vigasztalhatatlan álmaidra; itt gondolsz még most, a halál után is — kifliiéivé az időbe — Lillára, a költeményszép, messzi nőre. Mondod szüntelen Tempefői sorsát, — mint aki nyugton nem maradhat — fönt a felhőknek s az útra hullt, elképzelt madaraknak. Mondod, hogy nincs maradandó dolga a világnak, mert lám, még a temetőt is szétdúlták körülötted az utánad-jövők. Ledöntött-tört emlékköveket kínálgat látványul a táj, s mindenütt, mindenütt a mérhetetlen-vágyú gyom nyújtózik-neszez az elpusztított sírokon. Még a föld-aiatt-pihenés is csak időleges. Tízezer év? Vagy százezer esetleg? Széthull minden, mint őszi szélben a kertek. Még a kövek porát sem találod. Hogyan lelnéd meg az itt álmodott álmot, a hab-finom virágot, az amúgy is gyorsan-eltűnőt? Minden eszmének (a legszebbnek is) rothadás és feledés a sorsa. Nem tudnak majd felidézni egyetlen mondatot a szövegből, ami valamikor milliókat izgatott (Ha izgatott!?) S a törvényt is belepi a förtelmes, ronda por. Elhull a nyelv, a vers is. •legen, távoli-jövő korok kutatják majd nyitját a mai szavaknak, de reménytelenül. Kihűl a tűz, ami sütött belőlük. A lázat — ami szülte őket — soha senki sem érti meg. így lesz. Ezt mondod, Vitéz, míg itt járok — Jolival és Jutkával — a rég elmúlt sírhalmok közt, s arra gondolok, Debrecent, síremlékedet látom-e még? Napjaim, mint sebes víz tovaragadnak. Itt-ott bukkanok föl enyéim, társaim szeme előtt; Igyekszem megragadni egy ágvéget, egy csillagot homálybavcszőt, bár tudom, nem menthet meg semmi sem. Eltüntetnek engem is az idők, a gondolkodót, a tevőt-vevőt és ítélkezőt. Debrecen, 1968. augusztus 19, germán családhoz tartozó nyelvek egyikén alkotja műveit, mintha afgánul, amharául, vagy: — magyarul. A legelterjedtebb világnyelvek, minden rangsorolás nélkül, az angol, francia, orosz, német, portugál és a spanyol. A felszabadulás óta egy viszonylag kicsi, de lelkes fordítógárda közreműködése révén irodalmunk híre^ az orosz nyelv jóvoltából olyan népekhez is eljutott, amelyek egy részének negyven-ötven évvel ezelőtt tán még a létezésünkről sem volt sejtelme. Nagy munkát végeztek azonban a fordítók más világnyelveken, így. németül is. Németország nyugati felében is sok magyar szerző (elsősorban Németh László, Szabó Magda, Fejes Endre) munkája látott napvilágot, a demokratikus Németországban azonban összehasonlíthatatlanul többé. Szerkesztőségünk — o budapesti NDK Centrum szívességéből — hozzájutott az NDK-ban megjelent magyar könyvek jegyzékéhez, melyet a Berliner Stadtbibliothek, a Berlini Városi Könyvtár bocsátott ki. A lista terjedelmes. Szerepel rajta 122 szerző 182 művel. Listavezető Mikszáth Kálmán kilenc, Móricz Zsigmond nyolc, Illés Béla hét és Jókai Mór hat könyvvel. Ha nem is teljesen azonos sorrendben, de nagyjából ugyanazok, akik Magyarországon is a legolvasottabbak, vagy a legtöbb kiadást megértek. Utánuk következik Mesterházi Lajos és Thury Zsuzsa 5—5, Szabó Magda 4, Hegedűs Géza, Móra Ferenc, Petőfi Sándor, Tersánszky és Veres Péter 3—3 kötettel. A címekből nem mindig lehet pontosan kideríteni, hogy melyik munkáról van szó. A fordítók olykor nagyon önkényesen bánnak ezekkel, így például létezik egy Pe- tőfi-kötet német nyelven, mely „A mi korunk olvasókönyve” címet. viseli. Gárdonyi Láthatatlan embere: „A hunok alattvalója voltam”-ként ismeretes és hasonlókat még sorolhatnánk. Bartók Béla: írások és levelekkel, Bóka László az Alázatosan jelentemmel, Déry Tibor a Befejezetlen mondat-tal, Fejes Endre a Rozsdatemető-vel, Fekete Gyula Az orvos halálá-val, Kaffka Margit a Színek és ének-kel, Katona József a Bánk bán-nal szerepel. Ismeretterjesztő Ortu- taV Gyula Kis magyar néprajza, vagy Eösze László Kodály- monográfiája. Jó-e ez az összeállítás? Természetesen jó, hiszen a mi szempontunkból minden magyar könyv nyereség, mely valamelyik világnyelven kerül forgalomba. Mindemellett könnyű lenne azt hiányolni, ami a listán nem szerepel. Ezt nagyjából minden listával meg lehet tenni. Elképzelhető, hogy Aszlányi Károlynál, Karácsony Benőnél, Dégh Lindánál és még jó néhány más szerzőnél jobban reprezentálná irodalmunk értékeit Németh László (1 könyzi), Kodolányi János (egy sem), egy jó novellaválogatás. Nemzeti történelmünkről az átlagos külföldi — német is _ t öbbnyire lényegesen kevesebbet tud, mint azt mi képzeljük és szeretnénk. Hasonlóan művészetünk múltjáról. Az Ortutay- könyvhöz hasonló összefoglalások hasznosak lehetnének, hasonlóképpen az Útikalauzok is. Boldizsár Iván Magyarországi útikönyve már jó néhány esztendeje megjelent, hovatovább itt az ideje egy változtatott, a fejlődést figyelembe vevöen átdolgozott kiadásnak, a Berliner Stadtbiblio- thek könyvjegyzékében azonban még a régi sem szerepel. A fordítók munkája minden- hogyan hasznos és tiszteletet érdemel. A válogatást azonban természetesen magyar részről kell szervezni, sőt ha csak lehet, az eddigieknél jobban irányítani. O. I. CSERHÁT JÓZSEF: Gyűjtemény A talpraállás édes öröme nem kell a füstnek, a a hamutartón kiterül. Most válik el, tűzre mit vetek, továbbra is mit hagyok meg emléknek, a szívben, legbelüJ- \ Most, amikor a belső faiakon a szegeket kitapogatom s az emlékezet festményeinek helyet adok, hirtelen ugranak őszre a nyarat elmondó mutatók: porszínű szabvány-éjszakákat váltanak a nappalok, Ez a nappal a válogatásé, s lesz, aminek megkegyelmezek; a sorvezető fekete rácsa megmarad, mert rajta egy szonett Levelek, képek, fenyegetések, hazugságok és jó szavak asztalomra a porral együtt forduljanak. ' Vonatjegyek. (Magam kárára nem számoltam el velük.) Ebédjegyek. (Sorra lejártak.) Mennyivel egyszerűbb tárgyak ezek a férfikorbau megőrzött ceruzavégek, égszínkék tintatartők és egy kopott tok szemüvegnek, nevemmel összekarcolt. Hegyén-hátán. feje tetején áll ez a rozsdarágta medáliákból, rajzszögekből, üres és teleírt irkalapokból emelkedő vagyon: Tervek, számlák (a közelmúltból s azok a bizonyos „kecskekörmö csillaggá lényegült kődarabkák, gombok, érmek (a gyerekkorból) várják, hogy őket meghagyom. La guerra (MTI Külföldi Képszolgálat) j
