Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-16 / 39. szám
Hivatali dolgok A hivatalt! okmentalitás buta, gonosz, de mégis nevetséges megnyilatkozásaival legutóbb szemtől szemben egy különvo- naton találkoztam. Kétszáz-valahányad magam mai utaztam a tengerpartra, rengeteg kellemes és szép élményt szereztem, sok derék emberrel kötöttem barátságot, de hosszú idő óta ez volt az első tömény és lehangoló találkozásom a rongyrázással, a beképzelt gőggel, a fizikai munka lenézésével. Azt hittem, mindez már rég a múlté. Restellkedve, vörösre gyúlt arccal gondolok vissza néhány kellemetlen epizódra: a szívélyes és közvetlen emberi hang elutasítására, de kiváltképpen arra a három lépés távolságra, amit néhány hivatalnok kínos pedantériával igyekezett betartani és betartatni. Még véletlenül sem keveredtek a „prolikkal”. Hozzátartozik azonban a teljes igazsághoz, hogy ez a körülmény a szórakozásban cseppet sem zavarta a „prolikat”, továbbá azokat az értelmiségieket, agrármérnököket, jogászokat, akik esetleg valóban felvághattak volna, de sokkal műveltebbek annál, semhogy megtegyék. S valóban, a hivatalnokmentalitás egyenlő a műveletlenséggel. Visszaemlékezem a régi, fel- szabadulás előtti községházas világra. A főjegyző sem ölelte a keblére a szegényembert, de nem ő, inkább a négypolgáris, uborkafára felkapaszkodott írnok éreztette velünk a felsőbbrendűségét. Tette ezt nemcsak a községházán, de a leventében is, ahol rendszerint ő és a hozzá hasonló alakok voltak az atyaúristenek. Tépelődésre ad okot ez a körülmény, hogy ez az emberfajta még ma sem pusztult ki, csupán átalakult. Behúzódott a termelőszövetkezetek, a ktsz-ek, a vállalatok, az intézmények irodáiba, s onnét végzi tenyérbemászó ügyködését. A szövetkezeti gazdák időnként elpanaszolják az irodisták pökhendi, önérzetet sértő modorát. És ez nem tréfadolog. Létezik még akkor is, ha szemérmesen, vagy a mundér becsületét védve, esetenként éppen a termelőszövetkezetekben tagadják a vezetők. Az állampolgárok időnként háborogva kifogásolják, a hivatali fontoskodást, s azt a fölényes hatalmaskodást, amit egy-egy adminisztrátor részéről tapasztalnak az üvegablakok mögött. Olyan ez az egész, mint a gyomnövények legveszedelmesebbje: az aranka. A feudális örökségekből semmi nem tartja magát oly szívósan, mint az antidemokratikus hivatalnoki gőg, holott a talaj egyáltalán nem kedvez ennek. Magam is számtalanszor tapasztalom, hogy az adminisztratív munkaerő tekintélyes részének modora, viselkedése, fellépése abszolút antidemokratikus. Siralmas élmény a szolgáltatási vállalat iratokkal pepecselő nyolcelemis adminisztrátora is, aki a gyámoltalanságra kárhoztatott állampolgárban azt a látszatot szeretné kelteni, hogy a vállalatnál ő a mindenható. És összességében az a meghökkentő, hogy ez a magatartásforma szinte természetes. A pózoló butaság szinte elfogadott rossz: van, ellene úgysem tehetünk semmit. Hát ez nem igaz. Gyanítom, ahol az alantas beosztásban lévő tisztviselő kifelé úgy viselkedik, mint a régi községházi írnok, sőt ezt a magatartásformát még a tengerpartra is magával viszi, ott nemcsak az írnok műveltségével, öntudatával, a hivatal levegőjével is bajok lehetnek. Tudok megyei hivatalról, ahol jobban létezik a kasztrendszer, mint Indiában. A kulturált hivatali fegyelem szempontjából elengedhetetlen fölé- és alárendeltségi viszonyt egy egészen más önérzetet és méltóságot sértő viszony helyettesíti. A főnökség nem veszi emberszámba a kisebb beosztású dolgozókat, és ez így megy lefelé végig. A kisebb beosztású dolgozók keresztül néznek a még kisebb beosztású dolgozókon, s végül, akik a piramis talpazatán helyezkednek el, azok a páriák, őket senki nem nézi semminek. Megkülönböztetett figyelmet érdemel, hogy az ilyen hivatalokban az intelligenciaszint, a politikai és szakmai műveltség roppant alacsony, ám az anyagiasság, az úrhatnámság hihetetlenül magas. Megmutatkozik ez ezekben a hivatalokban a jutalmak méltánytalanul igazságtalan elosztásában. Ilyen helyzetben a csoportvezető „felfelé nyal, lefelé tapos”, s abba betegszik bele, ha kihagyják a főhatóságtól érkező kartársak tisz teleiére rendezett halászlévacsorából. Az úrhatnámság, a nem létező rang és hatalom fitogtatása ott és akkor válik politikai ügy- gyé, amikor az írnok szinte már elviselhetetlen módon érezteti felsőbbrendűségét a fizikai dolgozókkal. Jóval a felszabadulás után egy ideig, néhány hónapig üzemben is dolgoztam. Az igazgató, a főmérnökök, a mérnökök mind nagyon rendes emberek voltak, mégis megutáltam a munkahelyemet, mert a legnagyobb tökfej irodisták a munkaügyi osztályon, a termelési osztályon, az SZTK-ügyintézésnél, a bér- számfejtésnél velünk, fizikai dolgozókkal örökké packáztak. Olyan hányaveti lekezelő modorban társalogtak, mintha ők találták volna fel a spanyolviaszt. Soha nem értettem, hogy ezt a modorban megnyilvánuló politikai visszaélést miért nem veszi észre, és miért nem leplezi le a pártszervezet, vagy a szakszervezet? Úgy hagytam ott az üzemet, hogy nem tudok rá jó szívvel visszagondolni soha. S nagyon érdekes: okos, művelt ember szájából még egyszer sem hallottam olyan kijelentést, amely sértené a beosztott, vagy a fizikai dolgozók önérzetét, emberi tartását. Ismerőseim között akad néhány hivatalsegéd is. Elmondják, munkahelyükön a buta emberek részéről éri őket legtöbb sértés és sérelem. S ezek a magukat sokra tartó tisztviselőcskék keserítik meg az állampolgárok életét is a körülményes ügyintézéssel, a felháborító fontoskodással. Volt ott a bevezetőben említett különvonaton egy nőszemély, aki úgy viselkedett, mint a múltban a főispán- nék. Pénztáros a lelkem az egyik szolgáltató vállalatnál. El-elnéztem pipiskedő uraskodását és arra gondoltam: úristen, ez a hölgy otthon, a munkahelyén naponta hányszor mászhat bele a dolgozók gyomrába? Rossz dolgok ezek a hivatali dolgok. SZEKULITY PÉTER Iskolákban — különösen, ahol pedagógushiánnyal küszködnek — elő kellene készíteni néhány helybeli, jó képességű fiatalt arra, hogy a gimnázium után tanítóképzőbe menjen. Így az utánpótlás gondjai'is megoldódhának, s a fiatal tanító is szívesen menne vissza abba a községbe, ahol élt. Az igazgatóra várva csupa lánynyal találkoztam az intézet folyosóján, csak nagy néha, szinte , kuriózumként” tűnt fel egy-egy fiú a lépcsőkön. Első pillanatban indokoltnak is tűnik a „nőuralom”: hat—nyolc éves gyerekkel értőbben, türelmesebben foglalkozik egy lány, mint férfi kollégája. Más szempontokat figyelembe véve — amit az igazgató is alátámaszt — veszedelmes az egyre nagyobb „elnőiesedés”. A fiatal pedagógusok közéleti szerepére gondolok elsősorban: kisebb településen a tanítónak nemcsak oktatni kell, hanem népművelni is, tisztségeket viselni, tevékenyen részt venni a település életének irányításában. Ezt pedig egy lánytól — esetleg fiatalasszonytól — nemigen lehet elvárni. Arról nem is beszélve, hogy pusztákon, kis lélekszámú településeken még a magára maradt férfi is nehezen boldogul— 2. Tizen ülnek az asztalok mellett. Tíz Tolna megyei fiatal, akit nehány hónap múlva valahol tamto néninek szólítanak majd (tamto bácsinak csak egyiküket, két ev múlva pedig kizárólag „nénik veszik kézbe a diplomát). Meglehetősen vegyes érzelmekkel várják a diplomaosztó ünnepélyt. Három esztendeig együtt voltak, azonos szellemi szintű, a legtöbb kérdésben egy nézetet valló, komoly, felelősség nélküli diákok. Az életet eddig az iskolapadból szemlélték, s legfeljebb nér hány, korábban képesítés nélkül tanító diáktársuk szemével pillantottak bele a világba. Szeptemberben pedig egyedül kell kezdeni, mindenkinek a maga kis „mekká- jában”, ahol elsősorban rajta múlik, hogy rövid időn belül kétség- beesetten elmenekül, vagy gyökeret ereszt. Szabó László kurdi fiatalember, a menyasszonyával, Jónás Líviával együtt szeretne tanítani. Már a megfogalmazás is óvatos: szeretnének. Mindketten tudják, hogy nem könnyű, nem is ragaszkodnak egy meghatározott községhez, annyi az igényűk, hogy valahová a bonyhádi járásba kerüljenek. Együtt, és lehetőleg lakással. Szabó László már belekóstolt az albérletbe: a gyakorló félév alatt 650 forintból élt, pontosabban szólva vegetált, mert többre nemigen futotta... Melikovszki Róza őcsényi. Őcsényben nem sok jóval biztatják, valahová a környékbe is szívesen elmenne. Hasonló az elképzelése Radó Júliának is, aki talán mindegyikük között a legáldatlanabb helyzetben van: szekszárdi, s a megyeszékhely tudvalevőleg „túltelített”. Bauer Mária, aki Mözsről jött ide, már évekkel előre számol. Szekszárdon felépül az új iskola, néhány nevelő talán elmegy, s akkor neki is jut hely falujában... Stadler Mária szívesen vállalkozik arra, hogy egyből a „mélyvízbe dobják”. Dombóvári, de nem ragaszkodik a környékhez, bárhova helyezik, igyekszik majd feltalálni magát, mondván, „majd csak belejön”. Peszeki Rózsa ideális, a többiek által méltán irigyelt helyzetben van. Egy évet tanított szülőfalujában, Németké- ren, visszavárják a kollegái. Ruj- der Mária Paksra, vagy valahová a környékre szeretne kerülni, őt a lakóhelyen kívül más szálak is kötik: a vőlegénye Pakson dolgozik. Elképzeléseiket a lehetőségek differenciálják. Egyikük sem táplál túlzott illúziókat, tisztában vannak azzal, mire vállalkoztak. Amikor sorra kérdeztem őket, mi lesz, ha az általuk diktált, egyébként is szerény feltételekből semmi sem valósul meg, ez volt a válasz: akkor máshol, más körülmények között, de tanítani szeretnénk... Talán a fogadtatás az, amitől egy kicsit félnek. Friss diplomával a kezükben, számottevő gyakorlat nélkül, új emberként egy új közegben kezdeni — nem köny- nyű dolog. Lelkesedéssel, de ingatag önbizalommal, kicsit félszegen indulnak, s hogy évek múltán mivé válnak, az a közösségen, az őket körülvevő embereken is múlik^ D. KÓNYA JÓZSEF titkári tanfolyam Salatonaligán Az évek óta alkalmazott szokásokhoz híven, a megyei pártbizottság az idén télen is megrendezi az alapszervezeti párttitkárok továbbképző tanfolyamát. A február 17-től március 15-ig tartó egyhónapos tanfolyamra Tolna megye háromszáz pártszervezetének titkárát hívták meg. A hétfőn induló továbbképzésre ez évben Balatonaligán kerül sor. Gazdag, egybehangolt tematikával készültek fel a megyei párt- bizottságon, hogy elérjék a célt: A bel- és külpolitika, a pártélet, a gazdasági élet legfontosabb jelenségeiről, a világnézeti harc, az irodalom, a művészet, az ideológiai munka mai helyzetéről és teendőiről adjanak korszerű, aktuális tájékoztatást a Tolna megyéi párttitkároknak. Az előadásokat konzultációk, majd a téma alapos megvitatását szolgáló csoportos megbeszélések követik. A Tolna megyei párttitkárok hétfőn kezdődő balatonaligai tanfolyamán a megyei pártbizottság titkárai, osztályvezetői, az MSZMP KB. munkatársai, miniszter, miniszterhelyettesek és vezető munkatársak tartanak előadásokat A tájékoztatókat követő konzultációkon kívül, a tanfolyam befejezése előtt K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára fog kötetlen konzultáció keretében választ adni a párttitkárok kérdéseire. Növekedett a tejfogyasztás Tolna megyében Magyar sajt a Kanári-szigeteken Bővítik a tízórai tejellátást az iskolákban Tolna megyében lényegesen növekedett a tej és a tejtermékek fogyasztása. A falusi lakosság tejellátása a korábbi évinek majdnem a duplájára emelkedett: a Tolna megyei Tejipari Vállalat üzemeiben az elmúlt esztendőben 660 ezer hektoliternél több alapanyagot — tejet és tejszínt — dolgoztak fel, s ebből csaknem 31 ezer hektoliter tejet a termelőszövetkezeti gyűjtőhelyeken és községi boltokban mértek ki. Harsányi Józseftől, a megyei vállalat gyártásvezetőjétől megtudtuk azt is, hogy már vidéken is egyre jobban terjed a palackozott tej fogyasztása, amely néhány évvel ezelőtt még csupán Budapesten volt számottevő. Tolna megyében 1968-ban az előző évinél 2700 hektoliterrel több pasztőrözött tej került forgalomba, üzemből. A tanulók ellátására is jobban kiterjedt a gondoskodás az elmúlt évben: 150 hektoliter — negyedliteres üvegekbe töltött — tejet, s ebből 30 hektoliter kakaót ittak meg, főleg a szekszárdi iskolások. Az idén az „iskolatej és kakaó” árusításának kiterjesztésére törekednek a járási székhelyeken és a nagyobb településeken is. A tejfogyasztással párhuzamosan, mintegy 900 mázsányival emelkedett a vajfogyasztás, a vállalat tavaly 4000 mázsa vajat csomagolt a megye lakosságának ellátására. Sajtot 26 500 mázsányit készítettek, s abból 6000 mázsa külföldre ment, az NDK-ba, Csehszlovákiába és máshova exportáltak Pannónia és trappista sajtot: több vagon trappistát szállítottak a Kanári-szigetekre is. így például Szekszárdról kamionok vitték közvetlenül a hamburgi kikötőbe, ahol hajókra rakták a szállítmányt. A tejipar ízlésesebb és higiéni- kusabb, korszerű csomagolással és gazdag választékkal igyekszik felkelteni a vevők „gusztusát”. 55—60 féle tejtermékkel, köztük 38 sajttal bővült a válasz- ték, Igv például cukrozott tejA Tolna megyei Tanács Balassa János Kórháza, Szek- szárd perfekt gyors- és gép- * írni tudó, érettségivel rendelkező dolgozót keres előadói munkakörbe, vezető beosztású dolgozó mellé. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi csoportjánál. színhabot, „Fincsit” is forgalomba hoztak, az ömlesztett sajtfélék, a különféle krémtúrók műanyag köntösben kerülnek a fogyasztókhoz, s a félkemény sajtoknál is terjed az úgynevezett zsugorfóliás csomagolás, amely rátapadva, légmentesen zárja el a külső hatásoktól a sajtokat. A belföldi fogyasztók ellátásának szélesítését szolgálja az is, hogy a vállalat elősegíti a termelőszövetkezeti kisüzemek létrehozását, ahol saját termelésű tejét dolgozza fel a gazdaság, s tejjel, túróval és tejföllel helyben ellátja a lakosságot. így például a paksi Vörös Sugár Tsz-ben feldolgozó és árusító egység létesítését segítette felszereléssel és szakmai tanáccsal. (B. L.) Épületlakatos, vasszerkezeti szerelő, szak-, betanított és segédmunkásokat felveszünk budapesti és vidéki változó munkahelyekre. Megfelelő gyakorlat után külföldi szerelésre is. Ötnapos, 44 órás munkahét. Bérezés: teljesítménybér, korlátozás nélkül. Vidéki munkahelyi pótlékot fizetünk. Szállásköltséget és hazautazási költséget térítünk. Jelentkezés: Fémmunkás V. szerelési üzem, Bp. XIII.. Vágó Béla u. 11 (7)
