Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-10 / 7. szám

miimiüHmifimiHHumiiiiiiHHMiit Jegyzet = Anyagi és erkölcsi kopás V alamikor a gondos paraszt- ember úgy vett mezőgazda- sági felszerelést, hogy az erős legyen, tartós legyen, ha kell 20—30 évig is eltartson. A jó gazda aztán úgy tartotta rend­ben az ekéjét, fogasboronáját, vetőgépét, úgy kímélte, hogy ki­tartson akár még a fia életében is. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy ezt a szemléletet ma­gukkal hozták, ez jön elő-elő, még most, sok éves tsz-tag ko­rukban is. Különösen az idősebb tsz-tagok mondják sokszor rosszallóan, hogy ezek a mai fiatalok meny­nyire hajtják a gépeket, hogy az a traktor tönkremegy már öt-hat év után, nem győzni a javítási költségekkel. Szavaikból tulajdon­képpen a közös vagyon meg­becsülése, féltése csendül ki — és a2 a régi, immár a vérükbe ivódott meggondolás; ha már a sok pénzt kiadták valamire, az szolgálja meg az árát. Viszont szemléletüknek merő­ben ellentmond századunk rohanó életritmusa, és e rohanó tempó alól nem kivételek a gépek sem. A világ legnagyobb autógyárai nem is olyan régen még úgy szá­moltak, hogy egy gépkocsi tart­son ki 20—25 évig, — a gépkocsi élettartama egyúttal márkáját is fémjelezte. Ma már öt-hat évvel számolnak, hiszem el kell adni a futószalagokról legördülő sok ezer újat, korszerűbbet. Ez alól nem lehetnek kivéte­lek a mezőgazdasági gépek sem, mint megannyi más gép, ugyan­úgy ki vannak téve az anyagi, erkölcsi kopásnak. Anyagi és erkölcsi kopás... A traktort, a mezőgazdasági gépet a használatból adódó kopása miatt állandóan javítani kell, annál gyakrabban, annál nagyobb költ­séggel, minél idősebb a gép. De legalább annyira ki vannak téve az erkölcsi kopásnak is, hiszen a tudomány, az ipar egyre újabb és korszerűbb gépeket szerkeszt, hogy előfordul: korszerűtlenné válik a raktáron lévő, eladatlan új is. S okszor hangzik el a kérdés; meddig érdemes egy gépet üzemben tartani? Ha csak a megye mezőgazdaságában vizs­gálódunk, itt-ott találunk még öreg, körmös Hofferokat, de az azokat felváltó, akkor korszerű, de már kiselejtezésre érett, tíz- tizenkét évnél idősebb traktoro­kat és más gépeket. Üzemben tar­tásukat mostanáig sok minden indokolta, de leginkább a szövet­kezetek anyagi helyzete. De eh­hez kedvező volt az állami tá­mogatásnak az a rendszere is, amely egyformán vállalta a költ­ségek felét, akár új gépről, akár az állandó javítgatásokról, a szükségszerű alkatrész-ellátásról volt szó. Ha így, utólag vizsgál­juk a dolgokat? Állandóan az al­kui rész-ellátás nehézségei voltak napirenden, de arról talán senki nem beszélt, hogy az ipar szá­mára milyen nehézséget jelentett az alkatrészgyártás olyan típu­sokhoz, amelyeknél már kor­szerűbbet gyártott az adott gép­gyár. A kifutott, túlságosan elhasz­nálódott gép nemcsak a mező- gazdasági üzemnek, — az állam­nak is teher. Ezért vált szüksé­gessé a közelmúltban az állami támogatás rendszerének felülvizs­gálása. Az új rendelkezések dif­ferenciálják az eddigi egységes, 50 százalékos dotációs rendszert. Az elmúlt napokban került nyil­vánosságra az a rendelkezés, amely szerint a korszerűtlenné vált — amortizálódott, erkölcsi­leg elavult — mezőgazdasági gé­pek 23 százalékos pótalkatrész «rtamogatasa és 20 százalékos gépjavitasi díjkedvezménye 1969 december 31-ével megszűnik. A rendelkezés 150 mezőgazdasági gé­pet érint. Egyebek között; 32 traktortípust, 19 eke-, 9 betaka­rító-, 17 öntözőgép és berende­zés-, 8 pótkocsitípust, valamennyi izzófejes traktort, egyebek kö­zött a TVD—6 négyzetes vetőgé­pet, a Rapidtox I, m permetező- gépet, az SZJS—1,8 silókombájnt, az EMAG-kombájnokat. A 150 gép­ből az üzemekben még nagyon sok használható állapotban van, de üzemben tartásuk teljes költ­ségét a jövő évtől már kizárólag az üzemben tartóknak kell fizet­ni. Úgy is lehet számolni; idesto­va drágábbak lesznek, mint az új. I gaz, az újért is ki kell adni r] a pénzt, de akad-e trakto- >;*; ' ros, aki szívesebben ül v. nyolc-tíz éves gépen, mint az ’■ újon ? \ Bl. J Ullllllllillllllllilillllllllilllhlílllltklili Hatmillió köbméter agyag — Erődmony as próbagyártás Munkát Téglások fehér köpenyben Előkészületek Bátaszéken tégla- és cserépgyár létesítésére Az elmúlt évben már hírt ad­tunk arról, hogy a Baranya— Tolna megyei Téglaipari Válla­lat nagy beruházásra készül Bá­taszéken, egy korszerű, nagy ka­pacitású gyárat akar építeni. Az elmúlt hónapokban további előre­haladás történt: befejeződtek a kutatások, megtörtént a Báta­széken talált agyag laboratóri­umi vizsgálata, három vagon agyagot vittek próbagyártásra a solymári és a mátraderecskei gyárba (az utóbbinak a tech­nológiája hasonló ahhoz, amit Bátaszéken természetesen kor­szerűbb változatban valósítanak majd meg), hamarosan elkészül a beruházási program is. A téglaipar komoly nehézsé­gekkel küzd. A tekintetben ma már, hogy szükség van-e a tég­lára, nincs vita, hiszen az előre­gyártott elemek, panelek, ház­gyári termékek gyors térhódítá­sa ellenére az építkezések tekin­télyes részénél továbbra is tég­lát használnak. Kisebb üzem­épületek, családi házak, mező- gazdasági létesítmények nagy része továbbra is téglából épít­hető meg a legolcsóbban. Tég­lára van szükség sok épület bő­vítéséhez, átalakításához, fel­újításához is. Jövője van a tég­lának — de inkább nem a tö­mör, kis méretű falazótéglának, hanem a különféle üreges ter­mékeknek — a modern épületek­nél is. A vállalat téli készlete alig haladja meg a szokásosat, csak a tavalyinál nagyobb lénye­gesen, akkor azonban azért „sö­pörték ki” a gyárakat, mert min­denki tudta, hogy 1968. január elsejével jelentősen megemelik a tégla árát. Inkább az okoz nehézséget, hogy A támpontot a község nyugati oldalán lévő dombvonulat egyik szurdokvölgyében talált „faze­kaslyukak” adták. Valamikor vi­rágzó fazekasipar volt itt, a gö­löncsérek fúrták ezeket a lyuka­kat a partba és hordták ki kosa­rakkal a hegy belsejében talált agyagot. Most hónapokon keresztül, módszeresen végezték a ku­tatófúrásokat és az eredmény messze felülmúlta a várako­zást: mintegy hatmillió köb­méter jó minőségű agyagot rejt itt a domb. Bizonyára többet is kimutatnak, ha mélyebbre fúrnak és nagyobb területre terjesztik ki a kuta­tást, de a további fúrásokra már nem volt szükség, hiszen az ed­dig feltárt agyagvagyón is bő­ségesen elegendő. (Ma a Tolna megyei gyárak évi agyagszükség­lete 25—30 ezer köbméter). Az agyagot 4—5 méteres fedő­réteg borítja, azonban megfelelő keveréssel ez is felhasználható a téglagyártáshoz. A próbagyár­tás — Solymáron és Mátrade- recskén — sikerült, a bátaszéki agyagból készült cserép kiváló minőségű. A terület más szem­pontból is megfelelő, Bátaszék- ről négy irányba megy a vasút, b gyárba könnyen bevezethető az iparvágány. A vállalat piackutatást is vég­zett. Ennek figyelembevételével tervezik azt, hogy a leendő báta­széki gyárban elsősorban tető­cserepet és különféle üreges téglát gyártanak. Tömör kis mé­retű falazótéglát csak olyan mennyiségben, hogy a környék szükségleteit ki tudják elégíteni. Dél-Dunántúlon nincs cserép­gyár. A tetőcserepet több száz kilométeres távolságról — Buda­pestről, Sopronból, a Dunaka­nyarból — szállítják ide. Ha az országrész ellátását Bátaszékről valósítják, meg ez népgazdasági méretekben tekintélyes megta­karítást eredményez. A gyár technológiájának végleges kialakítása még hátra van, abban azonban az illetékesek egyetértenek, hogy a legkorszerűbb berendezést kell ide beépíteni. A vállalat igazgatója a nyáron Bulgáriában járt tanulmányúton, onnét hozta azokat a fényképe­ket, amelyeken fehér köpenyes munkások, munkásnők kezelik a tégla- és cserépgyártó gépeket, berendezéseket. Nálunk ma még illúziónak tűnik a fehér köpe­nyes téglagyári munkás, Báta­széken azonban néhány év múl­va valósággá válik. A beruházási program most készül, annak alapján döntenek majd a beruházásról. Bizonyos­ra vehető azonban, hogy a ne­gyedik ötéves tervben elkészül az új, korszerű bátaszéki tégla- és cserépgyár. J. J. Felfedeztem Cseresnyést exportálnak A hatalmas kamion befordult a gyárkapun. Messziről, a Német Demokratikus Köztársaságból jött, felsőbőrt, bélésanyagot, tűt és cérnát hozott a bonyhádiaknak. Hazafelé sem megy üresen, a gyáriak már előlkészítették az év első exportszállítmányát. Félpa­kolják a cipőfelsőrészeket, mZg itt. a gyárban megtörténik a vámvizsgálat is és máris indul­hat vissza a kocsi. Magdeburg- ba. Mint Zentai József főmérnök­től megtudtuk, tavaly kezdődött az ^együttműködés a Bonyhádi Cipőgyár és a magdeburgi Rote Stem (Vörös Csillag cipőgyár kö­zött. A bonyhádi gyárban — a mag- deburgiak által küldött anyagból — felsőrészeket gyártanak. Ta­valy tizenötezer párat készí­tettek, az idei program 120 ezer pár. Természetesen különféle mo­dellek, előre pontosan megállapí­tott „menetrend” szerint. Legkö­zelebb január 24-én jön a kami­on. utána február 14-én, majd március 12-én. A gyárnak igen. előnyös ez a kooperáció — bizo­nyos, hogy a magdeburgiaknak is, ahoft kész cipőket gyártanak a Bomyhádon készült felsőrészekből. Nincs gond Bonyhádom az anyag­ra, csak arra kell ügyéhtíök, hogy kiváló minőséget adjanak. Belső átszervezéssel „szorítottak he­lyet” a 120 ezer felsőrésznek, olyankor veszik munkába a fűző­dében, amikor .könnyebb” model­lek futnak a szalagokon, így jut kapacitás a bérmunkára is. Az exportbevétel pedig növeli a vál­lalat nyereségét. a téglagyárak jelentős része nyersanyaghiánnyal küzd. 1. Hogyan Eehet kijutni Cseresnyésbe? A felszabadulás előtti évtizedek­ben alapított gyárak létesítését jóformán sehol sem előzte meg geológiai kutatás, nem is volt szükség erre, hiszen évi egy-két millió tégla gyártásához hosszú időre elegendő volt az az anyag, amit minden különösebb kutató­munka nélkül is fel tudtak be­csülni. A felszabadulás és az ál­lamosítás után azonban rohamos fejlődés történt a téglaiparban, gépesítették a nyersgyártást, a termelés a korábbinak többszö­rösére emelkedett. Ma például megyénkben egy- egy gyár évi tíz-tizenkét mil­lió téglát állít elő, ebből következik, hogy több helyen kimerült a gyár, melletti „bánya”. Több kilométeres távolságból kell az agyagot szállítani. Ha ez át­menetileg megoldást is jelent, évtizedeken keresztül azonban nem járható ez az út. Évről év­re növekvő gond a téglagyárak munkaerő-helyzete. A téglagyár­tás a gépesítés ellenére nehéz fi­zikai munkával jár. A kiút: a téglagyártás korsze­rűsítése, a fizikai munka kikü­szöbölése, tehát új, korszerű gyá­rak létesítése. Mégpedig olyan területen, ahol bőségben találha­tó a téglagyártáshoz — és most már az üreges áruhoz, tetőcse- rép-gyártáshoz is — megfelelő, jó minőségű agyag. Ezért végez a vállalat mindkét megye terü­letén intenzív kút"■'-munkát, ke­resi az agyagot. A legnagycV sikert ez. a munka Bátaszéke; hozta. Repülőgéppel, autóbusszal, Vol­ga személygépkocsival nem. Ki lehet jutni gyalog, lovas kocsin, vagy motorkerékpárral. Én az utóbbit választottam, mínusz öt­hat fokban, félcipőben, pantalló­ban. Más választásom nem volt, és mindenképpen ki akartam jutni, mert sejtettem, hogy Cse­resnyésen van egy sereg felfe­dezni való. Van is. Mégpedig remek dol­gok. Nem számítva természetesen az istencsapásnak nevezhető hát­rányokat. Szerénységem kitűnő utazásá­ról majd később szólunk, most nézzük előbb a gyaloglást. Talál­koztam egy idősebb asszonnyal, aki a hétkilométeres útnak még jól az elején tartott ég cipelt va­lamit. Vele nem tudtam beszélni, mert akkor már száguldó és mi-, relit-riporter voltam, főképpen térdtől lefelé. A postás, Németh István el­mondja nekünk, élénk stüusban, mit jelent errefelé gyalogolni: — A katonaságnál úriember voltam ahhoz képest, amilyen strapát itt megteszek. Én na­ponta legkevesebb harmincöt kilo­métert bejárok, a leghosszabb utam negyvenkét kilométer, Gya- papusztával együtt. Paks—Gyapa —Cseresnyés—Paks. Éjjel arra ébredek, hogy fáj a lábam. Ilyen csomókba ugranak össze az iz­maim. öklével mutatja a csomókat a, lábszára mellett. — Uram, állítom, ha ide ki­hoznának egy 125-ös motorkerék­párt, egy hónap alatt kikészülne. Állati hely ez a posta. Tizenegy éve csinálom, amióta leszereltem a katonaságtól. Már ott akartam hagyni, de könyörögnek, hogy , " k még egy hónapig. j __ Milyen hosszú a munkaide­I je? — A munkaidőm? Tizenegy óra. Meg tizenkettő. — Kap ezért íizetéskiegészí­-ést? (Nem idézem a választ) — Nem szereti Cseresnyést? — Cseresnyést szeretem, csak a körülményeket nem. Jellemző, hogy azért ő is sze­reti ezt a helyet. Erre még majd visszatérünk, mert ez a legjel­lemzőbb itt minden emberre. Pe­dig Cseresnyésen nemcsak a kö­vesét hiányzik, hanem a település hatvan százalékából hiányziK a villany, ezenkívül nincs telefon, mert lezárták, és természetesen nincs orvos. Nem is jár ki a pusz­tára. A beteget Paksra kell vinni, zötyögtebni, lovas kocsin. Az út hossza, mint már volt szeren­csém említeni: hét kilométer. Erős személygépkocsival, Vol­gával tehát nem tudtuk megjárni ezt az utat, annak ellenére, hogy homok az egész és a fagyott ho- mokúton kitűnően lehet közleked­ni. Itt is lehetne persze, ha azt a néhány rövid, kátyús szakaszt elegyengették volna az ősszel, a tél elején. A kátyú mindössze abból áll, hogy a mélyebb fek­vésű részeken a traktorok föl­vágták a terepet, bele vájták a kerekeiket és középen úgy „rá­ülne” az útra a gépkocsi, mint a hajó a zátonyra. Egyetértek Arany Bélával, a cseresnyési tanítóval;, évente három napot kellene rááldozni az útegyengetésre, hengerezésre, és akkor járható volna mindenütt. A szövetkezet (paksi Ezüstkalász Tsz) ennyit feltétlenül megtehet Cseresnyés érdekében, hiszen a kilencven családnak körülbelül fele a közös gazdasághoz tartozik. Ez a település létszámban és egyéb tekintetben k sakkal több Ft?v r’.isztánál. Néhány dologban r-edk; egyedülálló, példamutató hely. Adorján János traktorosnak köszönhetem, hogy végül is si­került kijutnom. Fölvett a motor- kerékpárjára. A szövetkezeti gép­javító műhelyből ment hazafelé. Amikor már éreztem, hogy ennek a motorozásnak következményei lesznek, megkérdeztem: — Magán milyen nadrág van? Nem is néztem? — Mackó. — Az elég? — Nem mondhatnám, de rit­kán járok én így. Traktorral me­gyünk, A traktor fülkéje vala­mivel enyhébb. Erős, biztos kézzel vezetett az eléggé síkos úton. Az első ház az iskola. Szeren­csére. Mindenképpen oda men­tem volna először, egy kicsit tá­jékozódni a pedagógusoknál. Még le sem szálltam, Arany Béla már jött elém, mintha tudott volna érkezésemről. Pedig nagyon cso­dálkozott az idegen látogatásán és megelőzve a bemutatkozást, rögtön megkérdezte: — öcsémuram honnan jött? Jól nyírott körszakállt visel. A házban rögtön kiadta az utasí­tást: bort forralni! Az első perctől kezdve úgy éreztem magam a tanítóéknál, mintha kedves rokonuk’ lennék. A férj az alsó tagozatot tanítja nyugdíjas apósával, Aranyné pe­dig, egyedül, az egész felső tago­zatot: harminchét tanulót, termé­szetesen egy osztályban. Egye­dülálló eset a megyében és egye­dülálló teljesítmény. Cseresnyésen a gyerekek nem szeretik a téli iskolai szünetet. Amikor ott kell hagyni az iskolát, elhúzzák a szájukat. Még azok is, akik oda-vissza napi hat kilo­métert gyalogolnak. GEMENCI JÓZSEF Köve*' ' Miből élnek a cse­resnyés emberek?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom