Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-03 / 1. szám
I Kocsma, könyvtár, következtetések A „Ki mit. tud?”-olt divatját éljük. Kicsit már unalmas divatját, mert ember legyen a talpán, aki kapásból fel tudja sorolni, hány ilyen jellegű vetélkedőt rendeztek már, — országos szinten. A megyei, járási, községi, iskolai, üzemi stb.. . kérdezz—felelek-röl már nem is beszélve. Mégis, — talán anélkül, hogy ellentmondásba kerülnék önmagámmal, ezt a formát választottam tájékozódásomhoz. Egyik ráérő délutánomat arra szántam, hogy „ki mit tud?”-ot rendezzek Hőgyészen. Méghozzá az utcán, úgy. hogy a gyanútlan járókelők tulajdonképpen nem is sejthették, hogy egy kvíz tevékeny résztvevői. A statisztika egyszerűségének kedvéért húsz embert kérdeztem meg, imlogatás nélkül, ahogy utamba, kerültek. Az utcára igazán nem lehet ráfogni, hogy csak bizonyos réteg „használja”, így a játék talán alkalmas néhány általános következtetés levonására. Mindenkinek három kérdést tettem fel, a kínos magyarázkodások elkerülése végett a tájékozódó idegen ..képében”: Hol találom meg a mozit? Hol van a faluban kocsma és hői működik a könyvtár? A válaszokat utána gondosan feljegyezgettem, a megkérdezett vemének és valószínű korának feltüntetésével. A többi már csak számolgatás és türelem dolga. íme: a megkérdezett húsz ember közül 12 nő volt, (a játék időpontja kora délutánra esett). A nyolc férfi többsége — hat — fiatal, illetve középkorú, ketten pedig nyugdíjkorhatár körüliek. A nők életkora nagyjából ilyen megoszlású volt: kilenc középkorú, kettő 16—20 éves, és egy jóval idősebb asszony. A száraznak tűnő számadatok lényege: a megkérdezettek közül mindössze húrom idősebb ember akadt, tehát nagyjából a középkorosztály Ve útrészt a „játékban”. Az első kérdésre — hol találom meg a mozit? — 17-en készségesen útbaigazítottak, négyen pedig a kiegészítő kérdésre is — milyen filmet játszanak? — pontos választ tudtak adni. Tévedés lenne azt hinni, hogy a három idős ember nem tudta megmutatni a filmszínházat. Csak egyikük, az idős asszony válaszolt azzal, hogy ő ugyan egyszer volt az unokájával, de már meg nem tudná mondani, hogy hol játszik. Az egyik kislány azt mondta, neki fogalma sinrs, nagyjából hasonló választ adott egy középkorú férfi is azzal a különbséggel, hogy mutatott egy irányt: csak arra lehet... Eszembe sem jut messzemenő következtetéseket levonni az első kérdés statisztikájából, annál is inkább, mert a többség ismeri, és bizonyára látogatja is a mozit, no meg azért sem, mert anélkül még nem áll meg az élet. Az egészből legfeljebb az ami említésre méltó, hogy a községben élő emberekről van szó, s ilyen szempontból kicsit meglepő a három nemleges válasz. Hol van a faluban kocsma? A helyes válaszok aránya: száz százalék, vagyis kérdésemre mindenki mutatott egy irányt, lévén a faluban több is ebből az „intézményből”. Volt. aki figyelmembe ajánlotta a kisvendéglőt azzal, hogy ott „ráadásul jól is főznek" (ez egyébként igaz), az egyik fiatalember felajánlotta, hogy a kocsmainál sokkal jobb pálinkát szerez, egy munkaruhás férfi pedig közölte, hogy a legfőbbtől kérdeztem, tartsak vele, ő is oda megy. Ehhez még csak annyit, hogy az a kislány, aki nem tudta megmutatni, hol van a mozi, a kocsmára vonatkozó kérdésemre kissé rezignálton ezt felelte: ..más sincs ebben a koszfészekben”. A nélkül, hogy tovább részle- tezném: senkinek sem okozott különösebb gondot a második kérdés. Mielőtt még azonban bárki is kocsmázás miatt elítélné a húsz megkérdezett embert, azt is meg kell mondani, hogy ez a jól tájékozottság nem sokat jelent. Mert kaptam ilyen választ ts.' ,ott van, hogy a fene .essen italé”.~ Mondanom sem kell, asszony volt as illető. És a harmadik kérdés. Tizenegyen meg tudták mondani, hol találom a könyvtárat, kilencen nem. A tizenegy helyes választ adó ember közül mindössze hárman tagjai a könyvtárnak. Négyen voltak férfiak, heten asszonyok. Érdekes, hogy a nemleges választ adók közül azok sem tudták néhányan a könyvtár helyét, akik pedig tudják hol a mozi, sőt a legújabb film címét is megmondták. A kettő egyébként csupán annyiban függ össze, hogy a mozi és könyvtár egy épületben van, sőt egy folyosóról nyílik. Lehetne tovább játszani a számokkal, osztani, szorozni, összehasonlítani. Nem teszem. Inkább mint „játékvezető”, saját véleményemet mondanám el, A vázolt kép nem hőgyésii, pontosabban: nemcsak högyészi. Számtalanszor vetődik fel — főleg kisebb lélekszámú községekben, és főleg fiatalok részéről, hogy a faluban semmit sem lehet csinálni, nem, lehet kibírni az unalmat. Lehetséges, hogy a szabad idő hasznos eltöltésépek lehetőségei valóban szűkek — más kérdés, hogy ennek esetleg anyagi fedezet hiánya, vagy érdektelenség az oka. Művelődési ház, mozi, esetleg presszó, rosszabb esetben kocsma, bár ezek hasznossága már erősen vitatható. Szándékosan hagytam ki a felsorolásból a könyvtárat, s csak azért, mert általában a panasz- kodók felsorolásában sem szerepel ... fölismert tény, hogy a népművelés sokat fejlődött az elmúlt esztendőkben, eszközei korszerűbbek lettek, s módszereiben is igyekszik a kor szabta sajátos követelményekhez igazodni. Jó dolog, hogy egyre jobban szaporodnak a különböző érdeklődési körű embereket összefogó klubok, szakkörök, még akkor is, ha ezek a klubok még nem mindenben felelnek meg rendeltetésüknek. Jó dolog, hogy most már minden Tolna megyei faluban van művelődési ház, még akkor is, ha ezekben még ritka az igazán tartalmas rendezvény. És milyen jó dolog lenne azt elérni, hogy azt legalább minden ember tudja, hol van a könyvtár, — és ha -ahhoz is kedvet tudnánk csinálni, hogy bemenjen ... A legutóbbi statisztika szerint a felnőtt lakosság mindössze 24— 25 százaléka olvas. D. KÓNYA JÓZSEF Túl szigorú volt-e? Véleménykülönbségek egy galeri felszámolása ürügyén Különböző nézetek csaptak ösz- sze, amikor nemrég a szekszárdi járásbíróságon egy tíztagú rabló, tolvaj, és garázda csoport tagjait ítélték el. Az ítélet — szerintünk is — példásan szigorú volt. S véleményünk szerint is nem azért, mert a „fővezér” Salaki öt fél évet kapott, s az „alvezérnek” számító fiatalkorú is' négy évet, hanem azért, mert ennél többet is kaphattak volna. Eddig azonban — hasonló bűn- cselekményekért — nem tapasztaltunk hasonló erélyt. Ezért látszik túl szigorúnak e banda büntetése. Ennek elbírálásához több tényezőt kell figyelembe venni. Tudni kell, hogy e tíztagú galeri fele fiatalkorú, ezért is csak egyet említhetünk név szerint — a másik fele is alig haladta meg ezt a kort. önkéntelenül adódik a kérdés: gyerekes csínytevésről van szó, avagy tudatos bűnözésről? Az első verziót már eleve el kell vetni, hiszen a különböző bűncselekmények tucatját követték el Salaki és a fiatalkorú „vezér” irányításával. S mit tettek? Bandába verődve — munka nélkül lézengve italoztak, s ha pénzük elfogyott, az újabb szerzésére megvolt a tervük: láttak egy becsípett vendéget kitántorogni a KispipábóL leütötték, s a pénzét elvették. Sőt egy, a szekszárdi parkban alvó embert is fejbevertek. Más utat is kerestek az italozásra. Kijártak a pincékhez bort „szerezni”. Az egyik pincénél bezörgettek, van-e valaki ott? Maguk lepődtek meg legjobban, hogy jelentkezik a felzörgetett. De mindjárt készen álltak: ketten vae- és fadoronggal az ajtó elé álltak, ha valaki kidugja az orrát, leütik. A présházból kilépőnek az volt a szerencséje, hogy öreg volt. A „fővezér” Salaki eldobta a karót, mondván — ezzel az öreggel puszta kézzel is elbánunk. Az öreg viszont belátta, a túlerővel mit sem tehet, tálalta a bort. Bűncselekményük tehát — a legsúlyosabbat tekintve — kimeríti a rablás bűntettét, amelynek legfelsőbb határú büntetése nyolc év. De mi történik akkor, ha például a présháznál nem. öreg, hanem fiatal ember tűnik fel és fejbeverik a karókkal? ... És mi történik, ha a galerinak épp akkor fogy el a pénze, amitor bármelyikünk munkából, de akár szórakozásból megy haza? Ha engem leütnek — s gondolám mások véleménye is ez - kevés vigasz az, hogy a bűnösöket — szerencsés véletlen folytán még életemben — megbüntetik. Nem! Inkább nyugodtan, félelem nélkül akarunk járni az utcákon, sétálni a hegyekben. Éppen ezért csatlakozhatunk az olyan véleményekhez, amelyek azt hangsúlyozzák: Ha néhány évvel ezelőtt már ilyen ítéletek születtek volna, ma talán nem lett volna ez a galeri-ügy. Elhisszük, a másik fél — szülők és szimpatizánsok — érveit is:- fiatalok még, enyhébb büntetés is elég lett volna nekik. Sajnos a tények nem fiatalos meggondolatlanságról, amint az ügyész is kifejtette a tárgyaláson, nem gyerekcsínyről árulkodnak. Salaki már felfüggesztett szabadságvesztésre is volt ítélve, de nem büntetlen előéletű a galeri több mint fele, sőt egy részük már gyermekkorban is összeütközésbe került a törvénnyel. Végső következtetésként tehát . marad — a megkérdezettek többsége és véleményünk szerint is — hogy az ítélet szigorú, de igazságos, megfelel mind az_ elítéltek megjavítását, de legfőképp a megelőzés, a békés állampolgárok érdekeit illetően is. És úgy gondolom, ez utóbbi í--"dább olvan fontos szem non1 — ba'nem fontosabb —, ”i az előbbi. i—e Kávé, pirított kenyér, sült tojás és szalonna ínycsiklandozó illata terjengett a sízobában. A fegyencek asztalhoz ültek és az ételre vetették magúikat, Judy minduntalan kénytelen volt visszamenni a konyhába kényéiért, kekszért, gyümölcsért. Ö és apja éppen csali megízlelték kávéjukat, Shaw nem. tudott betelni az étellel. Amikor már semmi sem volt az asztalon, az utolsó kenyérdarabbal kitörölte a zsírt a serpenyőből. — Hagyd már abba! — szólt rá Anderson. — Egyszerre úgysem tudod) behozni, amit évek alatt elmulasztottál. A reggeli után Byers is jobb hangulatban volt. Kiment a kertbe, s a kocsit a garázsba hajtotta. Anderson és Christie közben a hálószobában Lexington öltönyei között válogatott. Anderson egy szürke öltönyt választott ki, Christie1 világosszürke nadrágot és sötétebb zakót. Shaw egyedül maradit a lakószobában. Még mindig egy darab kenyeret majszolt, s közben a televízió műsorát néz— 91 — te. Szeme lassan a konyha felé vándorolt. Felállt, és odaindult. A vastag szőnyeg elnyelte lépéseinek hangját, Judy elmosogatta az edényt. Csak akkor vette észre az emberkolosszust, amikor egy kéz tapadt a szájára, ugyanaz, a kéz, amely egy órával ezelőtt elfojtotta sikítását. Megismerte a kezet a hiányzó kisujjról. Most még szorosabban tapadt a szájára, úgyhogy elfulladt a lélegzete. Nyakában érezte a támadó forró lélegzetét, és hallotta suttogó hangját: — Most átviszlek a hálószobába. Ne ellenkezz! A lány szabadulni próbált, de a néger másik karjával szorosan átölelte, úgy hogy moccanni sem tudott, levegőt sem kapott. Vörös körök táncoltak a szeme előtt, s a körökben megpillantotta apja arcát. Ütést hallott, s utána megkönnyebbülést. Már nem érezte a szorítást, tehetetlenül a földre omlott, ujjai kétségbeesetten kapaszkodtak a szőnyegbe. Hangtalanul zokogott. A néger hátrafordult, s abban a pillanatban egy ököl sújtott az arcába. Megnyalta felrepedt szája szélét; a vér ízétől valósággal megveszett. A dühtől elvakultan torkon ragadta támadóját. Egy pillanatig maga előtt látta a vézna öreg ráncos arcát, s szemét, amelyből eltűnt a fáradtság és most haragban ízzott. Azután vastag hüvelykujját Lexington gégéjére nyomta, de ugyanabban a pillanatban felordított fájdalmában. Valaki hátracsavarta a karját olyan erővel, hogy majd kiszakadt a helyéből. Christie ráfogta revolverét. i — Engedd el a karom! — kiáltott fel Shaw. — Eltöröd a karomat! Anderson még egyet csavart a karján, azután nyugodtan, lágyan és szelíden, mint mindig megszólalt: — Piszkos nigger! Ha még egyszer fehér nőhöz merészelsz nyúlni, felkötünk a legközelebbi fára! — 92'— Mielőtt Anderson elengedte a karját, Christie kétszer gyomorszájon ütötte Shaw-t, úgy, hogy összegörnyedt a fájdalomtól. Felrepedt ajkáról a mellére csurgóit a vér. Anderson még egyszer belerúgott. — Remélem okultál, s máskor óvakodsz ilyesmitől! — mondta. Miközben Lexington vígasztalóan karjaiba vette zokogó lányát. Shaw alázatos vigyorral az arcán, a fürdőszobába ment, hogy lemossa ajkáról a vért. Byers visszatért az udvarról, s Chrisiie-vel és Ander- sonnal elhelyezkedett a szoba egyik sarkában, ahonnan jól láthatták a képernyőt. Abban a pillanatban kétszer megszólalt a csengő. A nyugalom és biztonság érzete egy pillanat alatt elszállt a szökevények tekintete ismét olyan volt, mint a hajszolt, űzött vadé. Összeméztek, s szó nélkül is megértették egymást. Anderson élhúzta Judyt apja mellől. Christie a hálószobába taszította: a síró lányt, és ő is a hálószobába ment. Byer felkapta a pisztolyát, és a négerrel együtt bezárkózott a fürdőszobába. — Anderson karon ragadta Lexingtont, — Ki csöngethet? — kérdezte tőle halkan. Lexington válasz helyett a vállát vonta. — Figyeljen rám, Lexington. Eddig -tisztességesen viselkedtünk. Most vagy fedez, vagy egészen más oldalunkról ismer meg bennünket. Újra csöngettek, kétszer egymás után, türelmet1 énül. Az ajtó felé taszította az öreget. Ö az ajtó mellett a falhoz lapult, s pisztolyát ráirányította. Lexington félrehúzta a reteszt, és tenyérnyi szélesre kinyitotta az ajtót. — 93 — ft
