Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-04 / 284. szám
-vív Ssv,':.v- <n ’ ' ■Ti tr ..re.-•■t;' r-a fOMM m£6?£ly NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. évfolyam, 384. szám ARA: 88 FILLÉR Szerda 1988. december 4. Párizsban már várják a saigoni rezsim képviselőit ülést tarí az MSZMP KB December 4-re, szerdára ösz- szehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését. Ismét bíróság előtt Theoüorakisz Börtönéből Athénbe szállították Mikisz Theodorakisz görög zeneszerzőt, a baloldali EDA volt képviselőjét, aki december 4-én bíróság elé áll egy olyan vád miatt, amelyet 1966 novemberében emeltek ellene. Theodorakiszt azzal vádolják, hogy az akkori Sztefanopulosz- kormányhoz intézett levelében összeesküvéssel gyanúsította a hadsereget. Ezzel — állapítja meg a vádirat — „megsértette a katonatiszteket”. A Görögországban azóta uralomra került katonai junta Theodorakisz mellett még más volt baloldali politikusokat is perbe fogott ugyanezzel az üggyel kapcsolatban. A Vietnamról szóló párizsi tárgyalásokkal kapcsolatban az elmúlt órákhan nem történt lényeges fejlemény. Harri man, az arner|kai delegáció vezetője Washingtonban tárgyal és hangoztatta azt a meggyőződését, hogy „Nixon beiktatásáig kritikus időszak várható a megbeszéléseken”. Nem lehetetlen, hogy ez a kijelentés burkolt célzás arra: a Johnson- és a Nixon-vonal nem teljesen azonos az indokínai kérdésben, legalábbis taktikai nézeteltérések valószínűleg fennállnak. Ez új megvilágításba helyezheti az érdembeli megbeszélések eddigi halogatását, amelyért Wahshington igyekezett a felelősséget teljes egészében Saigonra hárítani. A Harriman-nyilatkozai fényében nyilván megerősödnek azok a vélemények, amelyek szerint alighanem valamiféle — esetleg a Fehér Házbeli őrségváltással kapcsolatos — munkamegosztásról van szó az USA és a saigoni rezsim között. Mint várható volt, Jordánia a Biztonsági Tanácshoz fordult a sorozatos izraeli provokációk miatt. „Nem ez az első eset — hangoztatta Husszein király megbízottja —, hogy Izrael szándékosan igyekszik aláaknázni Gun- nar Jarring ENSZ-megbízott közvetítő tevékenységét.’’ A jordá- nial hatóságok elkészítették a kedd hajnali izraeli tüzérségi és légitámadás következményeinek mérlegét és ezt is közölték a világszervezetben működő delegációval. Eszerint csak ennek a legújabb támadásnak a nyomán több mint 30 polgári személy vesztette életét, illetve sebesült meg. A TASZSZ hosszabb elemző kommentárban foglalkozik a közel-keleti helyzet egyik lényeges vonatkozásával, az arab menekültek problémájával. A szovjet hírszolgálati iroda felhívja a figyelmet arra: egyes nyugati államok valamiféle általános adakozással akarják elintézni ezt a kérdést, de ez távolról sem elég. a megoldás úta az, hogy Izrael végre vesse alá magát a Az AP amerikai hírügynökség saigoni tájékozott kormánykörökre hivatkozva közli, hogy a délvietnami küldöttség a párizsi tárgyalásokra három pontból álló „béketervet” visz magával. A terv Saigon maximális követeléseit tartalmazza, és mint az amerikai tudósító írja senki sem bízik teljes és gyors megvalósításában. Az első pont saigoni szokás szerint a „kommunistákra” hárítva a harcok kezdeményezésének felelősségét — „a háború deeszka- lációját követeli”. A másik pont az észak-vietnami haderők „elBiztonsági Tanács határozatának és vonja ki csapatait a megszállt területekről. Izrael ehelyett továbbra is arra törekszik, hogy megvalósítsa eredeti célját: a haladó arab rendszerek megdöntését. A legújabb jelentések szerint az EAK-ban izraeli kémhálózatot göngyölítettek fel, amelynek néhány egyiptomi tagja is volt. A hírt maga Nasz- szer elnök jelentette be az Arab Szocialista Unió rendkívüli kongresszusán. A felháborodás vihara 6Öpört végig Itálián és az egész haladó világon; a szicíliai Avolában a rendőrség géppisztolyos sortüzet adott le a tüntető mezőgazdasági napszámosok tömegére és két embert megölt, sokat megsebesített. Az akció barbárságára jellemző, hogy az egyik súlyos sebesült mellkasába 14 golyó fúródott. Olaszország-szerte tiltakozó sztrájkok törtek ki és ezek hatására a római belügyminisztérium kénytelen volt bejelenteni: hivatalos vizsgálatot indít. Annyi bizonyos, hogy a brutális támadás tovább súlyosbítja az elhúzódó kormány- válsággal amúgy is alaposan megterhelt belpolitikai helyzetet. A Pravda keddi számának vezércikke „Helyre kell állítani a békét a Közel-Keleten” címmel megállapítja, hogy a közel-keleti helyzet továbbra is feszült és komoly aggodalmakat kelt. Ezért a felelősség mindenekelőtt az izraeli kormányköröket terheli, amelyek tovább folytatják a meghódított arab területek megszállását, nem hagyják abba a fegyveres provokációkat az arab országok ellen, nem hajlandók a konfliktus rendezésére. A vezércikk hangsúlyozza: az a lenőrzött és garantált” kivonását tartalmazza, amit majd követne az amerikai csapatok szakaszos visszahívása. A dél-vietnami terv harmadik pontja a DNFF számára azt a feltételt szabja, hogy tagjai „a fegyverletétel után támogassák a kormányt”,. mert a dél-vietnami rendszer csak így ruházza fel őket az „egy ember, egy. szavazat” elmélet által biztosított jogokkal. Párizsban a DNFF küldöttségének szóvivője elutasította és nevetségesnek nevezte Saigon hárompontos „béketervét”. Az AP saigoni jelentését kommentálva a DNFF szóvivője megismételte küldöttségének korábbi álláspontját, hangsúlyozva, hogy a saigoni bábrendszer, amelyet az Egyesült Államok hozott létre, senkit sem képvisel. A Dél-Vietnami Nemzeti Fel“ szabadítási Front a dél-vietnami nép egyedüli jogos képviselője — mondotta. A francia fővárosban a dél- vietnami küldöttek folyamatos érkezése és a megbeszélések élénkülése arra mutat, hogy a közeli napokban megkezdődnek a kibővített tárgyalások. A VDK és a DNFF küldöttségének vezetői kedden tárgyalást folytattak arról az ügyrenddel kapcsolatos amerikai javaslatról, amelyet Cyrus Vance hétfőn ismertetett Ha Van Lau ezredessel. Couve de Murville francia miniszterelnök keddre magához hivatta a nagy szakszervezetek vezetőit, különös tekintettel arra, hogy a dolgozók között fokozódik a nyugtalanság és a kormány a takarékossági intézkedések nyomán újabb sztrájkhullámtól tart. Hétfőn a Renault-művek billan- courti üzemében, ahol a májusi szitrájkmozgalom megkezdődött, 30 000 munkás 24 órás sztrájkot szavazott meg csütörtökre. Az autóipari szakszervezet vezetői körijlmény, hogy az amerikai és más nyugati imperialista körök fokozzák Izrael hódító étvágyát, a tel-avivi kormány politikáját meggondolatlan kalandorgplitiká- vá teszi, amely súlyos következményeket rejt magában és ha folytatódik, akkor rendkívül veszélyes bonyodalmak támadhatnak a Közel-Keleten. Minden békeszerető állam kötelessége megakadályozni az újabb robbanást ebben a térségben — hangsúlyozza a Pravda és megállapítja, hogy a közel- keleti béke helyreállításának reá* Az Orly repülőtérre megérkezett Nguyen Thieu Nhon, a saigoni küldöttség irányításával megbízott Ky alelnök különmunkatársa. Nhon, Ky tábornok összekötője lesz a dél-vietnami parlamenttel. Hamarosan Párizsba érkezik maga Ky tábornok is. Harriman, a párizsi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője hétfőn délután megérkezett Washingtonba. Röviden nyilatkozott az újságíróknak a párizsi tárgyalások kilátásairól. Azt jósolta, hogy még Nixon beiktatása előtt számít érdembeli tárgyalások megkezdésére. Megjegyezte azonban, hogy a jelenlegi átmeneti időszakot „kritikusnak” tartja. Harriman arra számít, hogy a tárgyalások megindulhatnak, mihelyt a saigoni rezsim képviselői megérkeznek Párizsba. Az értekezleten mindkét félnek joga van tetszés szerint bármilyen kérdést felvetni és napirendre tűzni — mondotta. A nagykövet tagadta azt a feltételezést, hogy január 20-a után is ellátja megbízatását, azaz az amerikai küldöttség élén marad. Befejezésül közölte, hogy washingtoni tartózkodása idején tárgyal majd Rusk külügyminiszterrel. Clifford hadügyminiszterrel, majd Johnson elnökikel is. később felülvizsgálták a döntést és úgy határoztak, hogy a sztrájk csak félnapos lesz. A munkások azért tiltakoznak, mert az év végi prémium a vártnál alacsonyabb és csak lassan kapják meg a kormány által megígért béremeléseket. Ortoli francia pénzügyminiszter hétfőn este rádiónyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a francia kormánynak alapvető célja továbbra is az expanzió fenntartása és az egyensúly helyreállítása. A bonni értekezletről szóllis alapja a Biztonsági Tanács tavaly novemberi ismert határozata. A Szovjetunió figyelemmel kíséri a közel-keleti fejleményeket — jelenti ki a Pravda, s leszögezi, hogy a Szovjetunió az arab népek mellett van. A Szovjetunió mindent meg fog tenni, hogy előmozdítsa a közel-keleti politikai rendezést, ne engedjen meg újabb veszedelmes robbanást ebben a térségben, amely közvetlenül déli határaink közelében fekszik, GomuTkn beszéde a bányászok ünnepén Lengyelország december 4-éa ünnepli a bányászok napját, s az évről évre rendezett ünnepségek középpontja hagyományosan a sziléziai bányavidék. Az idén az ünnep előestéjén a sziléziai Zabrze városában tartották kedden délután a nagygyűlést, amelyen Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára mondott beszédet. Mindenekelőtt megállapította, hogy a bányászok kongresszusi munkafelajánlásaik kezdeményezésével és teljesítésével hitet tét* tek a LEMP és politikája mellett, újabb nagy lépéssel vitték előbbre a lengyel bányaipar fejlődését. Gomulka a szénbányászat, helyzetét elemezve elmondotta, hogy Lengyelország kőszéntermelése az idén meghaladja a 128 millió tonnát, 4,5 millió tonnával lesz nagyobb, mint volt tavaly. Az ország szénkivitele tovább emelkedik. A továbbiakban Wladyslaw Gomulka megelégedéssel szólt a fiatal, de rohamosan fejlődő kénbányászat eredményeiről, és méltatta a lengyel rézbányászat gyors fejlődésének népgazdasági jelentőségét is. Egymillió rubeles üzletkötés Kedden a Metrimpex Külkereskedelmi vállalatnál csaknem egymillió rubel értékű magyar múszerexportról írtak alá szerződést a moszkvai Techsnabexport vállalattal nukleáris műszerek szállítására. Az aláírás alkalmával elmondották. hogy évről évre mintegy 30 százalékkal növekszik a nukleáris műszerek Szovjetunióba irányuló exportja. va azt mondotta, hogy annak központi problémája a márka felértékelése volt, és ő maga nem azért ment oda. hogy devalválja a frankot. Csupán Párizsba való visszaérkezése után értesült Strauss, nyugatnémet pénzügyminiszter nyilatkozatáról, amely már befejezett ténynek tekintette a frank leértékelését. De Gaulle francia elnök kedden sürgős konzultációra magához kérette Couve de Murville miniszterelnököt néhány órával — a CGT vezetői és a francia kormányfő tervezett találkozója előtt. A téma — az UPI szerint — a dolgozók fokozódó elégedetlensége a kormány gazdaságpolitikájával szemben. Az a hír, hogy csütörtökön félnapos sztrájkba lépnek a Renault művek munkásai, fokozta a bizonytalanságot a francia üzleti körökben, mivel attól tartanak:, hogy a sztrájkok továbbterjednék. Az arany . ennek nyomán a novemberi valutaválság óta a legmagasabb árat érte el a párizsi tőzsdén: az egykilós aranyrudat a hétfői 6740 frankkal szemben 6870-ért árulták, ami a hétfői 42,30 dolláros unciánkinti árfolyammal szemben 43,11 dolláros árszintnek felel meg. A forgalom volumene viszont nagyjából változatlan maradt. Ezzel egyidőben a részvénytőzsdén csökkent a részvényék árfolyama. EZ TÖRTÉNT A Pravda vezércikke Helyre kell állítani a békét a Közel-Keleten Valutaválság Fokozódik a nyugtalanság Franciaországban