Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-04 / 284. szám

Izraeli kémhálózatot lepleztek le az EflK-ban Nasszer elnök az EAK kor- egy részét. A legtöbben azok kö- mánypártja, az Arab Szocialista zül, akiket az izraeliek megkön­Unió rendkívüli kongresszusának nyékeztek, hazatértük után érte- kedd délelőtti második munka- sítették az izraeli próbálkozások­ul lésén bejelentette, hogy az ról az egyiptomi hatóságokat egyiptomi hatóságok izraeli kém- Mohammed Mahmud Haddad, az hálózatot göngyölítettek fel. A alexandriai zavargások egyik hálózatnak néhány egyiptomi ál- szervezőjeként letartóztatott volt lampolgór is tagja volt. Az iz- egyiptomi tiszt azonban vállalta, raeli kémeket a mült héten tar- hogy az izraelieknek dolgozik. Az' tóztatták le. Egyiküket akkor egyiptomi államfő hangoztatta, fogták el, amikor filmfelvételek- hogy az izraeliek zsarolással és kel próbálta elhagyni az ország megfélemlítéssel próbálnak ügy­területét: nököket toborozni, és kijelentet­Az ASZÚ rendkívüli kong- te. hogy az egyiptomi hatóságok resszusának 1701 küldötte előtt, mindenkinek megbocsátanak, akit akik a novemberi diákzavargások a múltban az izraeliek megpró- nyomán kialakult helyzetet vitat- háltak kémtevékenységre beszer- ják meg. Nasszer elnök részle- vezni, feltéve ha az illetők jelent- tesen kifejtette, hogy az izraeli keznek a hatóságoknál. Termé- hírszerzés megpróbálta beszer- szetesen ez a megbocsátás nem vezni a júniusi háború idején vonatkozik azokra, akiket a múlt fogságba esett egyiptomi katonák héten tettenértek. Tovább tart a Mao-kultusz Kínában *4 EtiíiSks&gétoek (Masfoghdásu Csökkeitení kell a túlóráztatást Az állami és a szövetkezeti ke- helyen a Irnllrtrttv szerződésben felmért igényeket kielégítik. A reskedelem dolgozóinak: munka- szabályozott, s az egész évre el- csekély mértékű árváltozásokat a ülőhelyzetét, az ezzel kapcsol ív- iraivtrlbrtó túlórák számát már vállalatok már ritkábban viszik tos tapasztalatokat és tennivaló- most kimerítették, s a többlet- át a fogyaszt« árakra. A Vas- kat tűzte egyebek között keddi munkát csak részben fizették ki. és Edénybolt Vállalat például az ülésének napirendjére a Keres- Reális becslések szerint a térítés I. negyedévben _ 3027 cikk fo- kedelmi, Pénzügyi és Vendég- nélküli túlórák száma dolgozón- gyásztól árát változtatta meg, a látóipari Dolgozók Szakszer ve- ként átlagosan napi félórát is III. negyedévben csak 1500 cik­zetének Elnöksége. A kereskedelmi vállalatok és a fogyasztási szövetkezetek többségénél főleg a nagy ad­minisztrációval járó új ár- mechanizmus következmé­nyeként megnőtt a dolgozók munkaideje, nagyobb a meg­terhelésük, romlott a mun­kaügyi törvényesség hely­zete. kitesz. A legtöbb túlóra a boltvezetőkre, az áru­házi osztályvezetőkre és helyei - leseikre jak kifizetetlen két. A Háztartási és Illatszerből! Vállalat ezalatt az idő alatt 3500, illetve 1400 árváltozást hajtott végre. A helyzet javítása érdeké­ben részben a vállalatok, részben a felsőbb irányító hatóságok különféle Intézke­déseket hoztak. Tűzoltás idézetözönnel A Krasznaja Zvezdának, a A Krasznaja Zvezda a kiírni szovjet hadsereg lapjának keddi hírügynökség jelentéséhez fűzött száma részletesen idézi az Uj- kommentárjában rámutat: a ne- Kína hírügynökség kantom je- gyedik század katonái, akik kö- lentését, amely beszámol arról, zül hárman meghaltak, sokan hogyan oltottak el kínai katonák pedig égési sebeiket szenvedtek, egy vadul tomboló erdőtüzet. A parancsnokok és a harcosok Mao Ce-tung műveiből vett idé­zeteket kiáltva nyomultak a füst és lángtenger felé. A tűz már belekapott ruhájukba, de ők büszkén kiáltották: „a tűzvész miközben a roppant kiterjedésű erdőtűzzel birkóztak, tiszteletre méltó bátorságról tettek tanú- bizonyságot Az Uj-Kína hírügy­nökség azonban erről a tragikus esetről is a Mao-kultusz priz­máján keresztül számol be az erdőt fel perzselheti , a követ ®íyarV!;éppen’ hc*y 32 ««béri megolvaszthatja, de nem rémít­heti meg a Mao Ce-tung eszméi­vel felvértezett hős harcosokat!”. Nin Fu-lan, az egyik katona Mao Ce-tungot éltetve tűnt el a mindent elnyelő lángtengerben. Van Ju-kán füst- és lángtenger­ben kiáltotta: „Uj stílust fej­lesztünk ki a harci merészség. élet harmadrendű, s a fő annak deklarálása még a halál előtt is, hogy „éljen Mao elnök sokáig!”. A halál valamiféle legfőbb mér. céje lett a Mao Ce-tung iránti szeretetnek Az istenségnek em­beráldozatok kellenek — jegyzi meg a szovjet lap. A kommentátor jellegzetesnek az önfeláldozás, a harcban való tart-i'a 324 ho©r a tűzvésszel fáradhatatlanság, a szüntelen ?2fmheszálló harcosok az Uj- harera való képessé? stílusát' Él *^lna jelentése saennt nem vet- jen Mao elnök, nagyon sokáig él tek igénybe sem fejszéket, sem jen”. — Amikor bajtársai oda- »P^ofcat, sem tűzoltóíecskendót, értek hozzá, már halott volt. El- sem vizet, ^ még csak robbantás- pusztult még egy katona, akiről sal kísérleteztek, a katonák az Uj-Kína megjegyzi, hogy tag- PUS7ta kézzel és Mao Ce-tung- ja volt a ..Hogyan legyünk öt- :c‘--'cetekkel vették fel a küzdel- ször jók” nevű mozgalomnak. met 32 erdőtűzzel. Az Uj-Kína hírügynökség — __________________________ ______ állapítja meg végezetül a szov­jet lap —, megkísérli a negye­dik század katonáinak hősiessé­gét Mao Ce-tung eszméi terjesz­tésének feltüntetni, mindamellett az általa rajzolt cinikus kép in­kább tűnök valamiféle bálvány­imádásnak. a MÁV közleménye A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy 1969. január 1. — március 31. között cserélik ki a közalkalmazottak 50 száza­lékos utazási kedvezményre jo­gosító arcképes igazolványát. Az új igazolványhoz 4x5 cm méretű fénykép szükséges. Az igazolvány térítési és ki­állítási díja változatlanul 25 forint. Az 1968. évre érvényesített közalkalmazotti igazolványok 1969. március 3i-ig jogosítanak 50 százalékos utazási kedvez­ményre. A gazdaságirányítás uj rendjéből adódó problémák mellett változatlanul „élnek” a kereskedelem munkaügyi helyzetét régóta rontó ko­rábbi hiányosságok. A minisztérium gondoskodott a megnövekedett adminisztrációt A szakszervezet szerint ilyen a A féléves statisztika szerint az könnyítő gépek importjáról. Ed- vasárnapi nyitva tartós kérdése, állami kiskereskedelemben 43 dig 300 árazógépet kaptak a ke- Az üzletek vasárnapi ügyeletét százalék, a nagykereskedelemben reskedelmi vállalatok, s a jövő gyakran nem a tényleges szük- 37 százalékkal több volt a túl- év első negyedében a 3 műve- séglet, hanem egyes szervek igé- óra, mint az előző évben. Sok letet végző ügyviteli gépekből a nyei határozzák meg. A szak­szervezet állásfoglalása szerint további boltok vasárnapi nyitva tartása semmilyen címen nem engedhető meg. Távolabbi időszakot tekintve a vasárnapi nyitva tartás csök­kentését, illetve teljes meg­szüntetését tartja helyesnek a szakszervezet, ellentétben a minisztérium munkaügyi fő­osztályával. amely még perspektívában sem tartja ezt lehetőnek. Az elnökség határozatban hív­ta fel a szakszervezeti szerve­ket, hogv akadályozzák meg a munkaidőről, a túlóra-elrende­lésről és megváltásról szóló sza­bályozások megsértését. Amenv- nyiben a segítő jellegű figyel­meztetés nem jár eredménnyel, kezdeményezzenek adminisztratív felelősségrevonáet. A szakszerve­zet bér- és munkaügyi osztálya-j nak, a megyei bizottságoknak, a feladatává tette az elnökség a vasárnapi nyitva tartásról szóló miniszteri utasítás betartásának felülvizsgálatát, az ezzel kapcso- látos előírások szigorú betartá­sát. A műszaki értelmiség szerepe és feladatai „A műszaki értelmiség szerepe ilyen jellegű ismeretek birtoká- és feladatai az új gazdasági me- ban realizálhatják a legnagyobb chanizmusban” címmel rendeztek eredménnyel, egész napos konferenciát, kedden a Budapesti Műszaki Egyetemen. Beszélt Kiss Árpád arról is, A konferencián részt vett Vajó hogy nemzeti jövedelmünk 2,3 Péter a KISZ KB titkára is százalékát fordítjuk kutatási és A délelőtti plenáris üiésen dr. fejl93ztési célokra- Ez 32 arány Kiss Árpád miniszter, az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bizott­ság elnöke tartott nagy érdeklő­déssel kísért előadást. Ebben a többi között kifejtette: az új gaz­dasági mechanizmusban a külön— fejlesztésével böző területeken működő műszaki azonos a fejlett ipari országoké­val. Ez gazdasági fejlődésünk szempontjából kulcskérdés, hogy ne további licencek vásárlásával, hanem a már meglévők tovább- korezer ű sité sé ve) szakembereknek, mérnököknek igyekezzünk elérni, túlhaladni elsőrendű feladatuk, hogy növel- gyártmányainkkal a világszín- jék az ipari és tudományos terű- vonalat. Erre minden adottsá- ^K^ÄCi0^^ny; «<** ™gvan. Hiszen a több tízezer mérnöknek mintegy egy- barmada vesz részt hazánkban ségüket, birtokába nemzetközi információs anyagok­nak. Ez hozzásegíti őket, hogy a iiazai eljárásokat összevethessék a kutatómunkában, a fejlett országok ipari eljárá­saival, megfogalmazhassák saját elképzeléseiket. Ilyenformán a vállalati szakemberek központi utasítás nélkül is felismerhetik a helyi kutatási területeken a fej­lődés szempontjából legfontosabb feladatokat. Felhívta a miniszter a mű­szaki szakemberek figyelmét arra is, hogy szakmai témáik mellett mélyrehatóbban foglal­kozzanak a közgazdasági, társa­dalomtudományi kérdésekkel, mert műszaki elgondolásaikat az Dombóvári Általános Fo­■i'ztá.s' és Értékesítő Szö- etkezet gumilerakatánál :-iden méretű felújított gumiabroncs kapható 14 000 km garanciával. Fel­újítható gumiabroncsait megvesszük. Érdeklődni lehet Dombóvár 14—16-os télefonszámon. (21) Véres rendőrségi agresszió Olaszországban A Siracusa kezedében lévő hogy az agresziót semmi sem in- kozó tüntetéseket tartottak. Kom- Avolában hétfőn a sztrájkoló clokolta. munista, PSIUP- és Nenni-féle bérmunkások egy csoportja edle» Kedden délben a szicíliai mun- szocialista képviselők és szená- végrehajtott véres rendőri ag- kasok általános tiltakozó sztrájk- torok interpellációt intéztek a resszió több áldozatot követelt, ba léptek. Felvonulásokat és gyű- kormányhoz a hatósági túlkapá­mint amennyire eleinte számi- léseket rendeztek a sziget vala- sok ügyében. A kommunisták tottak: két halottat, továbbá négy mennyi nagyobb és kisebb vá- ezenkívül követelték a kép­súlyos és 44 könnyebb sebesül- fosában. vlselőház bel- és munkaügyi bi­tet. Az agresszió bebizonyította, Milánóban a dolgozók a iszicí- zottságának azonnali összehívá- hogy a rendőrhatóságok a föld- liai bérmunkások iránti szol Ida- sát. birtokosok oldalára álltak. látásuk jeléül 20 perces tiltakozó A Pirelli Művek __ Olaszország A z olasz közvélemény felhábo- sztrájkot rendeztek. Hasonló jel­rodása általános. Még a köztár- lagű tiltakozó sztrájkokat tartót, sasági elnöki hivatal is körié- tak különböző más olasz váro­ményt adott ki, amelyben meg- sokban is. döbbenését fejezi ki és bejelenti, Szerdán a bérmunkások 24 hogy felvilágosítást kér Leone órás tiltakozó sztrájkba lépnek miniszterelnöktől, alti lemondott Olaszország egész területén, más ugyan, de az új kormány ki- dolgozók pedig négyórás orszá­' gos általános tiltakozó sztrájkot tette a Pirelli Művek dolgozóit, rendeznek. A tüntetéshez más gyárak dolgo­Kedden dőleiőU Rómában, zótnak továbbá diáitoknak ezrei Milánóban, Torinóban Pnlermó­bam, Nápolyban és s,; "ás vá­rosban munkások és d! ""gy. , uak utcáin több nevezéséig továbbra is hivatal­ban marad. Restivo belügy­miniszter a maga részéről be­ismerte s rendőrhatóságok fele­lősségét. hangoztatva, hogy a rendőrök tüzeltek először, és, szabású fél vonulásokat, és tilta- tüntetés volt. Nyugatnémet és amerikai ügynökök az osztrák államrendőrségnél A bécsi polgári sajtó keddi je- tisztviselők készpénzfizetés ellené- lentései szerint az osztrák állam- ben adatokat szolgáltattak egy rendőrség (közelebbről a 130 tagú volt kollegájuknak, akit a közel- állambiztonsági hatóság) 12 tagja múltban ítéltek el egy nyugat­ellen folyik hosszabb ideje vizs- német vonatkozású kémügyben, gálát. A vád: a vezető rendőr- Ableitinger, aki két és félévi bor­________________________________ tönt kapott, korábban maga is a z államrendőrség csoportvezető­je volt. Néhány éve kivált a testületből és magándetektív-iro­dát nyitott. De az újdonsült „ma­gándetektív” egyúttal a nyugat­német titkosszolgálatnak is dol­gozott. Jó kapcsolatai segítségé­vel megszerezte az Ausztriába ér­kezett csehszlovák disszidensek rendőri kihallgatásának jegyző­könyveit, s a másolatokat eljut­tatta a müncheni megbízóinak. A Kurier szerint Abíeitinger- nél listát találtak 12 államrend­őrségi tisztviselő nevével — mel­lettük a nekik kifizetett pénz­összegekkel. A 12 személy — írja a lap —, ahhoz a szűk körhöz tartozik, amelynek a belügymi­nisztérium legtitkosabb aktáiba is betekintése van. A kommunista Volksstimme vé­leménye szerint az ügyben a nyu­gatnémet és az amerikai titkos- szolgálat harcáról van szó, ame­lyek egymással versengve kísé­relték meg beépíteni embereiket az osztrák rendőrség vezető posztjaira. A bécsi parlament úgy döntött, hogy bizottságot küld ki a kém­ügyek kivizsgálására. gumiipari monopóliuma, egyben az európai nagy monopóliumok egyike — igazgatósága kedden délelőtt a sztrájkoló dolgozók el­len megtorló rendszabályokat fo­ganatosított. Ezen alkotmányelle­nes eljárás újabb tüntetésre kész­csatlakoztak Milano központjá- órás tiltakozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom