Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-20 / 298. szám

A kereskedelem helyzete Ülést tartott a megyei tanács Tegnap délelőtt Szabópál Antalnak, a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága elnökének vezetésével ülést tartott a megyei tanács Szekszár- don, a régi megyeháza nagyterme ben. Az ülésen részt vett Tolnai Fe­renc, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, Benkő Lajos, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Gombos Pál, a SZÖVOSZ főosztályvezetője és dr. Vágó László, a minisztertanács ta­nácsi szervek osztályának munkatársa. A megyei tanács, ez évi utolsó ülésén először Szabópál Antal jelentését fogadta el. A jelentés a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról és a végrehajtó bizottság munkájáról számolt be. Ezután két előterjesztési anyagot témájuk hasonlósága miatt össze­vontan vitatott meg a tanácsülés. A két előterjesztés elme: „A megye kereskedelmi ellátásának alakulása az új gazdasági reform bevezetésé­nek időszakában, figyelemmel a megyei tanács 19€4. augusztusi ülésén hozott határozat végrehajtására” és „A megyei tanács Ipari-kereskedelmi állandó bizottságának beszámolója munkájáról”. E napirendi pont elő­adója: Horváth József vb-elnökhely ettes és Horváth János, az állandó bizottság elnöke volt. A mindenkit érdeklő és a mindennapi életben érintő téma élénk vitát váltott ki. Felszólaltak: Benkő Lajos, Halász István, a megyei állami kereskedelmi felügyelőség vezetője, valamint Bobesik Pál. Keserű János, dr. Kovács V. Károly, Papp Ambrus, Pin­tér Ferenc, dr. Schneider Zoltánná és Takács Míhályné tanácstagok. Az ülés további részében a tanács jóváhagyta jövő évi munkater­vét és a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1968. első félévi munkatervét. — A lakosság igényének vá­lasztékban is megfelelő kultu­rált kiszolgálása sürgeti a meg­lévő kereskedelmi hálózat to­vábbfejlesztésének problémáit is — mondja ki többek között a vb élé terjesztett kereskedelmi témát feldolgozó beszámoló. — A kereskedelmi hálózat nemcsak mechanikus közvetítője a lakos­sági igények kielégítésének, ha­nem jelentős befolyásottója is. A hálózat sűrűsége, kapacitása, a készletben tartott áruk mennyi­sége és választéka jelentősen be­folyásolja és irányítja a lakosság vásárlásait, alakítja és formálja az igényeket. A jó kereskedel­mi munka, a minőségi ellátás tükrözője népgazdaságunk hely­zetének és így nagy politikai je­lentősége van. A megye kereske­delme az új gazdasági mechaniz­mus első évének eddig eltelt idő­szakában feladatait jól oldotta meg. A beszámolót követő élénk vi­tában a megyei tanácstagok el­sősorban választókerületeik prob, lémáiról beszéltek részleteseb­ben. így került szóba Nagydo- rogmaik és vidékének kereske­delmi ellátottsága, a szekszárdi szállodai helyzet tarthatatlansá­ga, a bölcskei házépítők tégla­hiánya, a gyermekruházat még napjainkban sem javuló minősé­ge, a szekszárdi iparcikkáruház megépítésének terve. Volt fel­szólaló, aki a vásárló felek kö­zött meglévő fizetési rendszert bírálta, 3 aki a javító-szolgáltató tevékenység fejlesztésének álla­mi ösztönzőiről beszélt. Többen szóba hozták a megye kereske­delmi és vendéglátóiparának szociális és kulturális helyzetét. Kifogásolták, hogy nagyon sok a korszerűtlen, kis elárusító térrel és raktárral rendelkező üzlet, az egészségi okokból nem megfelelő vendéglő, konyha. Kifogásolták, hogy a megye ipari fejlődésével nem halad megfelelő ütemben a kereskedelmi ellátottság fejlesz­tése. Helytelenítették, hogy az új ipari üzemek környékén gom- ba módra szaporodnak a vendég­látóipar italmérő bódéi. Az egyik felszólaló felhívta a tanács fi­gyelmét arra, hogy időben kell intézkedni Paks kereskedelmi helyzetének fejlesztéséről, hovy az atomerőmű építkezésén dol­gozó több ezer ember ellátása biztosított legyen. A vitát Szabópál Antal fog­lalta össze. A megyei tanács megbízta a végrehajtó bizottsá­got, hogy az elhangzott javasla­tokat, problémákat vizsgálja meg és hozzon intézkedéseket. Pályaválasztás, 1. NAPJAINKBAN legalább any- nyira téma a pályaválasztás, mint a karácsonyi készülődés. Ezt nem lehet ugyan egy dá­tumhoz kötni, de mégis ilyenkor kerül előtérbe, hiszen rohamosan liözeledik a konkrét döntés ide­je. Most kezdődik a téli szünet, utána pedig a jelentkezési ívek kitöltése. így tehát a közelgő ünnepek és a pályaválasztás tu­lajdonképpen nem is különíthe­tők el egymástól. A tanulok röpke időre felsza­badulnak a mindennapos isko­lai készülés kötelmei alól, rá­érnek a végleges döntéssel fog­lalkozni. A szülők a mindenna­pos fáradozás, a percekre beosz­tott munka után egy kis pihenő­höz jutnak, s ők is jobban rá­érnek elmélyülten gondolkozni, behatóbban latolgathatják gyer­mekük jövőjét, a sok korábbi elképzelésről dönthet a családi tanács. Annál is inkább, mert ilyenkor rendszerint találkozik a szűkebb családdal a rokonság, hazalátogat a távolabb élő csa­ládtag, tehát megbeszélhetek a részletek azzal is. aki más idő­szakban nehezebben érhető el. A pályaválasztás nem egyedül a gyermek gondja, de nem is csak a szülő felelőssége, a pálya- választás nemcsak az iskola fel­adatköre, hanem valamennyi­jüké együttvéve. Mindnek meg­van a maga szerepe, egyik nem helyettesítheti a másikat. Pályaválasztás egy ifjú életé­ben tulajdonképpen csak egy­szer van. Ha hibázik, melléfog, lehet bizonyos dolgokat korrigál­ni, de az első megfontolás, cél­ba találás hibáit ritkán pótolja a későbbi próbálkozás. Egy életet nem lehet arra alapozni, hogy majd minden évben vagy min­den öt évben megpróbálkozunk valamivel. A célba találás sok éves erőfeszítés, áldozatos mun­ka kérdése, s ilyenről nem be­szélhetünk az olyan kezdő ese­tében, aki minden évben mással próbálkozik. De ez az esetek túl­nyomó többségében meg is előz­hető. Például olyannal, ha a karácsonyi ajándékozás közepet­te nem a divatos kardigánon, szép vonalú zakón a hangsúly, hanem az életre való felkészülé­sen, s ha a szülő, a környezet azt adja ajándékba, ami a leg­fontosabb: a tisztes felnőttkor megalapozását. , ‘A LEGELSŐ és legfontosabb kérdés természetesen az, hogy a pályaválasztásban érdekeltek mi­vel számolhatnak. E nagy kér­désre a körülmények széles kö­rű latolgatásával adható meg a válasz. A „mivel számolhatunk” nem X. Y.-nak szól, hanem mindenkinek. Semmiféle könyv­ben nincs megírva, hogy az egyes személyek konkréten • mire ala­pozhatnak. Ez eddig sem volt, ezután sem lesz, Ilyen számba­vételt, tervezést külföldön sem ismernek, nálunk sem. Az egész társadalomra vonatkozó helyzet mérlegeléséből azonban nagy­szerűen kialakulhat a konkrét személyek jövője. A megyében pályaválasztási tanács működik, s ebben jut egy fedél alá min­den érdekelt szerv. Ez minden évben tájékoztatót ad ki, s ez részletezi a lehetőségeket. Saj­nos, a következő évi pályaválasz­tási tájékoztató még nem hagv- ta el a nyomdát, így a téli szü­netben még nem segítheti a csa­ládi döntést. Amit azonban tar­talmaz, nagyjából ismert pedagó­guskörökben is, az üzemekben is, mert ezzel kapcsolatban már megannyi tanácskozásra, érte­kezletre sor került. A kiindulási alap tehát már adott, így a csa­ládi tanács tud mire alapozni. Az alábbiakban ennek a fonto­sabb részleteiről adunk számot. Először is nézzünk néhány elvi problémát. A pályaválasztás szervezett rendszere elterjedt az egész ci­vilizált világban, ám országon­ként nagyon eltérő sajátossá­gokkal. Még a népi demokráciá­kon belül is sok az eltérés. A Német Demokratikus Köztársa­ságban például túlzottan is dé­delgetik a fiatalokat a pályavá­lasztás ürügyén. Jugoszláviában kevésbé. Nálunk ilyen tünet is megfigyelhető, olyan is. Majd a későbbi évtizedek döntik el, hogy melyik a jobb. Sok minden azonban előre is látható, szá­mos részletről kialakult a hatá­rozott véleményünk. Ilyen pél­dául. hogy nem egyik, vagy má­sik tekintélves pedagógus, köz­életi személyiség vélemérive a meghatározó, hanem egy objek­tív törvény, a tudományos, tech­nikai forradalom, illetve annak az igénye. Ebből következik, hogy rendkívül nagy szerepe van a pedagógus nevelő hatásának, a szülő, gondviselő figyelmezteté­sinek. a rokon, ióbarát taná­csának. de enneic megvan a ma­ga k5rülhatéroltsf,','’ korláta is: minden intelem, tanács a tudó­1969. mányos, technikai forradalom alárendeltje. Teljes mértékben alkalmazható a régi mondás: „Tanácsot adhatunk, de kalá­csot nem”. Alkalmazható anél­kül, hogy lebecsülnénk a ta­nács jelentőségét. Sőt, a módosí­tott változat nagyon is aláhúzza ennek a szerepét : „Tanácsot ad­junk, de kaláccsal ne is pró­bálkozzunk”. Kiegészítve: „A kalácsot majd az élet , adja,--ha igazodunk annak követelményei­hez.” NAGYON FONTOS ez a meg­állapítás, mert eleve cáfolja azo­kat a szülői, rokoni hiedelmeket, amelyek szerint ebből a gyer­mekből csak ez, vagy az lehet. A gyermekek túlnyomó többsé­géből sok minden lehet uc an- olyan eséllyel, s ha a tanács er­re irányul, máris előbb jut a gyermek révbe — kalácshoz —, mint különben. Szorosan kapcsolódik ehhez a pályaválasztás de.nokratizmusá- nak értelmezése. A felszabadulás utáni konjunktúra, néha anar­chikus lehetőség-skála egyes em­berekben téves hiedelmeket is szült. Akkoriban tuborzó kam­pányok indullak úgyszólván min­den pályára. A felnövő generá­cióban ilyen szemlélet alakulha­tott ki: „Nem voltam hajlandó elmenni ennek, vagy annak”. Az most más kérdés, hogy ez a ge­neráció végeredményben mégis nagyon alkalmasnak bizonyult a népgazdaság minden szintjére, hiszen az eseti tervszerűtlenséget messze kárpótolta az ambíciót, tettvágyat gúzsbakötő régi láncok elszakadása. Viszont nem sza­bad elfelejteni, hogy ebben gyö­kerezik napjaink több téves né­zete. A pályaválasztási demok­ratizmust sokan mechanikusan értelmezik, márpedig az nagyon is térhez, időhöz szabott. Hadd hangsúlyozzam ismét: nálunk is, másutt is. A meghatározó, a tu­dományos, technikai forradalom a különböző szinteken, időközök­ben más-más igényekkel jelent­kezik. A pályaválasztási demok­ratizmus mai értelmezése nem az egyén elképzeléseit jelenti, hanem a közösségi igényt. Pá­lyaválasztási demokratizmust emlegetni abból kiindulva, hogy minden harmadik gyermekből fodrász és autószerelő válik-e, nyilvánvaló demagógia. (Folytatjuk) BODA FERENC A DNFF születésnapián F ordulópont volt 1960. de­cember 20-a ' a vietnami szabadságharc történetében. Ezen a napon alakult meg a Dél-viet­nami Nemzeti Felszabadítási Front és meghirdette a szerve­zett, felszabadító háborút Ngo Dinh Diem Amerika-barát, dik­tatórikus rendszere ellen. Féktelen gyűlöletkampány kí­sérte Diem rendszerének kibon­takozását. A franciák elleni fel­szabadító háború idején kihar­colt demokratikus vívmányokat egyszerre megsemmisítették, még a kezdetleges, jórészt szemfény­vesztő földreformot is. Ismét megjelentek a falvakban a rend­őröktől és katonáktól kísért adó­szedők és bérletdíjbehajtók, a termés 45—50 százalékát vitték el a parazita réteg gazdagítására. Egyszersmind háborút kezdtek a nagy befolyású vallási szekták, a buddhista Binh Xuyen, a Cao Dai és a Hoa Hao ellen, s így a híveket fegyveres ellenállásba kényszerítették. Leghamarabb a parasztság ocsúdott fel a csapásokból. Min­denekelőtt önvédelmét szervezte meg a kis községekben az adó­szedők, a bérletdíjbehajtók és fegyveres kíséretük ellen, — a maguk kezdetleges, de hatásos ‘eszközeivel. Fokozatosan sikerült megnyerniük az ügynek a már- már beletörődésre hajló vallási szektákat és az addigra szétvert Saigon Choloni Békebizottság ér­telmiségi vezető rétegét. A Felszabadítási Front tény­leges születésnapját tulajdonkép­pen nem lehet egyetlen dátum­ra rögzíteni, hiszen az ellenállás résztvevői már kezdettől fogva kialakították politikai-ks^enaí szervezetük h*-mas rétegeződé­it: az önvddetmi partizáno°zta- eokat (a kezsécrok parasztjaiból, alciv nanep] földjeiken dolgoz­nak. éjszaka fegyvert ragadnak); a regionális jJartizánosztagokat (amelyek járásokat és nagjtobb földrajzi egységeket fognak át, szervezetten károkat okoznak az ellenségnek, rendszeresen foglal­koznak fegyverzsákmányolással, s a zsákmányt a felszabadító hadseregnek adják át); a regu­láris alakulatokat, (amelyek már nemcsak védekeznek, hanem tá­madnak is, sőt elfoglalják az el­lenség őrállásait, majd később te­rületek megtartására is alkalma­sakká válnak). Azért lett mégis 1960. decem­ber 20-a a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front születésnap­ig, mért ekkor rögzítették vég­legesen a politikai programot és a szervezeti szabályzatot. A Felszabadítási Front célja valamivel kevesebb, mint ameny- nyit a genfi egyezmény ígért va­lamennyi vietnaminak. Véget akarnak vetni a dél-vietnami há­borúnak, meg akarják szüntetni az amerikai katonai intervenci­ót, demokratikus módon válasz­tott kormányt Szeretnének hata­lomra juttatni, amely a legszigo­rúbban megtartaná mindazt, amit a nyugatiak által megfogalma­zott genfi egyezmény előír. Azt a függetlenséget és semlegessé­get akarják kiharcolni, amelyet az összes nagyhatalom biztosított Vietnam számára. Lényegében ezeket a követelé­seket foglalta össze tízpontos programjában a DNFF 1960. de­cember 20-án véget ért alakuló kongresszusa, amelyen húsznál több polgári, katonai és vallási szervezet, közte három nagy po­litikai párt (a Radikális Szocia­lista Párt, a Demokratikus Párt és a Vietnam; Népi Forradalmi Párt) egyezett meg abban, hogy közös szervezetben, közös veze­tés alatt vívja meg a küzdelmet a haza szabadságáért és függet­lenségéért. M ennyi mindennek kellett történnie, hogy Johnson elnök — aki kifejlesztette a vi­etnami eszkalációt, s mérhetet­len történelmi felelősséget visel a sok éves vérontásért — éppen az elnökválasztások előtt, a ve­reség beismerésével felérő lépést tegyen: ellenszolgáltatás nélkül megszüntesse Észak-Vietnam bombázását és elfogadja tárgyaló­partnernek a rettegett „Viet Congot”, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot! Mi lehetne biztatóbb a DNFF születésnapján, mint az, hogy a Felszabadítási Front áldozatos küzdelme immár nem egy, hanem két csatatéren folyhat; nemcsak a harcmezőn, de a párizsi tár­gyalóasztalnál is. Ma közelebb van ennek a nagyszerű, hősi harcnak a végső győzelme, mint valaha. Dél-Vietnam népe most is, mint eddig, maga mellett érezheti a világ haladó erőit, él­vezi támogatásukat, a miénket, a magyar társadalomét is, amely a hosszú küzdelem minden pe­riódusában. erkölcsileg és ere­jéhez mérten anyagilag is meg­tette és meg fogja tenni a ma­gáét. Sz. L. 7. Válaszol a 12—361! Lesz értelmiségi klub Szekszárdon Telefonügyeletiinktől egyik szekszárdi olvasónk kérdezte meg: miért nincs értelmiségi klub Szekszárdon? A kérdés felvetését feltétlenül indokoltnak tartjuk, annál is in­kább, mert a megyeszékhely fo­kozott tempójú iparosításával je­lentősen megnőtt a városban élő, főként műszaki értelmiségiek szá­ma, s mindenképpen hasznos len­ne egy olyan fórum, ahol talál­kozhatnak, szórakozhatnak, szer­vezett, érdeklődési körüknek megfelelő programokat biztosíta­nak számukra. Tudomásunk szerint Szekszár­don, a megyei könyvtárban az idei évben már működött hasonló jellegű, főleg fiatal értelmiségie­ket összefogó klub, amely azon­ban alig több mint féléves műkö­dés után gyakorlatilag megszűnt. A kérdés megválaszolására Va- dócz Kálmánt, a megyei könyv­tár igazgatóját kértük meg. — Foglalkoznak-e a klub újjá­szervezésének gondolatával? — Természetesen. Úgy tervez­zük, hogy az idén rövid ideig csak kísérletképpen működő klu­bot januártól újból beindítjuk, A szervezésnél, a klub működés; szabályzatának i megalkotásánál természetesen figyelembe vesszük a korábbi tapasztalatokat. Az az elképzelésünk, hogy az idén csak szűk keretek között, kis létszám­mal dolgozó klubot kiszélesítjük, cs elsősorban most is a fiatalok­ra számítunk. Előre kidolgozott — közösen megbeszélt — program alapján működne a klub a me­gyei könyvtár olvasótermében A lehetőségekhez képest minden rendelkezésünkre álló eszközzel arra törekszünk, hogy valóban tartalmas, igényes programot nyújthassunk a tagoknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom