Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-02 / 258. szám
Adalékok egy mai magyar falu megismeréséhez Bátaszék községben az ötezer, ötezer-kettőszáz keresőképes lakosból hagyományos mezei munkát, tehát kézi kapálást, cukor- répaegyelést, kukoricatörést már mindössze csak kétszáznegyven- heten végeznek. Hol vannak a többiek és egyáltalán mi történt a magyar falvakban? Felszállunk a félhatos vonatra, arra, amelyik Szekszárd alvó községeiből, Nagydorog felől hozza a dolgozókat. Fél hat körül fut be a Bajáról érkező vonat is, amely Bátaszéktől örökké zsúfolt és izzadtságszagú. Szekszárd a legelső állomás, ahol szinte teljesen kiürül. Mi Bátaszékre megyünk, legelőször azzal a céllal, hogy lássuk a vasútállomás örökké ismétlődő másfél—két óráig tartó reggel városias jellegű csúcsforgalmát, másodszor azzal a céllal, hogy egy fejlődés szempontjából tipikusnak nevezhető nagyközség jobb megismeréséhez gyűjtsünk adalékokat. A Nagydorog felől érkező személyvonat, gondoltuk, üres kocsikkal halad majd tovább, de gyorsan beláttuk, ez a feltételezés nem állja meg a helyét. Reggelenként nemcsak Szekszárdiba vonatoznak az emberek, hanem Bátaszékre is. öcsény, Decs, Sár- pilis, Várdomb vasútállomásán évtizedes gyakorlattal rendelkező utazók kapaszkodnak fel a kocsikba. Az őcsényi mezőőr tizenöt éve vonatozik az otthon és az állami gazdaság között. Gyors, hevenyészett fejszámolás: ezen a rövid távon majdnem százezer kilométert fogyasztott el, több mint kétszer utazhatta volna körül az Egyenlítő mentén a Földet. A bátaszéki vasútállomáson éppen a kora reggeli és az esti órákban látszik legjobban, hogy fontos átkelőhely. Dombóvár, Baja, Békéscsaba, Pécs, Szekszárd, Sárbogárd, Budapest nevét halljuk a mikrofonból. A restiben a kiszolgálónő verejtékező homlokkal állja a megmegújuló ostromot. Rejtély, miként tartják tisztán ezt a restit, de tisztán tartják, annak ellenére, hogy szűk, zsúfolt, s mindig attól kell tartani, a pult előtt álló tömeg egyszercsak meglódul, és még a falat is kinyomja. Feltűnő, hogy milyen kevés gond fordíttatik mind Szekszárdon, mind Bátaszéken a restik forgalomhoz illő átalakítására. Még csoda, hogy a dolgozók, az Utasellátó alkalmazottai maradnak. Fél nyolcig tart a csúcsforgalom, utána elcsendesedik, szinte kiürül a bátaszéki vasútállomás és a környéke. A szeszkazánok majd csak délután szivárognak ki, egyelőre még bent tankolnak a község italboltjaiban. Megtudjuk, hogy mint mindennap, ma reggel is 1156 bérletes hagyta el a községet. Gyári munkások, tisztviselők, diákok, kereskedők. Miután Bátaszék 7376 lakosú nagyközség, a bérletesek reggeli elvándorlása azt jelenti, hogy minden hetedik ember nem helyben, hanem valahol másutt keresi a kenyerét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy minden hatodik ember, mert sokan nem vonattal, hanem autóbusszal, vagy gépkocsival járnak dolgozni. A piacon mi magunk is láttuk, hogy az egyik szekszárdi vállalat szakembere negyed nyolcig a virágjait árusította, s csak utána ment haza átöltözni, hogy kocsiba üljön és beutazzon a munkahelyére. Húsz perc alatt kényelmesen beér. ő afféle modern kétlaki. s nyilvánvaló, hogy a hozzá hasonló kétlakiak száma inkább nőni fog, mint csökkenni. Kiváltképpen akkor, ha me- gyeszerte megalakulnak majd a munkás-keT't‘"7övetkezetek, amelyekre már csak egészségügyi okok miatt is szükség lesz, hisz feltétlenül nélkülözhetetlen a mozgás annak az embernek, aki negyven éves koráig földműves volt, s csak utána váltott át ülő, vagy helyhez kötött foglalkozásra. Bátaszéken az elmúlt tíz évben rengeteg ember váltott át. Hozzávetőleg az összkeresők 60 százaléka. Ebből következik viszont az a felismerés, hogy a községekhez kapcsolódó fogalmak vagy teljesen elavultak, vagy átértékelésre szorulnak. A községeket ma már távolról sem tekinthetjük szántó-vetők lakhelyének. S ha lelkesedünk a tévé, a tartós fogyasztási cikkek térhódításán, akkor be kell látnunk, hogy mindez csupán következménye azoknak a mélyben lejátszódó folyamatoknak, amelyekről ritkán szólunk. Elsősorban nem az az érdekes tehát, hogy hány tévé-előfizető, hány fridzsidertulajdonos, hány könyvtári tag van egy-egy községben, hisz ez leltár csupán. Sokkal érdekesebb azt nézni, miért van annyi, amennyi van. Miért? Azért, mert a községekben az életforma teljesen megváltozott. Tolna megyében már nem az a jellemző, hogy a falvakban élő lakosság zömének a föld, a határ adja a megélhetést, más a jellemző. Bátaszéken sem sejtették 1949-ben a tsz-mozgalom úttörői, hogy egy olyan folyamatot indítanak el, amely nemcsak a mezőgazdaságot forradalmasítja, Bátaszék egész belvilágát megváltoztatja. Miből is gondolhatták volna? Mikor 1949-ben idős Pécsi András, Szűcs János, az azóta elhunyt Pásztor Antal, űri György, Császár Balázs társaival megalakította a Lenin Tsz-t, a község lakosságának jó 70 százaléka a mezőgazdasággal még fő- hivatásszerűen foglalkozott. Úgy tűnt, a nagyüzemi gazdálkodás patriarchális jellegű lesz. Az emberek 70—100 fős brigádokban dolgoznak majd a mezőkön, együtt kaszálnak, együtt kapálnak, s ennek az elképzelt közös munkának a hangulata hasonlítani fog majd a régi szüretek, kukoricafosztások hangulatához A valóságban minden másként történt. Az egyik oldalon, a Búzakalász Tsz-ben — a Lenin Tsz jogutódjában — megkezdődött a technikai forradalom, s ennek velejárójaként a kézi munkaerő- igény folyamatosan csökkent és a paraszti foglalkozás differenciálódott összességében ennek az lett a vége, hogy azt a munkát, amit húsz évvel ezelőtt a múltban családtagokkal együtt a bátaszéki határban ötezer ember tudott csak elvégezni, azt a munkát 1968-ban mindössze 630 ember végzi el. Ez a 830 szövetkezeti gazda viszont most sokkal többet termel, mint amennyit húsz évvel ezelőtt az ötezer ember termelt Negyvennyolcmillió forintot hoznak ki évente a tsz-ta- gok a határból, ezen belül 240 vagon búzát, 250 vagon kukoricát, 450—500 vagon cukorrépát, 30 vagon gyümölcsöt és 4500 mázsa húst. De mivel a tsz iparosodik, a 630 dolgozó tagból mindössze 247-en végeznek hagyományos mezei munkát. A öbfciek úgy vesznek részt a termelésben, hogy a kapát, a hagyományos paraszti szerszámot kézbe se vesz.k. A tizenként tagú komplex-brigád például 2200 holdon minden munkát gépiekkel végez el. Bátaszék község ugyan, de lakóinak csupán 12—14 százaléka földműves, sőt, a keresők számát tekintve az 5200 összkeresőből mindössze 247- en végeznek hagyományos paraszti munkát. Az összlakosság 94— 95 százaléka már nem paraszt. Még akkor sem az. ha a mezőgazdaságban dolgozik, hiszen ég és föld különbség választja el a komplex-brigád tagját a hagyományos földműves mesterségtől. Az iparosodás folvamata a me- --rt-t^dasá^ban még koTár,tsem te- '■"•7Ött Kp t év múlva ""Vétlen asszony sem fog tö'ooé Bátaszéken növénytermesztéssel foglalkozni. Azt a gépiekkel csinálják. Az asszonyok a gyümölcsösben és a melléküzemágakban kapnék majd munkát. 1970-ben, 1971-ben a község odáig fog eljutni, hogy tulajdonképpen a szó klasszikus értelmében vett paraszti lakossága nem lesz. Lesznek mezőgazdasági dolgozók, továbbá ipari és kereskedelmi dolgozók. A gyökeres életforma-változás részben annak a következménye, hogy húszvalahány bátor ember 1949-ben megkezdte a mezőgazdaság átszervezését, (ötvenben a tagok fele ott is hagyta a tsz-t, mert mindössze 5 forintot ért egy-egy munkaegység, de rég volt). 1949-ben tehát új folyamatok indultak el, s teljesedtek ki. természetesen nem csupán a helyi, hanem jó részt az országos politika hatására. Az átszervezést követő években sokan hagytak fel a paraszti munkával és más területen indultak el szerencsét próbálni. Akkoriban ez gondot okozott a mezőgazdaságban, de az igazi bajok most jelentkeznének. mert ha mindenki kitartott volna eredeti paraszti foglalkozása mellett, akkor az egyik oldalon a mezőgazdaságot munkanélküliség fenyegetné, a másik oldalon az ioar, a kereskedelem megközelítően sem fejlődhetett volna oly ütemben, mint amilyen ütemben fejlőd k. Tessék elképzelni: kik építették volna fel Dunaújvárost és meddig? Kikkel kezdett volna doVozni a szekszárdi mérőműszergvár és mikor? Szerencsére a doleozó parasztok esv része nem maradt otthon, vagy ha igen. akkor a boly, iparban, a hcivi kereskedelemben elégítette ki a növekvő munkaerő-szükségletet. Ez történt Bátaszéken is. Szektility Péter (Folytatjuk) ÖT VEN ÉVE 1918. NOVEMBER 2. Nem kell többé hadsereg! Ezt, a már szinte szállóigévé vált mondatot binder Béla, volt cs. és kir. törzskari ezredes, a kétnapos Károlyi- kormány hadügyminisztere mondotta a Kossuth Lajos téren, a budapesti helyőrség tisztikarának eskütétele alkalmából. Egy hét múlva már nem ő, hanem Bartha Albert alezredes szervezte a hadsereget. A beszéd, melynek végén ez a mondat elhangzott, azt követelte a tisztikartól, hogy ezután nem a háború propagálását, hanem a béke szolgálatát tartsák kötelességüknek. ,JSoha többé nem akarok katonát látni” — fejezte be beszédét a miniszter. Lindert ez a két mondat pacifistává tette a közvélemény szemében. Megfontolása azonban nemcsak ezen alapult. A kormány legnagyobb gondját a forradalmi helyzet felszámolása jelentette, ennek középpontjában a frontról fegyverrel kezükben hazatért katonák állottak. Linder szavai elsősorban őket akarta sürgősen és lehetőleg fegyver nélkül békés foglalkozásukba visszaküldeni. Mint beszédéből kitűnik, a háború alatt felnövekedett létszámú tisztikartól is szabadulni akart. E kettős célt még megközelíteni sem tudta. A fegyvert a mundérba bújtatott munkások és parasztok kezéből kivenni nem tudta, azt saját érdekeik megvédéséért erősen szorították. A tisztektől a kormány a polgári rend megvédését, a magántulajdon védelmét, a kormánynak engedelmeskedő karhatalom megszervezését várta. Lindert ezért november 9-én leváltották. A „Tolnavármegye és a Közérdek” november 14-én írja: „Bartha Albert hadügyminiszter erős kézzel hozzálátott, hogy a békeállam rendjének megóvására szükséges véderő sereget megszervezze, mely munkában őt lelkesen támogatni mindenkinek hazafias kötelessége”. „A népkormány legfontosabb feladata és legsürgősebb munkája most: a hadsereg megszervezése, melynek hivatása többé nem as öldöklés, hanem a belső rend, a béke és a nyugalom fenntartása”. Ennek a munkának során Bartha Albert és vezérkara különböző tiszti alakulatokat, riadó-zászlóaljakat, egyéb különleges alakulatokat szervezett, a katonatanácsok működését nem vette tudomásul, a bizalmi rendszert mellőzte, így gondolta a belső rend helyreállítását, addig, amíg a budapesti helyőrség 12 000 embere Károlyi Mihálytól eltávolítását nem kérte. Közéletünk Elismerés a szövetkezeti ipar fejlesztéséért Ülést tartott a megyei tanács vb Tegnap délelőtt dr. Gyugyi Jánosnak, a vb. elnökhelyettesének vezetésével ülést tartott a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A napirenden a megye szövetkezeti iparának helyzetéről szóló KISZÖV-tájékoztató és a magánkisiparosok munkájának értékelése szerepelt. A napirendi pontok előadója Gyerö András, a KISZÖV elnöke és Simon József, a KIOSZ megyei titkára volt. A két napirendi pont megvitatását egyszerre végezte a végrehajtó bizottság, mivel azok témája azonos. Az ülésen részt vett dr. Zalavári Alajos, az OK1SZ szolgáltatási főosztályának vezetője és Szemán József, a KIOSZ országos központjának szervezési osztályvezetője. A napirendi pontok fölött érdekes, sokrétű és tartalmas vita zajlott. Az összefoglalót dr. Gyugyi János mondta el. Amint a KISZÖV beszámolójából és a lezajlott vitából kitűnt, megállapítható, hogy a kisipari szövetkezetek a megyében dinamikus fejlődésen mentek keresztül, a szövetkezetek országos fejlődéséhez és a megye más jellegű ipari intézményeihez hasonlítva. Rendkívül sokat segítettek a lakosság javító-, szolgáltató igényeinek kielégítésében és árutermelő tevékenységük is rohamos fejlődésnek indult. A megye lakosságának javára szolgált az is, hogy a tanácsi és a szövetkezeti szervek között megfelelő együttműködés alakult ki. Üdvözölhetők a megyei szövetkezeteknek az árutermeléssel kapcsolatos fejlesztései. Ezzel a törekvéssel párhuzamosan növekszik a megye lakosságának foglalkoztatottsága, több lehetőség nyílik a helybeli elhelyezkedésre. Nem helyes az a nézet, amely egymással szembeállítja a szövetkezetek árutermelési és javító-szolgáltató tevékenységét. Az árutermelés fejlesztése mellett helyes arányban és az igényeknek megfelelően a szövetkezetek alapvető feladatuknak kell. hogy tekintsék a szolgáltatást. Sok szó esett arról a vitában, hogy a szolgáltatás az új gazdasági mechanizmus óta visszaesett. Valóban tapasztalható ilyen tendencia. Fel kell figyelni erre, mivel a szolgáltatás nem olyan jövedelmező, mint az árutermelés és ez a helyzet egyes szolgáltató ágazatokban komoly visszaesést eredményezhet. Ez a probléma jelentkezik elsősorban a beruházásoknál. Uj beruházások esetén nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy a tanácsok feladata a helyiségek biztosítása, mivel a tanácsok e célra megfelelő összeggel nem rendelkeznek. Ilyen alapon vár segítséget a megye a tamási szolgáltató ház felépítésénél is, az OKISZ-tól. Számos javaslat hangzott el, amely a lakosság ellátását kívánja megfelelőbbé tenni. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a lakosság érdekeinek szem előtt tartásához a javító, szolgáltató munka anyagi ösztönzőit kell megtalálni. örömmel állapították me" hngv hosszú évek stagnálása után az utóbbi időszakban a párt- és a kormányhatározatok hatására a megye magánkisiparának fejlődéséről beszélhetünk. A magán- kisiparra szükség van, s előreláthatólag nem is rövid átmeneti időszakra. A végrehajtó bizottság is szükségesnek tartja a működési engedélyek kiadását. Annál is inkább, mivel ez a jelenleg is meglévő maszekolás és fusizás törvényes keretek közé helyezését, legalizálását jelentené. Többen a vita során aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy a működési engedélyek szaporodásával járhat a vállalati anyaggazdálkodás helyzete. A munkafegyelem, az anyaggazdálkodás belső vállalati probléma, amely elsősorban nem amiatt kerül előtérbe, hogy létezik működési engedély, vagy sem. Azonkívül az igazgató hatáskörébe tartozik, hogy a vállalat szakmunkásainak a munkaidő leteltével szakmunka vállalására jogosító működési engedélyt kiadhassanak. Szó esett a kisipari termelőszövetkezetek és a magánkisiparosok egészséges versenyéről is, amely mindkét szektorba tartozó dolgozókat minőségileg is jobb munkára kell hogy serkentse, és ily módon a lakosság érdekeinek szolgálatában áll. Hangsúlyozták, hogy a kisiparosok adóztatásánál differenciáltan kell eljárni. A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága határozatában elismerését fejezte ki a KTSZÖV megyei elnökségének azért a szervező munkáért. amelynek eredménve a mpfvp szövetkezeti iparának gyors fejlődése.