Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-22 / 248. szám
Hagyjuk magunkat becsapni! Bűvészek és szemfényvesztők ii. A klasszikus ókorban a hivatásos vándorbűvészeket már pres- tigiatores, vagy a serleggel bű- vészkedőket acetabularii néven említik. Alkiphron görög rétor időszámításunk szerinti 200 körül küldött egyik levelében leírt egy serlegekkel végzett bűvészmutatványt, amelyet a cirkuszban csodált meg. A középkorban a zsonglőrök vagy jokulátorok a szemfényvesztést akrobatamutatványokkal és idomított állat bemutatókkal keverték. A leghíresebb szemfényvesztők nevét a reneszánsz idejétől fogva ismerjük: Olaszországban bergamoi Boccale, Franciaországban, Gonin mester; az utóbbi olyan híressé lett, hogy nevét I.a Fontaine köznévként használta, szemfényvesztő értelemben. A szemfényvesztésről szóló legrégibb könyv 1585-ből származik. Milanóban jelent meg. Szerzője Horatio Napolitano. Címe magyarul: „Igen nemes titkok könyvecskéje néhány kézügyességi játékról”. Egyetlen fennmaradt példányát a londoni British Múzeumban őrzik. A XVII. században a párizsi Pont Neuf, a Szajna kőhídja, a szemfényvesztők találkozóhelye. Rabealis regényalakja, Panurge, a szerző szerint „mindig hordott magánál kis serlegeket, amelyekkel hallatlanul ügyesen játszott” — és hallatlanul tisztességtelenül, hogy pénzt emeljen el — „mindenki szeme láttára, nyíltan, kézzelfoghatóan, anélkül, hogy bárkit sértene vagy megsebezné”. Hivatásos szemfényvesztők igazi színházi jellegű előadásaival csak a XVII. században találkozunk, elsősorban a párizsi Saint- Germain vásáron. Nem sokkal a francia forradalom előtt a kor leghíresebb „fizikusa” — így hívták akkoriban a szemfényvesztőket — Pinetti de Villedal volt, aki rendszeres előadásokat tartott az arisztokrácia szalonjaiban, valamint egy színházban. Ez idő tájt jelennek meg az első értekezések a „bűvészmesterségről”. A „szórakoztató fizika” kivirágzik és egyre több sikert ér a császárság, majd a restau- :ó idején. Magában Párizsban vagy fél tucat színház nyílik, amely a „fehér” vagy a „rózsaszín” mágiára szakosodik. (A rózsaszín mágiát tündért varázslatnak is nevezik.) De a mutatványok mennek, mint a karikacsapás, ha szabad így mondanunk. A nagy megújulás. a nagyszabású reform, amely a korszerű varázslás korát harangozta be, egy világszerte ismert francia artista nevéhez fűződik. aki a szemfényvesztés történetének talán legkiemelkedőbb alakja. Robert Houdin-nek hívták és csak néhány évig gyakorolta a mesterséget, majd visszavonult és teljességgel a varázslás irodalmának szentelte idejét: könyveket írt a mágiáról, s ezekre ma is. mint tekintélyre hivatkoznak. („A bűvészkedés és a varázslás titkai” — 1868.) Ezenkívül tudományos kutatásokat folytatott az elektromosságról, megvetette alapjait az első villanyórának és az első villanylámpának. feltalálta a vívók elektromos találatjelzőjét, szenvedélyesen foglalkozott a szemészettel és 11 alkalommal nyerte el a Francia Tudományos Akadémia díját. Nem lehet akárki bűvész A több nyelvben használatos prestidigitateur szó a latin presti digiti szavakból származik, jelentése pedig ..gyors ujjak”: Pedig a bűvész számára nem az a lényeges. hogy gyors legyen. Sőt: a legtöbb esetben mozdulatainak kimérteknek. kiszámítottaknaV gyakran lassúaknak kell lenniük, hogy ne legyenek észrevehetők. Az ügyességnek semmi köze a gyorsasághoz. Éppen ellenkezőleg, minden egyes mozdulat gondos részekre bontásával, pontos ütemtervvel sikerül a legjobban illúziót kelteni és rászedni a közönséget, amely éppen mert figyelmesen követte és mert volt ideje megfigyelni minden mozdulatot, annál kevésbé érti, hogyan tudta a „varázsló” végrehajtani a mutatványát. Valósággal elképesztő, mennyi munkára van szükség ahhoz, hogy automatizmusra és pontosságra tegyen szert és így jó bűvésszé képezze magát. A szemnek például nem szabad követnie a kéz mozgását, a kéznek vakon, bár biztonsággal és pontosan kell dolgoznia. Mihelyt a tekintet a kézre téved, a közönség is odanéz, ezért ránézni valamire, végső soron annyit jelent, mint megmutatni a nézőnek. A tekintetet tehát a másik kézre kell irányítani, amelyiknek a mozdulatai teljesen lényegtelenek a mutatvány sikere szempontjából. Mindenki próbált már asszim- metrikus mozdulatokat végezni (például a jobb kezével olyan mozdulatokat tenni, mintha húst vagdalna, miközben a balkéz egy képzeletbeli tárgyat tol maga előtt; vagy jobbkézzel ütögetni a saját fejét, miközben a balkéz a mellkast dörzsöli). Aki még sohasem próbálta próbálja csak meg ... Majd meglátja, hogy nem is olyan könnyű! A bűvésznek egyszerre kell tudnia több, különféle és egymástól elválasztott mozdulatot végeznie. Értenie kell ahhoz, hogy megtörje a reflexek láncolatát, mindkét kezének, ujjainak, ujjperceinek, szemének, nyelvének külön „agyat” adjon: ez az a speciális ügyesség, amelyet tökéletesen el kell sajátítania a bűvésznek. Mihelyt a bűvész elérte az ügyességnek egy bizonyos minimumát, naphosszat kell gyakorolnia. Egy jól ismert bűvész, Kas- sagy, aki a Zsebmetsző című filmben a rendező technikai tanácsadója volt, elmesélte, hogy az előadásokon kívül átlag nyolc órát kell gyakorolnia naponta, még a heti pihenőnapján vagy évi szabadsága idején is. Ha csak egyetlen napra kihagyta a gyakorlást, hosszan tartó formába hozó edzés nélkül képtelen volt újra végrehajtani a mutatványt. A szemfényvesztés általános elve E cikkben nem fedhetjük fel a varázslók „titkait”. Elég, há annyit mondunk, hogy bármiféle bűvész minden mutatványa trükkök eredménye. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a mutatványt hogyan játsszák végig, milyen ügyesen hajtják végre és milyen váratlan eredményre jutnak. A valóságban egy-egy mutatványnak bevezetése, kidolgozása, csattanója van. Egyszemélyes komédia ez: a színésznek (a varázslónak), miközben a tárgyakkal manipulál, ismernie kell a némajátékot, ügyes beszélőnek kell lennie, értenie kell a színpadi rendezéshez és a kivitelezéshez. Minél tökéletesebb ezekben az ágazatokban, annál több sikere lesz. Mindenféle mutatványszám egy alapelven nyugszik: minden, bármily egyszerű cselekvés elég sok rész-gesztusból és mozdulatból áll. Ha tíz kézmozdulat közül kilencet pontosan úgy hajtunk végre, mint rendesen, tehát természetesen és különösebb sietség nélkül, a nézőnek eszeágába sem jut azt gondolni, hogy a tizedik, amely a normális sorozathoz tartozik, nem normálisan történik, még ha történetesen — mintegy véletlenül — azt az "'sívet nem látja is. Egy példa: a jobbkéz fog egy golyót, s az ujja hegyével megmutatja a közönségnek. Utána egy kalaphoz közeledik, belenyúl, majd visszahúzza kinyújtott ujjait, amelyekben nincs többé semmi. Ki fogja kétségbevonni, hogy a golyó a kalapban van, hiszen az artista kijelentette: „Most beleteszem a golyót a kalapba”, a közönség pedig hallotta a kalapba pottyanni a golyót, (a zajt a valóságban a bűvész a másik kezével idézte elő) és látta, hogy a kalap megrezdül? A természetesség, a kézmozgás végrehajtásának ez a mindenna- pisága, s lehető legteljesebb közönye az elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy a közönségben semmi gyanú ne támadjon. Mivel semmi sem kelti fel a néző figyelmét, öntudatlanul is kiegészíti a sorozat hiányzó részeit, vagyis azokat a részlet-fázisokat, amelyeket történetesen nem lát: matematikai kifejezéssel élve, egyetlen folyamatos, — méghozzá mindennapos és közismert — cselekvéssé integrálja a kis, jelentéktelen mozdulatmozzanatok sorozatát, amelyekből néhányat nem tudott megfigyelni: ugyancsak matematikai nyelven azt mondanék, hogy interpolál. S közben a golyó nem a kalapban van, hanem ... másutt, méghozzá feltehetőleg vagy a bűvész kezében ..., vagy számos láthatatlan zsebeinek egyikében. Aki meglesi a trükköt... Bármilyen meglepő, a bűvész a legkevésbé az okos és művelt közönségtől fél. Az ugyanis saját logikája alapján mindig követni próbálja a mutatványt az eredményig ..., amely sohasem a várt eredmény. Az imént idézett kalap esetében az ilyen közönség akaratlanul is végrehajtja a bűvész által sugalmazott interpolációt, s ezzel teljesen lépre megy a szemfényvesztőnek. Az ilyen közönség egy percig sem kételkedik benne, hogy a golyó csakugyan a kalapban van. Buta és makacs embert nehezebb rászedni, nem mintha kitalálná a művelet alapelvét, hanem azért, mert kevésbé engedi, hogy elragadja saját képzelete, vagy pedig nincs is képzelőereje. Még egyfajta közönségtől félnek a bűvészek: a gyermekektől, ök ugyanis kérlelhetetlenek. Amennyire végig „hisznek”, ha a számot tökéletesen hajtja vég- ra a bűvész, annyira zavarba ejtő a kritikai gondolkodásuk és aprólékosságuk. Ha aztán észreveszik a turpisságot, szemrebbenés nélkül kiáltják, akár tetszik a szegény bűvésznek, akár nem. Ilyen esetben a „varázsló” nem tehet okosabbat, mint hogy hamar rátér a következő mutatványra, hadd feledtesse a rosszul sikerült előzőt. Ha tehát észrevesszük a huncutságot, legyünk udvariasak, ne kiabáljuk ki a nézőtéren. Inkább értékeljük, hogyan dolgozik a „varázsló”. Annál több örömünk lesz benne... (L’Humanité Dimanche) A Tolna megyei Tanács Kórháza Szekszárd, felvételt hirdet alacsony és magasnyomású fűtői állásra, valamint vízvezeték, vagy fűtésszerelői munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a kórház . munkaügyi csoportjánál. (245) — Nincs, de a bevándorlási hatóság számára ez is elegendő, hogy kiutasítson Olaszországba. Közben egyetlen szót sem tudok olaszul. És miért utasítanak ki? Két eset miatt, amit nem is én követtem el! Fred, mit tegyek? Mit csináljak? Segíts rajtam még egyszer, utoljára... Gaines felállt, egy ideig fel s alá járkált, s nagy sokára megszólalt: — Hallod-e Tonny, te világéletedben csak kaptál tőlem, s vajmi keveset adtál érte. Nem egyszer, sokszor kihúztalak a csávából, ezt nemcsak te meg én tudjuk, hanem sokan mások is. Például az államügyész, s emiatt legutóbb is úgy bánt velem, mint egy korrupt gazemberrel. Ezt csak azért mondom, hogy tudomásodra hozzam: segítek rajtad, de ellenszolgáltatást kérek. — Mindent megadok Fred, amit csak kívánsz! — Akkor mondd el szépen a Brink’s Express Company kirablásának történetét Pinót meghökkentette a kérdés, de csakhamar úrrá lett magán. Szemében a szicíliaiakat jellemző ravaszság csillogott... — 238 — — Feltéve, hogy csakugyan tudok valamit az esetről —, mi hasznom lehet abból, ha beszélek, ha lekopogom a dolgot? Elítélnek, s büntetésem kitöltése után újra csak kiutasítanak. Akkor jobb, ha már most Olaszországba költözöm — feltéve, hogy valami közöm van a Brinks-esethez. De mivel semmi közöm hozzá, fölösleges a dologról beszélnünk. — Mégis maradjunk meg a témánál. így képzelem el a dolgot: mielőtt kitoloncolnak Szicíliába, itt, Amerikába letétbe helyezed zsákmányrészedet, azt a pénzt, amit a Brinks bankház kirablása után kaptál... — De hiszen én nem... — szólt közbe tiltakozva Pino. — Feltéve, hogy részt vettél a bankrablásban — szakította félbe Gaines a tiltakozását. — Nem állítom, hogy részt vettél, de tegyünk úgy, mintha ott lettél volna. Tehát, te itt letétbe helyezed a pénzt, s utána eltolpncolnak Olaszországba, de előbb, beszélünk Wilsonnal. Ő ravaszabb, mint tíz bevándorlási ellenőr, s meg vagyok győződve róla, hogy biztosan kiás valamilyen rendelkezést, arr ’lyrtek alapján kiadatásodat kérjük Olaszországból. Ennek ellenében te kötelezed magad, hogy Palermóban részletes beismerő vallomást teszel. Jövő nyáron odautazok, felkereslek, te megteszed beismerő vallomásodat, s azt egy ottani közjegyzővel hitelesíttetjük. — Eljutok-e egyáltalán Palermóba? Azt hiszem, ha követem utasításodat, menten letartóztatnak — hangzott Pino ellenvetése. — Nincs igazad. Nem tartóztathatnak le, ha koronatanúként lépsz fel, s ha visszaadod a pénzt. Jegyezd meg Tonny, Wilsonnak roppant nagy a befolyása, s még nagyobb befolyásuk van a biztosítótársaságoknak. Ezek minden követ meg fognak mozgatni, ha esélyük van arra, hogy visszaszerezzenek egy elveszett milliót. Ne feledkezz meg arról, hogy annak idején a biztosítótársaságok viselték a kárt, megtérítették a lopott milliókat a Brinks banknak. Míg — 239 — te Szicílián leszel, biztosítékot fogsz kapni a legfelsőbb bíróságtól, hogy a Brinks-ügy miatt nem fognak elítélni, és visszavonják a kiutasítási végzést. A biztosítótársaságok ezt összeköttetéseiknél, befolyásuknál fogva feltétlenül kijárják, mert tudják, hogy egyébként nem leszel hajlandó vallani. Érted-e most már a dolgot? — Igen, igen értem hová akarsz kilyukadni. Csakhogy — folytatta Pino emeltebb hangon — üres szalmát csépelünk. A Brinks bankház kirablásában nem vettem részt.,. Pino távozása után Gaines átment Wilsonhoz, de nem találta hivatalában. Felhívta a lakását, s értesült róla, hogy a szimfonikusok hangversenyén van. Gaines életében először átkozta Wilsont zenebolondsága miatt. Mi mást tehetett, taxiba ült, és a hangversenyre hajtatott. A zenekar már játszott, Gaines az előcsarnokban maradt, a páholynyitók nem bocsátották a terembe. Több mint egy negyed óra hosszat idegesen járt fel s alá, s egymás után szívta a cigarettákat. Végül taps hallatszott a terem felől, megnyíltak az ajtók, s rövid szünetre kitódult a közönség, Gaines idegesen járkált az emberek között, mint a gazdáját kereső kutya. Egyszercsak egy kéz nehezedett a vállára. — Halló, Fred! Te is itt vagy a hangversenyen? Pedig azt hittem, hogy képtelen vagy egy Mozart-akkordot megkülönböztetni az autótülök hangjától. — Nem élvezetből vagyok itt, mondhatom. Rögtön beszélnem kell veled. Nagyon fontos, Tonny Pinóval baj történt. — Meghalt? — Nem, de ami történt, az számára egyenlő a halállal. A bevándorlási hatóság kiutasította az Egyesült Államokból. Röviden elmondta főnökének, amit Pinótól hallott, s közölte tervét is. A csengő már a szünet végét jelezte, s ők még mindig elmerülten beszélgettek. — 240 —
