Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-30 / 203. szám
Tizenöten kezdték — ma ötvenen Tannak Ritka, értékes leletek kerültek elő a feledett zugból a dombóvári járás egyik községében. Az elsárgult iratok, a nyilvántartás és a belépési nyilatkozatok hiteles dokumentumai a kurdi partszervezetnek röviddel a felszabadulás után történt megalakításáról. Érdekes momentumokat is oi- zonyítanak a megyei pártbizottság archívumába került iratok. A véletlenül meglelt kötegben lévő, a kurdi pártszervezet létrehozásakor kitöltött belépési nyilatkozatok zöme Dombóváron, az akkori Szabadság Nyomdában készült, noha a fejléces szöveg a Magyar Kommunista Párt Pécs—Baranyai Szervezetét hirdeti. Kivívták az elismerést Miről árulkodnak az elsárgult munkásmozgalmi íratok? A nyilatkozatokat kitöltő emberek kora, foglalkozása, tapasztaltsága különböző, mégis mindannyian egyet akartak. Fiatalok és idősebbek, vasutasok és napszámosok, a munkásmozgalommal frissiben ismerkedő és a huszonöt botütést kiállott volt ianácsköztársasági tisztségviselő összefogását árulják el. Ök azok, akik együtt, közösen elhatározták, hogy élharcosai lesznek az új élet megteremtéséért induló nehéz harcnak. Közöttük volt az a Süveges Ferenc, akinek 1919-ben, a í'ehcr- terror idején az mentette meg életét az akasztófától, hogy négy gyermeke miatt kegyelmeztek. A másik veterán, az akkor 65 esztendős 1918-as kommunista, a földműves Szőke János választmányi tag volt a Tanácsköztársaság idején az új vezető testületben. Belépési nyilatkozatának hátlapján, önéletrajzában a következőket olvashatjuk: „Mint a többi szegény ember, a mostani időben kértem a földosztó bizottságtól földet és fogatot, mivelhogy napszámba járni nem tudok. Az itteni földosztók elnöke nem adott, mert kommunista voltam és vagyok.” (Később a községben mások is megerősítik a leírtak valóságát. Bizony, voltak fordított, ma már furcsa helyzetek az indulás idején is.) Kurdon 1945-ben az újbirtokosok, a napszámosok, a vasutasok és a falu legszegényebb fertályán a Szőlőhegyen lakó, újat, mást akaró emberek megalakították a kommunista párt kurdi szervezetét. Élénk tevékenységükkel gondoskodtak arról, elterjedjen a községben, hogy a gyógyszertár felett, az emeleten megalakult pártszervezet az egész falu boldogulásáért tevékenykedik. Magyarázták a Szőlőhegy lakóinak, hogy most költözhetnek be a faluba, itt az alkalom kiemelkedésükhöz. Plakátokat ragasztottak, melyeket éjszakánként ifjúsági őrjáratok vigyáztak. A fiatalság a társadalmi munkára ökrökkel vont szekerekkel vonult a leendő sportpályához, amelyet két-háromszáz köbméternyi földet mozgatva építettek meg. Hallatták szavukat és lett foganatja. Tevékenységével vívta ki a pártszervezet az elismerést, erősödött, növekedett a tekintélyük „A két Süveges nagyon értette a politikát64 Az alapító 15 közül ma már csak öten találhatók meg a községben, illetve négyen, mert az ötödik Dombóváron dolgozik. Egyikőjük Tóth József elvtárs, a falu mai tanácselnöke. Nem volt még 18 esztendős, amikor bekapcsolódott a pártmunkába. A régi tarsak közül többen csendben elmentek, itthagyták az élőket, így búcsúztak Süveges Ferenc, Szőke János, Szeifert Gáspár és Szekeres Gábor elvtársaktól. Elköltöztek néhányan, kimaradtak és bár nem politizálnak, hívei a rendszernek. Emlegetik az akkori alapítót, aki pártonkívüli létere oly bátran fellépett az 1956-os ellenforradalom idején a rendbontókkal szemben. — Kik voltak az alakulás fő szervezői? — érdeklődöm Tóth elv társ tói. — Két testvér, a Süveges Józsi és a Süveges Feri bácsi. A két Süveges nagyon értette a politikát. Volt tapasztalatuk, tudták, hogy mit . akarnak, hogyan működjön a pártszervezet. Józsi bácsi akkor már nyugdíjas vasutas volt. Alapító tagja volt aztán a tsz-nek is, de nyugdíjas létére ma is napi 12 órát dolgozik. Süveges József, mint munkásember nagyon okosan irányította az ügveket és ízesen, meggyőzően beszélt. Engem ő hívott a pártba, ma is tisztelője vagyok — emlékezik Tóth elvtárs. Süveges József töltötte ki az 1-es sorszámmal ellátott belépési nyilatkozatot. (Ma ;s oszlopos tagja a tsz pártszervezetének.) Szinte mindahány nyilatkozaton ugyanazok az ajánlók szerepelnek. Több embertől sikertelenül érdeklődtem felőlük a községben. Mutatom az aláírásokat. — Tóth elvtárs emlékszik-e ajánlóira, Kovács Györgyre és Kovács György nére? — Hogyne, jó elvtársak voitak ők. Dombóvárról jöttek segítem nekünk. Itt akkor szinte mindenkit ők ajánlottak a pártba. Áz asszony tanítónő, a férje pedig munkás volt. Mindketten intelligens, okos, politikailag szilárd emberek — adja meg a másoknál hiába keresett választ. Megnyílt Szekszárdon augusztus 30-án a Mezőgazdasági Termékek Boltja. NYITVA: REGGEL 6 ÓRÁTÓL ESTE 20.30 ÓRÁIG. Az alábbi áruválaszték áll a kedves vásárlóink rendelkezésére. Zöldség-gyümölcs, házi készítményű hentesáru. ÁG-fajbo- rok, tejipari termékek, fűszeráruk stb. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! (399) Mint mindenütt, Kurdon is elég nagy átalakuláson ment át az elmúlt 23 esztendőben a helybéli pártszervezet. Ma már ebben a községben négy pártszervezetben, félszáz kommunista tevékenykedik. Kevesen maradtak már a tizenöt alapító közül, ök öten vannak, de létszámuk azóta megtízszereződött. Az akkori alapítók, a mai egyharmad, egész szívvel fáradozik és határozottan lépdel azon az úton, amelyen 23 esztendeje megindultak. Vallják, úgy tekintik, érvényesítik, hogy egyenrangú harcos^ai- sak a régiek és az újak. SOMI BENJAMIN \ £ A honvédelmi nap részletes programja Az augusztus 20-ával megkezdődött honvédelmi hónap egyik kiemelkedő rendezvénye lesz a vasárnapi, őcsényi, megyei honvédelmi nap, amely lassan már másfél évtizedes múltra tekinthet vissza. Az érdeklődés rendkívül nagy. Például az aránylag távoli Sár- .szentlőrincről, a termelőszövetkezet szervezésében legalább százan érkeznek, és hasonlóan más községekből is, úgy, hogy mint az előző években, most is tízezernél több látogatót várnak. A program már kora délelőtt megkezdődik, a repülőmodellezők bemutatójával. A hivatalos megnyitóra délelőtt tíz órakor kerül sör, jélen- tésbeadással, a Himnusszal és dr. Gyugyi Jánosnak, a megyei tanács vb-elnökhelyettesének köszöntőjével. Ezután PZL vontatta. Góbé vitorlázó repülőgép — közöttük transzparens — nyitja meg a légiparádét. Ezután különböző magasságokból végrehajtott ejtőernyősugrások motoros és vitorlázó műrepülési bemutatók váltják egymást. A motoros egyéni műrepülők között ismét bemutatkozik Fejes Péter, a világbajnoki keret tagja, és jó néhány korábbi megyei honvédelmi nap szereplője, aki a műrepülés különböző figuráival már nagyon sokszor okozott izgalmat sok ezer néző számára. Ezt követi a mindentudó légi jármű, az MI—I-eis helikopter bemutatója, majd lökhajtásos harci gépek bemutatója. A mindig izgalmas, látványos ballonvadászat után a honvédség tart harcászati bemutatót, utána ejtőernyősugrás és kötelék műrepülés következik. A délelőtti műsort motorkerékpáros akrobatacsoport és rádióirányí- tású repülőmodellek bemutatója zárja. De látványosságból, érdekességből továbbra sem lesz hiány. Bizonyára nagyon sokan közelebbről is meg fogják tekinteni a kiállított szárazföldi és úszó harckocsikat, tüzérségi fegyvereket. A délutáni programnak egyik legjobban szórakoztató száma lasz neves fővárosi művészek fellépése. Csak néhány név: Csa- la Zsuzsa, Zentai Anna érdemes művész, Pádua Ildikó, Kertész Lilla, Bay Gyula, Horváth Árpád, akik részben magánszámokat, részben Tabi László jeleneteit adják elő. A motoeross-venseny szereplői öt egyesületet képviselnek: a Budapesti Honvédőt, Ajkát, Tatabányát, Székesfehérvárt és Kecskemétet, köztük olyan neves versenyzők, mint a\ székesfehérvári Bányai József és az ajkai Simon Ferenc. Ugyanasak délután lép fel a madocsai népi együttes és rendezi meg őszi divatbemutatóját a bátaszéki földművesszövetkezet. A vendéglátásról ugyanúgy, mint az elmúlt évben, a Vendéglátó Vállalat, a Paksi Halászcsárda, a bátaszéki és decsi föld- művesiszövetkezet, illetve az őcsényi és decsi termelőszövetkezet gondoskodik. A kadarka nagy része elment Nyár végi előzetes a szekszárdi szüret kilátásairól Egész évben téma, de augusztus végén főleg a szüret kilátásairól beszélgetnek a szekszárdi gazdák. Az optimisták Göcz kartárs borbélyműhelyében megvonják a vállukat, és kijelentik: volt ennél már rosszabb esztendő is. Az emberek általában derűlátóak. Jó közepes szőlőtermésre számítanak. Ha jön egy több hetes szép őszi napsütés, akkor a kezdeti bogyórothadás megszűnik. Ebben az esetben nem a „közepes”, inkább a „jó” termés javára billen a mérleg. A borúlátó gazdák viszont arról panaszkodnak, hogy baj van, a kadarka nagy része elment, elvitte az a hideg eső, ami a legrosszabb időpontban, virágzáskor érte. A Porkoláb-völgyben, a Kis- bödőben és Baktán a jégverés okozott most már pótolhatatlan károkat. Ennek ellenére, mint minden évben, az idén is vannak szerencsés emberek. Szőlőjüket elkerülte a jég, kadarkájuk nincs, kifogták a permetezést, és ezért rekord termésre számíthatnak. De így van ez minden esztendőben, egyszer az egyiknek sikerül, máskor a másiknak. Lutri a szőlő. Az idén főleg azok a termelők tarthatják magukat szerencsésnek, akiknek a Mözsi-hegyen van szőlőjük. Ott kimondottan jó termés ígérkezik. Egyelőre azonban a „riz- lingesek” sem panaszkodhatnak. A szekszárdi Garay Tsz tagjai a tavalyi termés hetven százalékát várják. Ehhez a becsléshez azonban nyomban hozzáteszik, hogy tavaly viszont rekord szűre tjük volt. Az idős gazdák még nem nyilatkoznak. ök már tapasztalatból tudják, hogy a szőlő és az időjárás együtt a legnagyobb tréfamester, és hogy mi lesz, arról csak akkor bölcs dolog nyilatkozni, amikor a szőlő már a kádakban van. A szekszárdi hegyed ezekben a napokban már látni, hogy helyenként egész nap nyitva tartják a pincéket. Szellőztetnek és megkezdték előkészíteni az edényeket. Ennek is eljött az ideje, hisz küszöbön a szeptember. Sőt éppen ma reggel olvasom, hogy az újságokban már szüretelnek. Ott igen. a szekszárdi hegyoldalakon még nem. —ír— Tamási zsöllyeszékek Budapesten és Moszkvában Tízezernél több modern és ké- ..yelmes zsöllyeszéket gyárt az idén a Tamási Vegyesipari Ktsz Budapestre és országszerte a moziüzemi vállalatok megrendelésére. A tamási szövetkezetben készítették a csütörtökön újra megnyílt budapesti Uránia filmszínház ryolcszi' 1 1 több dió- pácos zsöllyeszékét is. A pasztell színekben készülő, műbőr ülőpárnás és háttámlás zsöllyeszékek megnyerték a moszkvai GUM-áruház bemutatótermét tervező Budapesti Tervező Vállalat szakembereinek tetszését is, úgyhogy 300 zsöllyeszéket rendeltek Tamásiból a moszkvai terem berendezésére.