Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-17 / 193. szám

Felkészülés egy nagy próbatételre Január 25-től május végéig szervezte meg a Vöröskereszt megyed titkársága a polgári vé­delem oktatási programjának részeként a megyében azt a ki­képzést, amely során kialakul­tak a vöröskeresztes egészség- ügyi szakaszok. A kiképzés ve­zetői az adott községekben a körzeti orvosok voltak. A tan­folyam keretében folyó kiképzés résztvevői zárógyakorlatokon tet­tek tanúbizonyságot felkészült­ségükről. E felkészülés kisméretű pró­bája volt az a bemutató gya­korlat, amit a Vöröskereszt a Garay Gimnázium udvarán ren­dezett a héten. A gyakorlat fő­szereplője a mérőműszergyár vö- röskerasztes szervezetének egész­ségügyi szakasza volt. A szeptember 21—22-1 polgári védelmi gyakorlat felkészülési programja szerint augusztus vé­gétől szeptember 15-ig tovább­képzésen gyarapítják tudásukat azck az egészségügyi szakaszok, amelyek ezen a gyakorlaton majd részt vesznek. Huszonhét cipőgyári fiatal a „Szakma ifjú mestere" címért A legutóbbi szabad szombaton a Bonyhádi Cipőgyár huszonhét fiatal szakmunkása — tizenöt fiú és tizenként lány — állt „rajthoz” az aljaüzemi, illetve a tüzödei szalagon, • hogy szá­mot adjon szakmai felkészültsé­géről. A gyárban ugyanié már évek óta rendszeresen megren­dezik a „Szakma ifjú mestere” versenyt. Ezúttal azonban a szokásosnál többet kell tenniök a verseny­zőknek a kitüntető jelvények el­nyeréséért. Nemcsak gyakorlati munkából kell vizsgázniok. A jövő héten a szakemberekből álló bizottság előtt a szakma el­méleti tudnivalóiról adnak szá­mot, majd a bizottság értékeli minden „vizsgázónak” féléves termelési eredményeit is. Az összesített eredménytől függ, hogy ki milyen fokozatot ér el és, hogy egyáltalán megfelel-e a ..Szakma ifjú mestere” cim követelményeinek. Az alkotmány ünnepe W £** a megyeien A korábbi évekhez hasonlóan ismét impozáns rendezvénysoro­zattal ünnepli meg a megye la­kossága az alkotmány megszü­letésének napját. A tanácsok ün­nepélyes tanácsüléseket tartanak, vidám műsoros esteket rendez­nek a művelődési otthonokban, ze­nés-táncos összejöveteleket a fia­talság örömére. Szekszárdon 20-án több mun­kás-paraszt találkozót rendeznek, amelyekre szovjet vendégeket is meghívtak. A találkozók már a reggeli órákban megkezdődnek, s a résztvevők közösen hallgat­ják majd meg a katonai esküté­telt a sétakertben. A Béri Balogh Ádám Múzeumban e napon nyíló kiállítást, amely a megye ipari termékeit mutatja be, az esküté­tel után megnézik a találkozók résztvevői. Dél felé, a Vasipari Vállalat és az Állami Építőipari Vállalat étkezdéjében, a KISZÖV helyiségében és a Garay Tsz vil­lájában folytatódnak a baráti ta­lálkozók. Ezeken a helyeken a nap jelentőségét méltató rövid köszöntő után megszegik az új kenyeret. Tamásiban már 18-án elkezdő­dik az ünnepi program, amelynek legjelentősebb rendezvénye a há­romnapos nemzetközi lovasver­seny. Bonyhádon a Cipőgyár és a Zománcgyár dolgozói részére közös műsoros estet tartanak. Dunaföldváron a Gumiipari Ktsz ezen a napon ünnepli fennállásá­nak 20. évfordulóját. És évfor­dulót ünnepelnek a bátaszéki tsz­tagok is. Fürgédén nótaestet tar­tanak, amelyet Ki mit tud vetél­kedővel kötnek össze. Hőgyészen 19-én és 20-án rendezik meg a megyei szövetkezeti napot. Ten- gelicen pedig szüreti felvonulást tartanak, amelyet összekötnek egy a község népi hagyományainak megfelelő menyasszony-kikérés­sel. Munkás-paraszt találkozókat a megye több községében rendez­nek ezekben a napokban. Az al­kotmány ünnepe alkalmából meg­tartandó valamennyi rendezvény­ről szinte lehetetlenség tájékozta­tást adni, hiszen egyetlen község sem marad ki az ünneplésből. A felsorolt program inkább csak íze­lítőül szolgál. Kert — társadalmi munkával Augusztus elején „Parkgondo­zás Szekszárdon” címmel cikk je­lent meg lapunkban, a város parképítési gondjairól. Az írást követően olvasóink közül többen felkeresték a szerkesztőséget, el­sőként egy nyugdíjas asszony. El­mondotta, hogy csodálkozva ol­vasta, a Wosinszky-lakótelen nem akadt jelentkező a környék szépítésére. Ellenpéldának meg­említené a saját utcájukat, ahol évek óta maguk gondozzák a ház körüli területet, a virágokat is maguk szerzik be. Ennek az ön­kéntes szépítési mozgalomnak a lelke, mozgató rugója Steiner Já- nosné házfelügyelő. Ha egyszer arra járunk, tekintsük meg a környéket. Muskátli, viola szarkaláb Felkerestük a Toldi utcát, amelynek parkja erősen különbö­zik a városi kertészet által gon­dozott részektől. Mintha falusi kertekben járnánk. Bár nincse­nek szabályosan tervezett virág- gruppok és színek a formákkal nem mindig alkotnak mértani egységet, mégis nagyon kedves látvány az utca parkja. Viola illatozik a paprikavirág mellett, tölcsérvirágok tárják hó­fehér kelyhüket, muskátli, petú­nia. sarkantyúvirág halmain ka­landozik a szem. Eső után, eső előtt Az elmúlt napokban, hetekben bőségesen hullott csapadék a földekre. Bőségesen? Tulajdon­képpen igazat kell adni azoknak a megállapításoknak, amelyek szerint csak az 'az eső esett le, amelyre áprilisban, májusban lett volna szükség. Ámbár, a legutóbbi esőzések csak növelték a mezőgazdaság „nagy bizonytalanságát” —, nem mindenütt és mértékben esett, ahogyan arra szükség lett volna. A szekszárdi Garay Tsz-ben rendkívül szélsőséges az esők ha­tása. A legtöbbet a szőlők kap­ták és elsősorban csak kárt okoztak. A korai érésű szőlők fürtjein a szemeknek 15—20 szá­zaléka kirepedt. Hogy ez mit jelent, mindenki tudja. ' Viszont lényegesen kevesebb csapadék hullott Özsák környé­kén — ahol a terményekre hasz­nosabb lett volna. Egyes kuko­ricatáblákon azt állapították meg hogy a csapadékhiány miatt nem volt tökéletes a 'szemképződés; 5—15 százalékos hiányok van­nak. A dolgok tulajdonképpen ki­egyenlítik egymást; a másod­vetésekre nagyon jó hatássá’ volt még a kevés eső is. öl­vén hold borsós kukorica, har­minc hóid szudáni fű, 110 hold sárga és fehér mutstár nagyon szépen kikelt, és megvan az ígéret arra, hogy pótolja a ta- karmányhiámyt. A jövő héten a szövetkezet tagjai felülvetik a tavasszal gyengén kelt lucernát, és újabb 30—40 holdat telepíte­nek. A kevés eső azért is jó volt. mert megkönnyítette az őszi ve­téseket előkészítő talajmunká­kat. A Garay Tsz-nek rossz is volt az eső, de jó is. Ez a mezőgaz­daság nagy bizonytalansága... A teveli Kossuth Tsz-ben egyáltalán nem lehet panasz az esőre. Volt bőségesen júliusban — összesen 56 milliméter —, de augusztusban is. 4-én például 5, 6-án hat, 7-én kettő, 8-án kettő, 9-én 17,9, 10-én 1,8,12-én 7,4 mil­liméter eső esett. Akárcsak Szekszárdon, Teve­len is károsította a szőlőt a majd minden nap megismétlődő csa­padék. Viszont aminek örülnek a teveliek, könyebb és jobb az őszi vetések előkészítése. A teveli termelőszövetkezet az átlagosnál kedvezőbb helyzetben van a takarmánykészletekkel. Sikerült megtermelni a szüksé­ges lucerna- és rétiszénakészletet és a tavalyinál més félszer te több silót is készítetlek. Néhol be is kerítették a pará­nyi kerteket, de itt sem fémek el a virágok, szabadon terjeszked­nek, sok színű szőnyegként az arrajárók gyönyörűségére. Megtudom, hogy ez a park nem látott még virágföldet, a talajt javítani nem kaptak még trágyát sem, s ha mégis ilyen szépek a virágok, az csak a lakóknak kö­szönhető. Hogyan születtek ezek a kertek? Steiner Jánosnévai be­szélgetünk. — Három évvel ezelőtt mond­ták a házkezelőségen. hogy hoz­zuk rendbe társadalmi munkával a környékünket. Szóltam minden lakónak, kérdeztem, mikor lesz idejük parkot ásni? Nem húzó­dozott senki, jöttek minden la­káéból, aikik csak mozdulni tud­tak. pedig sok a házunkban az idős ember. Nem kellett könyörögni senkinek, volt olyan nagymama, aki unokáját küldte maga he­lyett. Ásót. gereblyét kölcsönkértem a rokonaimtól, de azóta már ne­künk is ajándékozta, hogy itt na­gyobb szükség van rá. Közadakozással gyűltek össze a virágmaevak és palánták. Ki honnan tudott, hozott. Vagv a rokonóktól, vagy a niacon látott meg egv szép palántát, és mind­járt arra gondolt: ..milyen jó len­ne ez a kertünkbe!” Egészen láz­ba jöttek, mindenkinek volt öt­lete, elképzelése a parkunkkal kapcsolatban. Közösen mentünk el a városi kertészetbe is palán­tát vásárolni. Mennyi gond volt, amíg megeredtek!; Most már az is kialakult, hogy ki, melyik részét gondozza a ház körüli virágoskertnek. Szinte ver­senyben vannak a lakók, kinek sikerül szebbre. Tavaly az egyik néni meglátogatta Amerikában élő fiát, és hozott onnan egy kü­lönlegesen szép virágot, mert ott is az jutott eszébe, hogy milyen szép lenne ez a külföldi virág a kertben Meg is nézzük a messzi föld­ről érkezett, palántát: finom, hal­ványrózsaszín szirmai még most is virítanak, pedig egy hónappal ezelőtt virágzott teljes pompá­ban. A szárazság idején bizony ag­gódott a ház a virágaiért, tilos volt a locsolás. Komoly felnőt­tek kisgyerek módjára szöktek ki éjjel háromkor, hogy mégis öntözzenek, mert nem nézhették tétlenül a kert pusztulását. Most már segít a természet, bőven jut csapadék a kedvenc növények­nek. A ház kezdeményezésének követői is vannak, mert az utca mindegvífe háza körül megkezd­ték már a lakók a kertek kiala­kítását és ugyancsak maguk gondozzák a virágokat. A Toldi utca 10-es számú ház kollektívájának nincs nagyobb öröme, mintha arra sétál egy járókelő és megjegyzi; „Milyen szép!” M. I. Mechanizmus Tegnap rendelteit — ma szállítják Nemigen lehet ki­vételeket tenni a nagykereskedelmi vállalatok között: mindegyik meglehe­tősen óvatosan rendel az ipartól. így tör­ténhetett, hogy a Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató Ktsz idén nem kapott rendelést iskolatáskára. A szövetkezet veze­tői — miután maguk is gyakorló apák, és r termelésen kívül r kereskedelemhez, a lakosság igényéhez is értenek egy kicsit — úgy határoztak, a nagykereskedelmi vállalat nem rende­lése ellenére is gyár­tanak kétezer iskola­táskát. A termék — mondani sem kell, a bonyhádi szövetkezet megbízható minőségé­ről országosan híres — jó, tetszetős, el­adása nem volt ne­héz. Egy üzleti út so­rán, amikor a veze­tők Miskolc és Deb- récén térs^^ó' ■ ■■>*, ; tak, „egy füst alatt” eladták mind a két­ezer táskát. A jó bor­nak nem kell cégér — az iskolatáskának sem kell sok reklám. T egnap felhívta a bonyhádi szövetkeze­tei telefonon a szom­bathelyi és a tatabá­nyai kiskereskedelmi vállalat: iskolatáskát kértek, azonnali szál­lítással összesen 800 darabot. A rendelést még tegnap összecso­magolták és ma meg is érkezik az áru az üzletekbe. Mondani sem kell, hogy egyre másra ér­kezik a szövetkezet­hez rendelés iskola­táskák szállítására természetesen kiske­reskedelmi cégektől — és az is magától értetődő, hogy a szö­vetkezetben hozzáfog­tak a táskagyártás­hoz — mert a nagy- ker. nem kért, de az iskolásoknak mégis szükségük van a jó erős bonyhádi táská­ra — mert a táskát megvásárló szülőnek és a táskát használó gyereknek mindegy, hogy közbeavatkozik - e a nagyker. avagy sem, nekik táska kell És táska most már van.- Pj ­Közéletünk Tegnap a délelőtti órákban ülést tartott a Szekszárdi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Először dr. Szabó Endrének, a városi-járási ügyészség vezető ügyészének beszámolóját vitatták meg, amely a tanácsi munka tör­vényességének helyzetéről szólt. Ezután került sor a városi-járási rendőrkapitányság vezetőjének, Dávodi Ferenc őrnagynak a tájé­koztatójára, amely Szekszárd köz- biztonsági helyzetéről számolt be. A vb-ülés résztvevői megvitatták még a megyei tanácsülés elé ke­rülő anyagot, amely Szekszárd városfejlesztési problémáiról, helyzetéről, valamint a magánerő­ből történő lakásépítkezésekről készült. Az ülés végén különböző bejelentések hangzottak el. * A Dombóvári Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága is ülésezett tegnap délelőtt. Az ülés résztvevői két fontosabb témakörben hoztak határozatokat. Először Gondi La­jos, pénzügyi osztályvezető elő­terjesztését fogadták el, amely a tanácsi költségvetés első félévi teljesítéséről szólt. Ezután Cser István növényvédelmi főfelügyelő beszámolójára került sor. Témá­jának címe „A növényvédelem helyzete, a növényvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatok ellátása” volt. A dombóvári ta­nács vb-je végül különböző beje­lentések ügyében hozott határoza­tot. * A Szekszárdi Járási Tanács teg­nap délelőtt megtartott végrehaj­tó bizottsági ülésén egy fő napi­rendi pontot vitatott meg. A köz­ségi és intézményi költségvetések vizsgálatainak eredményeiről, ta­pasztalatairól számolt be Jankó Sándor pénzügyi osztályvezető. A téma megvitatása után különböző bejelentésekről tárgyaltak a vb tagjai. * A Paksi Járási Tanács Végre­hajtó Bizottsága tegnap délelőtti ülésén a járási utógondozási bi­zottság munkájával és feladatai­val foglalkozott. E napirend elő­terjesztője Szalontai János vb-el- nökhelyettes volt. Ezután Hirczi József építési és közlekedési cso­portvezető beszámolóját vitatták meg, amely a csoport építésügyi igazgatási munkájával foglalko­zót. A vb-ülés különböző bejelen­tések elhangzása után ért véget. oiimio kömé artinici kávé az in feSIWiBjCi Se«“rjsa mindenütt (226)

Next

/
Oldalképek
Tartalom