Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-05 / 104. szám

PALOS ROZITA:

Gerencsér Miklós:

Utiképek

Kályhában izzik a cseríaparázs kiszáll a nyár kövületéből a kék szitakötő vissza villan az elsuhant idő színe és hangja, szelíd vadkacsák szárnysuhogása a Moldva felől Lorettó huszonhat harangja az Aranyutca a prágai várból a pozsonyi Pelenkanegyed napratcrített nászlobogói a sixtusi Madonna égi alakja világfeletti arcán a föld minden leleménye rajnamenti kastély üvegfalú kertje hol a narancsfák nyílnak kabátod könnyű kékje • cipődnek koppanása

csak arcod árnyék árnyék a tűzben

A nép vigyázó csillagai

Fája Géza történelmi regénye

Féja Gézát nem szükséges külön bemutatnunk az olvasóknak, hiszen nevét már a harmincas évek elején is ismerték. Ismerték a nyomorgó falvak koldusai, s ismerték a Horthy-kor törvénykező urai. Az előbbiek szerették, tisztelték, mert nyomorukról írt, a törvénykezők ítélkeztek felette, mert le merte írni, hogy a hárommillió koldus országáért az akkori államhatalom felelős elsősorban. Abban a politikai perben, melyet a Viharsarok c. műve váltott ki Féja Géza elkötelezte magát, mégpedig a szegények, a küzdők, a nép oldalán. Eddigi munkássága is bizonyít, s most új regényével mélyíti saját, s népe vjlágá^,):qz elkötelezettséget.

Regénye, a Csillagok vigyáznak a történelmi múltba invitálja az olvasót, az a kor kel életre, melyben a haza sorsán javítani akarók,, az igazi hazafiak bujdosni kényszerültek. A Thököly Imre vezette függetlenségi harc után vagyunk, de még Rákóczi szabadságküzdelme előtt, azaz a 17. század utolsó negyedében, Az író érdeme: fájdalmas történelmi múltúnkat úgy idézi, hogy a történelmet csak futólagosán ismerő ember is köny- nyedén átröppen a 17. századba, s a kor minden rezdülését magán érzi. S ez megbecsülendő eredmény, mert nagyon is kevés jó történelmi regény jelenik meg napjainkban, s ezért is üdvözöljük fokozott örömmel Féja Géza új munkáját. Az sem kis érdem, hogy az író nem a forradalmi változást írta meg, hanem a változást előkészítő kor bemutatására vállalkozott. Kétségtelen, hálásabb téma a Rá- kóczi-szabadságharc megírása, de nagyon lényeges az előkészítő, érlelődő szakasz motívumainak feltárására is. Mert pl. a hegyaljai felkelés 1696 nyarán a Rákóczi-szabadságharc főpróbája volt.

Más példa: a Tolna megyei

Hídvég lakói 1696. januárjában megtámadtak egy 50 főből álló labanccsapatot, felét azonnal levágták, a többi elmenekült.

Az író árnyaltan ábrázolja a 17. századot, hitelesítő ereje meggyőző. Kaponyás Mihály életút jával a sokat szenvedő nép Magyarországát ismerjük meg. Egyszerű iparoscsalád későn érkezett fia Kaponyás Misi. Gyermekkora örökké élő emlékei: a labancok gyújtogató dühe, asz- szonyt, lányt gyalázó barbársága. Múlik az idő, Mihálynak választani kell: megmarad iparosnak Tárcái városában, s lehajtott fejjel tűri:, a labanc hordák tébolyító uralmát, vagy elhagyja szülővárosát, apját, anyját, s megkeresi a szegénylegényeket, az igaz embereket. Az egyik lehetőség ideig-óráig biztonságot nyújt, de akkor el kell viselnie minden megaláztatást. A megalázott élet nem élet — vallja Mihály. Marad tehát a másik: elbújdosik, a szegénylegények postája (hírvivője) lesz. Emberi méltóságát eképp őrizheti, nem kell térdre hullania, de életére százszor is törhetnek, miként a farkasok életére. Kaponyás Mihály emberhez, magyarhoz méltóan választ. Tokaji Ferenc ku- rucaihoz kerül, s örömmel járja az országot, a külországot, hogy megvigye-hozza a szabadság előkészítésére vonatkozó terveket, híreket. Bolyongásai során erősödik, testben, lélekben, eljut a tettig, dühödtem kaszabolja az ellenséget. Fejlődése a tetteken alapuló hazaszeretetei példáza. S a végső kitartást is, amikor Tokaji Ferenc töredék csapata Thököly útját választja. ő visz- szatér hazájába, hogy bevárja az új csillag feljövetelét, hogy csillag legyen maga is, szabadságot jelképező, vigyázó csillag.

A regény gazdag 'árnyalással sorakoztatja Kaponyás Mihály életútjához a 17. század utolsó negyedére jellemző történelmi eseményeket, alakokat. Eligazítja az olvasót a Rákóczi-szabadságharcot előkészítő megmozdulások viharaiban, az 1967. nyarán kitört hegyaljai felkelés eseményeiben. A nagy küzdelmeket előkészítő összecsapások feldolgozása elengedhetetlen feltétele a jó történelmi regénynek. Féja Géza — alapos kutató, feltáró munka után — követi a feltételt. s bizonyítja, hogy a végső elkeseredésben a nép mindig fegyverhez nyúl, életét nem féltve harcol, még oly esetekben is, melyekben a harc kimenetele kétséges, mint a harangodi csatában, ahol a talpasok önfeláldozó pusztulása a példa. A történelmet nemcsak a nagy nevek jelzik, a Rákóc^i-szabadság- harcban Rákóczi mellett méltán említjük Esze Tamás, Báné Anfi/ras Czelder Orbán, vagy Balogh Ádám nevét. Előttük pedig Tokaji Ferencet, Kubai Mártont, Szalontai Györgyöt.

Féja Géza elkötelezett író, a nép elkötelezettje, szövetségese Tokaji szegénylegényeinek, a nép vigyázó csillagainak.

BÁBEL ERNŐ

Öreg testvérek

V” asárnap már virradatkor megérezni, hogy a falu előző este kilépett a hámból. A nap jön fölfelé, árnyékot vetnek a fák, a kazlak és az ólak, de még mindig csendesség van. Sehol se zördü] a szekér az udvaron, nem rengeti meg az avasfedelű házakat a vontató pufogása és a szövetkezeti iroda előtt sem gyülekeznek szálanként az emberek, hogy aztán csoportokban vonuljanak a tavaszi mezőre.

Ezen a vasárnap reggelen semmi más nem hallatszott, I csak komótos, ütemes csattogás. Tisztán repültek bele a csendbe a fejszekoppanások. Visszaverődtek a pajtákról, a kerítésekről, élesen cikáztak a falu felett, aztán elpattantak meghalni, mint a szik. rák.

Senki se figyelt a koppanások- ra, hiszen olyan közönséges dolog, ha fát vágnak valahol. De Szitás Béla, ez a karikalábú. kaj- lakalapú parasztember zaklatottan csavargót! a faluban. Sietve rakta egymás mellé nagy, vastag szárú csizmáit, kezét a bekecs zsebében tartotta, mintha hideg volna.

Szembetalálkozott a nyalka Bíró Ferenccel, ezzel a hosszú derekú fiatalemberrel, aki a szövetkezetben a brigádvezetője volt. A brigadéros ünneplőben feszített, mint aki lakodalomba készül. Messziről ráköszönt az öregre:

— Szép jóreggelt, Béla bátyám! Hát maga hová siet?

— A menyemhez, reggelizni — hazudta az öreg, pedig a reggelit rég elköltötte. Sietett volna tovább, de meg kellett állnia, mert a fiatalember a kezét nyújtotta.

— Na hát. az a tegnapi langyos eső sokat ért, ugye? — kérdezte a brigádvezető a gazda örömével. — Mit gondol, Béla bácsi, könnyít valamit a fagykáron?

Szitás szomorúan nézelődött Icajla kalapja alól. Még mindig hallotta a koppanásakat.

A brigád vezetőnek is feltűnt az egyhangú, szakadatlan fejszecsattogás. .

— Már egy órája hallom. Nem tudja, hol döntenek fát?

Az öreg Szitás felemelte a fejét, s szinte félvállról mondta:

— Nálam, fiam, nálam...

D

e tovább nem tudott beszélni. Gyorsan elbúcsúzott. Céltalanul sietett a falu széle felé. Már a végén járt, a Ka- nász-kaptatónál. Itt megállt, csitította magát, hogy nincs olyan nagy dologról szó. Hiszen minden fának az a sorsa, hogy egyszer kivágják. Az a hatalmas nyárfa, amelynek sorsa ezen a reggelen teljesült be, még mindig fenségesen terítette szét kisebb rokonai fölé rengeteg koronáját. A fák megszoktak borzongani, ha a törzsüket a fejsze bántja — de ez keményen tűrte az ütéseket, mintha még mindig nem vette volna észre a lábánál igyekvő ember szándékát.

Állt a Kanász-kaptatón. szíve tele volt szorongással, s amíg nézte az óriási nyárfát, a kezét se merte mozdítani a zsebében. Az az önámító hiedelme támadt, hogy a fa ki sem fog dőlni. Mert noha a fia már egy óránál is több ideje, hogy a törzset egyre vékonyabbra faragta a gyökerek tövénél, Szitás még a helyén látta a milliónyi ág bozontos rajzát. amelyhez annjn éven át igazodott, amely mindig megmondta neki, hol a hajléka, amikor kint a határban dolgozott. De azért valami mégis elárulta, hogy hamarosan meginog az óriás: már nem szálltak rá a madarak, csak kóvályogták körülötte, aztán a szomszédos, kisebb fákra telepedtek.

Négy olasz költő

UMBERTO SABA:

Tél

Éj, vad télben. Félrehúzod kissé a függönyt és figyelsz. Leng zilált hajad s fekete szemed hirtelen az öröm nyitja tágra, mert amit megpillantottál most, a kép — a világvége látomása — s mélyen átjárja szíved biztonság s meleg.

A tavon, veszélyben, férfi közeleg a jégen át, lámpája fényívében.

DIEGÓ VALERI:

Zöld madarak

Mert oly szép minden s nem mozdul a szél sem a zöld madarak most a hallgatag ágon ülhetnek, daltalan, mint a levelek, ezüstszínű lábuk.

GIUSEPPE UNGARETTI:

Lángoló rózsa

A harangzúgás

tengerén

váratlanul

megjelenik

egy másik

reggel.

VICENZO CARDARELLI:

Sirályok

Nem tudom, hol van a sirályok fészke, hol találnak békét.

S én is, mint ők, örökké szállók. Érintve csak az életet, mint ők a vizet, ha étkükért lecsapnak.

S talán mint ők, a nyugalmat szeretném, a tenger nagy nyugalmát, de sorsom, hogy viharban éljek tántorogva.

Csányi László fordításai

Soha nem volt babonás ember, de most nem tudott védekezni a félelem ellen. Egy kicsit a maga életétől is búcsúzott. A nem szű_ nő fejszecsattogások szilánkok módjára egytől egyig beletaláltak s szinte várta, mikor döntik le a hangok a lábáról. Az az óriás nyárfa tulajdon testvére volt. Apja ültette hatvanhárom évvel ezelőtt az ő születése emlékére. Azt mondta, éljen olyan sokáig, mint az a fa. Nem kívánt mér- téktelenséget, mert minden valamirevaló földműves tudja, hogy a nyárfák élete nagyjából azonos az emberével. Szitás Bélának több testvére nem született. így hát lassacskán a nyárfa a legközelebbi hozzátartozója lett, gazdája úgy tekintett rá. mint édes testvérére. Igazán jó testvérek maradtak mindvégig. Szép csendben megöregedtek anélkül, hogy valaha is ártottak volna egymásnak.

C zitás Béla nagy nyárfája volt az első amelyik ősszel elhullajtotta a lombját. Gazdája tudta, hogy soha többé nem fog új lombot hajtani. Már a télen ki kellett volna vágni, de Szitás húzta halasztotta az időt, egyszer már meg is fogta a baltát, de aztán a sutba hajította. Tovább mégsem várhatott, megkérte hát a fiát. döntse ki helyette.

A koppanások ritkultak, de súlyosabbakká váltak. Szitás mozdulatlanul nézte a fa koronáját, amely ugyancsak mozdulatlan volt. Langyos szél fujdolgált. ő meg levetette a kalapját, hadd frissítse a levegő mozgása horpadt halántékát. Tette volna vissza a helyére a kalapot, de félúton megállt a keze Úgy látta, hogy a nyárfa alsó ágai közelednek a szomszédos diófa felé. Aztán lassan megindult az egész roppant korona. Csendesen, mintha vízbe dőlt volna. Az ágak egy_ re gyorsabban söpörték végig az eget, suhogó hang vegyült a szélbe. majd a recsegés robaja futotta be a falu utcáit. Megint csend lett. És világosabb. A hatalmas tavaszi ég nagyobbra nőtt egy darabbal. Szitás Béla visszatette a fejére a kalapját;

Másnapra is derült maradt az idő. Az öreg Szitás egész nap fát ültetett. A kanális és a nagy legelő között, azon a nyílegyenes dülőúton nyolcvan nyárfahusán- got állított gödörbe harmadmagával. Alig szólt valamit napközben. Délután jött a hosszú derekú brigád vezető, nézegette a kölyökfák katonás sorát.

— Húsz év múlva olyan gyönyörű lesz, hogy az isten is ehhez fog igazodni! — lelkendezett.

Szitás Béla csendesen melléje állt. egy izmos suhángot szorongatott. Mogorván megkérdezte:

— Ezt hazavihetem? Otthon is kell a fa...

— Persze, hiszen tegnap kivágtak egyet — emlékezett a fiatalember. — Hát hogyne. Vigye csak, Béla bácsi.

M ivei Szitás még nem ebé- delt — valahogy nem volt étvágya — uzsonnaidőben fogott a falatozáshoz Egy tavalyi szárkupacra ült. az árokparton. Tarisznyáját az ölében bontogatta ki, s amíg vajtag karikát 6zelt a fokhagymás kolbászból, minduntalan az újonnan ültetett nyárfasorra sandított. Evés után komótosan elballagott a kanálishoz, a fasor végébe. Gödröt ásott a bakháton. Ez volt a legmagasabb hely a környéken. A gödör fenekére fészket szórt avarból, erre állította a suhángot, melyet már neki ajándékoztak. Vakondtúrások feketéllettek körülötte. Lapátjával gondosan összeszedte a porhanyóé humuszt, ezt szórta a fa gyökeréhez. A többi földet vigyázva rakosgatta vissza a gödörbe, mintha lélegző élet maradt volna a hantok alatt.

— Ez nő majd a legnagyobbra — morogta elégedetten, amikor végzett, s ki tudja miért, megemelte a kalapját.