Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-24 / 71. szám

>•»***»» -& .m'.KOi

A Nemzeti Galériában megnyílt „Mai magyar grafika” című országos bemutató a műfaj 45 rangos képviselőjének több száz alkotását öleli íeL Képünkön: Szántó Piroska műve.

(MTI-foto — Szebellédy Géza felvétele.)

Színházi világnap

A színház napját ünnepli ma a világ. 1962 óta évről évre március 27-én — a Nemzetközi Színházi Intézet akkori világgyűlésén e napon hozta « határozatot — a színházakbán fölolvassák az ünnepi üzenetet, önmagukat ünnepeltetnék talán a színházak. 8 a színház művészei? Szó sincs róla: a kultúrának, a nemes szórakozásnak ez az évezredes intézménye ezen <t napon arra emlékezik, s emlékezteti híveit, munkásait, közönségét, hogy a színház a béke, a humanizmus, a nemzetek közötti kölcsönös megértés ás közeledés muhkáló- ja, eszköze és megnyilvánulása.

A hagyományokhoz híven az idén is fölolvassák a színházakban, a rádióban és a televízióban a színházi világnap üzenetét Eridén Miguel Angel Asturias gua- temalai író, tavalyi Nobel-díjas írta meg ezt a levelet — mint mondja: — „a színpadi csoda alkotóinak, mecénásainak ét nézőinek: nyújtsanak kezet egymásnak, ne azért, hogy láncot formáljanak, hanem azért, hogy lerakják a kölcsönös megértés hídjait,., A hetedik színházi világnapnak ezidén, az Emberi Jogok nyilatKonsztantyin Fegyin s

Személyesen

kozatának jubileumi évében mozgósítania kell valamennyi ember lelkiismeretét: szálljanak síkra

azok ellen, akik az emberiségtől elválaszthatatlan, végzetes adottságnak tüntették fel a testvérgyilkos háborúk mészárlásait, a népirtásokat és az emberiség megtizedelésének másik módszerét, a gazdasági lciéheztetést” — folytatja üzenetében Asturias, majd így fejezi be sorait: „...a legfőbb kérdés: hogyan maradjon életben kultúránk, a nukleáris fegyverkészletek félelmetes veszélyétől fenyegetve. Ameddig ez a fenyegetés fennáll, addig bolygónkat nem tekinthetjük biztonságos helynek... Csoic közös cselekvéssel gátolhatjuk meg, hogy a föld ravatallá váljék, amelyen, mintegy világunk sírfelirataként, ezek az egyszerű szavak állnának: La Commedia e finita, vége « komédiánakf.

A színházi világnapon a TIT országos művészeti választmánya és a Színháztudományt Intézet együttesen közös eszmecserét rendez a budapesti Kossuth Klubban arról. „Hogyan szolgálta és szolgálja az emberi jogokat a színházművészet” A bevezetőt ár. Hont Ferenc, a Színháztudományt Intézet igazgatója a Nemzetközi Színházi Intézet alelnöke tartja. Ugyanezen a napon nyílik meg az Országos Színháztörténeti Múzeum kiállítása „Színháztörténeti ritkaságold’ címmel. Első ízben mutatják be a közönségnek a két és fél évszázados soproni díszletterveket, a barokk színpadművészet korabeli emlékeit, akvarelleket és színezett metszeteket, 1795-ből egy kéziratos színlapot, a Nemzeti Színház megnyitó előadásának színlapját 1837-bőL Kiállítják Egressy Gábor ezüstserlegét, dókámé Laborfalvy Róza színpadi ékszereit, Blaha Lujza, Jászai Mari, Bajor Gizi és mások színpadi emlékeit,

A színházi világnap a színház művészetének győzelmét hirdeti korok és országhatárok, előítéletek és ellenségeskedések fölött.

a, i

/”’orkijt az első szovjet író- nemzejléfc tanítójának mondják. Joggal. ö volt e nemzedék tanítója: tanítása azonban nem merült ki a nyelvtani és stilisztikai baklövések ellenőrzésében, s egyéb, hasonló irodalmi csiszolómunkában. Mintáz orosz nyelv szerelmese, s az írói művészet rajongója persze nem hunyhatott szemet a nyelvi torzulások, az erőszakait kifejezések, a hanyag formai szerkesztés esetén sem, de mindenekelőtt írói ihletre tanította társait. Az irodalom ügyébe vetett hitre tanította és meggyőzte őket az irodalom óriási fontosságáról.

Milyen eszközökkel érte ezt él? Én Gorkijtól mindig rendkívül emelkedett, lelkes hangulatban váltam el, ezt azonban sohasem az írói műhelyről folytatott beszélgetés okozta, és sohasem csak az irodalomra korlátozódó eszmecser^ hanem a Gorkij által felkeltett különféle érdeklődéseim fellobbanásából eredt. Már pusztán, a vele folytatott beszélgetések tarkasága, az állítások és tagadások rugalmas váltakozása is alaposan megmozgatta képzeletemet.

Bármily szigorú volt is Gorkij irodalmi kérdésekben, mindig, változatlanul ezt az egy érzést ezuggerálta az íróknak: te vagy a gazda. Mint író, soha senkinek nem ajánlotta azt, hogy őt kövesse, utánozza, az ő művészetét állítsa példaképül maga elé. Ilyesmiről még csak nem is beszélt. Pontosan felfedezte itt is, ott is saját művészi hatásának nyomait, — de még csak eszébe se jutott, hogy iskolát te- -remisen. Művészete azonban épp úgy része volt a kor történetének, mint egyénisége. Minden újonnan jelentkező író- Gorkij felé fordult, hogy lássa és tanuljon tőle.

11 eszéflgetéseinfik látszólagos csapongása sosem keltett olyan benyomást, mintha véletlen értesülések szétszórt szilánkjaiból állana. Ellenkezőleg: Gorkij módszeresen gondolkozott, és nemcsak irodalmi, filozófiai kérdésekben, hanem a természet- tudomány, a fizika és a vegytan területén is. Szívből jövő hálával mesélt nekem a Curie- házaspárról, akiket személyesen ismert, s akiknek laboratóriumát js felkereste franciaországi tartózkodása alatt. Midőn beszélgetésünk során felfedezte, hogy

én nemigen konyítok a kémiához, részletekbe menően kezdte magyarázni a radioaktív elemek

sajátosságait.

Ez persze lenyűgözően, hatott rám, de megvallom, energiája, hatása még ellenállhatatlanabb volt akkor, amikor saját élet- tapasztalatairól beszélt.

hinni, hogy ismeri. És _ író?” — „Igen, mondtam, és ráadásul híres író, kiváló ember”. — „Pedig a cimboráim szinte vjszahőköltek, amikor meglátták. Azt hitték, elment az esze”. —» „Dehogy! Nagyon is észnél van« csak éppen furcsa az esze”. — „Hát mi legyen vele?” — „Hagyják békében!” — „No de az ördögökkel mit csináljunk? Nem jó dolog ez”. — „Az ördögeit is hagyják békén, mondom”. — „Az összesét?” — „Mind egy szálig”. Nagyot sóhajtott ez a

Gorkijjal • •.

Valahányszor mesélt, mindig aggályosán figyelte hallgatóit. Ha valakinek lankadt az érdeklődése, elkomorult; ha pedig jól odafigyeltek, belelendült. Szinte mindig különös dolgokról beszélt és ő maga is különösnek tartotta, amit mondott, és azt is, ahogyan mondta. Élvezte az erejét,. elbeszélő képességét. Mint a legtöbb művészember, ő is ösztönös szánész volt, és mint színész, képtelen lett volna nem gyönyörködni tulajdon művészetében,

gyszer az alábbiakat mondta el nekem:

— Tizennyolcban történt, akkoriban, amint ön is tudja, körülöttünk viharzottak az események, éjjel hívnak a telefonhoz. Egy matróz akar velem feltétlenül beszélni. Felveszem a kagylót Afféle komoly hangot hallok: „Gorkij elvtárs?” —

„Én vagyok”. — „És mivel tudja bizonyítani, hogy maga az?” — „Nos, felelem, ha Saljapint hívná fél, az talán beleénekelhetne magának valamit a telefonba, de éntőlem mit kíván?" — „No- hát, így mondja, most már megismertem a hangját és beszédét, egyszer már hallottam egy gyűlésen. Nekünk itt most egy igazolás kellene. A Troickaja utca egyik házában vagyunk, házkutatást tartunk és egy olyan szobába kerültünk, ahol semmit sem értünk. A falakon csupa boszorkányok, meg szellemek és mindenféle kacskaringéé írás, lehet, hogy tudományos, ki érti ezt? És a lakás gazdája is, varázslóféle, vagy tán boszorkány- mester és azt mondja magáról, hogy író. Úgy találtuk itt, hogy éppen ördögöket ragasztott össze színes papírból.. .*

„Várjon csak — mondom én, — nem Remizovnak hívják?” (Alekszej Remázov avantgárd novellista volt — a szerk. megjegyzése). A matróz szinte megköny- nyebbült: „így hát igazán ismeri öt? Mi nem akartuk e*LOVASZ PÁL:

Egy Picasso-kép előtt

Igaz csak így igaz

kétarcú a világ

a jó mögött a rossz terül

győzelmes alvilág

Szép a rútnak erény a bűnnek

csupán vetülete

Párizs lelkét igézi

Afrika szelleme

Tért bont színt zsúfol szög idom agyat hasít a démon s az ember szömyedve lesi magát a hasadékon

Nosztalgia

Ha útrakelsz s búcsúzva visszaintesz, egy más világnak jegyese leszel, karod lehull, mint messzi égi jel; s a rádkövúlt könnyekkel arcodon éj céljaid porában elveszel

,bArdosi Németh jAnos:

Könnyű és nehéz

Vívni csak magam ellen tudtam, tudományom a csillagokból való onnan tanultam a látnivalót,

Holdból fontam hozzá a koronámat, sátram körül a szegénység inge lengett így hát könnyű és nehéz nekem, tenyeremen a tisztaság fénye ragyog.

komoly elvtárs. „No jó, mondtaj elfogadjuk az igazolását és eszerint fogunk eljárni. Ugye megengedi, hogyha még egy íróba botlanánk, akkor megint telefonálhassunk?” — „Hát jó, mondom, csak telefonáljanak, ügy látszik, ez az én sorsom...”

Az orosz írók egész életén át izgatják kíváncsiságát, érdeklő, dése sosem apad és megvan benne a saját hivatásának tisztelete is, amint állandóan próbál gat ja- hasonlítja, hogy miféle gyümölcsöket teremthet ugyanez a hu vatás más kezek gondozásában.

Gorkijtól tanulta meg sok fiatal író, hogy becsülni kell nemi csak a nekik kedves irodalmi, jelenségeket, hanem azokat is, amelyek ellentmondanak egyéni ízlésüknek, s magát ezt a képességet is meg kdl becsülniük« mert ez csak csiszolja és nem csökkenti az egyéni fedést,

V^an, aki azért tanulja egjfe * más után a nyelveket^ mert ellenállhatatlanul érdekli a felépítésük. — Gorkij így tanulmányozta az írókat, mert képtelen lett volna nem tanulmányozni őket K ikrükben, tekintetük kereszttűzében mintegy versengett velük, hogy melyikük tud mélyebbre hatolni: ő figyelte azokat és azok figyelték őt Az a mosoly, amelyet Remázoy emléke csalt az ajkára, mintha ezt mondta volna: ezen aztán

teljesen keresztüUáttam, az ösz- szes ördögeivel, és hieroglifáival egyetemben...

Voltak jelenségek: az irodai lomban, amelyeket nem szeretett,, amelyek iránt bizalmatlansággal vagy éppen elfogultsággal viseltetett, sőt olyanok is, amelyeket gyűlölt Objektív ítéleteibe olykor nagyon sok személyes elemet vitt és voltak olyan általánosan elfogadott irodalmi nézetek, amelyek ellen egész éle* tén át küzdött

Ide tartozott az. hogy nem szerette Dosztojevszkijt. Ellenszenvének nemcsak politikai és tárgyi okai voltak, nem csupán a Napló és az Ördögök szerzőjével áHott szemben. Bizonyos belső hangvételeit, az erkölcsfogalom érzelmi összetevőit nem tudta Dosztojevszkijnek megbocsátani, az író egész érzelemvilágának színezete állt tőle távok Végül is Gorkij gazdag és igen bonyolultan alakuló életet élt végig anélkül, hogy bármikor is megtagadta volna a fiatal, korában kimondott szót: „Ember! Ez gyönyörűi Ess büszkén hangzik!”

Il'fegszoktuk, hogy Gorkij élő

valóság. Bárhová került, bárhol élt — a mi dolgainkkal foglalkozott, a mi sorsainkat alakítgatta. volt akit atyai szemrehányással illetett, mást kíméletlenül megszidott, sőt volt akit meg is bántott, és e közben mégis mindig olyan író maradt, aki fenntartás nélkül szolgálta a hivatását. El sem tudjuk képzelni magunkat Gorkij nélkül, ő beletartozik ebbe a fogalomba: „a mi korunk”. Ha elvennék tőlünk ezt a mi tulajdonunkat mennyire összeszűkülne, összefonnyadna a mi kultúránk világa, mennyire árván tengődnénk a Gorkij rettenthetetlen, tettre mozgósító nevétől megfosztott könyvek között. (APN —Centropress.)

Badó György fordítása