Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-02 / 27. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPtJSAG irttíK. február í. Csütörtökön gyakorlatilag beszüntették a még szombaton eltűnt Mínerve francia tengeralatti áró legénységének a megmentéséért folytatott kutatást. Harminc hajó és több tucat helikopter összesen 5000 ember részvételével kutatott mindeddig eredménytelenül .az 52 tagú legénységgel hullámsírba merült tengeralattjáró után. Alekszej Koszigin. a Szovjetunió minisztertanácsinak elnöke indiai és afganisztáni látogatását befejezve csütörtökön visz- w a tért Moszkvába. A csehszlovák minisztertanács szerdal ülésén jóváhagyta a Csehszlovákia és a Német Szövetségi Köztársaság közö'ti árucsere^ és fizetési egyezményt, valamint a két ország között kereskedelmi képviseletek kölcsönös felállításáról létrejött egyezményt. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZMP KB Pártfőiskolájának igazgatója szerdán Kecskemétre látogatott. Megbeszélést folytatott a megyei és a városi pártbizottság vezetőivel, majd felkereste a Zománcipari Művek kecskeméti gyáregységét. De Roburt személyében megválasztották Naurunak, a világ legfiatalabb és egyik legkisebb országának elnökét. Az újdonsült elnök közölte a sajtó képviselőivel, hogy hazája nem folyamodik ENSZ-tagságért. + Román—török egyezményt írtaik alá, amelynek értelmében ez év február 15-től kezdve a két ország állampolgárai beutazási vízum nélkül utazhatnak török, illetve román területre, amennyiben ott két hónapon túl nem tartózkodnak. Tovább támadnak a partizánok I Svájci Munkapárt határozata Genf (TASZSZ). A Svájci Muhkapárt Központi Bizottsága január 27-én és 28-án plénumot tartott Lousanna-ban, A plénumán elfogadott, határozat, amelynek: szövege a Voix Ouvriere január 31-i számában jelent meg, hangsúlyozza, hogy az imperializmus, az amerikai imperialisták vezetésével, világszerte folytatja cselszövényeit. Ilyen körülmények között a kommunista és munkáspártok számára számos elvi kérdés merül fel új megvilágításban. Ahhoz, hogy választ adjanak e kérdésekre, hatékony eszköz volt és marad, a kétoldalú és több oldalú találkozó a kommunista és munkáspártok között — folytatja a határozat. — Mégis, napjainkban elengedhetetlenül szükséges a nemzetközi tanácskozás, hogy a kommunista és munkáspártok összeegyeztethessék tapasztalataikat és az általuk javasolt megoldásokat. E tanácskozást meg fogja előzni a kommunista és munkáspártok február végi, budapesti konzultatív találkozója, amelyen a Svájci Munkapárt is résit vesz. A határozat fontosnak tartja, hogy „a konzultatív találkozón a vitát, a legnagyobb őszinteség hassa át, s a kérdések megvitatása teljesen szabadon, lenihi szellemben történjék”. A Svájci Munkapárt küldöttsége a fenti szellemben vesz majd részt a budapesti előkészítő találkozón — mondja a határozat. A dél-vietnami felszabadító hadsereg alakulatai csütörtökön rohammal elfoglalták Dalat városát. A város mintegy 160 kilométerre Van Saigontól. Csütörtökön ugyancsak a partizánok ellenőrzése alá került Can Tho, a deltavidék legnagyobb városának rádióadója. Westmoreland tábornok, a Dél-Vietnam ban állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka még az eddigieknél is hevesebb partizánoffenzívára számít. Saigonban kijelentette, nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben a partizánok az eddiginél nagyobb erőkkel offenzívát indítanak Dél-Vietnam két északi tartománya, Quafig Tri és Thua Thien ellen. Kádár János as Ikarus gyárban Nixon elnökjelöltségre pályázik New York (MTI) Richard Ni- miután a Kalifornia állam kórsán csütörtökön hivatalosan be- hiányzói székért folytatott vetél- jelentette, hogy pályázni kíván kedésben vesztes maradt Ed- a köztársasági párt elnökjelölt- mund Brown-naJ szemben, jének címére. Levelében a republikánus poliAz 55 éves volt alelnök, aki tikus azt fejtegeti, hogy „a vi- 196U-ba.n Kennedy vei szemben lág és az Egyesült Államok bé- maradt alul az elnötkválasztáso- kéje és szabadsága azoktól a kon, a New Hampshire állambeli döntésektől függ majd, atnelye- szavazókhoz intézett levelében két az Egyesült Államok kivetkőzöl te ezt a szándékát. Ebben kező elnöke hoz. Amerikának e az államban rendeznek országos kritikus esztendőben új vezetőre viszonylatban először elővélasz- lesz szüksége", tást, s Nixon egy időre felhagy A Gallup közvéleménykutafó , . ' , , j ,,, ... , , intézet szerdán nyilvánosságra eVl kétszázezer dolláros jovedel- ho2Qtt adatai saerint a legtöbb met biztosító ügyvédi gyakorta- republikánus szavazó még minI tával, amelyet 1962 óta folytatott, dig Nixont részesíti előnyben. A sztálingrádi csata negyedszázados jubileuma Volgograd (MTI). A szovjet nép február 2-án ünnepli a sztálingrádi csata befejezésének negyedszázados jubileumát. Az évforduló előestéjén Moszkvában akkreditált külföldi tudósítók egy csoportja látogatást tett a Izrael veszélyezteti az ENSZ békéltető misszióját (Folytatás az 1. oldalról.) Ezután gyárlátogatás következett. A Házigazdák végigkalau- ölták vendégeiket a szerszám- t$ sajtoló, a vázas-, a kárpitos- izemen, a fényezőn és a szere- ővcunalon. A gyáriak minden izemrészben őszinte szeretettel köszöntették Kádár Jánost, aki ezet szorított, szót váltott sze- e!cikkel, szocialista brigádtagok- ,al, műszakiakkal, munkásnőkksl, rdeklödött élet- és munkakörül- vényeikröl, termelési eredmé- lyeiicről. A párt Központi Bizottságának :lső titkára délután az Ikarus nűvelödési házában nagygyűlé- en találkozott a gyár dolgozói- ál. Részt vettek a gyűlésen a öbbi XVI. kerületi üzem muhlká- ai, kolektíváinaik képviselői is. .latusek István mondott megnyi- ót, majd Kádár eivtáns lépett a mikrofonhoz. Tolmácsolta a párt is a kormány üdvözletét jókí- ánságait az Ikarus gyár dolgo- ,óinak, gratulált az elmúlt év redményeihez, majd részletes tá- ékcztatást adott időszerű bel- s külpolitikai kérdésekről. A lagygyülés résztvevői hosszan ártó, nagy tapssal fogadták a iárt első titkárának szavait. A látogatás befejező aktusaként : Volga-parti hős városban. Az új i ságírókkal Alekszandr Kogyim- : cev vezérezredes Ivan Koroljov, . a városi tanács vb-elnöke és l Szergej Kobelev, a volgográdi : ép ítészszövetség eümöke folyta- i tofct beszélgetést. tőivel, szocialista brigádtagjai- ú, kiváló dolgozóival országos helyi gondokról, eredmények- 1 és tervekről. este — szintén a művelődési házban — Kádár János baráti eszmecserét folytatott a gyár párt-, gazdasági és tömegszervezetei veAz AFP értesülése szerint Saigonon kívül csütörtökön 13 dél- vietnami városban dúlnak harcok. Westmoreland tábornok, a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka elismerte, hogy Ben Tre, My Tho és Pleiku városokban komoly anyagi károk keletkeztek. Különösen heves harcok folynak a következő városokban: Quang Tri, Qui Nhon. Nha Trang, Phan Rang. Phan Thiet, My Tho, Can Tho, Chau Phu, Kontum és Dalat. Forradalmi halalom Hueban A Dél-vietnamd Nemzeti Felszabad ítási Front Hueban, az ország ősi fővárosában forradalmi hatalmi szervet hozott létre — jelenti a TASZSZ és az AFP, a DNFF rádiójára hivatkozva. Az AFP szerint a város utcáit a lajtosok ezrei árasztották el, és a forradalmi hatalmat támogatásukról biztosították. A DNFF rádiója több adásban közölte a lakosságot képviselő különböző személyek nyilatkozatát, akik a Thieu—Ky-klikkel és az amerikai imperialistákkal szemben támogatásukról biztosították a forradalmi hatalmat. Westmoreland tábornok be> ismerte, hogy a harcok következtében Pleiku városában „jelentős anyagi károk” keletkeztek. Újabb várost foglaltak el a szabadságharcosok sabb útvonalára, csak ae őrültek merészkednek. A tábornok hangsúlyozta, nem szabad lebecsülni a partlzánoffenzíva pszichológiai hatását, majd kijelentette, hogy Saigon biztonságának szavatolásai ez idő szerint lehetetlen. „Esetleg meg tudnám védeni Saigont, ha a Dél-Vietnamban állomásozó félmilliónyi katonát Saigon köré vonnám” — mondotta. A nyugati hírügynökségek a VNA-ra hivatkozva beszámolnak arról, hogy a partizánok és a helyi lakosság Saigon számos pontján a kezükbe ragadták a hatalmat. A hazafias erők a lakosság támogatásával Saigonban létrehozták a forradalmi tanácsot. Az AP gyorshírben jelenti, hogy a főváros sűrűn lakott körzeteiben a lakóházakat partizánok járják végig, s a lakosság üdvrivalgása között számolnak be a forradalmi tanáCc megaJaikuláséA saigoni kormány csü törtödön elismerte, hogy legalább hé; lartizánelleriáltáaí góc van je enleg a dél-vietnami fővárosién. Legerősebb góc az An Quaní lagoda környékén fekvő lakó legyedben és a Minh Mang lakónegyedben található. Ezen í fornyékeri több tűz keletkezett. A legfrissebb jelentések szelni kiújultak a harcok Saigor központjában is. Az AFP saigoni tudósítója sze- int a helyzet drámai fordulaté rett a dél-vietnami fővárosban dig kora reggel a helyzet nyu- jodtnak látszott, néhány órí núlva már heves harcok dúltak \z amerikaiak és a dél-vietham kormánycsapatok bombázzak é* iknatúZzel árasztják el a váró: l-ik kerületét. Fred Weyand, a saigoni körzet >en állomásozó amerikai csapa* ok főparancsnoka kijelentette logy a Saigonba vezető Bien Hős iträ. a vüáE effvik lesforsalmaKairó (MTI) Gunnar Jarring, U Thant ENSZ-főtitkár közel- keleti megbízottja szerdán két órán át tárgyalt az EAK külügyminiszterével a csatorna térségében kedden lezajlott egyórás tűzharcról. A kairói A1 Ahram szerint Riad a megbeszélések során leszögezte. hogy az Izrael által provokált tűzharc veszélyezteti Jarring békéltető misszióját. Az egyiptomi külügyminiszter ismét hangoztatta, egyedül Egyiptomnak van joga arra. hogy megkezdje a csatorna megtisztítását a bent rekedt hajóktól és cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Egyiptom Jarring közbenjárását kérte volna a roncstala- nítási tervek izraeli jóváhagyása érdekében. „Nem fogadjuk el senkinek a közvetítését az EAK és Izrael között a csatorna szabaddá tételét célzó művelet újrakezdésére. Ezt a műveletet teljes egészé!ben leállítottuk” — írja a lap. Egyiptom széles körű diplomáciai kampányt indított e döntés ismertetésére. Szalah Gohar külügyi államtitkár szerdán külön-külon találkozott Jacques Roux francia és Szergej Vinogradov szovjet nagykövettel, _ hogyismertesse az EAK elhatározásának okait. Csütörtökön délelőtt a svéd, a magyar, a svájci és az indiai nagykövetekkel tárgyalt ugyanerről. Hírügynökségek Tel Aviv-i jelentései ugyanakkor idézik Levi Eskol izraeli miniszterelnök szavait, aki ismét kijelentette, hogv Egyiptom csak Izrael beleegyezésével folytathatja a csatorna szabaddá tételének munkálatait. Monumentális emlékmű hirdeti a volgai csata hőseinek emlékét