Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
8 TOT/VA MFC VFT NPPŰTSáC* 19C8. február 4. És most mondja a szerkesztő úr: nem vagyok én egy szerencsétlen ember!? Azt írta nekem a múltkor, ha szeréi ejthetem, menjek el egy tengeri halászatra és írjam meg az élményeimet, írjak arról, hogy milyen halak vannak a tengerben, meg hasonlókat. Hát én szerét ejtettem és felkéredzkedtem egy francia halászhajóra, c Fomá!haut-ra, amellyel ki is futottunk a tengerre. Bretagne partjaitól száz kilométerre cirkálhattunk, leengedtük a hálókat. Egyszeresük beleakadt valami. Megrántott bennünket. Volt, aki azt mondta, hegy sziklát fogtunk, volt, aki azt állította, hogy ebben bizony nagy hal van. Szikla az semmi* esetre sem lehet, mert errefelé a tenger nem sziklás. Három órán keresztül dolgoztak a gépek és dolgoztunk mi. Végre feljött a tHz színére a zsákmány. S nem szikla, se nem bálna, se nem hal. El sem hiszi a szerkesztő úr, hogy a hálóban egy tengeralattjáró volt. Egy angol tengeralattjáró, amelynek kapitánya, D. T. A. Thompson azonnal kiugrott a tengeralattjáró fedélzetére és őfelsége az angol királynő és a hajó harminc tagú legénysége nevében elmondott bennünket mindennek. Hát ilyen az én szerencsém! Egyszer megyek halászi a tengerre, és akkor is tengeralattjárót fogunk. És ezek után mehettem Londonba, arra az előadásra, amit Jennigs professzor, az ismert közgazdász tartott a miniszoknyáról. A miniszoknya engem is érdekelt, de különösen érdekelt az, hogy lehet a miniszoknyát közgazdász- szemmel. nézni. — A miniszoknya, tisztelt uraim és hölgyeim, népgazdasági szempontból nézi'e veszélyes. Még megközelítőleg sem tudjuk kiszámítani, mennyi munkaóra veszett csak Nagy-Britanniában kárba annak következtében, hogy a férfiak a miniszoknyákat és azok tnselöit nézegetik. .. Ezt mondta a professzor. És most mit mondok én? Azt mondom, hogy nálunk is sok a miniszoknya, meg a miniszoknyás nő. Hálunk is sokan nézegetik őket. Van is emiatt munkakiesés. De volt a miniszoknya előtt is, mert a mi dolgozó polgáraink mindig találtak valami néznivalót maguknak, hol azt nézték, hogyan dolgozik a másik, hol meg azt nézték, hogyan lehetne egy-egy félórácskát lógni... Angliában csak a miniszoknyás nőket nézegetik. És még ezt is irigylik tőlük. Figyelje meg a szerkesztő úr, hogy a miniszoknyásokat kitiltják a gyárakból, ezzel is bizonyítva társadalmuk rothadtságát, amely annyira elvetemült már, hogy a munkásoknak még a nézést is megtiltja. Ki hallott már ilyent? Méghogy a miniszoknya x>eszé- lyezteti a népgazdaságot! Náluk lehet, hogy veszélyezteti, mert az egy kapitalista társadalom, amelynek gazdaságát még a miniszoknya is veszélyezteti. Nálunk a miniszoknya nem jelent veszélyt. A mi társadalmunk még azt is kibírja, hogy állandó jelléggel két ember munkáját egy nézi. Mert meg kell nézni. Bizony, meg kell nézni mindent. Ezt én a magam tapasztalatából is tudom. Rouen-ben betévedtem egy vendéglőbe. Le akartam ülni egy asztalhoz. A pincér nagyon udvariasan szólt: „az a hely foglalt”. — Mióta? — 1889 óta! — válaszolt. Részletesen elmagyarázta, hogy ez egy tábornok törzsasztala, aki már nyugdíjas, kilencvenöt éves és 1889 óta rendszeresen ugyanennél az asztalnál fogyasztja el az ebédjét. Ez tehát egy törzsvendég törzsasztala. Ne haragudjon a szerkesztő úr, de én kimondom, hogy mire gondoltam e magyarázat után. Arra gondoltam: vajon ez az 1889 óta törzsvendég, tenne-e nálunk, Szekszárdim is törzsvendég, ilyen hosszú ideig? Nem lenne. Először is azért, mert nem tartanák csak az ö kedvéért ilyen hosz- szú ideig az asztalt. Másodszor azért, mert ilyen hosszú ideig nem tudna már mit enni. Maximum két hét alatt végig enné az étlapot és akkor kezdhetne mindent elölről. És ezt nem lehetne hatvankilenc éven keresztül csinálni. De mit lehet nálunk hatvankilenc évig csinálni? Semmit. Először is azért nem, mert a férfit hatvan, a nőt pedig ötvenöt éves korában nyugdíjba küldik. Ez rendben volna, ha arról a helyről küldenek el, ahol dolgozni kezdett. De nem. Mindenkit más helyről. Mert azon a kezdeti helyen előbb-utóbb megfúrják. Főleg akkor, ha ott már vezető állást tölt be. • , Hit én megtaláltam a fúrás ellenszerét. Méghozzá Bulgáriában. Igaz, hogy nem használják, de korábban használták és jól bevált. Az is igaz, hogy csak a lapok szerkesztői alkalmazták ezt a fúrás elleni szert, amit akkoriban párbajnak neveztek. Ha egy lap valakiről rosszat irt, akkor helyreigazítás helyett párbajra került sor. A szerkesztőnek kellett megvédenie a lap becsületét. Nem is akart senki szerkesztő lenni. És nem is fúrta meg senki a főnökét, a szerkesztőt. Állítólag ez a szer hatásosan védett a munkatársak ellen, de azért itt-ott előfordult, hogy az ellenfél golyója megfúrta a szerkesztőt. Hát ezt kellene bevezetni nálunk, mindenütt. Párbajjal eldönteni, kinek van igaza: a kereskedelemnek, vagy a gyáraknak, a tsz-eknek, vagy a vállalatoknak. Állítom, hogy egyetlen vezetőt sem fúrnának meg. Mindenki, minden nap reggel, munkába menet így sóhajtana: „Jaj, csak meg ne •írják a főnököt, mert utóbb még engem neveznek ki”. Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: A Cosa Nosira /■ _ as Egyesüli Államokban Defektívregény állami méretekben Irta : V. Nyikolci^ev Farkascsorda Három gentleman beszélgetését idézzük, egyik kollégájukról, aki a William Jackson névre hallgat: „— Emlékszel, hogyan lógott Jackson a vaskampón, mint egy félmarha? Olyan nehéz volt, hogy a kampó még el is görbült. Három napig lógott ott, amíg be nem adta a derekát. — Hi-hi-hi! Olyan volt, mint az elefánt! S emlékszel, amikor Jimmy az áramvezetakkel megcsiklandozta?! — Igen! Úgy pörgött a horgon, mint a ringlispil. Mi meg leöntöttük vízzel, hogy erősebb legyen az áram. Ma sem tudom megérteni, hogyan bírta ki! — Ez is valami! A mi nyújtógépünk még jobb. Belehelyezzük a fickót és a láncokkal addig nyújtjuk, amíg az ízületei nem recsegnek. Emlékeztek arra a fickóra, aki közben annyira izzadt, hogy a szó szoros értelmében véve kiszáradt? Nagyon szeretett volna vizet inni. Vizet, csak vizet akart. Azt hiszem, hogy voltaképpen szomjanhalt.” Ezek a vidám beszélgetőtársak az Egyesült Államok polgárai. Szakmájuk: közepes kaliberű gengszterek. Livings tone-ban (New Jersey állam) egy fényűző villában lakik bűnöző kollegájuk, Boiardo. Ez a gengszter egy nagyságrenddel fölöttük áll. ősi parkjába masszív kapu vezet, mindkét oldalán kiterjesztett szárnyú bronzhattyúkkal. A kaputól fasor vezet az ódon kastélyhoz. A fasorban megdöbbentően ízléstelen emlékű látható. Nagy fehér paripán vörös lószerszám, s a nyeregben maga Boiardo ül, papagájra emlékeztető tarka öltözékben. Mellette, egy-egy kisebb talapzaton, családtagjainak színes mellszobrai. Maga a gazda 76 éves, de még mindig fontos szerepet játszik a Cosa Nostra amerikai bűnöző szindikátus ügyeiben. „Hadd nevezzenek csak tolvajnak és gyilkosnak!” — jelentette ki nemrég Boiardo egyik látogatójának. Ebben az esetben a gengszternek nem volt egészen igaza. Bandita kollegái hóhérnak titulálják őt. íme két gengszter — Decaxlo és Rousseau — szalagra rögzített beszélgetése Boiardo hírhedt villájáról. „— Kerüld el ezt a helyet! — mondja Rousseau — nagyon nagy azoknak a fiúknak a száma, akik itt pusztultak el. Van egy kemence a ház mögött, ahol mindig égetnek.” Decarlo a részletek felől érdeklődik. Rousseau név szerint megemlít néhány áldozatot, akit mindketten ismertek: „— Olivier, Willy, a kis Harold, Tomy . ..” Emellett Rousseau azzal kérkedik, hogy maga vonszolta a kemencébe a kis Haroldot. A rendőrségnek, amelynek birtokában van e beszélgetés feljegyzése, meggyőződése, hogy Rousseau egyáltalán nem túloz. Mégis, a két beszélgetőtárs, Rousseau és Decarlo. csakúgy, mint Boiardo, a gengszter-hóhér, szabadlábon van, éli világát és legális, valamint törvénytelen üzletekkel foglalkozik. A Cosa Nostra — annak a bűnöző szindikátusnak az olasz neve, amelyet az olaszországi származású személyek alapítottak. Lefordítva azt jelenti, hogy „a mi ügyünk”, bár a szindikátusra jobban illene egy másik elnevezés: „farkascsorda". A szervezet különféle nagyságrendű mihaszna alakokból áll. Cselekedeteiknek két rűgója van: kapzsiság és a félelem A kapzsiság c®"’ ' —e készteti, a félelem összeköti őket. A terror, amelynek példáit fentebb idéztük, nem annyira azzal magyarázható, hogy egye•.. c ..ropnék nkuckat, mint inkább a hatalomért, tehát a pénzéit folyó harccal. Nemrég magában a szindikátus vezető rétegében lángolt fel a marakodás. Joe Bonanno, a Cosa Nostra New York-i „helytartója” kezdte. Mértéktelen kapzsisága csaknem az egész szervezetet tönkre tette. Bonanno mindig híres volt kollegái körében leleményességéről. Neki tulajdonítják például a koporsószendvics feltalálását. Arról van szó, hogy a gengsztereknek nem egyszer gondot okoztak áldozataik hullái. Szükség volt olyan eljárásra, amely lehetővé teszi a hulla nyomtalan eltüntetését. S lám, Bonanno temetkezési vállalatot alapított. Közön, séges temetkezési vállalatot. Be kell fizetni a pénzt, s a hozzátartozókat illendőképpen eltemetik. Ebben a temetkezési vállalatban azonban különös koporsók voltak. A főnökön kívül erről csak a vállalat szolgálatában álló tucatnyi sírásó gengszter tudott. Ezek a sírásók minden észrevehető erőfeszítés nélkül vál- Iukra emelték a koporsót és kivittek a temetőbe. Ám a vállalat számos koporsójában egyszerre két hulla is volt. Alul, külön titkos rekeszben, a soron következő áldozat, felül pedig a „legális” hulla. Nos, ez a temetkezési vállalkozó elhatározta; elérkezett az ideje annak, hogy ne csak a New York-i gengszterek vezére legyen, hanem afféle amerikai gengszterelnök. Kigondolta a tervet ég hozzálátott végrehajtásához. A kipróbált gengszterutat választotta. Kolosszális összegekért megállapodást kötött bérgyilkosokkal, hogy vetélytársait, a Cosa Nostra néhány vezetőjét fizikailag megsemmisítik. A szerződéseket bizonyára teljesítették volna, ha Joe Magliocco alvállalkozó nem árulja el a dolgot egy másik hivatásos gyilkosnak, Joe Colombonak. Ez utóbbi úgy látta. többet keres, ha figyelmezteti a kiszemelt áldozatokat. Egyébként a fiatal és makkegészséges Colombo csakhamar meghalt, a hivatalos verzió szerint „szívszélhűdésben”. Bonannonak, a felsűlt összeesküvőnek el kellett rejtőznie. Később azonban az utána indított bonyolult Ixajsza eredményeként a Cosa Nostra főkolomposai mégis elfogták és összeültek, hogy ítélkezzenek fölötte. Az ügyes Bonanno azonban ez alkalommal ig szárazon megúszta a dolgot. Szavát adta, hogy a gengszterbírák rendelkezésére bocsátja egész New York-i banditacsoportját, ha életben hagyják. Ellenkező esetben, mondotta, a New York-i gengszterek kegyetlenül bosszút állnak érte, olyan kegyetlenül, hogy a Cosa Nostra egész vezetősége, tehát az egész szervezet veszélybe kerül. A kapzsiság és a félelem most is megtette a magáét. A bírák mohón kaptak New York után és féltek a bosszútól. Bonannot Haitire száműzték. Nemsokára azonban ismét felülkerekedett benne a buzgalom és a gengszter-boss, visszatért New Yorkba, az ottani gengszterek élére állt és visszakövetelte helyét a Cosa Nostra kollektív vezetőségében. A haramiák marakodása mind ez ideig tart. A család ólén a boss áll Ennek a bandának a szervezete elég különös. A Cosa Nostra 24 félig-meddig független „családból” áll. Minden Ilyen „család- ~ ' 20—1000 tagja van. "rmarikéi sejtő mind a 24 boss fényképét legalább olyan gyakran közli, mint a filmcsil- lagcm: és a hivatalos bu.iness urainak poráéit. E bossok közül néhány — jelenleg nyo/c — alkotja az egész szervezet legfelső szarvét, a „bizottságot”. Minden „családban” a második személy a boss helyettese. Az ő Irányítása alatt útinak a „szakaszok”, élükön a „kapitányokkal”. A szakaszokhoz tartozó gengsztereket „katonáknak” hívják. A megöregedett gengszterek „tanácsadók” a boss mellett. A boss minden parancsát a gengszterek hosszú láncán keresztül továbbítják. ami a bosst a rendőrség számára elérhetetlenné teszi. A Cosa Nostrába való felvétel 1957-ben hivatalosan megszűnt, de az egymással vetélkedő „családok” titokban új tagokat toboroznak. Nemrég a szervezetbe csakis olyan személyt lehetett felvenni, aki már legalább egyszer gyilkolt, azt mondják, hogy mostanában ettől eltekintenek. A szindikátusnak elég pénze van. s bármely összeget képes bármilyen szinten elkövetendő gyilkosságért megfizetni. A szindikátus a gyilkosságért járó összeget a megrendelőktől kapja. Most azonban nem ez a fő jövedelmi forrás. A szindikátus megadóztatja az üzletembereket, s ezáltal hatol a legális businessbe, bezsebeli a nyereség oroszlánrészét, s úgy anal: kor kibújik a jövedelmi adó fizetése alól. A gengsztenszi ndjkátusok továbbra is milliókat húznak a prostitúcióból, a hazárdjátékokból, a kábítószerekből, a különféle lottójátékokból, a pornográfiából, ám az utóbbi években emellett áttértek a fegyverek vi- szonteladására olyan országok számára,v ahol kereslet mutatkozik. így például a latin-amerikai véres diktatórikus rendszernek sok millió dollárért vásároltak és vásárolnak fegyvert a gengszterektől. Ugyancsak rájuk bízzák a politikai gyilkosságok és államcsínyek szervezését. Egyedül, Trujillo dominikai diktátor egymillió dollárért vásárolt aknavetőket és gépfegyvereket annak idején SicarelU ismert, gengsztertől. A gengszterek „bevételeik” nagy részét külön futárokkal küldik a svájci bankokba. A betétek zöme Mayer Lansky multimilliomosnak, a Cosa Nostra finánc- mágusának kezén megy keresztül. Elefánt- is szamárhajcsár A Cosa Nostra a tőkés világ leghatalmasabb országában mintegy állam az államban. Ez különösen kitűnik, ha megismerkedünk az Egyesült Államok mai bűnügyi krónikájával. A bűnözőit között nem ritkák a hivatalos világhoz tartozó igen tekintélyes emberok. Denver városban a helybeli rendőrség hosszú időn át sorozatosan kirabolta a város leggazdagabb polgárainál: széfjeit. S mindez nem egy eldugott kisvárosban történt, hanem Colorado állam félmillió lakost számláló fővárosában! Több mint száz széfet ürítettek ki. A feldühödött üzletemberek nem tűrhették tovább az ilyenfajta kisajátítást, s r. rend őreit letrrtóz'ntták. Ugyanilyen feltűnő botrány robbant ki az amerikai adóhivatal berkeiben. Több mint száz adófelügyelőt értek tettem, amikor megvesztegették őket. A denveri rendőrökhöz hasonlóan, az adó- felügyelők is az államapparátus egész technikai hatalmát felhasználták bűnös üzelmeikben. „Ügyfeleik” telefonbeszélgetéseit lehallgatták. (Folytatjuk)
