Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-01 / 26. szám

4 TnfjSfTS MFfiYE! WÜPflJSÍÖ íáCs, feSruár fi L A divatot, legalábbis a női di- tot, Párizsban csinálják. Ez már szinte törvény. A nagy francia forradalom előtt Rose Bertin asz- szony nemcsak Mária Antoinette királynőt és udvarhölgyeit öltöz­tette, hanem valamennyi euró­pai főváros előkelő köreit is. Ber­lin. asszony despota természetű volt. A párizsiak divatminiszfer- nek nevezték. A világ első divat­lapja Le Cabinet des Modes cím­mel, gyönyörű színes metszetek­kel illusztrálva 1785-ben Párizs­ban jelent meg. Nyolc évvel később Mária An­toinette és számos udvarhölgye a nyaktiló alatt fejezte be életét. Ám a párizsi divat, amely ezek­nek a hölgyeknek a privilégiuma volt, nem pusztult el, sőt nem is költözött át más országba. Színre lépett a burzsoázia és Le Roy, a párizsi divat új istene, megteremtette a direktórium stí­lusát. A gőgös pótervári és lon­doni arisztokrata hölgyek pedig újantik khitónokban (ingszerű felsőruha a görögöknél) pompáz­tak, amelyeket e hölgyek szemé­ben istentelen és még mindig forradalmi Párizsban terveztek. Egyébként, mint ezt egyes di­vattörténészek állítják, maga a divat szó mai értelmében csupán a XIX. század második felétől kezdve használható. Addig helye­sebb, ha a felső osztályok öltöz­ködési stílusáról beszélünk, amely, ha egyszer kialakul, elég bosszú időszakra megmaradt divatot. Sikere lenyűgöző volt, s Worth-nak követői támadtak. Azóta a divat igen gyakran vál­tozik, annál is inkább, mivel Worth csakhamar egy másik újításra is rászánta magát: le­mondott a krinolinról, amely megkötötte a divatot, mivel va­riációkat eszközölni rajta szinte lehetetlen volt. Erősen megnövekedett a női öltözködési cikkek iránti keres­let, először azért, mert a divat gyorsan változott, másodszor pe­dig azért, mert a ruhák egysze­rűbbekké, tehát olcsóbbakká és a középburzsoá számára már el­érhetővé váltak. A divatszalonok száma gyorsan növekedett. Worth modelljeit főleg lyoni selyemből készítette, s a selyemgyártás, amely a XIX. század első felében hanyatlásnak indult, újból fel- virágzott. A XIX. század végén kiemel­kedett még néhány vezető cég, a,mely drága és olykor egyedi modelleket állított elő. Megjelent a „haute couture” kifejezés, amely szó szerint ..szabásművé­szetet” jelent. Ezt a terminust azonban a divattörvények meg­teremtőinek szűk kasztjára is al­kalmazni kezdték. Az ő nyári és téli kollekcióik határozták mega divat jellegét az adott idényre, méghozzá nemcsak Franciaor­szágban, hanem az egész világon. Az új század új reformátort adott a párizsi divatnak: Paul Poiret-t, aki nem annyira szabó, mint inkább festőművész volt. körének lényeges kibővülése. A társadalmi életben való rész­vételük is fokozódott. A nők egyenjogúvá váltak, sőt sportol­ni kezdtek. Ennek megfelelően ruházatuk is praktikusabb, egy­szerűbb lett. A szoknyák meg­rövidültek. A divat alkotóinak új nemzedéke felkarolta ezeket a tendenciákat. Elvetették a bo­nyolult és cikomyás, háború előtti divatot és egyszerűbb, a modern életnek megfelelőbb stí­lust kezdtek kialakítani. Ennek a stílusnak jellegzetes képvise­lője a ma is jó egészségnek ör­vendő Gábriellé Chanel. Az ele­gancia ekkor már nem az öltö­zék bonyolultságától, a szok­nyák; fodrok, csá pkeszegélyek tömkelegétől, hanem a szabás fedhetetlanségétől, a színek jó megválasztásától, a szövetek ki­váló minőségétől függött. A második világháború súlyos csapást mért a párizsi divatra. A hitleristák által megszállt vá­ros nyomorban tengődött. A di­vat' egyes mesterei megszöktek a fasiszták élői, néhány cég tönkrement, más cégek, például a Chanél, illatszereket gyártot­tak, de divatszalonjaikat bezár-i ták. Franciaország egy időre meg­szűnt, mint nagyhatalom, fő­városa pedig, miint a Nyugat) művészeti színházi életének köz­pontja. Párizs a divat területén is elvesztette a hegemóniát. Lon­donban, New Yorkban, Rómá­ban, Madridban konkurrensek jelentek meg. Igen erősnek bi­zonyult az olasz konkurrencia. Rómában, Firenzében, Milanó­ban megjelentek a saját „magas"’ divatjukat (alta moda) kialakító cégek. (Folytatjuk) Á modern divat alapjainak lerakói mint inkább festőművész volt. Poiret az akkori idők festészeté­nek divatos irányzatait követte, s létrehozta az ősi Bizánc és Bag­dad csodálatos keverékét. A höl­gyeknél akkoriban kötelezőnek tekintett fűző akadályozta e mo- A modern párizsi divat meg- dellező elgondolásait, s ezért a teremtőjének az angol származá- fűzőt elvetette, sú Charles Frédéric Wo-rth-ot, a Ez a tehetséges ember szinte híres szabót tekintik. 1858-ban ő művészeti alkotássá emelte, sok­készített először „modellkollek- kai változatosabbá tette a diva- eiót” minden alkalomra és mu- tot. Poiret barátja volt Vla- tatta be kollekcióját élő mane- minek. Iribe és Dufy festőknek, keneken a közönségnek. Azóta Párizsban megszervezte Isadore Worth, aki III. Napoleon felesé- Duncan fellépését, villájában ke­sének, Eugénia császámőnek a leti jellegű ünnepségeket szer- pártfogoltja volt, évente kétszer vezett, végül azonban tönikre- divatbemutatökat rendezett: a ment nyár végén bemutatta az őszi-téli, Az első világháború egyik kö- a tél végén pedig a tavaszi-nyári vetkezménye volt a dolgozó nők >V„IAAÉ RÁD TÖ­RÖK, AZT MOND; , JA A SEREGEK URA, ÉS FÜSTTÉ ÉGETEM SZEKE- í REIT. OROSZLÁN KÖLYKEIDET KARC £W'fr EMÉSZTI MEG..." A NAPPALI SZOGASA ~é/ZV£ CPR/ST/AA/ S2£­Ate £<SY TOzOecr­| íPon&vOLA’s Ajreűvy ALAKJAIN A/ZAOT /AEG. iGín 1940 Óta maga 3Áfe AZ E AZ EjVV 0£rs. AK_- KOR «OPPAMT CSINOS von „ragyogok az eeyEN| Roma'JA maga volt a GéPesirr v HAOvisaás. lstt . oe AKKOJZ. AAINOe*/ A/CA- RATEXtöAAET- /weSfE' XZ/YVSS TA'VOZ TAt&OT- 7A/V\ AAAGAAA... /VIAGA Aiarr /vtetoTAMe*» Af\eGvA‘í.T02or, <5»e, - AAESTf^/Z. Qe AAOKtOoK éN /VtA&A'ASAAC. VAtAAHT. r­La<^\ . 6N kvaönös ízlésé rnő VÁG TOK. MAGA ÖSZŐL SÁNTÍT, AZ ARCA S2ÖRKE ÉS eGyA'lTAlA'N NEM KA 50Mi.fr a HADVISELÉS IFJÚ ISTE­NÉHEZ. de nekem MOST SOKKAL jose/v ► TfcTSÜK., MINT AK­KOR, SOKKAl.,Oe .ÍŰKKAt JO0ÖAN. Pillanatig sem volt kétséges előtte, hogy mi­előtt a biztosítás legközelebbi díjtételének be­fizetésére sor kerül, gondoskodni fog róla, hogy hivatásának áldozata legyen. Addig pedig tes­sék magába szállni J Emberek hasonló tragikus elhatározás után emelt fővel töprengenek, vagy naplót írnak, de nem fütyürésznek állandóan. Azonban hiába próbálkozott a komorsággal. Reménytelen kísérlete, hogy közelgő elmúlása előtt megkomolyodjék, csődöt mondott. Pedig két nap múlva elutazik az újoncszázad. A Front St. Jeanban kell a hely, és gyorsan be­hajózzák az újoncokat. Egy délelőtt éppen megkísérelte, hogy felhős szomorúsággal sétáljon, amikor odaordított az — 19 — egyik altiszt, hogy jöjjön le a raktárba az alsó­nadrágokat szortírozni. Régi, rokkant légiós káplár volt a raktámok, keménykötésű „emberevő”, alkalmas arra, hogy a fegyelmezetlen civileknek fogalmat adjon a rendről. Ez az ember sohasem mosolygott, mert egy gépfegyvergolyó volt a fejében, amit nem lehetett kioperálni. —• Sorra dobálja ide a fehérneműt! Én majd jegyzem. — Nagyon helyes. — Csend! A légionista nem feleli Galamb bocsánatkérően vigyorgott, és sorra dobálta a fehérneműt Aztán hirtelen vigyázzba vágta magát. A káp­lár kérdően nézett rá: — Alázatosan jelentem káplár úrnak: szeret­nék fütyörészni. Az emberevő meghökkent. Ez az ember ka­tonaviselt, az látszik a kiállásán. És milyen fia­tal z.. Voltaiképpen le kellene hordania ezért a jelentésért, de van valami az arcában, ami egy kedves kutyára emlékeztet... Egye fene. — Hát fütyörészhet éppen, ha kedve van rá, mikor holnapután Afrikába megy. — Majd csak lesz valahogy... Ott sem eszik meg az embert, csak bizonyos vidékeken... — Aztán fütyörészett. Nem valami modem, cifra dalt, hanem egy régi párizsi kocsisnótát. Arra már nem kért külön engedélyt, hogy a fütyö- részés ütemére először mint valami fátyoltán­cosnő meglengesse jobbra-balra kinyújtott kezé­ben a hálóingeket, és egy kecses mozdulattal dobja oda a káplárnak. Nincs ennek a kölyök- nek józan esze, az bizonyos. Mikor elkészültek a munkával, nagy mogorván odavetette az újoncnak: — Megihat velem egy pohár bort, ha szom­jas. — 20 — Galamb jó emberismerő volt. Úgy csapta ösz- sze a bokáját, hogy megremegett a raktár: — Köszönöm, mon chef! Jelentkezni tud, az bizonyos.., A kantinban némi feltűnést keltett az ember­gyűlölő káplár, amint golyóval a fejében ma­gányos asztalához leültette az újoncot. —- Azt az izét.., Azt a nótát fütyülje el me­gint, maga taknyos! Parancsára, öregem... — felelte, és az „öregem” meg egyzést egy poharakat rezdítő bo- kacsatlanás ellensúlyozta az asztal alól. Még több d t fütyült, és sok bordóit ittak. A negyedik üveg után a káplár bevallotta Gar lamo.;ak, hogy még ma is szereti azt az átko­zott nőszemélyt Galamb átkarolta a vállát, oda­hajtotta fejét a zöld parolira, aztán puha. ér­zelmes hangján válaszképpen elénekelte, hogy: „Nem szeretek ma sem mást, csak téged, Szép Rue Malesherbes, szép Rue Malesherbes Örök ég veled...” A káplár, úgy látszik, náthás volt, mert sű­rűn szipákolt, és a pipája sem akart szelelni. Délelőtt Galambot ismét a raktárba hívták, de fehémeműválogatás helyet „hazai” felvágottat kellett ennie. Kellemes állapot volt az újonc ré­szére, hiszen holnap elindulnak Oran felé és onnan a sivatagba. Másnap névsorolvasás volt, sorakozó, és az újoncosztag elhagyta az erődöt, hogy a kikötő­be menjen, ahol egy Afrikába induló hajó vesz­tegelt. Galamb hüledezve állt az erődudvaron. Az ő nevét nem olvasták! Elvezették az oszta­got nélküle. Éppen tiltakozni akart az érthetet­len. szórakozottság ellen, mikor megjelent mel­lette a káplár, golyóval a fejében: — 21 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom