Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-02 / 27. szám

4 •rnrv* mwcttt ^rPptr.TS\o 1968. február t, ^VV,,IAAÉ RÁD TO- W* RÖK, AZT AAOND; I- JA A SEREGEK' ’]URA, ÉS FÜSTTÉ f ÉGETEAA szeke- <■ REIT. OROSZLÁN I KÖLYKEIOET KAW> t EMÉSZTI AAEG..." KÉPREGÉNYVÁLTOZAT: SARLÓS ENDRE HIPD EL, neaa vagyok, APÁCA. .SOKAIN jör- f fee A HÖOi'-TtS(<, Oe EevSEM KAPOTTÄBW- VVMT, PEDK3 NEHÉ2 VOLT AAEGA'llKI... JgU EZANŐ GvC/tÖll A NJÉAAE." [ iTeret; A'n<o2oir Brandt.' ’„AAADe IN föawcé Az <5ß 3A'RAT.» Öt 6ÄTOFZ. EAABEB AAA'ß. /WENEKlGlÖ VAGY OKA GA'AA... A HÖDi'TÖK N£M KAPTAK. SEMMIT. De leq­/«*» — Köszönje meg szépen, maga taknyos. Elin­téztem, hogy átmenetileg itt hagyják a raktárban. Galamb elhatározta, hogy soha többé nem lesz rokonszenves. Egy teljes hetet veszített drága idejéből Mamseille-ben, ahol a légionárius sem­miképpen sem lehet hivatásának áldozata. A vén katona is megbánta már, hogy ezt a gyere­kes külsejű katonát igyekezett rövid időre meg­óvni a sivatag borzalmaitól. Az újonc ugyanis, mióta elindult nélküle a menet, kizárólag a leg­modernebb jazzdalokat fütyülte a raktárban, és azokat is olyan hamisan, hogy a káplárnak ál­landóan sajgott a fejlövése. így azután rövid idő múlva a .T égió Atyjá”-ról elnevezett gő­zösön útban vo’ Oran felé. A kis, piszkos hajó nyugtalanul táncolt a II. A Dior cég története Christian Dior tehetséges mes­ter, jó ízlésű és ötletes ember volt. Ám Christian Dior volta­képpen Marcell Boussac francia textilkirály akaratából és meghí­vására lett a cég megalapítója és vezetője. A Dior cég 1947. évi rajtját a kapitalista reklám tör­vényei alapján készítették elő. Az első kollekciót gondosan tervez­ték. Dior megírta 1956-ban ki­adott reklám-önéletrajzában, hogy meg akarta teremteni a há­borús évek nélkülözéseinek és a jegyrendszernek, a katonai egyen­ruhának és a „nő-katonának” a kontrasztját. Ezért manökenjeit drága szövetekből készült, test­vonalat lágyan követő hosszú plisszírozott ruhákba öltöztette, megteremtette a „virág-nők” alakját. A cégnek kolosszális si­kere volt a párizsi gazdagok kö­rében. Boussac nem titkolta saját sze­repét. Márpedig Boussac nagy­iparos. a L’Aurore konzervatív lap, egyszersmind a legnagyobb francia versenylóistálló tulajdo­nosa is. Párizs arisztokrata tár­sadalmához tartozik, noha nem arisztokrata származású. Diomak viszont sok jó isme­rőse volt az újságírók, valamint a művészek, festők, színészek és írók köreiben. Dior a nagyvilági Párizs „krémjéhez” fordulva csakhamar megszerezte a legele­gánsabb, legjobb és legdrágább divatcég hírnevét. Ez ügyes fogás volt. Dicsőséget és tekintélyt biz­tosított Diornak, s ezzel megte­remtette számára a nagyszabású kereskedelmj műveletekhez szük­séges bázist, mivel Boussac ter­mészetesen nem akarta a dolgot aprópénzre váltani, s a divat­házra nemcsak a szövetek rek­lámozása. céljából volt szüksége. Dior, még mielőtt elfogadta vol­na egyéni üzletfeleitől modell­jeire a megrendeléseket, e mo­delleket a reprodukció jogával máris eladta, a nagy külföldi, eleinte az amerikai, majd később a más országbeli cégek felvásár­lóinak és megbízottjainak. Ugyan­ekkor megnyitotta saját üzletét és azt igen szerényen „butik­nak” nevezte. Ez a szó kissé iró- nikus csengésű volt és csábította az embereket. A „butik” közvet­len szembeállítás volt az áruház­zal. ezzel a jellegtelen hangya­bollyal, amely kivétel nélkül mindenkit szabvány, tömegpro­dukcióval lát el. A „butikban” eleinte női öltözködési kellékeket árusítottak, természetesen Dior márkával, majd a választékot drága parfümökkel, készruhákkal és kosztümökkel bővítették. Persze ezek nem közönséges, gyárilag, futószalagon készült ru­házati cikkek. Eleinte néhány szerényebb, mindennapi haszná­latra szánt modell másai voltak. Később a „butik” számára külön kollekciót kezdtek készíteni. A modelleket a „butikban” nyom1 ban ki-ki felpróbálhatta és igazí­tásokat eszközöltek rajta. A „bu­tik” cikkei kétszerte-háromszortá olcsóbbak a szalonban megren­delt modelleknél. Meg aztán ter­mészetesen nem is annyira kifo­gástalanok és nem is állnak olyaii tökéletesen. Ám rajtuk van a Dior-márka és ezekért a cikke­kért a vásárló jóval többet fizet, mint más üzletben. Ma már minden modellház rendelkezik ilyen „butikkal”, méghozzá nemcsak Franciaország­ban, hanem másutt is. A Dior cég felvirágzott. Meg­jelent a Dior cipőcég és a par­fümökkel foglalkozó Dior társa­ság. Dior csakhamar fióktársa­ságot alapít New Yorkban, majd Venezuela fővárosában, Caracas- ban. Megnyílt a londoni tagozat is. így tehát a Christian Dior cég üzleti szempontból nézve kö­rülbelül évi 50 millió frank for­galmat lebonyolító kapitalista konszern. Christian Dior 1958-ban halt meg. A cég művészeti vezetésé­ben és a kollekciók elkészítésé­ben Dior utódja a fiatal íves Saint-Laurent lett. ö azonban három év múlva összeveszett Boussac-cai és saját céget ala­pított. „Jól értesült körökben” egyébként azt állítják, hogy íves csupán gazdát cserélt. Az új gaz­da kevésbé avatkozik a cég ügye­ibe, ugyanis nem Párizsban, ha­nem az óceán túloldalán él. Ke­reskedelmi tekintetben a Dior cég továbbra is az első helyet foglalja el Párizsban. Azért beszéltünk ilyen részle­tesen Christian Diorról és cégjé­ről, mert példáján nyomon kö­vethetjük a divatcsinálás evolú­cióját egy kis műhelyből kiin­dulva a tőkés vállalatig. Hogyan készül a kollekció? Napjainkban a „divatot csináló” cégek tevékenységének pénzügyi alapja egyáltalán nem az egyéni rendelések teljesítése. A Chanel cég vezetői például őszintén meg­mondják, hogy jövedelmük az illatszer-kereskedelmen nyugszik. A Chanel cég vezetői a moszkvai sajtóértekezleten modellházukat divatkutató laboratóriumnak ne­vezték, s ebben az állításban van némi igazság. Természetesen a laboratórium nem lehet rentábi­lis. Míg a divatot érthető okok folytán igyekeznek minden idény, ben megváltoztatni, addig a par­fümmárkák állandóak és nincs sok belőlük. A Chanel cég 40 évvel ezelőtt hozta forgalomba a „Chanel No. 5” parfümöt, amely mind ez ideig illatszer-választé­kának legfontosabbika. Az idény divatjának egységes stílusát fő vonásaiban csupán a férfidivatban egyeztetik előre, mivel a férfidivat egyszerűbb és a vevőközönség konzervatívabb. (Folytatjuk) Pilotte-tal szemben ült a légió legkülönösebb figurája. Középtermetű, groteszken vastag em­ber. Nem volt kövér, csak vastag. Köpcös nyak, deszkányi váll, nagy csípőcsontok, irtózatos go­rilla-állkapocs, és kopaszodó fején néhány sűrű, hosszú fekete hajcsomó gubancolódott össze. Igen keveset beszélt, mindig melankolikus szomorú­sággal nézett a környezetére, és olykor piszkos papírlapokat olvasgatott, amikkel minden zse­bét teletömte. — Azt hallottam — szólt közbe rekedten bor­ízű hangján —. hogy a légióban sok művész is szolgált már. Pilotte köpött — Két évvel ezelőtt együtt szolgáltam egy norvég erőművésszel, bizonyos Krögmannal. Sze­gényt egy ártatlan kocsmai összetűzés közben agyonverték. Azonkívül ismerek a Meknesben ál. lomásozó árkásznál egy kárpitost, aki szépen trombitált. Több művésszel nem találkoztam Af­rikában. — Maga talán művész? — fordult feléje egy újonc. A kérdezett elgondolkozva simogatta hatal­mas gorilla-állkapcsát, amely borot valótlanul erős, fekete borostákat termelt: — Igen... — felelte sóhajtva —, én művész vagyok. — Miféle művész maga? — Troppauer vagyok, a költő... Ezt úgy mondta, mint aki döbbent ámulatot vár. De semmiféle elfogódottságot nem mutat­tak ezek a rezignált katonák. Inkább olyasféle megértéssel néztek össze, mintha orvosok vol­nának, és megállapodnának valamiben egy kon­zílium után. — Ha megengedik — közölte szerényen Trop­pauer, a költő —, elolvasom egy ismertebb ver­semet. — 24 — Földközi-tenger hullámain. A légionisták a fe­nékben ültek, és csajkájukból az örökös feke­tét itták. A Caporal cigaretta rossz szagú füstje mint sűrű köd ülte meg a helyiséget. A rácsos lámpa csikorogva lengett, a katonák dermedten gubbasztottak a homályos helyiség­ben batyuik, ládáik és pokrócaik között. A nyugtalan tenger állandó harsogása zúgott be kintről. Egy öreg légionista, aki második öt évét kezdte, és így jutott két hónap szabadság­hoz Marseille-ben, az újoncokkal együtt tért vissza Afrikába. Hosszú, őszes, barna bajusza volt és nagy ádámcsutkája. Pilotte-nak hívták. Most csendesen pipázgatott, és halk hangon me­sélt tapasztalatlan társainak eljövendő sorsukról. — Eleinte nagyon rossz odalent, de kérőbb, ha az ember látja, hogy sohasem lehet megszokni, hát beletörődik mindenbe... A katonák nyugtalan, sötét tekintettel hallgat­ták. Csupa tanulmányfej. Sovány, suhancfejek, szemük alatt sötét gyűrűkkel, napbarnított, el­szánt, markáns kifej ezésű arcok. Csak egy em­ber nem figyelt ódat Egy sovány, elálló fülű légio­nárius. Két párhuzamos ránc vonult az orra és a szája sarka mellett hosszában. Ha vigyorgott, ez a két ránc barázdává mélyült, és mert á'landóan vigyorgott, a két különös barázda szinte oda­dermedt az arcára. Fényes, fürge szeme örök­ké ide-oda mozgott, és a homlokába fésült ha­ja csak jobban kihangsúlyozta azt, hogy degene- rált. Minden keze ügyébe kerülő tárggyal állan­dóan rajzolgatott, ezért elnevezték Krétának. Rö­vid idő alatt Kréta lett a durva tréfák célpontja. De erről, úgy látszott, nincs tudomása. — Milyen az élelmezés? — kérdezte valaki. — Az kitűnő. Csak meneteléskor kissé egy­szerű. Ha nincs idő főzni, akkor mindenki kap egy pár marék lisztet meg hagymát, és megeszi, ahogy tudja.., — 23 — <L diMÍúi ? csinálják *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom