Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-06 / 4. szám

’T' Váratlanul nagy visszaesés megyénk fériiatiélikájában Amilyen örömmel regisztráltuk, tegnap, hogy a megye női atlétikája reményt keltő fejlődésnek indult, éppen annyi keserűséggel állapítjuk ■ meg most, hogy ezzel szemben férfi atlétikánk soha nem tapasztalt. mély­re süllyedt. Ha a visszaesés okait keressük, feltétlenül szólnunk kell arról az el­hibázott intézkedésről, amely az uióbbi években háttérbe szorította a kö­zépiskolás sportot. Volt év, amikor még a bajnokságot sem rendezték meg a megye középiskolás tanulóifjúsága számára. Ez elhibázott intéz­kedés, amelyre a felsőbb sportvezetés is rájött, Tolna megyében külö­nösképpen éreztette hatását. Zuhanásszerűen esett vissza az uián/pótlás. Olyan verseny számokban, amelyekben a korábbi években nem volt ne­héz a 'O-es átlagot nyilvántartani, egyszerűen nem akadt az elmúlt évben 10 versenyződ A visszaesés okai között kell keresnünk ázt a tényt is, hogy a férfi- atlétika ritkán vesz részt megyén kívüli versenyeken. De kétségkívül az is sokat nyom a latba, hogy sporköreink teljesen elhanyagolták . az utóbbi időben a férfiatlétikát. Az utóbbi évekbeli van ugyan valami kapkodás a veszett fejsze nye­le után. Most már korcsoportonként rendezik a bajnokságokat, aztán az általános iskolásokat akarják elsősorban megnyerni a rendszeres sporto­lásnak. Ezekkel az intézkedésekkel azonban máról holnapra nem lehet a korábbi évek hibáit egyszerre kijavítani, arról nem is beszélve, hogy ugyanilyen intézkedések mennyivel éredményeztek volna nagyobb sikert, ha a 4—5 év előtti szintről történhetnék az indulás. Az 1987. évi legjobb eredményűt is­mertetését a nagymérvű visszaesés miatt zsugorítottuk. Általában csak az öt legjobb eredményt tüntettük fel, serdülőknél pedig csak az első h. . c. jvc, na c.V’ tn erevmé: \yc.z adódtak., amelyek érdemesek arra, hogy azokat a megye sport közvéle­ménye megismrje. FUTÓSZÁMOK: 60 m (serdülő). 1. Szatmári (Sz. Dó­zsa; 7.5. 2. Nübl (Hőgyészi MEDOSZ) 7.5 3. Ruppert (Bátaszéki VSK) 7.5. 100 m: 1. Szabó (Szekszárdi Dó­zsa) 11.3, 2. Kristofics (Dunaíöldvár) 11.6. 3. Kuhl (Szekszárdi Dózsa) 11.7, 4. Várda (Bátaszéki VSK) 11.8. 5. Né­meth (Bonyhádi Gimnázium) 11.8. 200 m- 1. Kristofics (Dunaföldvár) 24.8. 2. Kuhl (Szekszárdi Dózsa) 24.8, 3. Nagy (Bátaszéki VSK) 25.5. 300 m: (serdülő) 1. Szatmári (Sz. Dózsa) 41.0, 2. Villányi (Bátaszéki VSK) 41.2, 3. Frank (Tolnai VL) • 42.4. 400 in: 1. Deme (Bátaszéki VSK) 54.3. 2. Novikov (Sz. Dózsa) 55.0, 3. Landauer (Sz. Dózsa) 55.1. 4. Kris­tofics (Dunaföldvár) 55.3, 5. Görbe (Sz. Dózsa) 55.5. 600 m: (serdülő) 1. Frank (Tolnai VL) 1:32.8, 2. Szebényi (Bátaszéki VSK) 1:37.3, 3. Villányi (Bátaszéki VSK) 1:38.5. 800 m: 1. Novikov (Sz. Dózsa) 2:01.6, 2. Tresch (Bonyhádi Gimnázium) 2:05.5, 3. Landauer (Sz. Dózsa) 2:08.8, 4. Málinger (Sz. Dózsa) 2:09.9, 5. Si- ] pőcz (Sz. Dózsa) 2:10.4. 1500 m: 1. Málinger (Sz. Dózsa) 4:27.4, 2. Garbacz (Sz. Dózsa) 4:31.0, 3. Morvái (Dombóvári Gőgös G.) 4:31.6, 4 Tresch (Bonyhádi Gimnázium) 4:32.4, 5. Lehőcz (Szekszárdi Dózsa) 4:35.6. 3000 m: 1. Garbacz (Sz. Dózsa) 10.05. 2. Málinger (S?. .Dózsa) 10:14.6. 3. Lehőcz (Sz. Dózsa) 10.33.0.. 100 m gát: (serdülő) 1. Deme (Báta­széki VSK) 14.7, 2. Landauer (Szek­szárdi Dózsa) 15.3; 3. Major (Szek­szárdi Dózsa) 16.6. 110 m gát: (91,4 cm) 1. Szanyi (Bonyhádi Gimnázium) 16.4, 2. Mészá­ros (Szekszárdi Dózsa) 17.6, 3. Takács (Bonyhádi Gimnázium) 18.3. 110 m gát: (106 cm) 1. Szabó (Szek­szárdi Dózsa) 14.7. 2. Kristofics (Du- naí'öldvári Spartacus) 20.8. 200 m gát: 1. Szabó (Szekszárdi Dó­zsa) 25.8, 2. Kristofics I. (Dunaföld- vári Spartacus) 27.9, 3. Landauer (Szekszárdi Dózsa) 28.1, 4. Falb (Bony­hádi Gimnázium) 30.—, 5. Tucsni (Sz. Dózsa) 31.9. 400 m gát: 1. Novikov (Szekszárdi Dózsa) 60.8. 2. Kristofics I. (Duna­földvári Spartacus) x- 61.3, 3. Falb (Bonyhádi Gimnázium) 67.3, 4. Kris­tofics II. (Dunaföldvári Spartacus) G8.3, 5. Tucsni (Szekszárdi Dózsa) 69.5. 15p0 m akadály: 1. Garbacz (Szek­szárdi Dózsa) 5:03.1. 2000 m gyaloglás: (serdülő) 1. Györ- kő (Bátaszéki VSK) 11:31.0. 2. Takács (Bátaszéki VSK) 11:33.0, 3f Nagy (Bá­taszéki VSK) 11:43.0. 5000 m gyaloglás: 1. Garbacz (Szek­szárdi Dózsa) 29:50.0. ÜGYESSÉGI ÉS SÜLYSZÄMOK Magasugrás: 1. Szabó (Szekszárdi DözsaO 185. tt. Tarr (Dombóvárt ApdJ czai Gimnázium) 175, 3. Faragó (Du- naföldvári Gimnázium) 170, 4. Ják­halmi (Dunaföldvári Gimnázium) 170, 5. Deme (Bonyhádi Gimnázium) 170, 6. N. Kovács (Bátaszéki VSK) 170. Távolugrás: 1. Harsányi (Bátaszéki VSK) 656, 2. Mészáros, . (Szekszárdi Dózsa) 626, 3. Kristofics I. (Duna­földvári Spartacus) 625. 4. Deme ÉLMENYEK - ERDEKESSEGEK Ügyesen csináltad — gratulálok Fláding János (Bonyhád) A megyéi ifjúsági labda­rúgó-válogatottba kerültem 1555-ben, ahol edzőnk Ludas Béla, a Szekszárdi Petőfi kapusa volt. Az ifjúsági vá­logatottal részt vettem Pé­csett, Kaposvárott és Bala- tonbogláron a Somogy, Fe­jér, illetve Baranya megye válogatottja ellen. A mérkő­zéseket természetesen rend­szeres edzés előzte meg. Lu­das Béla — különösen ne­künk, csatároknak —. rész­letesen elmagyarázta és be­mutatta, hogyan kell a ki­futó kapus mellett úgy el- h űzni a labdát, hogy az ne tudjon közbeavatkozni. Edzőm magyarázatát jól megfigyeltem, de akkor még nem gondoltam, hagy rövide­sen ellene fögom a tanultakat hasznosítani. Az utolsó ifjúsági mérkő­zés után két-három hétre. Szekszárdon játszott a Petőfi eílen a Bonyhádi Vasas. A találkozóra a salakpályám ke­rült sor és ez a mérkőzés már csak azért is emlékeze­tes számomra, mert először játszottam c bonyhádi felnőtt csapatban. Ideges voltam, ami érthető is, de a mellet­tem játszó Losonczi — a mostani edzőm — bíztatott: — Vörös, ne izgulj, csak nyugodtan, meglátod, rúgsz te ma gólt. A m,ásodik félidő harminc- ötödik percéig nem esett gól. Ekkor Kunszabó, a ■ Petőfi védője 30 méterről haza akar­ta gurítani a labdát,, de rósz- szül találta el, — földbe rú­gott —, és a hazaadást a 16- osnál elcsíptem. Tíz-tizenöt méteres körzetben nem volt körülöttem senki, Ludas Bé­lán kívül, ö azonnal fel­ismerte a helyzetet és ki­futott kairajából. A 11-es pont körül találkoztunk, ahol — az ő taníiása alapján — elhúztam mellette a labdát. Hamar felismerte a helyzetet és vetődve elkapta mindkét lábam. így a labdát nem tud­tam a hálóba juttatni. A já­tékvezető természetesen 11-est ítélt a Petőfi ellen, amit Endrődi értékesített, öf perc múlva kiegyenlített <t Petőfi és l:l-es döntetlennel ért vé­get a találkozó. Mérkőzés után Ludas Béla odajött hoz­zám és megjegyezte: látszik, jól megtaní­tottalak, hogyan kell a karnis mellett elhúzni a labdát. Vavesen csináltad, gratulá­lok". (Bonyhádi Gimnázium) 625, 5. Békefi (Dunafö-ldvárl Spartacus) 620. Rúdugrás: 1. Mészáros (Szekszárdi Dózsa) 250, 2. Bououet (Bátaszéki VSK) 240. 3. Kristofics I. (Duna­földvári Sp.) 220, 4. N. Kovács (Bá­taszéki VSK) 200, 5. Kristofics II (Dunaföldvári Spartacus) 200. Hármasugrás: 1. Kristofics I (Du­naföldvári Spartacus) 13,12, 2. Köny­ves (Szekszárdi Dózsa) 12,55, 3. Gör­béi (Szekszárdi Dózsa) 12.53, 4. Mé­száros (Szekszárdi Dózsa) 12,30. 5. Faragó (Dunaföldvári Spartacus) 11,92. Súlylökés (5 kilogramm). 1. Kürti (Bonyhádi Gimnázium) 12,66, 2. Pa­holik (Dombóvári Gögös Gimná­zium) 12.13. 3. Mlkó (Bonyhádi Gimná­zium) 12,10. Súlylökés (6 kilogramm): 1. Mé­száros (Szekszárdi Dózsa) 12.34, 2. Szanyi (Bonyhádi Gimnázium) 12.16, 3. Ruzsieska (Dombóvári Apáczai Glmn.) 11,67. Súlylökés (7,5 kilogramm): 1. Kun (Dunaföldvári Spartacus) 13,58, 2. Tóth (Szekszárdi Dózsa) 13.05, 3. .Serfőző (Szekszárdi Dózsa) 11.73, 4. Doszpod (Szekszárdi Dózsa) 11,17. 5. Eékefi (Dunaföldvári Soartaeus) 11,16. Diszkoszvetés <1 kilogramm): 1. Hargitai (Bátaszéki VSK) 35,36, 2. S Hasi (Dunaföldvári Spartacus) 33,60, 3. Oszol! (Dunaföldvári Spartacus) 30,60. Diszkoszvetés (1,5 kilogramm): 1. Szanyi (Bonyhádi Gimnázium) 38,56. 2 Paholik (Dombóvári Gőgös Gim­názium) 38.10, 3. Mészáros (Szek­szárdi Dózsái 37,40. Diszknszvctés (2 kilogramm): 1. Tóth (Szekszárdi Dózsa) 44,02. 2. Kun (Dunaföldvári Spartacus) 40,62. 3, Doszood (Szekszárdi Dózsa) 40.44, 4, Bucsánvi (Szekszárdi Dózsa) 33,16, 5, Serfőző (Szekszárdi Dózsa) 35.88. Gereivhajítás (600 gr.): 1. Sántha (Bonyhádi Gimnázium) 42,18. 2. Györgyös (Bonyhádi Gimnázium) 40,14, 3. Geréb (Dombóvári Apáczai Gimnázium) 33,50. Gerelyhajítás (800 gr,): 1. Szanyi (Bonyhádi Gimnázium) 56,34, 2. Bu- rsányi (Szekszárdi Dózsa) 55,92, 3. Tóth (Szekszárdi Dózsa) 54.84, 4. Kürti (Bonyhádi Gimnázium) 51,68, 5. Módos (Szekszárdi Dózsa) 47,68. Kalapácsvetés: 1. Tóth (Szekszárdi Dózsa) 56,02 (új megyei Csúcs), 2. Kun (Dunaföldvári Saartacus) 39,86. 3. Serfőző (Szekszárdi Dózsa) 36.92. 4. Módos (Szekszárdi Dózsa) 30,53. Hárompróba (serdülő)': 1. Szat­mári (Szekszárdi Dózsa) 1222 pont, 2. Ruppert (Bátaszéki VSK) 1219, 3. Villányi (Bátaszéki VSK) 1138 pont. ötpróba (serdülő): 1. Deme (Báta­széki VSK) 2604 pont, 2. Major (Szekszárdi Dózsa) 2016, 3, Landauer (Szekszárdi Dózsa) 1981 pont. Tízpróba (lfj.): 1. Mészáros (Szek­szárdi Dózsa) 4380 pont, 2. N. Ko­vács (Bátaszéki VSK) 3739, 3. Kris­tofics II. (Dunaföldvár) 3472 pont. Tízpróba (felnőtt): Kristofics 1, (Dunaföldvári SDartacus) 4S38 pont. Végezetül néz.zük meg, hogy mi­lyen sportköröknek van részük a tavalyi eredményekben. Ebből az összeállításból is látható, hogy a Szekszárdi Dózsán, a Bátaszéki VSK-n, a Dunaföldvári Spartacuson és a Bonyhádi Gimnáziumon kívül mások szinte semmivel sem járul­tak hozzá Tolna megye férfiatlétika- fejlesztéséhez. Ha a listákon sze­replő személyeket és a listavezető­ket vesszük száhiításba, akkor a sportkörök között az elmúlt évben a következőképpen alakult a rang­sor: 1. Szekszárdi Dózsa 52 eredmény, 16 listavezető, 2. Dunaföldvári Sparta­cus 22 eredmény. 4 listavezető. 3. Bátaszéki VSK 20 eredmény, 6 lista­vezető. 4. Bonyhádi Gimnázium 18 eredmény, 5 listavezető, 5. Dombóvár 5 eredmény, 6. Tolna' 2 eredmény, 1 listavezető, 7. Hőgyész 1 eredmény. Ismét vannak középiskolás baj­nokságok és egészen komoly ver­seny iránti láz van Bonyhádon, akad mozgolódás Dombóvárait is. Ezek reményt keltő jelek. ReméHük. hogy csak átmeneti a visszaesés és az idén ismét a Tdina megyei férfi­atlétika fejlődésének lehetünk majd tanúi. Bravúros úszás ' „acélketrecben" Linda McGill 25 éves ausztrál úszónő eddig egyedülálló teljesít­ményt hajtott végre, átúszta a Victoria-állambeli Fülöp-öbölt. A tóv 25 mérföld, azaz közel 40 km volt. Az öböl vizét állandóan viha­rok szántják, s a tengernek ez a szakasza teli van cápákkal. Linda McGill Port Arlingtonból indult, és mintegy 13 órás úszás után ér­te el a célt, Frankstont. Két órá­val úszott jobb időt férfi verseny­társainál. Természetesen az egész útvonalon volt kísérete, s hogy a cápaveszélyl elkerülje, esv ú " ■ vezett „acélketrecben" úszott. Újdonságok a megyei könyvtárban JERMY; Biológiai védekezés a növények kártevői ellen (Budapest, 1967. Mezőgazdasági Kiadó.) A mezőgazdaság kemizálása a terméseredmények javulását ered­ményezi. Az ember természetát­alakítói tevékenysége, a növényi kártevők ellen folytatott harca az utóbbi évtizedeikben soha nem látott méreteket öltött. A küzde­lem sikeres volt. Az utóbbi évek­ben felismerték azonban egyes növényvédő szerek káros hatá­sát is. Előfordult, hogy porozás alkalmával elpusztulnak ugyan a kártékony rovarok, de ezzel egyidőben a számunkra hasznos rovarokat is kiirtottuk. A szerző a téves nézetek el­oszlatására törekszik, amikor munkájában a kártevők elleni biológiai védekezés eddigi ered­ményeit, jelenlegi helyzetét és jövőjét szigorúan tudományos alapon, a korszerű növényvéde­lem keretébe illesztve tárja elénk. A könyvet a növényvéde­lem fejlesztését szívükön viselő gyakorlati gazdák haszonnal for­gathatják. PÄLFY JÓZSEF: Franciaország (Útikönyv. Budapest. 1967. Par noráma) Franciaország földrajzi szépsé­ge, kultúrája, szellemi pezsgése mindig vonzó volt a külföldi tu­risták számára. A tengerparti ha­lászfalvak, Párizs nyüzsgése kel életre Pálfy József, az ismert újságíró új könyvében. A szerző több évig élt kint, élményanyaga, adatai frissek. A kötet első ré­szében hasznos gyakorlati taná­csokat ad az utazóknak. Majd részletes útitervet közöl: Párizs és környéke, Normandia, Bre­tagne, Picardia, Flandria, Loire völgye, Burgundia, Korzika, Pro­vence, Szavoja állomásokkal. ír a táj földrajzi szépségéről, a ta­lálható műemlékekről, történelmi emlékekről. A kötet végén talál­ható belységnévmutató és térkép a gyakorlatban ad nagy segítsé­get, az élvezetes stílus, a kurió­zumok pedik az olvasót gyönyör­ködtetik. Megemlíthető, hogy szintén most jelent meg Várkonyi Tibor: Fran­ciaország című könyve, amely a mai francia politika részletes elemzését adja. STONE, IRVIN: Michelangelo (Regényes életrajz. Budapest, 1967. Gondolat) A világ legynagyobb művész­egyéniségének élete, hatalmas al­kotásai megjszü letétének körül­ménye mindig izgalmas téma. Stone ragyogó regénye nagy fel- készültségre, hozzáértésre vall. Szakértők számárai is érdekes Stone által megrajzolt Michelan- gelo-élet, amely tele volt szen­vedéssel, eseményekkel, sikerek­kel. A könyv legnagyobb értéke talán mégis az, hogy nyomon kö­veti a nagy alkotások születésé­nek körülményét, belehelyezve a sokrétű reneszánsz korba. ír ár­ról a belső küzdelemről, amit a művész vív magával a legművé­szibb forma megtalálásáért. A szerző kitér az egyes techni­kai eljárások: márványfaragás, freskófestés ismertetésére is. A regényt reprodukciók díszítik. Minden művészetszerető olvasó­nak sokrétű, intellektuális él­ményt nyújt Stone könyve. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Dvor- zsák operáiból. 9.10: Orvosi tanácsok az édesanyáknak. 9.15: Verbunkosok, népdalok. 9.45: Kóbor csillag. Vidor Miklós meséje. 10.10: Z^nés est öt tételben. (Ism). 11.09: Medvetánc. Ta- béry Géza elbeszélése. 11.24: Willi Bosko wsky kamarazene-f elv ételeiből. (Ism.) 12.15: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. 13.03: Bekötő­út. Kiportdráma. IQ. rész. Irta: Végh Antal. 13.30: Népi táncok. 13.50: Hir­detőoszlop. 14.05: Néhány perc tu­domány. 14.10: Franck: d-moll szim­fónia. (Párizsi Conservatoire zkra, vez.: Charles Münch.) 14.15: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiata­loknak! Komjáthy György tánczene- műsora. 15.55: Hétvége. 17.44: Vivaldi- művek. 18.18: Olvasónaplómból. Goda Gábor írása. 18.33,: Lemezek közt vá­logatva. 19.30: Randevú. .. A Rá 4iió könnyűzenei bemutatója a Televízió 1-es stúdiójából. (Ism.) 20.19: A kép­mutatás művészete. Irta: Dino Buzza- ti, Graham Greene, Hel tál Jenő, Erich Kästner, Kosztolányi Dezső, Ludvik Askenazy. 21.32: Madarász Katalin énekel, Albert István népi zenekara játszik. 22.15: Táncoljunk! PETŐFI RÁDIÓ 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. 12.00: Prokofjev: Hamu­pipőke — balettszvit. (Prágai Rádió szimf. zenekara, vez.: Jean Meylan.) 12.50: Tudósítás az ENSZ-bői. 13.00: Chopin-zongoraművek. 14.08: A tűz csiholója. Az Ifjúsági Rádió műsora Ady Endréről. 14.39: Orvosi tanácsok az édesanyáknak. (Ism.) 14.44: Mezei csokor. 15.07: Nagy költők megzené­sített versei. Goethe. 15.25: Az én könyvtáram. Juhász Gézával beszél­get Koczogh Ákos. (ism.) 16.05: Ze­nekari muzsika. 17.00: Nicklcby Mik­lós. Rádiójáték Dickens regényéből. 18.05: Kemény Klió és Palcsó Sán­dor népdalokat éneke), Németh János cimbalmozik. 18.30: Biológia ma és aolnap. Előadás. 18.45: Verdi: Don Carlos. Háromfelvonásos opera. Köz­ben: 21.09—21.14: Szerelmes versek az Énekek éneke c. antológiából, (ism.) 22.30: Fehér Sándor népi zenekara játszik, Mozsár Imre énekel. URH 18.05: Hanglemezparádé. 18.56: Az MRT énekkarának hangversenye a Zeneakadémián, vezényel Vásárhe­lyi Zoltán. 20.12: A dzsessz kedvelői­nek. Wynton Kelly és Wes Montgo­mery együttese játszik. 20.27: Mozart­éit. 21.38: Kortárs zeneszerzők müvei Prágából. 22.38: Barokk operaáriák. MAGYAR TV 8.28: Műsorismertetés. 8.30: Szünidei matiné. 10.50: A lalvari vadász. Ma­gyarul beszélő szovjet film. (ism.) 12.00: Bátorliget. Természetűim, (ism.) 12.25—12.45: Nótaszó. (Ism.) 15.58: Mű­sorismertetés. 16.00: Doddy és a test­őrök. Nyugatnémet film. 17.15: A Ma­gyar Hirdető műsora. 17.25: Könnyű­zene az Intervízió műsorából. (7.45: Hírek. 17.50: Parnasszus. Ernst Bar- lachról, a }CX. század német szobrá­szat egyik legnevesebb képviselőjé­ről. 18.15: Mario. Magyarul beszélő osztrák ifjúsági filmsorozat. 1. A sí- oktató. 18.40: A Tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.25: Cicavízió. . . 19.35: Emil Gilelsz zongorázik. 20.00: Tv-hír- adó. 20.20: Szegény Dániel. Robert Thomas kétrészes bűnügyi komé­diája. Az ódry Színpad előadása fel­vételről. 22.25: Tv-híradó. — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 13.25: Síversenyek közvetítése Ins- bruckból. 18.20: Viszokói krónika. III. 19.20: Időgép. 20.35: Brana Crncevic: „Mesterségek” — új humorisztikus sorozat. I. adás. 21.35: Maruska Sin- kovic énekel. 21.50: Bonanza. 23.00: A Medvescak—Kranjska Gora jég­korongmérkőzés felvétele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom