Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-06 / 4. szám
1&C8. január ti. TOLNA MFOVFI VÉPÜJSAG Felépült as első r ,Nézzék meg az öregek házát Budafokon! I« Egyemeles kis épület a budafoki lakótelep magas házai között. Külseje szerény, de modem, s ahogy belépünk a dupla ajtón, egy tágas terembe jutunk, ahonnan szelíd emelkedésű lépcső visz fel az emeletre. A bejárat mellett szokatlan formájú hűtőszekrényt szerelmeik. Sok apró, kulccsal zárható ajtó nyílik belőle, annyi, ahány lakója lesz a háznak. Speciális komfort Kísérőink. Spiró Éva és Ligeti Tamás, a LAKÖTERV mérnökei mutatják be az épületet, amely nem akármilyen lakóház: magányos öregeknek tervezték, az első ilyen jellegű épület az országban. Az épületben 25 garzonlakás. Kis előszobán át lehet a lakóhelyiségbe jutni, az előszoba baloldala azonban beugrik; ott helyezték el a „konyhát", amelyben egy villanytűzhely, mosogató és beépített konyhaszekrény található. Az előszoba folytatásában ugyancsak beépített ruhásszekrények. A szoba nagyablakos, szőnyegpadlás, falain mosható műanyag. A tervezők edmondják, milyen berendezést képzeltek el: „Oda egy modern heverő kerül, eléje egy kis asztal, az ablak elé pedig egy dohányzóasztalka, két székkel, fotellal”. Eddig a lakásban semmi sem utal a különleges rendeltetésre. A fürdőszobában azonban az alacsony kád mellett rudat láthatunk, hogy a nehezebben mozgó öregek könnyen ki tudjanak lépni a kádból. A szobában csengő. Ha a lakó meghúzza, a gondnoki lakásban berregés figyelmeztet és kigyulladó lámpa jelzi, hogy valaki segítségre szorul. Okos szerkezettel látták el a villanytűzhelyet is; nem csinál zavart akkor sem; ha fele- dékenységből bekapcsolva hagyják, mert bizonvos idő után automatikusan leáll. Műhelyek az alagsorban A folyosókról öt közös helyiség is nyílik: az egyikben televízió lesz, a másikban rádiózni lehet, s van külön sakkszoba olvasó- és játékterem is. A sak kozók tehát nem panaszkodhatnak a hangos rádióra, a tv- nézőket pedig nem zavarják majd az ultizók. Az igazi meglepetés azonban még hátra van. Az alagsorban egymás mellett négy jól fűtött szobát találunk Itt barkácsoló-műhelyeket ren deznek be. Sok-sok munkás évized után költöznek ide a lakóit, biztosan örülnek majd annak, hogy napközben fúrhatnak faraghatnak, végezhetik azt, ami. hez kedvük van, anélkül, hogy a - lakás tisztaságára kellene vi- gyázniok. —, A házban ötven idős ember él majd. Nem lesznek mégis magányosak, távol, vagy leg alábbis külön a családjuktól? — Miért, az jobb, ha együtt laknak a fiatalokltal és azt érzik, hogy útban vannak? — vetik közbe a tervezők. — Vagy ha egyedül élnek, magukra hagyva egy nagy lakásban, s aztán eltartási szerződést kötnek, miközben tudják, hogy valaki várja a halálukat? Egy biztos: törődni kell az öregekkel, az idősebbekkel is. Csendes öregkor Az építtetőt, a Fővárosi Tanácsot is ez a meggondolás vezette Kísérletnek szánták. bár külföldön már vannak ilyen jellegű tapasztalatok. Akik ide beköl töznek, a régi lakásukat lead játk: azt fiatalok kapják, ők pedig a budafoki házban tölthetik csendben. harmonikusan öregségüket. — Pár éve — jegyzi meg Spiró Éva —, összehívtuk a megyei tanácsok képviselőit, s javasoltuk; legalább minden nagyobb vidéki városban építsenek egy- egy ilyen házat. Eddig még csak itt épült fed, ez az egy. Talán meg kellene ismételnünk a meghívást. .. Á Tolna megyei Tanács V. B. elnökének rendelete a kötelező munkaközvetítésről A munkaközvetítésről szóló 11/1967. (X. 20.) MüM. sz. rendelet 8. §. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a kötelező munkaközvetítés rendjét Tolna megye területén az alábbiak szerint szabályozom : 1. § (1) Tolna megyében a járási székhelyeken, valamint Szekszárd járási jogú városban működő vállalatok, egyéb állami gazdálkodó szervek és szövetkezetek adminisztratív állomány csoportjára, a költségvetési szemeknél az ügyintézői és ügyvitelt ellátó munkakörökre, elrendelem a kötelező munkaközvetítést. (2) Elrendelem a kötelező közvetítést valmennyi munkahelyre: a) Szekszárdon: a Rákospalotai Bőr- és Műanyag-feldolgozó Vállalat szekszárdi telepére, a * Mechanikai Mérőműszerek Gyára szekszárdi gyáregységére, a Faipari Vállalatra, a Nyomdára, a Fővárosi Öra- és Ékszeripari Vállalat szekszárdi részlegére, a Tolna megyei Tejipari Vállalatra, valamim, a Vasipari Vállalatra, d) Dombóváron; a Férd Kesztyűgyár dombóvári telepére, a földműve.sszöve"' * etekre, valamint a járási kórházra, c) Bonyhádon: a Vnmáncipari Művek bonyhádi gyáregységére, a Cipőgyárra, a Vasipari Ktsz-re, a Ruházati és Szolgáltató Ktsz-re, a Tolna megyei Ámtermelő Cipész Ktszre. d) Tamásiban: a Budapesti Orion- gyár tamási részlegére. 3) Az 1—2. bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a mező- gazdasági és kisipari termelőszövetkezetek tagfelvételeire. (4) A kötelező munkaközvetítés szabályozása nem érinti a vállalatoknak a 11/1967. MüM rendelet 5. §-han foglalt munkaerőigény- bejelentési kötelezettségét. 2. § (1) A kötelező közvetítés alól indokolt esetben a Tolna megyei Tanács VB Munkaügyi Osztálya felmentést adhat. (2) A kötelező munkaközvetítéssel kapcsolatos egyéb kérdésekben a 11T967. (X. 20) MüM számú rendeletben foglaltak az irányadók. 3. § E rendeletben meghatározott kötelező munkaközvetítés szabályainak megszegése a 3 1962 (II. 22.) Korm. számú rendelet szerint., szabálysértésnek minősül. 4. § Jelen rendelet 1968. január 1-én lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a 46—1/1967. sz. rb-elnöki rendelet hatályát veszti. TEVELI HÍRCSOKOR A Hazafias Népfront teveli bizottsága, a helyi termelőszövetkezet és a művelődési otthon vezetői közösen rendezték meg Tévéién a „Ki mit tud a mezőgazdaságról?" című vetélkedőt. A tsz jutalmát Pál Mária, Csíki Teréz és Fazekas Gáspár nyerte Táncmulatsággal zárták az estet / * Komoly elhatározásra jutottak az önkéntes tűzoltók testületének vezetőségválasztó közgyűlésén a testület tagjai. Az év folyamán felújításra kerülő szertár és őrszoba munkálataihoz tízezer forint értékű társadalmi munkát vállaltak. Munkájukban segítségükre lesz a helyi termelőszövetkezet is. Júliusban körzeti honvédelmi napot rendeznek, a polgári védelem egészségügyi szakasza, az MHSZ és a Vörös- kereszt közös szervezésében * Ezeregyszáz forint értékű jutalomban részesült a teveli úttörő- csapat két őrse. A vóradónapok szervezésében elért eredményei kért jutalmazta meg őket a Megyei Véradó Állomás. A helyi Vöröskereszt-szervezet szintén megjutalmazta a szorgalmas úttörőket Ambrus Lukács A VÖRÖSKERESZTSZERVEZET ÜLÉSE TAMÁSIBAN Dr. Dobrovich Mária járása elnök elnökletével ülést tartott a Vöröskereszt tamási járási veze tősége. Az ülésen Délczeg József járási titkár ismertette az 1968 évi munkatervet, továbbá a Ma gyár Vöröskereszt III. kongresz szusára való készülés jegyében készített járási fejlesztési tervet. Az év folyamán 710 liter véradásra számítanak a járás terű létén, megszervezik a már hagyományossá vált tisztasági mozgal mat, vöröskeresztes tanfolyamokat rendeznek, megszervezik az egészségügyi alakulatok tagjainak képzését stb. Fokozott erőt fordítanak az alkoholizmus elleni küzdelemre, annál is inkább, mert az elmúlt évben mintegy 20 százalékkal növekedett a kényszer-elvonókúrán resztvettek száma. Dr. Szaiff István, a járási tanács titkára a családgondozás, tisztasági mozgalom, az intézmények és egyéb szervek egészségügyi ellenőrzéséi-e hívta fel figyelmet, míg dr: Révész Ottó járási higiénikus állatorvos a termelőszövetkezetek egészségügyi problémáinak felszámolásáról, tsz-egészségügyi felelősök munkájának szükségességéről beszélt Szabó Géza egészségőr Apróhirdetések Magyar Hajó- és Darugyár daru-gyáregysége felvételre keres: vasszerkezeti lakatos, szerelő lakatos, kazánkovács, autogénhegesztő szakmim kasokat és betanított lakatost, segédmunkást. Szállás vidéken biztosítva! Utazásról gondoskodunk! Jelentkezni lehet: Budapest, XIII. Meder út 9., vagy: a Százhalombattai Erőmű darugyári kirendeltségén Nagy Lajos építésvezetőnél. (20) Daboraróriumi munkára alkalmaz a növényvédő állomás érettségizett női munkaerőt, helyettesítésre. Jelentkezés: Fácánkert, növényvédő állomás igazgatójánál. (35) Ipartelepünk felvesz esztergályos és öntő szakmunkásokat, valamint betanított öntőket kiemelt órabérrel. Munkásszállást biztosítunk. VOSZK, Hidas, (36) Jól menő pékség haláleset miatt eladó, azonnal átvehető. Mán- dlty Mátyás. Kéty, Petőfi u. 213. (15) Fiatal gyermektelen házaspár bútorozott szobát keres albérletbe. „Szekszárd" jeligére. a hirdetőbe. (17) JU*M. Autóközlekedési Tanintézete szekszárdi iskolája Szekszárdon hivatásos gépjárművezetői tanfolyamra jelentkezők részére, soron kívül tanfolyamot Indít. Eredményes vizsga esetén a 11. AXÖV Szekszárd, Paks, Dombóvár, Bonyhád munkahelyre kb. 20—30 lő részére elhelyezkedési lehetőséget tud biztosítani, gépkocsivezetői munkakörbe. .Jelentkezési határidő: 1968. február 13-ig. Szekszárd, Árpád u. 20. Ugyanitt lehet jeletkez- nl középfokú, felsőfokú, valamint, gépkocsi- előadói tanfolyamra. (42) Gyermek gondozását, lakásomon vállalom. „Gyermekszerető'' jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (39) Szekszárd-Szőlőhegy 366. sz. szoba-konyhás ház 600 n-öl területtel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kanalas Istvánnál a helyszínen. (32) Zongora eladó, vagy bérbeadó. Esönkó Ferencnél Szekszárd, Ga- ray-szálló 'Borozó). (33) Faddon a Dunához 100 méterre 1000 n-öl gyümölcsös beltelken eladó. „Víkendház” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (30) 500-as Trabant Combit készpénzért veszek, ár és műszaki állapot megjelölését kérem. Szek- seárd, Posta erősítő Putz. 1»—9« telefonon is lehet 14—21 óráig. (81) Választási malacok eladók. Mezei János,- Deesi-hegy 212, sz. (21) Árverés januárban! Siófok Fő u. 13. sz. két szoba hall, összkomfortos ház. 106P. végén beköltözhető. 120 000 Ft, esetleg részletre! Érdeklődni : Kaposvár. Pázmány Péter u. 13. (28) Szekszárd, Béri Balogh Adám utca *l/b. szám alatti kettő szobás, kertes családi ház és Istifángödrében tanya beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Szekszárd. Polláck utca 57. (62) Elcserélném Budapest VI. kér. főútvonali szoba-konyhás. gázos, (beépített szoba és konyhaszekrényekkel) főbérleti lakásomat szekszárdi kis házért. Érdeklődni: Szekszárd, Bartina 75. (idős Gerendái), (47) Újonnan épült 11 helyiségből álló fél Családi ház családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: vasárnap minden este fél 8 óra után a . 3-as számú sütőüzemnél. (43) Fajtiszta tacskó kutyák eladók. Várdomb, Vörös Hadsereg u. 70. (Kardos.) (44) Elcserélnem szobakonyhás. mellékhelyiséges lakásomat garzonért. „Sürgős" jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (45) Eladó 16 kalapácsos daráló 8 HP villanymotorral, 8 kalapácsos 4 HP villanymotorral, 2 db köves daráló, 220 V vll- lanyhegesztő transzformátor. Kandi János, Tölti anémedi. (49) Naposcsibe minden szerdán kapható: Baromfikeltető Állomás, Dombóvár, Teleki u. 58 Rendeléseket személyesen, vagy telefonon felveszünk. Telefon: Dombóvár 11—86. Ügyintéző: Hoffmann. (4«) A Hogy eszi Állami Gazdaság teljesen tífuszmentes jó termelőké pesaégű New Hampsbiere állományból származó naposcsibékre előj egfy zéseket ▼esz fel január hó 18-tól VIII. hó 29-ig tartó szállításokra. Az előjegyzéseket a beérkezés sorrendjében elégítjük ki. A napos csibe ára január—február hónapban 5,— Ft, március 1-től má- jus 31-ig 6,80 Ft/db. (51) A Kesztyűgyár Dombóvári Üzeme felvételre keres gyakorlattal! rendelkező gyors- és gépírót, valamint SZTK-ügy in tévőt Jelentkezés a dombóvári kesztyűgyárban. Útiköltséget felvétel esetéin sem térítünk. (50) Magyar Hajó- és Daru gyár daru-gyáregysége keres felvételre, változó munkahelyre: vassverk eveti lakatost, autogénhegesvtőt, betanított lakatost, sver elő lakatost, segédmunkást. Jelentkezni lehet: Gyöngyösi Erőműszerelés Daru gyári Kirendeltsége építésvezetőségén, Visonta. Szállást biztosítunk: II») TERMELŐSZÖVETKEZETEK, Állami gazdasagok FIGYELEM! Fekete lemezből készült 1000x2000x1 mm nagyságú hullámlemezre rendeléseket azonnali szállításra elfogadunk. Vasért Vállalat Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem útja 28/a. _____________________________ iH)