Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-11 / 8. szám

4 Spot vä wr.VFí vPpűJSAG 1868. január l£ SA>VjAAá RÁD TÖ- P RÖK, AZT MONO* I, JA A SEREGEK 'jURA, ÉS FÜSTTÉ \Iégeteaa szeke­I REIT. OROSZLÁN | KÖLYKEIDET KAW) k EAAÉSZTI /V\£&...» . HÄ8UM KÖNYVE Sem a történet, sem a ben­ne szereplő személyek nem kitaláltak. Sajnos mindez igaz. Nekem csak annyi dolgom volt velük, hogy összeszed­tem különböző újságokból a tényeket. HL f. Finom mosollyal hozzátetted — Mint láthatja, nem vagyunk sem fajgyűlölők, sem nácik! Josette Lia, amikor ismét ki­lépett az utcára, ismét látta a nagy nyüzsgést, ismét átgondolt mindent, úgy érezte, hogy ezen a nagy, jóllakott testű társadal­mon remegések futnak keresztül. * A bíboros nem akart hinni a szemének. Még egyszer, alaposan megvizsgálta a levél címzését. A levél kétségtelenül neki szól. Ezt a levelet nem borítékban küldték. Kinyomtatták. Es a cí­me: „Plettenberg gróf nyílt le­vele Doepfner bíboroshoz*’. „Eminehpiás Uram! Május 2-án, vasárnap a tele­vízió Dachau hói emlékünnepsé­get •' közvetített a volt koncent­rációs tábor áldozatainak emlé­kezetére. Ebből az alkalomból eminenciás uram tartott isten­tiszteletet. , — Valóban így volt! — állapí­totta meg Doepfner bíboros, és tovább olvasta a levelet: Az ünnepség, amelyre az or­szágból és külföldről a tábor sok, volt foglyát meghívták, nem az egyetlen hasonló emlékünnep­ség volt. A legutóbbi években sok hasonlóra került sor. Eminenciás Uram! Felhívom a német nép figyelmét arra a tényre, hogy immár húsz éve állandóan a német — értsd: hit­lerista — bűnökről beszélnek, megemlékeznek a nemzetiszo­cializmus áldozatairól, a hitle­rista bűnösöket üldözik és elíté­lik. (Időközben 80 ezret!). Eközben hivatalos részről, te­hát sém az egyház, sem az ál­lam részéről sohasem említik azokat az iszonyatos bűnöket, amelyéket Németország volt el­ADOLF II. a főguberáló ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SZALAI JÁNOS idején helyesen nevezte a „nácít- lanítást” Németország elleni ink­vizíciónak, és mondotta, hogy szégyenfolt ez a német törté­nelemben, mivel bíróság elé ál­lít embereket politikai meggyő­ződésükért! Ezt, eminenciás uram, még a nemzetiszocialisták sem tették, amikor hatalomra kerül­tek! És még valamit, Eminenciás Uram! Az ég bosszújáért kiáltó, felháborító és minden igazságér­zetet lábbal tipró tény, hogy Rudolf Hess birodalmi minisz­tert azzal az indoklással ítélték el, hogy a béke ellensége volt... Nyomatékosan kérem tehát, hogy eminenciás uram éljen nagy befolyásával és ne engedje, hogy kizárólag népünket — és múltját kárhoztassák! Érje' el, hogy mielőbb egyszer s minden­korra amnesztiát adjanak a „há­borús bűnök” és „hitlerista bű­nök” címen folyó ügyekre... (Folytatjuk) KÉPRECÉNYVÁJ.TOZAT: SARLÓS ENDRE • GvAíxdgosoA: ÍWAAeAT Ato"­JOJJON, ACKET&V BGY KIF MEGtE- PETÉ-FT KéFI ' ­T\>NK NEKIK.M V/GY VEFEAA EFR£, AaOKÖDIK. LÄAA, udtrONKL AAAGV/NK- NAK EGY TANKOT*. fcREDJ ONNAN. NE Ny0l3 A TANKOMH02. Saafoó László; ORVTÁMADÁS A tiszti klub állandóan tele volt angol és itt „vendégeskedő” amerikai tengerésztisztekkel. Egy október végi napon egy fiatal amerikai tengerésztiszt, bizonyos Anderson kapitány, éppen erről vitatkozott angol kollégájával, Ross őrnaggyal. Miután megbeszélték a világ- politikai helyzetet, Anderson elmondta, hogy rö­videsen Pearl Harbourba indul. Fenn is akadt a szeme az angol tisztnek fecsegő amerikai kollégája szavain. Meg is korholta ezért, aztán a beszélgetés átcsapott arra, hogy mennyig hír szivárog ki az angol és az amerikai haderőtől. — Fecsegnek, nagyon fecsegnek az emberek — szögezte le ' > u őrnagy. S az imént ön is vé­tett, mert tudomásomra hozta, hogy hová készü­— 61 — lődik csatahajójával ... Ha én most hírszer­ző lennék, könnyen megállapíthatnám, hogy innen, Singapore-ból, nem véletlenül rendelik át az önök egységét Pearl Harbourba, ami nem kis távolság... Az amerikai tiszt meghökkent az őrnagy szavain, de elismerőleg tudomásul vette, hibázott. — Tényleg nem szabad fecsegni... mondta 6 is. — Különösen itt... — folytatta Ross őrnagy. — Ha én lennék a japán kémfőnök, egyszerűen beépítenék egy jó kémet ebbe a klubba. Biz­tosra veszem, hogy minden katonai vagy ten­gerészeti eseményről értesülne... Olyanokról is, amelyek nemcsak itt, a gyarmaton történnek, hanem távolabb is ... Például az önökéről. Anderson kapitány már jó néhány hete Sin- gapore-ban állomásozott, s nem volt nap, hogy be ne tért volna az angol tiszti klubba. Így aztán elég jól kiismerte magát, s megis­mer*: nemcsak hárem 'jó réhányat az itteni alkalmazottak közül is. Most, hogy az őm-ty felhívt • -e -> ''-veimét, körül­nézett. Csendes és ügyes szolgák suhantak az asztalok között. Valamennyien malájok, kínai­ak, illetve japánok voltak... Anderson egyetértőén bólintott: — Igaza van. Ez egy jó terep lehet a japá­nok száméra. e’só­sorban? A főnöküket, Shawant. Túlságosan szolgálatkész... — 62 — — Ö; ez speciál teljesen ki van zárva! — tnondta Ross. — Ezzel az eggyel nem értek egyet... Van nekem is egy olyan érzésem, hogy valaki dolgozik itt a japánoknak, de sze­rintem semmiképpen sem Shawan. ’.. Már évek óta itt van... Szerintem, ha nem lenne itt, a klub talán már nem is működne. Nagyobb angolbarát, mint én magam — nevetett az őr­nagy, — cs rendkívül használható. — Ő fogadja fel mindig a szolgákat igaz? *— vágott közbe Anderson kapitány. — Igen ... Ö itt a főnök ... Rendkívül vigyáz, hogy senkit se csapjanak be a számlá­val, és szinte- becsületbeli kötelességének tekinti, hogy mindig legyen elég skót whisky a raktárban. Másról kezdtek beszélgetni, de Ross őrnagy­nak mintha bogarat tettek volna a fülébe. Az őrnagy hirtelen visszatért az eredeti témára: — Tegyünk egy próbát. Rendezek egy vacso­rát néhány barátomnak. Jól meg fogom válo­gatni .őket és előre megmondom nekik, hogy vacsora közben beszéljenek olyasmiről, amiről egy lelkiismeretes tiszt egyébként nem beszél. Persze, csak légből kapott dolgokról. Aztán majd fioyelni fogjuk a pincéreket, meglátjuk, lesz-e olyan közöttük, aki gyanúsan viselkedik. Játsszuk el jó? — Nekem mondja, őrnagy? — kérdezte An­derson. — Ezt csak ön játszhatja el, hiszen ön ismer itt mindenkit. — 63 — lenségtó követtek el a német nép ellen; azok, aádk Német­országra pusztító háborút kény­szerítettek. Ennélfogva az egész világ fel­növekvő ifjúsága körében az a hamis benyomás alakul ki, hogy csak a német fél követett él bűnöket és minden ellenségünk .gentleman’ volt. Az ellenség által elkövetett bűnök ilyen nyilvánvalóan tuda­tos — ignorálása arra vezetett, hogy kizárólag Németországot ítélik el, ami annál is grotesz­kebb, mivel Németország soha nem akart semmiféle háborút, legkevésbé világháborút... Eminenciás Uram! Ha az egy­házi hatóságok hallgatólag elis­merik azt a szerződést, amely népünket egyoldalúan hibáztat­ja, s ha jóhiszeműen ismeri is el, tekintetbe véve az Üdvözítő sza­vait a régi ellenségek bűneinek megbocsátásáról: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek —, Istennek ez az igéje elsősorban éppen sa­ját népünkre kellene, hogy vo­natkozzék! A kereszténység gya­korlatilag mindaddig halott lesz, amíg nyilvánosan tisztelettel nem adózik annak a sok millió véd­telen német gyermeknek, asz- szonynak, férfinak és öregnek, aki például az angol—amerikai bombatámadások iszonyú poklá­ban veszítette életét, vagy vált olyan nyomorékká, hogy mind­máig nyomorúságosán tengeti életét! Eminenciás Uram! Miért nem emlékeznek meg a német püs­pökök ... a német csecsemőkről, akik anyjuk karjában fagytak meg a menekülés közben... a számtalan német férfiról és asz- szonyról, akik éhenhaltak a szö­vetségesek koncentrációs táborai­ban?! Az ő vérük Isten trónusához kiált elégtételért! Sokáig részletezhetném még i eminenciád előtt a német Gol­gota szörnyű tragédiáját! De elég volt ebben a levélben, (összesen mintegy húszmillió német ember esett áldozatul ennek a Német­tépni az egészet, aztán meggon­dolta magát, néhány lépést tett a szobában le-fel. és ismét le­ült. „ ... Mindehhez járul még egy túlzás, amely hamisan vádolja a német népet: hatmillió zsidóról beszélnek, akiket mi, németek, állítólag elpusztítottunk volna!... ... Az a nézet, hogy a volt hitleristák elleni perek „megtisz- títóan” hatnak, teljesen téves. Eredményük csak az, hogy sok vádlott, aki, mint tudjuk, több­nyire kényszerítő parancsra cse­lekedett, most kénytelen olyas­miért szenvedni, amiért már hosszú évek óta megszenvedtünk. Az ítéletek pedig egy speciális törvény alapján születnek, ame­lyet kizárólag erre a célra hoz­tak. bár a becsületes és bátor Bucher igazságügy-miniszter an­nak idején ezért mondott le tisztségéről... Eminenciás Uram! A tisztelet­re méltó Frings bíboros annak ország elleni — igazságtalan há­borúnak!” A bíboros felállt. Olyan moz­dulatot tett, mintha össze akarná

Next

/
Oldalképek
Tartalom