Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
\ Ökölvívás Kitűnően szerepeltek a szekszárdiak az Énekes István-emlékversenyen Október 25-től 29-ig rendezték az ifjúsági ökölvívók hagyományos versenyét Budapesten, a jégszínházban. Az ötnapos versenyen 180 fiatal lépett szorító- ba. A Szekszárdi Dózsa fiataljai — Csötönyi nélkül is — az előkelő második helyet érték el csapatversenyben. A szekszárdi veisenyzök részletes eredményei: Légsúlyban: (10 induló) Kónya (Szekszárdi Dózsa) döntő fölénynyel győzött ' Uj (Debrecen) ellen. Az országos bajnok Kónya azonnal támadásba ment át és az $l6ő menetben kétszer küldte padlóra ellenfelét, akit a szekszárdi versenyző döntő fölénye miatt leléptettek. Középdöntőben Kónya pontozással győzött Gadó (MPSC) ellen. Két meneten át hatalmas küzdelem folyt, mindkét versenyző két intést kapott. A harmadik menetben Kónya szabályosan vívott és így biztosan nyert. Mivel a döntőben Kónya ellenfele nem állt ki, így a szekszárdi versenyző lett „úty csoportjában az első. Végeredmény: 1. Kónya (Szekszárdi Dózsa), 2. Gál (Csepel). 3. Gadó (MPSC), 4. Zsoldos (Szolnok). Pehelysúlyban (18 induló) a selejtezőben Orbán (Szekszárdi Dózsa) döntő fölénnyel győzött Burai (Budapesti Honvéd) ellen. Orbán válogatotthoz méltóan öklözött és a második menetben le’éptették ellenfelét. Az elődöntőben Orbán, Gere (Budapesti Ch'oom) ellen győzött,' mert az első kemény horogütése után az eller''l edzője bedobta a törölközőt. A középdöntőben Orbán pontozással győzött Sallai (Beloiannisz) ellen. Orbán remekül küzdött, végig technikai fölényben volt és a pontozóbírók egyhangúlag őt jelölték győztesnek. A döntő mérkőzést Orbán, a Vasas Dinamó versenyzője Kelemen ellen vívta. Az első menetben Orbán átengedte a kezdeményezést a nagy ü tánc kikel támadó Kelemennek. A második menetben Orbán felgyorsítva a küzdelmet, másfél perc alatt kétszer küldte földre ellenfelét, és döntő fölénnyel győzött. Végeredmény: 1. Orbán (Sz. Dózsa), 2. Kelemen (Vasas Dinamó). 3. Sallai (Beloiannisz), 4. Bagyura (Ganz- MÁVAG. Váltósúly: Sárközi (Sz. Dózsa) a selejtezőben pontozásos vereséget szenvedett Chvala (Budapesti Honvéd) ellen. Az újonc Sárközi nehezen melegedett a küzdelembe, de még így is a második menet közepétől hatalmas iramot diktált. Nyolcat számoltak a Honvéd-versenyzőre, de az idő kevés volt a kiütéshez, a gong megmentette a fővárosi versenyzőt és így 3:2 arányban vesztett Sárközi. Nehézsúlyban Mihály (Sz. Dózsa) vesztett Varga (Beloiannisz) ellen. Az újonc Mihály bátran kezdett, sok egyenest ütött az országos bajnok Vargának, azonban egy kemény ütés után döntő fölény címén leléptették — kissé elsietve — Mihályt. Földi (Sz. Dózsa) pontozással vesztett Cserháti (FTC) ellen. Földi passzívan öklözött, eltakti- kázta a versenyt. A 3—4. helyért: Földi (Sz. Dózsa) döntő fölénnyel győzött Németh (Budapesti Honvéd) ellen. Földi előző napi vereségéből okulva, azonnal hatalmas iramot diktált és kemény horgai után már az első percben kétszer kellett számolni a mérkőzésvezetőnek Né- methre, majd kihirdette a döntő fölényt. Végeredmény: 1. Varga (Beloiannisz), 2. Cserháti (FTC), 3. Földi (Sz. Dózsa), 4. Németh (Bp. Honvéd). A szekszárdi ökölvívók szép fegyvertényt hajtottak végre, amikor az országos bajnok Csötönyi nélkül is, 30 csapat közül, (5 versenyzővel) kiharcolták a második helyet. A szekszárdiakat csak a 12 versenyzővel induló Vasas Dinamó tudta megelőzni. A csapatverseny végeredménye: 1. Bp. Dinamó 16 pont, 2. Szekszárdi Dózsa 12, 3—4. Ferencváros és a Bp. Törekvés 11—11 ponttal. Az Sz. Vasas megerősítette helyét a kosárlabda NB II középmezőnyében Sz. Vasas PEAC 48:33 (25:10) A kosárlabda NB II. vasárnapi fordulójában Szekszárd a PEAC ellen lépett pályára — Szekszárdon. A Vasas biztos győzelmet aratott az egyetemisták ellen. Az időjárás nem kedvezett a ménkőzésnek, szemerkélő esőben kezdődött a mérkőzés. A két csapatösszeállítása: Szekszárd: Pettermarui (10), Geiszhauer (9), Harangozóné (6), Varga (8), Schmidt I. (6). Csere: Skoda (5), Falvai (2), Prantner (2), Turányi I. Pécs: Salamon, Vágvölgyi (4), Szép (15), Debreceni (6), Moyzes I. (8). Csere: Pál ff y. Azonnal a szekszárdiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, több formás támadás után az ötödik percben 8:2-re vezetett a hazai csapat. Ekkor a játékvezetőnek mintegy negyedórás szünetet kellett elrendelni, a zápor miatt. Újrakezdés után is Szekszárd kezdeményezett többet, pontosan dobtak és 14:4, 18:6 részeredmények után 25:10- es szekszárdi vezetéssel zárult az első félidő. Szekszárd a második félidőben is tartotta előnyét, — ha nem is végig. Jól védekeztek, a vendégek alig jutottak dobóhelyzethez. A félidő közepétől feljavult a PEAC és főleg Szép révén értékes pontokat szereztek. Az egyetemisták elsősorban egyéni játékkal kísérleteztek a kissé visszaesett Vasassal szemben, így tíz ponttal megközelítette Pécs Szekszárdot. Ekkor elég sok hiba csúszott a szekszárdiak játékába. Főleg a dobások nem mentek. A hajrában azonban ismét Szekszárd bizonyult jobbnak és szép kosarakat dobva, bebiztosították győzelmüket és ezzel megerősítették helyüket a középmezőnyben. Kitűnt: Geiszhauer, Pettermann, Harangozóné, Schmidt I, illetve Szép és Moyzes. Tolna nyerte a megyei sakkbajnokságot A Tolna megyei Sakkszövetség az idén két csoporttal rendezte a megyei bajnokságot. A keleti csoportban Tolna fölényes biztonsággal nyerte az első helyet, míg a nyugati csoportban már lényegesen élesebb volt a küzdelem. A Szekszárdi Vasas és Máza-Szászvár csapata között mindvégig fej-fej melletti küzdelem alakult ki. Végül a Máza elleni rangadót a szekszárdi csapat 7:5 arányban nyerte és 0,5 ponttal megelőzte a bányászcsapatot. SPORTHÍREK A Szekszárdi Dózsa meghívására november 1-én, szerdán délután a Komlói Bányász NB I-es labdarúgócsapata látogat Szék- szárára és játszik edzőmérkőzést a szekszárdi belügyi csapattal. * Vasárnap elmaradt a Kölesd— Fade) II. felnőtt és ifjúsági mérkőzés, mivel Kölesd otthonában nem állt ki. Miután a játékvezető a faddi csapatot leigazolta, a mérkőzést befejezettnek nyilvánította, a faddiak játék nélkül utaztak haza. A Népújság tototippjei 1. Dunaújváros—Komló x 1 2. Pór 1 Dózsa—Szombath. 1 x 3. Nyíregyháza—Bp. Előre 1 x 4. €■ ad—Dorog x 1 5. Oroszlány—Várpalota 1 1 6. B" Infok—Kecskemét 1 1 7. Fűzfő—Győri Dózsa 2 2 8. Pécsi Ércb.—Péssi VSK 2 x 9. Máza-Szászvár—Pápa 1 1 10. Gyula—KISTEXT 1 2 1' BKAC—Vasas Izzó l 2 12. Ormosbánya—F.VTK 1 1 13. Rudabánya—Nazybátony x 2 Pótmérkőzések: 14 Ka/.incb.—F-ztcrgom l 2 15. Egyetértés—Miskolc 1 1 IP Szállítók—Pécsi Bányász 1 1 A bajnoki cimért a keleti és a nyugati csoport első helyezett csapata október 28-án és 29-én találkozott. Az első mérkőzésre Tolnán került sor, ahol lényegében már eldőlt a két csapat között a küzdelem, mert a tolnaiak 9,5:2,5 arányban győztek. Vasárnap Szekszárdcxn 7,5:4,5 arányban ismét Tolna nyert, az összesített eredmény 17:7 Tolna javára. így a megyebajnoki csapatverseny győztese a Tolnai Vörös Lobogó együttese lett. Dicséretet érdemel a tolnai sakkcsapat minden játékosa, akik fáradtságos munkájuk után eljártak az edzésekre és elsajátították a sakkozást a legmagasabb fokon. Ezek a sikerek még további lendületet adnak a tolnaiaknak az O. B. II-be jutás küzdelmeihez, mely november 25-én kezdődik. ÚJRA MEXIKÓBAN * > Megpróbálják megvédeni tavalyi elsőségüket a magyar kerékpárosok Tizenegyedszer rendezik meg Mexikóban a kerékpáros-körversenyt. Az idén, éppen úgy, mint az előző esztendőben, ott lesznek a mezőnyben a magyarok is. 1963- ban ugyanis megnyerték a csapatversenyt és ezért meghívást kaptak, hogy ismét vegyenek részt a küzdelemben. A táv a tavalyihoz hasonlóan, több mint 2000 kilométer, a részvevők Mexikó fővárosából indulnak, s ide térnek vissza tizenhatnapos körút után. Népesebb lesz a mezőny, mint tavaly volt. A verseny ugyanis november negyedikén, — a mexikói sporthetek után — kezdődik, s több európai kerékpároscsapat, ha már kint tartózkodik Mexikóban, felhasználja az alkalmat és elindul a körversenyen is. A magyar csapatnak tehát nehéz feladata lesz, ha úgy akar szerepelni, amint ez a védőhöz illik. A versenyzők előkészületeit Pásztor István szakfelügyelő irányította. A versenyzők a budai Normafa-szállóban laktak és hogy megszokják a hegyes terepet, Budáról a Galyatetőre is elkerékpároztak. Az itthoni edzések idején legalább akkora távolságot tettek meg, mint amennyi a tengerentúli verseny távja lesz. Hat kerékpáros utazik Mexikóba: Me- gyerdi, Balaskó, Juszkó, Polanecz- ky, Mészáros és Jezerniczki. Közülük négyen tavaly is voltak Mexikóban. Mészáros és Jezemicz- ki most vesz részi először a hosz- szű távú versenyen. Akik már 1966-ban szereztek némi tapasztalatot, azok igyekeznek előkészíteni az újoncokat a várható nehézségekre; — Rendkívül nagy odakint a hőmérséklet ingadozása — mondja Megyerdi Antal. — Előfordult, hogy a reggeli rajtnál mindössze négy fok volt a hőmérséklet, a verseny közben pedig, a déli órákban harminckét fokos forróságban haladtunk előre az országúton. Úgy sütött a nap, hogy amíg ott tartózkodtunk, háromszor hámlott le a bőrünk... Szóba kerül a mexikói oxigénhiány is. Tavaly a magyar versenyzők jól bírták a klímát. Ezt bizonyítja az is, hogy a több mint száz mexikói ellenféllel szemben is győzni tudtak. — Felkészültünk a várható nehézségekre — mondja Pásztor István szakfelügyelő — viszünk magunkkal napszemüveget, napolajat és esőköpenyt — a forró napokra és az időnként szakadó esőre gondolva. Növeljük a folyadék tápértékét is, ezért a hűsítő italba szőlőcukrot teszünk. Többféle áttétel lesz a 11 kilós kerékpáron, mert ugyan a 3000 méteres hegyekre fölfelé úgyszólván lépésben haladnak majd a versenyzők, lefelé viszont 80—90 kilométeres tempóban száguldanak. Az esélyekről nehéz beszélni... A tavalyi győzelem, jó szereplésre kötelez. ösztönzi a versenyzőinket az is, hogy számukra a november negyedikén kezdődő körverseny lesz a jövő évi olimpia főpróbája. Ha most jói szerepelnek, esélyük nyílik arra, hogy 1968-ban isméi Mexikóba utazzanak. m. k. Á hét tizenegye NB IfL Licker (Sz. Dózsa Cser (Sz. Vasas) Vajda (Bonyhád) Ambrus (Bonyhád) Papp II. (Fadd) Fenyvesi Cl. (Fadd) Soós (Fadd) Turcsik (Sz. Dózsa) Micskó (Sz. Dózsa) tviáb *S;. Vasas) Szász Bonyhád) MFGYEBAJNOKSÄG: Halbax (Simontcmya) Markó (Sz. Alpári) Tóth (Tamási» Vilmányi (Paks) Baka (Simontomva) Szűcs (Ten gehe) Lukács (Bátaszék) Fazekas (D. Spartacus) Demeter (Sz. Alpári) Lenárt .'Bogyiszlói Kovács 11. (Fnrnád) Nem sikerült az NB II-be jutás Csak egy pontot szereztek a mozsi lányok az osztályozó mérkőzéseken A megyebajnokságot nyert iVTözsi Termelőszövetkezeti Sportkör kézilabdacsapata szombaton és vasárnap Tatán játszott osztályozó mérkőzést az NB II-be jutásért, melyen a mözsi csapaton kívül a Kőbányai Lombik, a Pécsi Porcelán és a Kaposvári Vasas csapata vett részt. A mözsi lányok először a Kőbányai Lombúk ellen mérkőztek. A fővárosi csapat kitűnően kezdett és az első félidőben már 8:2-re vezetett. A második félidőben Mözs lássé magára talált és felzárkózott. 10:8-ra alakult a mérkőzés állása, de ismét a Lombik vette át a játék irányítását és 18:10 arányban biztosan nyerte a mérkőzést. Szombaton játszották a mözsi lányok második mérkőzésüket. Ellenfelük a Pécsi Porcelán együttese volt. A két csapat azonos játékerőt képviselt és íffv éles küzdelem alakult ki. Az első félidő 7:7-es döntetlennel ért véget. A második félidőben a mözsi lányok valamivel jobban '■ezdtek és végig vezettek. Befejezés előtt két perccel még 15:13 volt a mérkőzés állása, Mözs javára, de megfelelő rutin hiányában, a biztos győzelmet kiengedték kezükből és kénytelenek voltak 15:15-ös döntetlen után egy pont szerzéssel elhagyni a pályát. A vasárnap délelőtti mérkőzésnek — a Kaposvári Vasas ellen — már nem volt tétje; mivel ,ez volt az osztályozó utolsó mérkőzése, már eldőlt, hogy a Kőbányai Lombik és a Pécsi Porcelán jutott az NB II-be. Ezen a találkozón a mözsi lányoknál az erőnléthiánv is kiütközött és ígv 5:2-os félidő után 9:3-ra a Kaposvári Vasas nyerte a mérkőzést. A négy csapat közül az NB II-be jutott Kőbányai Lomtaik és a Pécsi Porcelán. — de még ide sorolhatjuk a Kaposvári Vasast is —, lényegesen jobban felkészült csapat benyomását keltette, és a játékosok egyénileg is képzettebbek voltai:. A mözsi csapat erőnlétileg és taktikailag nem állt f?on a szinten, hogv beleszólása írti-t^;;- voir? az első és a második hely eldöntésébe.