Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-01 / 258. szám

1967. november 1. Takarékos községek ! Hatéves múlttal zók körében, misem bizonyítja----------------------------------------------- jobban, mint a jelenlegi közel r endelkezik, de a környező köz- 10 millió forintos betétállomány, ségek apraja-nagyja jól ismeri Ez is legalább 12 milliót tenne munkáját. Örülnek, hogy náluk ki, ha az év utolsó felében nem is megalakult, így van hova ten- nőtt volna a községekben az épí- ni az „aprópénzt”. De nemcsak tési kedv. Jelenleg a hat köz­aprópénzt őriznek a Zomba és ségben 55 családi ház épül taka- Vidéke Takarékszövetkezetben, rékszövetkezeti kölcsönnel hanem az „öregjét” is. Mert hat év alatt alaposan megváltozott a környező községeit dolgozóinak szemlélete. Jó egynéhány évvel ezelőtt még a sublótban, meg talán a szalmazsákban tartották a megtakarított pénzüket. Ma már legtöbbje a takarékszövet­kezetbe viszi. Nemcsak ő jár jól, hanem az állam is. 1960-ban vetődött fel a gon­dolat, hogy a többiek mintájára Zombán is létre kellene hozni a takarékszövetkezetet. A rendelet! előírja, hogy 101 taggal már meg­szervezhető a szövetkezet. Különö­sebb mozgósítás, előkészítés nem kellett, mert a következő év elejére már 117 tag jelentkezett. Az év végére a takarékbetét is azt bizonyította, hogy életképes szövetkezet alakult. Több mint egymillió forint volt a betétállo­mány. A környező községek egy­más után kérték, hogy a taka-; rókszövetkezethez csatlakozza-: hak. Sióagárd, Kakasd, Tabód és Kéty község dolgozói, majd a későbbiek folyamán a harciak közül is többen takarékszövetke­zeti tagiak lettek. A szövetkezet irodája kicsinek bizonyult. A nyereségből arra is tellett, hogy a régi irodaépületet felújítsák. Ezt követően pedig Sióagárdon fióküzletet létesítet­tek. Hogy a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet mennyire népszerű, kedvelt a falusi dolgo­ÉVM. 26. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz kőműves, ács, kövező, lésszerelő IV-es láng hegesztőket, vasszerkezeti lakatos szakmun­kásokat, kubikosokat, betanított kövezőket, segédmunkásokat Termelőszövetkezeti tagokat szerződéssel alkalmazunk. Bérezés teljesítménybér — szállás, étkezés biztosítva. Jelentkezés: Dunaújváros, Kenyérgyár u. 1. (11) Hat évvel ezelőtt még 117 tag­gal indult a szövetkezet, ma már 1860 tagot számlálnak. Ez azt jelenti, hogy a hat község lakói közül minden ötödik taka­rékszövetkezeti tag. Hoffmann Márton az egyik legrégebbi tag, ő egyben az ügyvezető is. Kug- ler Jánossal együtt sokat dolgoz­tak, amíg a szövetkezet idáig | jutott. Kugler bácsi 74 éves ko- jra ellenére még ma sem pihen. Fáradhatatlanul munkálkodik, 'hogy a takarékszövetkezet minél előbb elérje a kétezres taglét­számot. A dolgozók otthonosak a taka­rékszövetkezet irodájában. Tud­ják, hogy miként kell a külön­böző kölcsönökhöz folyamodni, azt is tudják, hogy a biztosítást is itt köthetik. Fel is használják a lehetőséget. Eddig már 650 ezer forint értékű áruvásárlási kölcsönt vettek fel a szövetkezet- : tői. Ha nagyobb mennyiségű pénzhez jutnak^ még ha pár napról is van szó, azonnal vi­szik a takarékba. A legjobb pél­da erre az idei zárszámadás a zombai Parasztbecsület Terme­lőszövetkezetben. A tagok évi járandóságát a takarékszövetke­zet fizette ki, összesen 1 millió 800 ezer forintot. A takarékszö­vetkezeti tagok még aznap visz- szavitték a „felesleges” pénzt, amely nem kevesebb, mint 1 millió 100 ezer forint volt. | Betéttel foglalkoznak, kölcsönöket folyósítanak, totót, lottót árusítanak, nyereményt fi­zetnék', á békekölcsön-nyeremé­nyeket is ők fizetik, biztosítást kötnek, magánszemélyeknek át­utalást végeznek és még jó né­hány szolgáltatást végeznek a szövetkezetben. Már csak a va­lutacsere engedélyét várják, A környéken sok külföldi állampol­gár megfordul, akik nem egy esetben fordultak már a szövet­kezethez. Az ügyvezető szerint ebben az évben több mint 2000 nyugatnémet márkát és 500 dol­lárt Válthattak volna be. Nem­csak nekik, hanem a népgazda­ságnak is hasznára válhatott volna. Remélik, hogy ez a prob­léma is mielőbb megoldódik, va­lutacserével kiegészülnek a szol­gáltatások^ melyeket a hat köz­ség dolgozói mind jobban igény­be vesznek. F. M. Faelemekből összeszerelhető (raktárnak, kisebb átalakí­tással víkendházmak is használható) 18 négyzetméter alapterületű garázs 11 600 Ft-os árban kapható a TÜZÉP Vállalat, Szek- szárd Keselyűs« úti tele­pén. (24) •M A p Kúzsatdveket! Nemzet­közi újdonságaimból já­cint, tulipán, dísznövé­nyek. Kérje ingyenes fajtaismertetőmet. Koller Károly dísznövénykerté­szet«. Budapest, ni. Bé­csi út 259. pf. 22. (12) Házaspár. 14 évi gya­korlattal kisveötiegjő róhirdeté ben. vagy melegkony­hás presszóban el­helyezkedne. Magyar János, Nagydorog. Le­nin tér 1« (19) Pannónia motorkerék­pár eladó. Szekszárd, Bartina u. 26. (18 óra után). (23) Szekszárd város köz­s e k «. pontjában kétszobás ház 80 000 forintért beköl­tözhetően eladó. Érdek­lődni : Rákóczi u. «. (20) MÉH Vállalat szek­szárdi telepe segéd­munkásokat keres, azonnali felvételre. Je­lentkezés: Bogyiszlói úti TOLNA MEG VEI NEPÍU8AG Garasin Rudolf: Vörössapkás lovasok (V isszaemlékezés) Ára: 25,— Ft Uj kor nyitánya (Magyar költők és írók a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról) Ára: 24,— F't Szeráf imovics: Vasáradat (Regény) Ára; 25.— Ft Szovjetunió (Útikönyv) Ára: 100,— Ft Iszaac Babel: Lovashad sereg és egyéb elbeszélések Ara: 12;— Ft Dayda Jay: Régi és új Az orosz és a szovjet film története Ára: 49,— Ft Kaphatók minden könyves­boltban és üzemi könyvter­jesztőnél. (16) Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Zenekari muzsika. 9.10: Evc- lyne Dórát énekel, a Mescrserin- együttes játszik. 9.34: Szabadakadé­mia. Gazdasági életünk és az em­ber. I. (Ism). 10.10: Verbunkosok, népdalok. 10.55: Orvosi tanácsok a gyógyszerekről. 11.00; Iskolarádió. 11.30: A Szabó-család. (Ism). 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.18: Sámson és De­lila. Részletek Saint-Saens operájá­ból. 13.54: Pol-beat. 14.04: Haydn: Népdalfeldolgozások. Dietrich pi- scher-Dieskau énekel. 14.15: A nagy tengeri kígyó. Andersen meséje. 14.35: Iskolai kórusok énekelnek. 14.45: Pályaválasztás. 15.00: Közvetí­tés a Spartak Tmava—U. Dózsa Kö­zép-európai Kupa labdarúgó-mérkő­zés II. félidejéről. 15.50: Rádióegye­tem. Az orosz hangszeres zene a X3X. században. Előadó: Molnár An­tal. 16.40: Miért szép? Arany János: Bolond Istók c. elbeszélő költemé­nye. Vargyas Béla előadása. 17.05: Külpolitikai Figyelő. 17.17: Zenés be­szélgetés Kemény Egonnal. 18.09: Könyvek — fél évszázad mezsgyé­jén. Gyúr kő Lászlóval beszélget: Rapcsányi László. 18.24: Közvetítés Moszkvából. A moszkyai filharmoni­kus zenekar CsajkoV3zkij-hangverse- nye, vezényel: Vlagyimir Jeszipov és David Ojsztrah, közreműködik: Da­vid Ojsztrah —• hegedű. (Hangfelvé­tel). 20.15: Nyilvános tánczenei hang­verseny a Rádió 22-es stúdiójából. Kb. 20.50: Hírek. Időjárás. Kb. 20.55: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. Kb. 21.35: Bojtor Imre népdalokat és magyar nótákat énekel. 22.20: A hanglemezbolt könnyűzenei újdon­ságai. 22.40: Közép- és Xelet-Éurópa és az integráció. Dr. Berend T. Iván előadása. XIII. 22.50: Rossini operái­ból. 0.10: A dzsessz kedvelőinek. A New-Los City Bambiers-trió műsorá­ból. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Verdi: Nabucco. Négyfelvoná- sos opera. Közben: 11.19—11.25: őszi levelek. Versek. 12.15: Az üvegkisasz- szony. Jelenet Kaffka Margit novellá­jából. (Ism.) 12.30: Schubert: g-moU vonósnégyes. (Bécsi Konzerthaus vo­nósnégyes.) 12.57: Könnyűzenei híradó. 13.27: Iskolarádió. 14.00: Kettőtől—ha­tig. .. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.10: Tánczene. 18.30: Mai líránk vi­lágképe. A mikrofon előtt Béíádi Mik­lós, Bodnár György és Koczkás Sán­dor. 19.00: Két vonósnégyes. 19.30: Ko­zák Gábor József népi zenekara ját­szik, Kersics Anka és Tekeres Sándor énekel. 20.25: Közvetítés az ökölvívó olimpiai reménységek tornájáról. 20.30: Az MRT énekkara énekel, vezényel: Darázs Árpád. 20.41: Fél évszázad tá­volából. Katonabarátkozások a senki­földjén. Dr. Galántai József írása. «1.01: Szórakoztató énekegyüttesek mű­sorából. 21.37: John Barbirolli vezé­nyel* URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Rész­letek Wagner-operákból. 19.50: Fúvós kamarazene. 20.33: Haydn-művek. 21.35: Montreux-i Jazzfesztivál 1967. összeál­lította: Gonda János. 22.18: Orgonamu­zsika. TELEVÍZIÓ 18.00: Hírek. 18.05: Sokszemkőat. Ak­tuális ipari riportműsor. 18.35: A for­radalom művészete. 19.05: Hazai tü­kör. .Aktuális jegyzet. 19.10: A változó Zselic. Riportilm. 19.30: Esti mese. 19.40: Kubai ritmusok. Filmösszeállí­tás. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Tiszta ta­vak. Magyarul beszélő szovjet film. 21.35: Spartak Tmava—Újpesti Dózsa Közép-európai Kupadöntő labdarúgó- mérkőzés közvetítése Trnavából, fel­vételről. 22.20: Tv-híradó. — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.25: Népszerű tudományos film. 8.15: Gyermekműsor. 19.03: Húszmillió. Riport. 19.30: Tv-posta. 20.40: Fiira - híradó, HAPc Zenei műsoc. Élénk érdeklődés az új termelőszövetkezeti vagyonbiztosítás iránt Néhány héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra az Állami Bizto­sító a termelőszövetkezeti va­gyonbiztosítás új rendszerét. En­nek lényege, hogy választékot kínál ós ezáltal jobban alkal­mazkodik a termelőszövetkeze­tek eltérő adottságaihoz, gazdál­kodási színvonalához. Az új biz­tosítás közelebb visz a termelés teljes biztonságának eléréséhez. A termelőszövetkezetek kártérí­tést kapnak, ha a tél folyamán bármilyen elemi kár miatt — beleértve a belvizet is — a ve­tések 50 százaléknál nagyobb mértékben kipusztulnak. A biz­tosítást részben a viharkárokra is kiterjesztették. Az összevont vagyonbiztosítá­son belül három állatbiztosítási módozat közül választhatnak a termelőszövetkezetek. Lényeges kockázaíbővítést jelent, hogy az állatbiztosításon belül a kény­szervágásokból történő megtérü­lés a kártérítésből nem kerül le­vonásba, és olyan kiegészítő biz­tosításokat is köthetnek, ame­lyek eddig nálunk ismeretlenek voltak. Ilyen például a szőlő ta­vaszi fagykárainak biztosítása, a kenyérgabona termésbiztosíttása és az egész tenyészidőszakra vo­natkozó belvízkár-biztosítás. Az új kockázatok jelentőségé­re utal, hogy az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság felmérése szerint a múlt évben a belvizek 360 millió forint, ezidén 260 mil­lió forint értékű terméskiesést okoztak. Az idén csak Somogy- ás Baranya megyében a vihar 100 millió forint körüli kárt tett. Az új telepítésű nagyüzemi sző­lők és gyümölcsösök jó része is már termőre fordult. Fagykár, viharkár esetén itt is 100 mil­liókban kell számolni. Ezeknek az elemi károknak megtérítése a jövőben nagyrészt a biztosítóra hárul. Minden kárveszélyt azonban a biztosítással megoldani ma még nem lehet. A széles választék ellenére egyes termelőszövetke­zetek további kárveszélyek biz­tosítását igénylik. Ilyen például az aszály, a talajerózió, a nö­vénybetegségek, a rétek elisza­posodása, stb. Az ezek elleni vé­dekezés részben a termelési technológia korszerűsítésének kérdése, mások viszont különle­ges helyi adottságokból erednek és emiatt a termelőszövetkezetek­nek csak kis körét érintik. A kockázatfciegyenlítődás hiánya ilyen esetekben aránytalanul magas díj terhet jelentene az ér­dekeltek részére. A biztosításnak az új kocká­zatokra való kiterjesztése, a ma­gasabb egységárak és hozamok természetesen díjemelkedéssel, és egyben magasabb kártérítés­sel is járnak. Ugyanakkor az új díjszámítási rendszer az előző évekhez képest igazságosabb és a tényleges kockázatnak megfe­lelőbb. Az 1968-ban * fizetendő díj pontos összege az egyes ter­melőszövetkezetekben azonban ma még nem állapítható meg, mert az csak a ténylegesen ve­tett növényi kultúrák alapján, a jövő év májusában számítható ki, de a növekedés aránya az idei termelési adatokra vetítve már felmérhető. Egyébként azok a termelőszövetkezetek, amelyek azt igénylik, változatlan feltéte­lekkel és díjtételekkel az előb­bi vagyonbiztosításukat fenn­tarthatják. Itt díjemelkedést csak a termelési érték változásai okoznak. A tárgyalások a szövetkezetek és az Állami Biztosító szakem­berei között országosan folynak. A közös gazdaságok mérlegre te­szik, hogy mennyit ér számukra a biztosítási védelem. A tapasz­talatok szerint az a vélemény alakult ki, fiogy az új biztosítás jobb,- mint a korábbi volt, és ezért a termelőszövetkezetek nagy többsége mellette dönt. De az Állami Biztosítótól elvárják, hogy a reform szellemében mű­ködő üzleti partner legyen és ne tekintse a mostani kockázat- bővítést befejezettnek. Hirdessen a Tolna megyei íVÉPÜJSÁGBAPi őszi-téli ajánlatunk: Ferfifelöltő divatezínekben modem fazonokba» 635,— Ft-tól Férfitélikabát vatelinnal 485.— Ft-tól Férfi télikabát teddibeer gallérral 900.— Ft-tól Fiútélikabát 5-ös nagyság + számonkénti emelkedés 260.— Ft-tól Tweed kosztüm 420.— Ft-tói 900.— Ft-ig Női kordbánsony nadrágkosztüm 540,— Ft-tóü 600.— Ft-ig Női és bakfis téliesített aabszivacakabát 902.— Ft-tói 1112.— Ft.-jg (2)

Next

/
Oldalképek
Tartalom