Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-06 / 263. szám

TOLNA MEGYEI NflPÜJS VO

1967. november 6.

KfcPREGENYVA.LTOZAT: SARLÓS ENDRE

Mm VISELHeTET£ÄWöw

mm FOKaz^oorr a. tzossz

!2 <S TRéFÁfü íéOKÖ(Z£.,//é- HAÖYYSZD/2. VÉPELMé&E

moah-t.

5 WCM.SVJ

B HlUtR'Sj

| CCCUPAj jí Uorr”0rf n fcl-ti*Vr,| fill 'Novy'cJ || U.Í.59f Ríj -|rQrO ÍJ l\s lecepj i

Ötven éve kötődött

Múltat idéz néhány, elsárgult fénykép, már-már elhomályosuló emlékeket, fél évszázad távlatából ... Egyiken egy huszártiszt lóháton, a másikon bekötözött fejű, bepólyált kezű sebesültek. A harmadikon füstös, lövedékektől felszaggatott homlokzatú templom előtt egy csoport katona. A kép hátlapján néhány, ceruzával odavetett szó: „Tölgyesi templom, 1917. november”.

A megsárgult fénykép egy darab történelem.

A templom előtt álló csoportban magyar huszárok és tányérsapkás, kucsmáé orosz katonák néznek szembe a fényképezőgép objektívjével — a korábbi ellenségek, akik parancsra gyilkolták egymást.

Hogyan is volt?

A kép tulajdonosa, dr. Nemes Andor emlékezik.

— Akkor már hároméves öldöklés állt mögöttünk. Belefáradtunk a harcba, mi is, az oroszok is. A templom szembe nézett az orosz állásokkal, a mi lövészárkunk éppen a templom közepén ment keresztül. Én az e<? '’'.’ügyieknél szolgáltam. Egyik nap, nem is tudom már ki, talán valamelyik altiszt említette, hogy megszűnt az ellenségeskedés, a katonák a lövészárkokból átjárnak egymáshoz. Gondoltuk, ebből mi sem maradhatunk ki.

— Kimentünk a lövészárokba, éppen tőlük jött át egy csoport. Néhány tiszt, altiszt, de leginkább közlegények. Minket is, őket is az a kérdés foglalkoztatott, mikor lesz már hivatalosan is fegyverszünet, mikor lesz béke?

— Ök arról beszéltek, hogy náluk, Pét.erváron győzött a forradalom, a hatalom a munkásoké, a parasztoké. A vezérük Lenin azt mondotta; véget kell vélni a háborúnak, meg kell kötni a békét.

— Mi meg mondtuk — persze, csak szűkebb körben — hogy akkor akár mi is bolsevikok leszünk, ha a békéről lesz szó. Már nagyon elegünk volt a háborúból. Nekünk, tiszteknek ugyan jóformán megvolt mindenünk, de láttuk, hogy a legénység milyen körülmények között van, és a frontra kijutottak a hírek hazulról is, hogy milyenek a hátországi körülmények.

— Szóval, ez volt a közös téma. Egyik tiszttársamnak volt fényképezőgépe, az örökítette meg egyik találkozást.

A találkozás, a barátkozás nem maradt sokáig titokban, de mégis, az ezredparancsnok szigorú

barátsá

parancsa ellenére is folyt tovább.

— Aztán végül az ezredet átvezényeltek az olasz frontra, nehogy megfertőződjünk a bolsevik eszméktől... De akkor már megismertük; ez a háború nem a mi háborúnk.

— Szerbiában ért bennünket a hír, hogy Tisza a parlamentben bejelentette; a háborút elvesztettük. Erre aztán, mintegy parancsszóra, megindultak az emberek hazafelé. Szarajevóban cseh tisztek egy csoportjával találkoztunk. Mennek haza Prágába... Hát, ha ti mentek Prágába, akkor a Nemes Bandi megy vissza Pestre, latint, történelmet tanítani.

— 1918. októberében beléptem a szociáldemokrata pártba. Aztán Nógrád megyébe kerültem, a megyei, a járási direktóriumokat szervezni. Cikket is írtam.a Nógrádi Népszavába, ezzel a címmel: ..Kik a proletárhatalom ellenségei?” A losonci járás népbiztosa voltam, majd a Tanács- köztársaság védelmére a Vörös Hadsereg szervezésétien vettem részt,

A Tanácsköztársaság után dr. Nemes Andorra is a bortöri várt.

Az ítéletet, a börtönt állásvesztés, rendőri felügyelet követte dr. Nemes Andor görög- latin-történelem szakos tanárnak meg kellett válni a katedrától. Egy ideig magántanítással foglalkozott, majd egy későbbi kormányrendelet ettől is eltiltotta.

A felszabadulás a Fejér megyei Iváncsán érte. Ott folytatta, ahol abbahagyta negyedszázaddal előbb, a szociáldemokrata pártban.

— Részt vettem a földosztásban, összekötő voltam az SZDP és a kojnmunista párt között, tagja voltam az igazoló bizottságnak. 1946. januárban a szekszárdi gimnáziumba kerültem. Évekig voltam népbíró és ma is illnökösködöm a megyei bíróságon.

Nemes Bandi bácsit ma is ott lehet találni a különböző társadalmi szervezetekben, elsősorban a népfrontbizottságban és a honvédelmi szövetségben. Idős kora ellenére ma is fáradhatatlan nevelője a fiatalabb nemzedéknek.

Ötven évvel ezelőtt a kíváncsiság vitte a barátkozó magyar és orosz katonák közé. És amit akkor hallott, azzal egy életre eljegyezte magát. Talán ezért egyik legkedvesebb, legféltettebb emléke az az ötven évvel ezelőtt készült fénykép, amely ott készült a két front közötti senki földjén, a tölgyesi templom előtt ahol az orosz emberekkel egy életre szolgáló barátság kötődött...

BI.

Az öt ven éve készült, fénykép. Jobbról

Andor

a hetedik dr. Nemes

„IMÉ RÁD TÖRÖK, AZT MOND; JA A SEREGEK URA, ÉS FÜSTTé

\EGETEAA széké

( RElT.OROSZlÁN-í KÖLYKEIDET l<AR£ i EMÉSZTI MEG...',

'll ni ~ A tíz meg TM-'AJzn&rr

POLLA'fZyA HEVléíY EGY

PAPi'rziAPOT rAíAírj T

MELYEM ez *.

ÄU.T,,. P/SZOH. ’/

MICHAEL SAJASALTM ACtCEKMANT, AMI"

fZCft Má’/S A SZÁ- 2ADÍCÖRL ETÍÍ&Y EJ-MEGJÖTT HOPE TESÍ-réSE, HOGY AA(í=S3CjHT0GATJ/\<S77 I MCA fi &OLOOG VOíT~, HOPE 22ÍJLETÉSA/AP- GÁT EGYÜnigÉgli -TÖLTHETI k?A tVFSSOFfl

IQV HAT m KIEM VE-1

HETEK- « AJAWOEPtoT,

W| KfMONQHA TATCAAJGL Ő~ SZÜtTEfC e&YMÁSMAK., I''" PE(ZCEXJ<5 ŐLEUCESTGK^ ffli. AZTA'tY AöAlfiVr«.

Jjvif a pEMzrásSEiLf BÉztear

X2O0AOtrfL0A, AAAEiű?- t'Mjfl F2ÖI HOPE- AAAÍ/e fPEMihelyt leszálltam otthon a vonatról, azonnal a csónakházba mentem, hogy iriggyé tegyem barátaimat. Ott volt Diszeli, az üvegszemű borbély, Petár, az alkoholista sekrestyés, Medres, a szerelő, aki egyszer már tanúskodni akart es- ' küvőmön. Nekemestek, mint a húsevő fenevadak:

— Na milyen a nő?!

Először ásítottam, hogy vegyék tudomásul: győztem. Utána rátértem a részletekre.

— Úgy bántak velem, mint az évszázad kérőiével. Föl volt előttem locsolva az utca. Rumosdióval etettek. Mindjárt rám akarták íratni a kertet házastól, de mondtam, hogy ez még korai. Aztán végig a nővel voltam és búcsúzóul azt mondta, már nem korai rám Íratni a vagyonukat. A többihez semmi közötök.

— De milyen a nő?! — sürgetett az üvegszemíí borbély.

— Hiába mondanám, nincs hozzá elég fantáziátok. Szőke és édes, mint a húsvéti kalács. Vad

— 46 —

és marcangoló, mint Tangolita abból a híres operettből, Tökéletes honleány. Amilyennek m;ndig is elképzeltem a magyar anyákat. És a szemembe mondta: szeretlek Illés. Vagyis gyereket akar tőlem.

— Már megint megjátszod a Petőfi Sanyit? — sértegetett Medres, a szerelő.

— Csak semmi rágalom. Most a tanúm lehetsz. Jövő vasárnap jön a nő. Vissza sem engedem.

A rosszindulat olyan végtelen, mint az én jóságom. Nem hittek nekem ezek a sanda gazemberek. Egész héten spulniztak, világos nappal csúfot űztek belőlem, de én megbocsátó nagylelkűséggel néztem le rájuk ábrándjaim szivárványából, ahogy ott — a cipőm szegélye körül: piszkos porban — érzelmeimet gúnyolták.

*

Minden áron velem akartak jönni Karola fogadására. Két fiáker volt a városban, mind a kettő kibéreltem. A régi húspiacon, ahol ezidő- ben virágot árultak, összevásároltam az orgonákat, pünkösdi rózsákat, jácintokat. Úgy megraktuk a két fiákért, hogy ennyi virágot utoljára Kelemen kanonok úr, pápai prelátus temetésén láttam utoljára. Ráadásul ott találtam a húspiacon a virágok virágát, a rumszagú Tulipán Artúrt, a Lant Hercegét. Őt is csokorba kötöttem és a fiákerbe gyömöszöltem, egyenesen az alkoholista Petár sekrestyés ölébe. Kell ilyenkor az udvari költő.

Karolát meglepte a fogadtatás.

— Álom... tündérálom! — ájuldozott örömében.

— 47 —

Barátaimat szintén meglepte Karola káprázatos tökélye. Mind a Karola fiákerére 'kapaszkodtak fel. Nekem csak a fiákeres bakján jutott télárú hely. A második fiáker kizárólag a május . virágait hozta mögöttünk.

Aztán zártkörű- teadélut'ánt tartottunk a csónakházban. Decis poharakból ittuk a törkölyt és, hogy ne legyünk szomjasak, kísérőnek abasí r-’mget használtunk. Valamennyien megillet tünk ettől a szolid családiasságtól és a kora esti órákban, kevéssel éjfél után,, amikor alkonyodni kezdett a holdvilág, az összes virágot beleszórtuk a Rábába, mint a hinduk a lótusz szirmait a Gangesz vizébe. Karola csókkal fogadta rokonaivá barátaimat. ‘Engem igen meghatott szívének kedvessége. Követeltem, hogy Petárt, a sekrestyést is csókolja meg, de lakodalmam legigazibb alkoholistáját sehol nem találtam. Végre lihegve megérkezett. Diszeli. az üvegszemű borbély egy pillanat alatt felvette a miseinget, a stólát, és sugárzott a jóság üvegszeméből, amikor áldásra emelte a kezét.

— Fiam, Illés, az úr nevében, távol légyen telkedtől az irigység, ha jóbarát lépi át küszöbödet. bocsássad feleséged mellé, te pedig vonulj nyugovóra barmaid szállására. Leányom, Karola az ártatlanság nevében, te is bővelkedj a türelem áldásában. Nem sikerülhet minden bankrablás. Ha férjedet a bosszú kezére juttatja a Sátán, légy büszke a balsorsban is. Ámen.

— 48 ~-