Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
í * IfitÉ. november 1. ¥ÖLWÄ MEGYEI NEEGJSÄG A falu — a Tízévesek Tolna me__gyei Kéty — lakossága 1946-ban csaknem teljesen kicserélődött: a volks- bundista svábok helyét bukovinaiak és felvidékiek foglalták'" el. A menekültek messziről jöttek, s a bukovinaiak a rajtuk valón kívül jóformán mást se hoztak, csak a több éves hányódás emlékét. A faluban néhány német családot találtak, ] ezeket a félelem különítette el tőlük, a jövevényeket pedig a közös sors terelte együvé. Bukovinai, felvidéki, sváb „szinte farkasszemet nézett egymással”, emlékszik vissza valaki, s több mint egy évtized kellett, hogy eltűnjék a gyanakvás, amit ugyanaz az indulat táplált: az őslakosok azt féltették, amit nemzedékek hagytak rájuk, a jövevények pedig azért aggódtak, amit jogos kárpótlásnak tudtak az elhagyottért, ami ugyanúgy nemzedékek szorgalmát dicsérte. Évek múltak így, egy évtized, igazán csak a termelőszövetkezet közössége szoktatta össze a szíveket, s ahogy egyre több gyümölcsöt hozott az egybefűző szorgalom, úgy nőtt a megértés, barátság is. A többit már elvégezte az élet, mert — ahogy lenni szokott — szerelmek szövődtek, a hajdani haragosok egy nap csak ott ültek a lakodalmi asztalnál, s pohárcsengés közepette éltették a kipirult fiatalokat. — Most már elmondhatjuk, hogy végképp leomlott minden nemzetiségi válaszfal — mondja a Felvidékről származott tanácstitkár, s tíz év óta — hiába keres emlékezetében — egyetlen békebontásról sem tud. A mai tízévesek már a megbékélt faluban születtek, mondjuk így, ők a kölcsönös megértés első gyümölcsei, akik talán soha nem fogiák megtudni, hogy indulatos apiuk valaha bicskát fogott a sváb szomszédra, vagy kigúnyolta a bukovinai menekültet. A falu 928 Tizenkilencen lakosából körülbelül A kétyi béke első nemzedéke — Dolgoztunk mink helyette is, mikor ennyi idősek voltunk — mondja egy anya és sóhajt. — Élvezze a gyerekségét! De amikor az ősz elején az iskola közös munkát vállalt a szomszédos állami gazdaságban, egyetlen szülő sem tiltakozott. Ha az iskola csinálja, az más; a pedagógia jegyében hasznos feladattá válik az' is, amit az otthoni szeretet nem engedne még. De más, csábítóbb szempont is közrejátszott. Mert a pénz, amit komlószedésért, kukoricatörésórt kaptak, a közös pénztárba került, s már készen áll a tavaszi kirándulás terve, Pestre, a Dunakanyarba. emberre, s így a gyerekek kedvét a felnőttek bíztatása is táplálja — menjenek csal?, tanuljanak, mert a szövetkezet gyalogmunkással nem megy semmire. Senki nem Isten és az autómárkák Kéty és a nagyvilág 140 a húsz év alatti, a tízévesek száma pedig pontosan 19. Az arány jó, s lényegesen a következő években sem fog romlani, mert a statisztika szerint 10—15 gyerek születik évente a faluban. Már az első' pillanatban meg .lehet állapítani, hogy tiszták, ápoltak, jól tápláltak. Tízeves világukban az éhezés szó csak távoli, sejtelmes fogalom, melynek valóságos tartalma nincs. „Én nem éheztem, mást sem láttam éhezni” — írták fel kérdésemre, s mindössze egy fiú jegyezte meg: „Mást láttam éhezni, akkor azt gondoltam, hogy az anyja nem adott neki, vagy nem akart enni.” Az éhező falusi gyereket majd csak ké- • BŐbb ismerik meg, Móricz, Illyés könyveiből. Táplálkozásuk kielégítő, bár némi rendszertelenséget okoz, hogy a nyári munkák idején a mezőgazdaságból élő faluban kevés helyen tudnak ebédet főzni. Reggel a tej sehol sem hiányzik, s bár a meleg ebédet nem tudja helyettesíteni a kolbász, sonka bősége, a friss vacsora mindent kárpótol. S ez sok mindent meg is határoz, hisz automatikusan kikapcsolja a kézenfekvő gyerekkori rossztulaj donságokat: senki nem kényszerül arra, hogy ellopja a szomszédja tízóraiját, vagy akár csak irigyelje is. , Az éhezés ismeretlen fogalma helyébe az adakozó kedv lépett, s bár a valóság egyiküket sem teilte próbára, valamennyi így nyilatkozott: „Ha látnék éhes embert, szívesen adnék neki.” Kis világuk társadalmi érintkezését nem osztja meg az irigység, de a buta kérkedés sem. Igaz, hogy otthoni körülményeik is alig különböznek. „Megvan mindenünk” — ezt a szülők némi büszkeséggel mondják, s az olyan család is, ritka, ahol akár könnyebb munkára is befognák őket, sőt a legtöbb háznál, valami rosszul értelmezett kíméletből azt sem engedik meg, hogy segítsenek, A messziről jött apák __________________számára, miután biztos otthont találtak, Kéttyel bezárult a világ. A falusi ember egyébként is ritkán utazik, legtöbbjét csak a hivatal pecsétes parancsa ülteti vonatra, autóbuszra, ilyent pedig ritkán hoz a posta. A gyerekek utazása, végképp felesleges lúxus, amire nagyon kevesen költenek, így nem csoda, hogy öten még a falu határán sem jutottak túl, nem számítva a nyári szünet csavargásait, amikor a szomszéd községig merészkedtek. Pestet csak három gyerek látta, ugyanennyi volt a húsz kilométerre lévő Szekszárdon. Egy már eljutott Kőszegig is, hárman viszont még vonaton sem ültek soha. D e ez az elzártság csak látszólagos, időhöz kötött. Az iskolát végzettek túlnyomó többsége nem marad a faluban, ipart tanul, s a legtöbben — egyelőre — másutt vállalnak munkát. „Egyelőre” — ezt többen is hangsúlyozzák, mert ahogy fejlődik a szövetkezet, úgy lesz mind nagyobb szükség szakis szeretne _ gyalogmunkás lenni. Határozott cél van előttük, s a szabvány „mi szeretnél lenni?” kérdésre mindegyik pontos, megfontolt választ ad. Fiúknál legvonzóbb pálya a kőműves, géplakatos, traktoros, szobafestő, a lányoknál a fodrász áll első helyen, aztán a varrónő, óvó- és ápolónő következik. Orvos, tanár, sofőr, tsz- elnök, vagy agronómus csak egy- egy gyerek szeretne lenni; az igények a lehetőségekhez, sőt a szükségletekhez igazodnak. Érdeklődésük elsősorban a technikának szól, bár maga a szó nem egy gyereket zavarba hozott. Mert arra a kérdésre, hogy a technikáról mi jut eszükbe, négyen semmit sem tudtak válaszolni, egy lány a „műveltség”, ggy másik a „művelet” szóval felelt, a többiek pedig egyszerűen a fejlődésre gondoltak, külön magyarázat nélkül. A technika legjobban az autók és autómárkák révén került közel életükhöz, bár egyelőre nem sok van közöttük, aki már ült is autóban. Mégis, egyetlen gyerek sem volt, aki ne tudott vplna több autómárkát is feísórölni: a legkevésbé tájékozott hármat (ilyen csak egy lány volt), a többiek hat—nyolcat írtak fel, négy gyerek pedig tíznél több autómárkát sorolt fel kapásból. A fejlődés, a technika egyértelmű szeretete és az istenhit egyelőre jól megfér egymással. Csak egy fiú írta fel a név nélküli kérdőívre: „Nem hiszek istenben, mert nincsen”, egy másik pedig komolykodva így felelt: „Nem a legjobban, de hiszek.” A többi hisz, jelentéktelen változattal ismételve a megtanult leckét: „Hiszek, mert ő teremtette a világot.” Rögtön ide kívánkozik: a felnőtt lakosságnak körülbelül 30 százaléka analfabéta. Bukovinai örökség, amiről azonban legszívesebben hallgatnak, s szégyellik is. De azt is szégyellik, hogy a téli hónapokban beüljenek az iskolapadba. A gyerekek értékítéletét ez sem zavarja meg, s arra a kérdésre, hogy kit tartanak a legokosabb embernek, alig oszlottak meg a válaszok. Az orvos, iskola- igazgató, tanácselnök, tanácstitkár egy-egy szavazatot kapott, a többiek nem léptek ki a szülői házból: „Apámat, azért, mert mindenre képes”, „Szüléimét, mert segítenek, ha valamit nem tudok”, „Szüléimét, mert szeretnek és mindenre tudnak válaszolni”. Önismeret és eszmény Tárgyilagosak, maguk___________ kai szemben sem elfogultak, önjellemzésük pontos, lényegre törő. Bár legtöbben gondolkozás nélkül adományozzák maguknak a „szófogadó” jelzőt, rögtön utána megnyílnak a lélek titkosabb zugai is. Csaknem mindegyik megállapítja magáról. hogy szeret csavarogni, ami a kétyi távolságokat tekintve feltétlenül bocsánatos bűn, többen nem hallgatják el, hogy verekedő- sékí hanyagok, sírósak, ■ sőt -az egyik fiú, jóllehet tsz-elnök, vagy legalább agronómus szeretne lenni, bevallja,'hogy „durva”. Bukovinai , örökség, hdgy valamennyi fiú szeret faragni, játékot készíteni, amit külön kérdés nélkül is megjegyeztek. A lányok szívesen hímeznek, horgainak, az olvasást viszont csak két lány említette, mint kedves időtöltést, a fiúk, úgy látszik, ilyesmivel nem töltik idejüket. Van olyan, aki „árulkodósnak” ismeri magát, de olyan is akad, aki fontosnak tartja megemlíteni, hogy szereti a tisztaságot. „Kicsit szorgalmas, kicsit/hanyag vagyok” — írja az egyik, a másik nyíltan megmondja: „Van amikor elhanyagolom a leckét.” önismeretük túlmutat életkorukon, s ebből nem nehéz biztató következtetést levonni, őszinték, bár ez az őszinteség néha zavarba ejtő s értékét vitathatóvá teszi, hogy ami az egyik oldalon nyíltság, a másikon könnyen átfordulhat érdemekre vadászó árulkodássá. Az igazgató ezzel a kétkedő megjegyzéssel meséli el, hogy néhány fiú, átültetve a gyakorlatba kezdetleges optikai ismeretét, egy tükröt fondorkodott a padlóra, hogy segítségévei a tanító néni szoknyája alá kukucskáljanak. A bűnösök megbüntetése, akik egyébként töredelmes vallomást tettek, nem fenyeget-e azzal a veszéllyel, hogy ez önmagában is jutalom a titok felfedőinek? — de ezt bízzuk már a pedagógusokra. — Nem is jellemző, — mondja az igazgató, s bár a „huligán” jelzőt könnyen osztják a faluban is, az alkalmi kisiklásnak nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítanunk. Az is lehet, hogy ez a bűntudat íratta önjellemzésükbe a „szófogadatlan”, „árulkodó” jelzőket, amivel mi is beérhetjük. Eszményképeik a jóra figyelmeztetik őket. Az igazságnak tartozunk azzal, hogy nem hallgatjuk el: a 19 gyerekből kettő slágerénekest vallott eszményképének, de ezt majd csak kinövik, egy pedig (fiú, kőműves szeretne lenni, s édesapját szereti a legjobban) „egy okos, ügyes, erős, szép” emberhez szeretne hasonlítani, ami, kívánságnak nem is csekély. A többiek megmaradtak a családon belül, s meghazudtolva Freud elméletét, a lányok anyjukat, a fiúk apjukat vallották példaképüknek. Többen, akik nem tudtak választani, egyszerűen így feleltek: „A szüléimhez szeretnék hasonlítani”. Ilyenek! Győzött a forradalom! Egykorú magyar újságok a nagy október eseményeiről ötven évvel ezelőtt, ezekben az őszi napokban érkezett a hír: felkelt az orosz nép és lerázta láncait. Az egykorú magyar újságok néhány reprodukciója ezekről az eseményekről tanúskodik. Elsőként Az Est november 9-én keltezett száma jelentette, rotterdami tudósító] a útj án: ,, Pé- tervárott kitört a forradalom’*. A Pesti Hírlap ugyanaz nap első oldalán ír az eseményről : „Győzött és b’ékét követel a maximalista forradalom”. A Népszava 1917. november ll-i száma már az orosz forradalmi kormány békeajánlatát és a magyarországi szociáldemokrata párt kiáltványát közli, Egyetlen képet közölt az akkori magyar sajtó a péter- vári harcokról. Az angol kép nem az októberi, hanem a júliusi harcokról készült. amikor az ideiglenes kormány csapatai tüzeltek a tüntetőkre, a Nyevsz- kij proszpekten. A Vasárnapi Újság felvétele az 1917. november 25-i városligeti béketünic- tésről számol be, amelyen több mini- százezer budanesií dolgozó tett hitet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméi mellett, ) * vast. még .i™«*»«** ««tM • *m*».*»m ' ; ,, -% 's, " J~l * <"7 Eív. í r . - " Amikor több mint két év- tizede megérkezett a jövevények szekérsora, a faluban maradt néhány őslakos gyanakvása fogadta őket, de az ő szívükben is még túlságosan frissek voltak a múlt sebed, s haraggal válaszoltak, vagy éppen élesre fent bicskával. Ma már senki sem emlékszik vissza szívesen ezeknek az éveknek fortyogó indulatára, a tízévesek pedig, a kétyi béke első nemzedéke, nem is ismeri a múltat. Szüleiknek, a tíz év előtti szerelmeseknek, még legtöbbször az apák haragját, gyűlölködését kellett áttömiök, s talán épp ezek a gyerekek váltak a béke és megértés követeivé. „Történelmi nemzedék”, ha úgy tetszik, de erre egyikük sem gondol, a felnőttek sem. Csak a célt látják maguk előtt, egyre világosabban, s azt érzik, hogy a felnőttek szeretete áll mögöttük. Ezért akarnak olyanok lenni, mint azok, de ki tudja, talán jobbak is lesznek, s többre viszik, hisz nem nyomasztja őket a múlt, s igazi örökségük a béke & megértés. Volt egy kérdésünk, amely így hangzott: Képzeld el, hogy híres és gazdag ember leszel, s elkerülsz a faluból. Meglátogatnád-e szüléidét, barátaidat? Adnál-e nekik pénzedből, ha segítségedre szorulnának? Többen így kezdték a választ; „Először is meglátogatnám édesanyámat ...” Mások a szüleikkel kezdik, aztán a rokonok jönnek, a barátok, majd az egész falu a látogatási listára kerül. A pénzéből is mindegyik adna, kérés nélkül is. Nincs a tizenkilenc közül egyetlen olyan gyerek, akit az elképzelt hírnév és gazdagság eltávolítani a falutól. Higgyünk nekik. Ilyenek. CSÁKXI LÁSZLÓ ..
