Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-23 / 277. szám

4 i 4 VOT,VA MFGYEI VEPflJSAG 1367. november 23. Che Caevara gyilkosa A párizsi Le Nouvel Observateur november 7-i számában közli mun­katársa, Michel Bosquet kutatásainak eredményét Che Guevara halálá­ról. A bizonyító erejű jelentés írója áttanulmányozta Fidel Castro kubai elnök elemzését, az olasz vizsgálat eredményét és a bolíviai hadsereg tisztjeinek és közkatonáinak tanúskodása alapján hitelesen beszámol Che Guevara és harccsoportja életéről, csatározásairól, valamint a le­gendás geríllavezér meggyilkolásáról. Emellett fényt vet a forrongó Dél- Amerika helyzetére. Némi rövidítéssel közöljük a beszámolót. Ernesto Che Guevarát október 9-én, a déli órákban ölték meg, re­volverrel szíven lőtték. Foglyul ejtése után mintegy húsz órával gyil­kolták meg. A gyilkos egy bolíviai tiszt volt, aki a legfőbb hatóságok rendeletére cselekedett. Ez a következtetés vonható le a tanúskodásokból: 1. Guevara holttestét két orvos, dr. Jogés Martinez Caso és' dr. Moiscs Abraham vizsgálták meg. Jelentésük és nyilatkozatuk egybevág: Gueva­rát hét golyó érte. amelyek közül'egy a szívét fúrta keresztül és azon­nali halált okozott. Br. Martinez Casot október 14-én faggatták ki az újságírók. Kijelen­tette, hogy a holttestet október 9-én, délután öt órakor vizsgálta meg, szerinte azonban „a halál mintegy öt órával korábban következett be, mert a test még meleg volt”. öt láblövése volt, egy lövés a nyakát érte, egy pedig a bal mellét. Ez a golyó átjárta a szívet és a tüdőt. Lehetetlen, hogy Guevara a mell-lövés után öt percnél tovább élt. Az orvosok szerint halálát ez a golyó okozta, októbér 9-én, déli 12 óra kö­rül. 2. Guevarát október 8-án, délután 4 óra tájban fogták el. Eszerint foglyul ejtésekor nem volt halálos sebesülése. Ebben teljesen egyeznek a tanúvallomások. Franco Pierini, olasz újságíró feljegyezte és egyben hangszalagra vet­te Valle Crande-ban a tanúk kijelentéseit, azoknak a tiszteknek és köz­katonáknak a vallomását, akik részt vettek a Guevara ellen vezetett útközben. Az olasz újságíró feljegyezte azoknak a nyilatkozatát is, akik az éjszaka folyamán egy hangárban őrizték Guevarát, amikor Selnich ezredes, a harmadik harcászati csoport parancsnoka, órákon át kihall­gatásnak vetette alá a foglyot. Kezdjük azonban s. legelején. Két hétig bekerítve Szeptember utolsó hetében kez­dődtek a hadműveletek, amelyek Che Guevara elfogatásával, illet­ve meggyilkolásával végződtek. Egy szökevény gerillaharcos, An­tonio Rodriguez Flores akkoriban adta meg magát, és jelentkezett a Rio Grande folyó mentén állo­másozó bolíviai haderők parancs­nokságán. Pontosan megjelölte a helyet, ahol Guevara és tizenhat embere tartózkodott. Egy amerikai hírügynökség, az Associated Press embere, szep­tember 29-én a következő távirati jelentést küldte: „Egy magas rangú katonai sze­mély ma megerősítette azt a hírt, hogy a bolíviai hadseregnek hatá­rozott értesülése van arról, hogy bekerítette az argentin származá­sú kubai forradalmárt, Emesto Che Guevarát egy kanyonban, amely két magaslat között nyúlik el. A kanyon nagy kiterjedésű. Nyolcszáz különleges kiképzés­ben részesült katona Santa Cruz- ból elindult az őserdő felé, hogy megerősítse az ottani csapatokat. Hiteles katonai forrásból eredő hír szerint 1500 ember üldözi Che Guevarát.” A következő napokban még pontosabb hírek érkeztek: „A völgykatlan két végét lezárták, és a bolíviai egységek bekerítették Guevarát és embereit. A bolíviai katonák különleges kiképzésben részesültek. Oktatóik amerikai katonai tanácsadók, akik közül többen Vietnamban teljesítettek szolgálatot. A völgykatlan alja és oldalai áthatolhatatlan, sűrű nö­vényzettel vannak borítva, ellen­ben a magaslatok úgyszólván puszták. Lehetetlen, hogy bárki is észrevétlenül elhagyja a katlant.” A New York Times, október 7- én, Guevara elfogatását megelő­ző napon, részletesen lefestette a vidéket: „A por és a rovarok csí­pése megnyomorítja az embert... A sűrű növényzet áthatolhatatlan, száraz, és tele van tüskékkel, úgyszólván lehetetlenné teszi a katonai egységek mozgását. Csak néhány ösvény és a folyók völgye járható, ezeket szigorú ellenőrzés alatt tartják... Katonai vélemény szerint a kubai parancsnok és 16 társa két hét óta be van kerítve. A bolíviai katonai körök azt állít­ják, hogy Guevara parancsnok nem kerül ki élve a gyűrűből.” Ezt a katonai szakvéleményt Guevara nem tartotta elfogadha­tónak és érvényesnek a maga szá­mára. A zsebében megtalált nap­lójában, október 6-án és 7-én írt feljegyzésében szó sincs egységé­nek kilátástalan helyzetéről. A napló két oldaláról fotókó­piát készítettek és úgy terjesztet­ték a bolíviai hatóságok elé. Fi­del Castro igekezett, nagy nehéz­ségek árán elolvasni a feljegyzé­seket, majd a kubai televízióban október 15-én személyesen is be­mutatta a fényképmásolatot, és felolvasta, nagy és megrázó beszé­de közepette, amikor bejelentet­te, hogy megbizonyosodott Che Guevara haláláról. A kecskepásztor asszony — Mindig azt állítják — mond­ta beszédében Fidel Castro —, hogy a gerillákat bekerítették. Mi nem egyszer voltunk bekerítve: mögöttünk volt a tenger, előttünk pusztaság és rizsföldek terültek el. Sokáig csak mintegy tíz kilo­méter széles és húsz kilométer hosszú területen végeztünk had­mozdulatokat. — Guevara hely­zete tehát nem volt rendkívüli, vagy súlyosnak mondható a ge­rillaháborúban. — Guevara október 6-án a kö­vetkezőket jegyezte fel naplójá­ban — folytatta Fidel Castro: „Felderítésünk szerint, a közelben egy ház van, valamint...” — Gue­vara apró betűkkel írt, amit ne­héz elolvasni, emellett csak a napló-oldal elég rossz fénykép­másolatával rendelkezünk. — A továbbiakban a következő­ket írja: „...A távoli hegyszorosok közelében víz van, és mi — ol­vashatatlan rész — ...nekiláttunk a főzésnek egy nagy sziklapár­kány alatt, amely tetőként szol­gált...” — így folytatja: „Erős napsü­tésben közeledünk olyan terület tekhez... de ugyanakkor a katlan mélyén vagyunk.” „...Elhalasztot­tuk az étkezést; elhatároztuk, hogy hajnalban indulunk, és meg­keressük a folyó mellékágát, ott felderítést végzünk... hogy meg­határozzuk, milyen irányt ve­gyünk.” — Ezt írja: „A chilei rádió hí­rei szerint... mintegy 1800 katona van a környéken.” — Október 7-én a következő­ket írta — folytatta a felolvasást Fidel Castro: „Gerillaszerveze­tünk tizenegy hónapig súlyosabb megpróbáltatások nélkül élt.” — Ez a megállapítás arra enged kö­vetkeztetni, hogy Guevara véle­ménye szerint az egység straté­giai helyzete aznap sem volt sú­lyos. — A következőket írja: ....12 ó ra 20 perc. Egy öreg parasztasz- szonnyal találkoztunk. Kecskéket őrzött a völgy bejáratánál, ahol letanyáztunk. Az asszönv semmi érdemleges felvilágosítással nem szolgált a katonaságról. Azt haj­togatta, hogy semmiről sem tud, mert régóta nem jártak erre kato­nák. Csak az ösvényekre vonat­kozóan kaptunk tőle felvilágosí­tást. Az értesülésekből kiderül, hogy körülbelül egy mérföldnyire vagyunk Higuerastól, úgyszintén egy mérföldnyire Jagueytól és vagy hat mérföldnyire Püsarától. 12 óra 20... és Ancieto... elmentek az öregasszonyhoz, akinek egy lánya van; ötven pesot adtak ne­ki. és kérték, sekinek se szóljon a találkozásról. Nem vagyunk bi­zonyosak benne, hogy betartja szavát. Folytattuk útunkat, és sok nyomot hagytunk magunk mögött a kanyonban. A közelben nincsen ház, sok burgonyaföld van, amelyeket a közeli folyóból öntöznek. Két magaslat között folytattuk előrenyomulásunkat”. (Folytatjuk) RÁD TO- W* RÖK, AZT MOND; ? JA A SEREGEK ’j URA, ÉS FÜSTTÉ \ égeteaa szeke­[ REIT. OROSZLÁN KÖLYKEIOET KARÓ Á EMÉSZTI MEG...". KÉPREGÉNYVÁLTOZAT: SARLÓS ENDRE * AMNPJA'rer FEt K£L A NAP. MÖGÖTTÜNK, FOa- SIÁ6AN, mate biztosan KIÍSzOlÖONEK A2 amik... HAGYJAK nr. AAAOO Ml EUNTlá-ZZOK. t NA! TŐN JENEK AAA'ß EU SOFORT! — Hiába gúnyolódsz, ez a festmény igenis vagyontárgy. Amikor hízott libát akartam ven­ni. eladásra ajánlotta egy műkereskedő. Azon­nal kifizettem érte az összes pénzt, ami nálam volt. Ma alkalmi vétel, de száz év múlva millió­kat fog érni. — Na és az ebéd? ... — Ezt a gyomorembert! Gazdaggá teszem és az ebédért nyavalyog! Ilyen érvek elnémítják az embert, tehát szé­gyenszemre indultam ki a lakásból. —Hova mész, Illés! — Szerzek egy vadászpuskát. Lelövöldözöm pörköltnek a fácánokat, mert igenis, ragaszko­dom az ebédhez! Egyelőre puska helyett az ajtó dörrent: á szokottnál erőssebben hajtottam be magam mö­gött. Tántoríthatatlanul rohantam keresztül az udvaron. Elszántságomban Kató néni rokoni hangja akasztott meg: — Gyere be hozzám, pici Illés. Főztem egy kis kelkáposztafőzeléket, marhapörkölttel. Hadd kínáljalak meg belőle. — 85 — Ravasz ajánlat volt. Legérzékenyebb ponto­mat vette célba, ingatag jellemem nem állha­tott ellent a csábításnak. Ám én még rava­szabb voltam. Hajlandóságomat nem tekintet­tem erkölcsi gyengeségnek; könnyű szívvel el­fogadtam a kelkáposztafőzeléket, tudtam, ugyan­is, hogy a fácánokat úgysem lövöldözhetem le — vadásztilalom idején! A GYANAKVÓ Hiába óhajtottam, hogy semmivel se legyek kiváltságosabb, mint a többi talpig becsületes ember, végzetem másképp rendelkezett. Még a kisujjamat se nyújtottam ki alaptalan vágyak felé, mégis szakadatlanul üldözött a szerencse. Itt volt mindjárt a taxizás. Munkám egyértel- telműnek számított az örökös kéjutazással. Jóravaló részegek fogadtak egyetlen, holtig tar­tó barátjukká, híres főnökök — nagyrabecsü­lésük bizonyítékául — tegeztek le fizetés helyett a fuvar végén, s makulátlan hírű asszonyoktól kaptam dupla tarifát, nehogy rosszat gondoljak róluk. Elfoglaltságom ily módon sokoldalú ta­pasztalatok birtokába juttatott. És ha néha túlzottan ítéltem meg magánéletem apró viszon­tagságait, gyorsan felülkerekedett bennem az örömérzet, hiszen embertársaim szomorú sorsa láttán újra és újra arról kellett meggyőződnöm; engem aztán valóban elszánt csökönyösséggel üldöz a szerencse. Kellett-e ékesebb példa erre, minthogy taxi- sofőri sarzsim alig harmadik hónapjában megju­— 86 — talmazott a TEFU? Röstellkedtem titokban a pré­mium miatt, hiszen kellemes kötelességem telje­sítését önmagában isi kitüntetésinek: tekintettem, de azért ott akartam lenni a piros hasú Kossuth-ban- kók átnyújtásánál. Nem egészen önmagam miatt. Boruljon bár árnyék szerény jellememre, mégis az az igazság, hogy föl szerettem volna vágni Karola előtt, mivel nem árt időközönként megtá­mogatni a családfői tekintélyt a társadalom kitüntetésével. így tehát, ha már egyszer újfent kesztyűt dobott orrom elé a szerencse, udvariat­lanság lett volna visszautasítani kihívását. Karolát láthatóan büszkévé tette az erkölcsi siker. — Na és mennyit kapsz? — érdeklődött önzet­lenül. — Gondolom, úgy ötszáz forintot. —- Akkor még ötöt hozzáteszek és csináltatok magamnak egy cipőt a Gyóninál, krokodilbőrből. Azonnal rájöttem, hogy kizárólag miattam só­várog a krokodilcipő után. Tetszeni vágyik, kiví­vott pozícióját állandósítani akarja mellettem, ezért iparkodik mindent elkövetni, hogy szaka­datlanul rám sugározhassa hódító őstehetségét. Szerelmes észjárása csillapítóan hatott rám, nagy hála ébredt bennem iránta és nem tudtam róla levenni a szemem, amíg készülődött a prémium­osztó ünnepélyre. Tudom, vannak szennyes beál­lítottságú férfiak, — amilyen magam is voltam valaha, igaz, hogy rövid ideig — akik a nő vet- kőzésére esküsznek, de az igazi öröm, a gyönyörű élmény mégis "sak az, amikor egy hű feleség meghitt öltözködését nézheti végig az ember. — 87 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom