Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-23 / 277. szám
/ f < > T96”. november SS. 1W.WS ^gbfEf fcRpf jsaq 5 Figyelő A fácánkerti volt szeszgyár státusza Ott áll Fácánkerten ez a szeszgyár, isten tudja, mióta, kihasználatlanul, úgy is fogalmazhatnánk: parlagon. Micsoda luxus! De nefncsak luxus egyúttal szinte ajánlkozó lehetőség is. Valósággal kínálja magát ez az épület, hogy: emberek, nézzetek meg közelebbről, hiszen velem azért még lehet valamit kezdeni. Az új gazdasági mechanizmus gyakorlatában nem szabad nem észrevenni a kínálkozó lehetőségek és adottságok sokaságát. A fácánkerti volt szeszgyár minden szempontból alkalmas arra, hogy valamit kezdjenek vele. Fekvése jó, megközelíthetősége a környező mezőgazdasági üzemekből, úgyszólván kiváló. Önkéntelenül is adódik a gondolat: Tolna negye nagyszabású állattenyésztési programot hajt végre az elkövetkezendő években. Ugyanakkor köztudott, hogy a minőségi és a mennyiségi fejlődést nehezíti, még pontosabban, lassítja az a körülmény, hogy a mezőgazdasági, üzemek állati fehérjével való ellátása nem elégséges. Ezen a területen szűk a keresztmetszet. Az állattenyésztési programok sike- resébb megvalósításához a mezőgazdasági üzemek egyszerűen nem tudnak annyi állati fehérjét beszerezni, amennyi a tenyésztéshez, az árutermeléshez mindenképpen kellene. Mi következik ebből? A válasz nyilvánvaló és kézenfekvő. Megalakult és működik Tolna megyében a termelőszövetkezetek két érdekvédelmi •zervo: a tsz-ek területi szövetsége. Az egyik Tamásiban, a másik Szekszárdon. Ügy véljük, elvitathatatlan a Szek- '.zárdon működő területi tsz- zövetség illetékessége abban i vonatkozásbah, hogy a fácánkerti szeszgyár épületeit ne hagyja parlagon. A területi szövetség a mezőgazdasági üzemek érdekeit szem előtt tartva, hasznos tevékenységet fejtene ki, ha illetékes minisztériumi szervektől kiharcolná az egyetértést és a hozzájárulást ahhoz, hogy a volt szeszgyárat állítsák az állattenyésztési program megvalósításának a szolgálatába és rendezzék be állati fehérjét előállító üzemmé. — ir — iiigninmniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii A hallás csodálatos élménye IIStereo-Trainer”-nek nevezik azt a készüléket, amelynek segítségével a képünkön látható, szinte, teljesen süket kis gyerek egy csodálatos élmény részese lett. Először hallott életében, s ezáltal lehetővé vált számára az is, hogy beszélni tanulhasson. A nagyot halló gyerekek e készülék nélkül különben némák maradnának, hiszen hiányozna számukra a beszélni tanulás legalapvetőbb követelménye, a hallás. Felvételünk összehasonlíthatatlan intenzitással ábrázolja a kis beteg lelki felindulását. A fénykép most nyerte el az „1987 Nemzetközi Fotoamatőr Mester” díját. Huszonkilenc ország 2096 fényképfelvétele versenyzett egymással ennek a magas kitüntetésnek az elnyeréséért, amelyet 1984 óta évente adományoz a Foto- amatőrök Világszövetsége és a német képes folyóirat, a „Hobby”. HíiiiiiiiiigiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiitiiiiiiiiiii||i||>i|i|||||i||||||llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll|lllll||||>|ll||1|||B||||i||||«|||||(1||iii|1i||||||||i||||||||1>* Alsönána kilencedik gyenge éve De nyolc év alatt nem normalizálódott és az idén, a kilencedik esztendőben sem mondható rózsásnak, Nagyon is szükséges a beavatkozás, a segítségadás, önerejéből a község nem tud kilábalni a bajokból. Nem csupán gazdasági kérdésekről van szó, hanem X fajsúlyú emberek”. Horváth Ár- Idézek. (Egymástól függetlenül, morális* és "személyi* kérdésekről Kult Antal azt mondia- a Pád eiifn, fegyelmit indítottak, külön-külön nyilatkoztak az új- is> A lopás még mindig nem rit- . An, azt monoja, „a mert Florian Janos' kozremuko- sagironak.) Marhas Sándor: Ve- k_ veZető ember sem S SSf tnaszek- fÄÄ fSTtaS sónak vetettek el a búzát az al- többször ki sem rfíMt az ’istái- ga kijelentette, hogy ünnepna- mondták is már- __ Nézze Sas onanaiak, november 12-én vé- lót>a etetni. Leváltották. Bocsi pon nem köteles dolgozni. A fo- nvi hátvám a vezetőktől tanulgeztek. Az idei ev a kilencedik András brigádvezetőnek ugyan- gatok is arra mennek vasárnap, fűk mi ezt __ Mondi konkrét g yenge esztendő ebben a szövet- csak most van folyamatban egy amerre akarnak. Az elnök, Főg- __ Most nem de az eiők ezetben: kilenc év óta létezik kukoricarészelési ügye. Hárman lein Feri bácsi bejön Szekszárdes kivétel nélkül minden észtén- tanúsítják, hogy szabálytalanság ról vasárnap, a főagronómus dobén gyenge eredményt mutat, kivételezés történt. nem. A múltkor egy traktoros része- ,, ,, .. „ gén kiszökött a határba a gép- Nincs zsakolo a szövetkezet- Komjati Janos: Tavaly nyáron , , ... pel. Az elnök felelősségre vonta, *Den- farkai János „másodrak- a főagronómus elment üdülni, a gezm> magara hagyjak a traktoros esküdözött ilyen tóros” szerint lenne, ha adnának gabona meg kicsírázott. Van Sándort többször nem fordul elő Más- Pálinkát a szövetkezeti raktár- úgy, hogy beiszik, és akkor nem bői, persze csak úgy ingyen. Jó- törődik semmivel. nap megismétlődött az eset. összesen három olyan traktor- vezetőt lehet találni az alsónánai Béke Tsz-ben. aki rendesen és rendszeresen dolgozik: Katona Kálmán, Miion Lajos és Dörző években... Az ellenőrző bizottság tagjai nem hajlandók ellenőrzést véMarhás Súlyos örökséget vett át az új néhányan céloztak már erre. nyei Lajos. A többiek isznak. Azt termést’, **át -amikor még él üggyei járatta le magát, de az- mondják rájuk, hogy „kocatrak- a - el«t sem kedvelték. Komjáti Já- lom kezdete óta 33 ateónánai tszAlsónánán sokat isznak, túlságosan nagy tekintélye a fő- Olyan ember is él a faluban leg- agronómusnak. alább húsz, aki már az év ele- A . . , ... , jén eladja a következő kukorica- . ndra6 brigadvezeto legutóbb azzal a kukoncareszelesi Érthető, ha a tagság előtt nincs elnök, mert az elődje, úgy mondják, semmibe bele nem szólt. Előd egyébként is nagyon sok volt, külön kimutatást lehetne készíteni a szövetkezeti mozgatorosok”, meg hogy „könnyű koricát> szó van. aminek a terméséről Virágtartó és két deci fáradt olaj Soha nem vizsgálta még senki, mi az oka annak, hogy időközönként a gyárakban fusi- szezon indul. Ez a szezon szinte egyik napról a másikra kezdődik, s úgy is szűnik meg, hogy tulajdonképpen senki nem avatkozik bele. Az S-i gyárban is, talán három hete kezdődött. Akkor mindenki virágtartókat készített. Könnyen hozzájutottak az anyaghoz: a gyárban az építők dolgoznak, és a betonacél kiválóan megfelel virágtartó alapanyagául. Természetes, hogy a virágtartókat mindenki készítette, aki hozzáfért a satupadhoz. Részesült a jóból mindenki. A portán, amikor a virágtartókkal a dolgozók kivonultak, nem szóltak a rend üzemi őrei. Hogy is szólhattak volna, hisz a gyárnak nincs betonacélja. Az meg már nem rájuk tartozik, hogy ezeket a sok munkát igénylő alkalmatosságokat munkaidő alatt, a gyári energia — villany, hegesztőgáz stb. —, s gépek segítségével alkották meg. A porta, a rendészet ezért nem szólt. Szólt viszont egy munkásnak, aki két deci fáradt olajat akart kivinni. A munkás nem rejtegette, megmondta: viszek két deci fáradt olajat, a permetezőt kell megkenni. Lecsapott erre az emberre mindenki: a portás, a rendész és aki csak beleszólhat az ügyekbe. „Elítélték” a két deci fáradt olajat eltulajdonítani akaró munkást. Beszéltek róla termelési tanácskozáson, szakszervezeti gyűlésen, mindenütt... Csak éppen a virágtartókról nem esett szó. Pedig egy virágtartó elkészítésére fordítandó villamos energia huszadrészét sem éri meg az olaj... S most felvetődik a kérdés, mentsük-e a munkást, aki két deci olajat akart a gyárból ki- vinni? Nem. De a virágtartó- gyártók se ússzák meg büntetlenül ... Senki, aki lopja a nép vagyonát, bármilyen formában is jelentkezik a lopás... = PíMdvel kevés a zsákoló ember, megtörténik, hogy Ranga Sándor főagronómus is beáll zsákolni. Kaszált is már kedvtelésből De vasárnap nem hajlandó dolgozni. Szekszárdon lakik, vasárnap otthon marad a legnaelnökökrőL A tagok nincsenek hozzászokva — tisztelet a kivételnek — a határozott, de nem durva, nem sértő hanghoz és a Komjáti nos kereken megmondja: „Bocsi Andrást nem a nép választotta meg, hanem a vezetők erőltették be, még az előző elnök idején. Amit ez a Bocsi kapott!... min- szigorú rendes, egészséges mun- dent mondtak neki. Nem is szólt katógyelemhez. egy büdös szót se. Az emberek A munkaképes emberek fele gyobb dologidőben is. Az idei meg azt mondták, úgyis az van, eljár a faluból más munkahe- őszön az elnök, Főglein Ferenc amit a vezetők akarnak.’’ lyekre, ilyen körülmények kömárdeif- A Tsz vezetésének el- ** h^landó «* **?» dol~ szott, hogy nem tudják elvetni a lentmondásait tetézi, hogy élég gozni- ^ allam csak adja a tsz- buzát a maguk erejéből. Főglein gyakran keresztezik egymást az a dotációt, a nagy pénzekét ugyancsak Szekszárdon eteg 6Zámú vezetők intézkedő- évrö1 évTe’ jóformán eredmény Ferenc lakik. November 234 hold búzából 150 holdat nősei, tehát nincs egyetértés. Na- sy°n nehéz helyzetben van az elnök, akit az idén választottak nélküL Ez a segítség nem elég. vemberben vetettek el tehát a elIIUK-> aBJ1- az men vaiaszioxraK Mint ahogy az sem megoldás, felénél többet alaposan megkés- meg- hiszen ő egyetértésben akar, ha az agronómusok és más szakve, az optimális idő után! de legalábbis szeretne dolgozni emberek rakják a lucernakazlat. a a főagronómussal, a szövetkezet Meséli Nedelkovics Szilárd, a érdekében. Néhány héttel ez- szövetkezet felsőfokú techniku- A helyzet több szempontból is előtt, amikor futólag találkoztam mot végzett fiatal szakembere, lehetetlen. Mindenekelőtt a ve- Szekszárdon Főglein Ferenccel, hogy a tavasszal egy nyolcvago- zetés ellentmondásai miatt. Egy- csak célzott erre a kényszerhely- nt>s kazlat ők raktak meg: Töközségi^tenács^gazd^íodási^elő- zetre‘ Más nehézségekről beszélt, rök Béla kertész, Decsák István adója, Marhás Sándor, az ellen- például néhány traktoros és még brigadvezeto, Galla Béla magtÉ- őrző bizottság elnöke, pártveze- jó néhány tag iszákosságáról, a ros. Komjáti János műhelyvezetőségi tag és Komjáti János mű- kevés erőgépről, az elavult is- tő, Dandé András szerelő, Hanga tfiStítefc ho^nRangaPáSánedZo; táUókr6L A segítségét, be- Sánd^- f&gronómus és Nedelkofőagronómus lekezeli a tagokat, avatkozását nem kérte, sőt egye- V1CS Bzilard. úgy beszél velük, olyan hang- lőre nem is tartotta szükséges- Természetesen pálinkázás r>éj-= nemben, ahogyan nem lehet. nek. Bizonyára úgy gondolta, kiä. Egyébként ő 3í.m hibátlan. majd normalizálódik a helyzet. GEMENCZI JÓZSEF m