Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-04 / 234. szám

r * ► KEPREGENYVM.TOZAT: SARLÓS ENDRE ■ta.tgrfr A fogyasztó krimije A z újságolvasónak bizonyá- ” ra feltűnt, hogy a leg­utóbbi hetekben gyakrabban ta­lálkozik olyan írásokkal, ame­lyek a vásárolás, a fogyasztás, a szolgáltatás, köréből származnak, és főként ezek kirívó vonásai­nak vizsgálatából merítik témá­jukat. Olyasmi került az eddi­ginél nyomatékosabban napi­rendre, ami mindennapi életün­ket érzékeny oldalról befolyásol­ja, s hogy e tekintetben minél kevesebb nyugtalanító fordul­hasson elő, az a fogyasztó, a la­kosság, mindannyiunk elsőrendű érdeke. A családi költségvetések­ben minden forintnak megvan a maga helye és rendeltetése. Nem mindegy, hogy pénzéért mit, mennyit vihet haza a háziasz- szony a piacról, az élelmiszer- boltból, hogyan alakul a leltár a ruhásszekrényben, mennyi ideig tart ki a vásárolt holmi, vagy mennyit gombol le a mes­terember, ha megjavítja a tele­víziókészüléket. S afelett sem ritkán kell tanakodni, vajon a néha bizony szoros otthoni kal­kuláció kibírja-e a szombat esti vendéglői kiruccanást, nem éri-e ott kellemetlen meglepetés az embert. A lakosság természetszerűleg rendkívül i érzékenyen rea­gál mindarra, ami ezzel össze­függ. Bántja minden hiba, min­den mérési tévedés, vagy bak­lövés, hát még, ha tudatos visz- szaélésnek, minőségrontásnak, rá- szedésnek a kárvallottja. Az em­berek nyugodt munkájához, te- t hát az ország fejlődéséhez nél­külözhetetlen a minden irányú biztonság, a rend, amelyhez az is hozzátartozik, hogy a fogyasz­tót ne „ejtsék át”, s a vendég ne váljon bűnös manipulációk áldozatává. Ez merőben ellen­keznék pártunk, kormányunk po­litikájának alapvető vonásával, a dolgozó emberek életkörülmé­nyeinek javításával. Egy pilla­natra sem engedhető meg, hogy y ellankadjon a figyelem, az el­lenőrzés a fogyasztóközönség ér­dekeit sértő, megkárosító jelen­ségek felett. Már nem egyszer hangzott el intelem a parlament ülésein és közéletünk más fóru­main, hogy a törvény szigorával lépjenek fel az Indokolatlan ár­emelések, a fogyasztókat meg­károsító spekulációs törekvések ellen. Ez az álláspont tökéletes összhangban van a lakosság kí­vánságával. Nem szarul hát bő­vebb magyarázatra, hogy politi­kailag is milyen fontos, a lehető legtöbbet, a maximumot tenni ennek az elvnek az érvényesü­léséért. I gazságtalanság volna azt 1 állítani, hogy a sok,.gyak­ran igen hangsúlyos figyelmez­tetés falra hányt borsó volt ed­dig. A legutóbbi esztendőkben a kontroll alaposabb, körültekin­tőbb lett, a boltok és vállalatok nagy többségének a vezetői meg­értették, milyen felelősség hárul rájuk. Helyén volt a felügyeleti hatóságok egész sora is, ez na­gyon hasznosnak bizonyult, el­végre ezek szinte a „vesébe lát­nak”, alaposabban kiismerik magukat az üzleti könyvek, számlák, leltárak útvesztőiben. A helyzet mégsem rózsás. Ha akárkivel beszélünk, krimibe illő történeteket tud elmondani vásárlási viszontagságairól, ven­déglői „megvágásokról”, szolgál­tatási szemérmetlenségről. Hovatovább a magyar keres­kedelem és vendéglátóipar presz­tízséit és hitelét tehetik tönkre azok a nyerészkedők, akik — mint a legutóbbi időben a la­pokban szellőztetett esetek bi­zonyítják —, próbálkoznak va­lamit hozzácsípni a számlához, felkerekíteni a pénztári blokkot. Külön fejezetet (nem is fejeze­tet, vádiratot!) kíván a minőség­rontás sok fortélya, a technoló­giai előírások semmibevevésétől kezdve a ravasz és; önkényes anyagtakarékosságig. Azt mond­tuk, hogy a néhány szervezet, amelyet az ellenőrzés végett hoz­tak létre, eddig sem ült tétlenül, s a maga észrevételeivel rend­szeresen megtetézte a lakosság jelzéseit. így tehát a kereske­delem, a vendéglátóipar, a gyárt­mányok minősítése érdekében folytatott harc nem volt hiába­való. Mégis újra elő kell ezt vennft, még szigorúbb éljárást követelve szóvá tenni, mert eb­ben nincs pardon. Ehhez az új mechanizmus előszele szította társadalmi közhangulat kedvező feltételeket teremt. ÍJ gy tudjuk, nemcsak az új­^ Ságok, a rádió, a televízió ásta k,i a harci bárdot az emlí­tett jelenségek ellen, hanem a hatóságok, az ellenőrző szervek is foglalkoznak a hatásosabb fellépés lehetőségeivel. Az ered­mény azonban csak akkor lehet teljes, ha a fogyasztóközönség segíti őket, a becsapás, a csalás, a lopás elleni küzdelmet meg­vívja a maga frontján. Mert az emberektől, mindannyiunktól függ, hogy az említett szakmák­ban, területeken megtisztuljon a légkör, megemlegesse, aki mégis megpróbálkozik, hogy túltegye magát a törvényeken és az er­kölcsi normákon. Ez legáltalá­nosabb érdek, az ország építői­nek, a fogyasztóknak az érdeke. VETŐ JÓZSEF N/ÍBUM KÖNYVE : >V„IAAÉ RÁD TÖ- RÖK <AZT URA, és FÜSTTé égeteaa szeke-1 | REIT. OROSZLÁN^ I kolykeidet ka«* E/AÉSZT! AAEG...'/ M^OPBLSéGe szÁzAOO­^IjrSA. LEFOGA.OOAA, HOGY t/SOHSE TANlTOITAÍK. NEKI Y SAIMO HU eSTftPN ■ teKgggffi AAlT KF.II -TENN/IE ILYEN A *>\70a/Á/<-laVv!a . . HAOMAGy O^reGes ­vér-vAgv ­V£T7íáxresy rtí>«7EA A za,zr V£G/QSÖ- POfíT Pei-S'ZAjj. OLTOTT S/VA>77A<3 ' iVévM HUL- t-Aic. recrrr. Győr kei Jenő : Magyarok as Amur partján Kik voltak azok a magyar in­ternacionalisták, akik ötven év­vel ezelőtt az orosz proletárhad­sereg oldalán részt vettek az ok­tóberi forradalom és a polgárhá­ború harcaiban? Hogyan váltak a forradalom internacionalista vö­röskatonáivá? Milyen emlékek őrzik nevüket, tetteiket a Szov­jetunió hatalmas földjén? Györkei Jenő könyve eredeti dokumentumok, korabeli és mai fényképek, Szovjetunióban szer­zett élmények alapján örökíti meg a hősi harcok magyar részt­vevőinek emlékeit, s hozza eleven közelségbe a történelem e hősi korszakának eseményeit. A szerző az első világháború napjaival indítja a könyvét, és a cári rendszer táboraiban sínylődő félmilliónyi magyar hadifogoly sorsán keresztül mutatja be, ho­gyan vált a forradalom hívó sza­vára százezer magyar hadifogoly a forradalom hű katonájává, a proletár internacionalizmus ren­díthetetlen harcosává. A könyv külön értéke, hogy lapjain azok a Szovjetunióban élő magyar internacionalisták is megszólalnak, akik ötven évvel ezelőtt részesei voltak a forrada­lom és a polgárháború győzelmé­nek. A szerző a múlt év nya­rán a Szovjetunióban járt, s fel­kereste azokat a helyeket, ame­lyek a magyar internacionalista vörösgárdisták küzdelmeinek nyo­mait őrzik a hazánktól oly távoli hajdani csatatereken. Györkei Képes visszaemlékezé­se tanulságos, szép olvasmány, amelyet gazdag fényképanyag tesz színessé. A könyv a Zrínyi Kiadó gondozásában látott nap­világot a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évforduló­jára. V. L. Orosz Mihály : LET — Ezt a dobozt mikor akarta felvinni? — né­zett figyelmesen az arcába a százados. — Hát ezt csak holnap fogom. Holnap van moslék. Pikó még egyszer végigmérte a házigazdát majd energikusan felállt az asztal mellől. — Az még elválik. Most szépen köszönjön el a családtól, mondja meg, hogy szolgálati útra megyünk. A pályamunkás elmosolyodott, és a nyomozó­ra kacsintott, majd lábujjhegyen a szoba félé indult. — Egy pillanatra! — állította meg Pikó. — Miért ijedt meg maga úgy tőlem az imént? Hallgató a mennyezet szögleteit vette szem­ügyre. — 100 — TÖT STS MEGYÉI NEPÜJS IO 1967. október 4. — Kéremszépen... Nem tudom én, hogy mi az az állami biztosítási társaság... Pikó a nyomában volt, mikor a szobába lé­pett. • Lábas honvédet — amióta előzetes letartózta­tásba helyezték — csak most hivatta Pikó szá­zados kihallgatásra. A katona közönyösen ült előtte. A nyomozó egy fényképet vett elő a fiókjá­ból és messziről megmutatta a letartóztatottnak. — Mit szól ehhez a nőhöz, Lábas? A katona, fejének mozdítása nélkül a képre pillantott. Néhány másodpercig nézte, majd re­szelés hangon megszólalt: — Csinos. — Csak ennyit mondott. Pikó a képre tekintett. — Igaza van — álla­pította meg. — Mikor találkoztak utoljára? Lábas a felelet előtt sokáig csendesen néze­gette a nyomozót. Váratlanul visszakérdezett: — Mennyi az ön fizetése, százados elvtárs? — Miért érdekli? — Csak. Gondolom, tisztességes pénzt kap. Engedje meg, hogy minden gúny és rosszindulat nélkül megjegyezzem: ne fecsérelje rám az ide­jét. .. — Nyugodtan beszélt, majd hozzátette: — Vagy ezeket az órákat vonassa le a fizetésé­ből... Pikó mosolygott. — Meglehet, majd gondolkozom rajta. Egy levelet vett elő és átadta a katonának. — Az öné. Szerelmes levél. Valaki nagyon — 101 — epekedik maga után. Tudja, hogy ki írta ezt? Egy tízéves úttörőlány. A katona szuszogott. — öröm a százados elvtársinak:, ha engem kínoz? Pikó maga is érezte, hogy elvetette a súlykot. — Nézze, Lábas e 1 v t á r s, ne értsen félre. Eszem ágában sincs szórakozni. Van néhány dolog, amit el kell mondanom önnek. Remélem meg­érti és segítségemre lesz. Talán félórát beszélgettek. A katona sokszor kérdezett közbe, néha fel-felugrott a székről idegességében. — Tehát önt ma a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte. Ezt holnap reggel megtudják az alakulat katonái — fejezte be a diskurzust Pikó. — Értettem, százados elvtárs! — vágta vi- gyázzba magát a katona, és csillogó szemmel, széles mosollyal kért engedélyt a távozásra. Az ajtóból még visszafordult: — Százados elvtárs... — szólt bizonytalanul. — Tessék, Lábas elvtárs?! —... nem lehetne. .. szóval, mivel is tet­szett az elején kezdeni? — Nos!? — Hogy gyújtsak rá..; Pikó nevetett. A katonának nyújtotta a ciga­rettatárcáját és öngyújtóját. — Vigye csak, vigye az egészet! — kísérte az ajtóig Lábast. — Kísérje az előzetest a fogdába! — szólt az ajtóban várakozó fegyőrre. — 102 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom