Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-29 / 256. szám

• f

*

r

t

A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum jubileumi kiállítása a Műcsarnokban

A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum méreteiben is nagy műcsarnoki kiállítása a forradalom 50 esztendős útját, a Szovjetunió és a szocialista világ- rendszer fejlődését foglalja ösz- sze, múzeumi tárgyak, ritka dokumentumok, fényképek és fegyverek, zászlók és plakátok tárlatával; seregnyi olyan újszerű

ugyanakkor kivilágosodik a maketten is egy kis, pontos épületmás, a vasútállomásé. így mutatja tovább kép, hang és makett október huszonnégy legfontosabb eseményét, • egészen a béke és a föld dekrétumáig.

Gombnyomással működtethető berendezésék vonják be a nézőt

A párizsi kommünárok fala

megoldással, amelyeket eddig kiállításokon nem láthatott a hazai néző.

Logikus folytatása, betetőzése volt a bolsevik harc a modem munkásmozgalomnak, Marx és Engels tanításainak. „Kísértet járja be Európát, a kommuniz- mus: kísértete” — hirdeti a Kommunista Kiáltvány mondatát az első térképfal felvillanó táblája, s utána sorra világlanak fel az országok a stilizált Európa- térképen. Az országokat ezúttal -fényképekből, régi, korabeli metszetekből állították össze, s az automatikus felvillanások sorrendjében válnak láthatóvá a kiáltvány korának első nagy történelmi megmozdulásai. Ezután az I. Internacianálénak és az első proletárállamnak, a Párizsi Komünnek állít emléket a kiállítás.

Az imperializmus kialakulásáról szóló dokumentumokat követi Ejzenstein világhírű filmjének óriásira nagyított filmkockája, amely a Patyomkin cirkálót mutatja, világító diasorozatot az 1905-ös forradalomról, s elsötétített „kukucskálót” a Patyomkin útjáról. Lenin nagyméretű portréja után a világháború, s 17-es februári forradalom, az Ideiglenes Kormány és- a kettős hatalom emlékei következnék', s máris ott áll a néző a Téli Palota ostrománál: a terem közepén lévő hatalmas tabló az ostromot mutatja. S mást is: a kép előtt hatalmas makett, Pé- tervár fontosabb épületeivel, hátrább egy vetítőemyő, s valahol -— nem látni, csak hallani —, egy magnetofon. Peregnek az események: „1917. október 7. Lenin megérkezik Petrográdba, az Ugyelnaja vasútállomásra”. Mindez nemcsak hallható, látható is: mozdul az első dia, .mutatja az eseményt a vetítőernyőn, s

rnr

az eseményekbe a második' teremben is,-'amely a forradalom elterjedését, győzelmeit és harcait illusztrálja. Középen kis könnyű hintó áll, rajta géppuska, ez a „tacsanka”, rekonstruált pontos mása a polgárháború harci eszközének. A terem másik sarkában modem szobor- csoportra emlékeztető, érdekes

történelmi nevezetességű villany- fényes térkép, amelyen Lenin hajdan a Goelro-tervet szemléltette.

Erre, a gazdasági fellendülésre is érdekes tárgyak emlékeztetnek a harmadik teremben, ahol a békés építőmunka, az első szovjet ötéves tervek, a Nagy Honvédő Háború története villan fel. A többi között két téglát látni itt, vallatott partizán, kínnal bekarcolt üzenetével: „Nem szóltam egy szót sem”.

A negyedik terem fő falát elfoglaló hatalmas térképen négy fázisban gyulladnak ki a lámpák a műanyagfal alatt. Először a felirat: „Korunk fő tartalma a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal megkezdődött átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba." A kommunista és munkáspártok 1960-as dokumentumából vett idézetet villanó térkép-országok illusztrálják: a Szovjetunió és Mongólia hatalmas vörös foltja; a második fázisban, a háború után szocialistává vált országok piros alakzatai, és az ugyanakkor függetlenségüket elnyerő gyarmati népek fehér országai, majd néhány másodperc után a napjainkban felszabadult gyarmatok, és a szocialista Kuba vöröse, mint a nagy forradalom eredményei. Szocialista országok zászlai fogják körül a térképet, s körben a szocialista népek életének fontos eseményei. Stilizált térkép szemlélteti a KGST-országok gazdasági életét, ott fénylik rajta a kis „csőfolyó”, amely a valóságban a hatalmas Barátság Kőolaj- vezeték. Nyolcméteres modern

Petrograd — az esemény ek színhelye (makett)

dioráma mutatja a polgárháború egyik utolsó csatáját. Éppen a forradalom harmadik évfordulóján, november 7-én győztek Pe- rekopnál a Vörös Hadsereg katonái, erről beszél ugyancsak a néző „vezérelte” magnóról Kun Bóláné hangja, — valamint Kun Béláról, aki ekkor a Déli Front katonai tanácsának tagjaként tevékenykedett. Hatalmas, kivilágított térkép, ismét sok gombbal, kigyülladó lámpácskákkal mutatja a polgárháború frontvonalait. Épp olyan, mint az a híres

egyedi plasztika — stílusa emlékeztet a fiatal szovjet művészek első éveinek korszerű emlékműterveire — az űrkutatás nagyjait és hőseit köszönti, vitrinekben és tablókban áll a Szovjetunió mai életének, munkájának, kultúrájának látványos jele, Déli-sarkot megjárt expedíció-zászló, szovjet tudósok Lenin- és Nobel-díj diplomái, népművészeti tárgyak, technikai érdekességek.

Tizedét sem mondtuk el a látnivalóknak, a múzeális értékű fényképek százának, szobroknak és képeknek —; a moszkvai Forradalmi Múzeum gyűjteményének ezer darabját adta a kiállításhoz, s a magyar társintézmény is méltó anyaggal egészítette ezt ki. Akárcsak további szervek, egyesületek: az egyik teremben bélyegkiállítást látni, címe: .,1917— 1967 a bélyegek tükrében”, mellette „A szocialista könyv útja Magyarországon” címmel könyvkiadóink mutatják be a múlt századtól napjainkig a forradalmi munkásmozgalom kiadványait. A szakemberek, múzeológusok a legjobbat nyújtották az évfordulóra.

FODOR JÓZSEF:

A Névánál

Ott álltam a Névánál: folyt a hab, folyt.

Lélegzett a lágy víz, a tiszta, tág,

Türemlett és sikamlott és morajlott.

Kék ég és víz, két oldalt paloták,

Emitt a Téli Palota. Mi vont úgy,

Hogy egyre néztem: mily gyönyör s iszony? Ezt és mi szemben állt, amott a parton — Komor fal és közén magas torony.

Magas torony, véres arany hegyével

A napban, mint szuronyvég, csillogott. Mintha egy roppant rém döfölne égre.

Hogy éh-dühére tápot nem kapott:

Nem: zsákmánytól üres a kőgyomor már S kísértet csak. min ég az esti rőt,

Az esti rőt s döbbent szem sugára; —

Az szemben ott a Péter-Pál erőd!

Álltam a nagy víznél, míg folyt a hab. ment.

Kék délelőtt, béke, ég, kék idő,

S szemben a kettő: Gála-, ünnep-, emlék —

Jaj tvíl, — még szinte hallva, — rémítő! Fényes napok pompája itt, hamis, vak,

S dőzs, mely a bús nappalba vert lobot:

És hogy ne szűnjön a zene, a tánc itt,

Arról, túl, az erőd gondoskodott.

Ott nyúltak a kőszirtbe vágva, láttam,

A vermek, hová zsarnok dühe vitt Robottól roggyant nyögő nyomorultat S azt-nézni-nem-bírt bátrat, hazafit.

Ott voltak az írók s kiknek a kény fájt,

S gyűlt a rab, gyűlt s a felleg terhe nőtt. Gonoszságtól duzzasztva — és kitörni Készítve már az Ítéletidőt,

Gyűlt a gonoszság! Jártam ott a mélyben..

Irtózva száz rab s rémnapok nyomán:

Volt ki fejét a szíribe zúzva vált meg.

Más tébolyba bújt üres, ostobán.

Szólt a sortűz, kötél szisszent s a jaj szállt.

Fehérlő arccal járt a Rettenet:

De nem ölhette a magot, mit annyi Véres tett s hív szó, kelni, elvetett.

Mert nem tanult a telt gőz és butult agy,

Melynek, míg villám nem sújt, kedve tart: Hívén: szent törvény, hogy örökké nyögjön Arany- s vér-izzadón, a vert, csikart;

S ahogy lobbant a jel a népben, éjben,

Intő hű szók: csak fegyvert szánt nekik, Míg öröm-zaja közt fűlt a nesz ott lenn

Az aknán: mely még várt, csak percekig.

Ott álltam a Névánál, folyt a hab, folyt, Türemlett, morgott, el- s visszacsapott: Néztem némán: piros, izgalmas éjek

Nyomát kerestem, s a roppant napot.

Mert megmozdult a mély! Kitört az orkán.

Tűz-sújtva nyíltak a kazamaták Földrengés, égdörej közt: mely után már Nem lehet többé, mint volt, a világ.

Nem lehet többé! súgtam ott a víznek.

És még néhány szót mondott a szám: Verje a sors meg, ki még igazat, jót,

Néphez hűt láncba fűz, e nap után!

S gúny legyen, vad emlék: mint eme kettő — A zord erőd s a nagy palota ott,

S jöjjön a nap, mely boldog szabadot Iát

immár csak, .s többé nem gonoszt s rabot.

Jöjjön a nap: a szellem, szép igazság

Napja: s mi volt annyi hős álma rég, . Rend, hol úr, szerte, a néphozta törvény —>

S egy célra néző új emberiség:

A közös Jóra, Ember, erre törjünk,

így int a Nap, melynek emléke tölt, — ’ Kik munkáljuk, szépítjük és emeljük,

Mind: fogjuk kézbe. A miénk a Föld.

BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS:

Anyánkról is szóljon

Anyákról is, szóljon dicsőítő dal. zarándok-arcú szegény anyákról, ki' beleroskadt a sok szülésbe, mosásba, tengernyi gondba.

Komoly gyöngyházfényű mosolya most is világot a sötétben, eltévedt családi nyáját összefogván reánk tekint a messzi múltból.

Iskolába viszi kis öcsénket, imádkozik a betegágynál, rémüldözik a háborúban, temeti-siratja szerettjeit,

S fiatalságáról úgy beszél, mintha mese volna, hogy a báróék tengerre akarták vinni egyszer, de paraszti nagyapánk féltette a cápáktól.

Legyen a sírja apánkéval együtt örökké virággal fedett, zsálya és szarkaláb benne, de leginkább a könnyünktől égő pipacs.

A rekonstruált „tacsanka’*

T.