Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-21 / 223. szám

TÖf ííA MEGYEI KEPÜJSÄG 196'.. szeptember 21. ÁV^-„I/V\E RÁD TO- RÖK, AZT MONO; I. JA A SEREGEK' 'Jura, és füstté |égeteaa szeke- I REIT. OROSZLÁNT | KÖLYKEIDET KARC i EMÉSZTI MEG...», Kf PREGÉNYVÁlTOZAT: SARLÓS ENDRE 11 nyugaiOaxT^'Z Jff / / SRAfcOK! E2 K(NCsi|L / lTP<tZi TERXXET '. NE ||1 / KÖPKÖDJETEK. É5 | / NE TOLAKODJATOK '«D* /A PlöfrHAGYJÁTOK KINT? f nr A2 egyesv/ct államok HADSEREG ÉBE TOBOROZNAK. A HUNYADIAK tündöklése és bukása TOLNA HEGYÉBEN Hunyadi János — a közép­' kon Ma­gyarország legnagyobb hadvezé­rének — származását e sorok írójának iskolás korában; ami a Horthy-rendszer idejére esett; legalábbis nem illet emlegetni. Ma már a nacionalizmusnak ezen a primitív változatán jócskán túl vagyunk és akadálytalanul idézni lehet a korabeli iratokat, melyek a származás — egyéb­ként cseppet sem fontos — tá­nyéré félreérthetetlen feleletet adnak. Imigyen :„01áhnak neve­zett János, Hunyadi Vajk fia-” Azt azonban még kevesebbet emlegetjük, hogy ezt az Oláhnak nevezett Jánost, később pedig le­származottjait is, milyen sokol­dalú kapcsolatok fűzték Tolna megyéhez. Ozora kalandos életű urának. Pipának keze alatt sa­játította el a hadi tudományokat és nagyon valószínű, hogy az olasz származású főúr támoga­tásával került Itáliába is, ahol olyan mesterséget folytatott, me­lyet ma csak rosszhangzásúan lehet emlegetni, akkor azonban tisztes kenyérkereső foglalkozás­nak számított: a zsoldosvezérsé- get. A nem éppen érzelgős szak­mát Hunyadi kiválóan megta­nulta és amikor 1439-ben — már Szörényi bánként — a ki­rály lázadó főurai ellen küldte hadba, a kor legjobb katonáinak számítc* huszitákat toborozta se­regébe. Vezértársával, Újlaki Miklóssal, és még ötezer lengyel zsoldossal délről vonult a lázadó Garai, Bothos és Tamási csalá­dok hadai ellen. A korabeli kilő­ni kai rók feljegyezték hadmozdu­latainak bámulatos gyorsaságát, a seregében uralkodó vasfegyel­met. és azt a meglepő szokását, hogy szigorúan tilalmazta az út­jába eső jobbágyfalvak népének sanyargatását, zsarolását, Bátaszék mellett vívták mega ————— csatát, melyet Hu­nyadi fölényesen megnyert. Az ellenség táborából Bothos And­rás elesett, Garai László megszö­kött a csatatérről, a Tamási­család tagjai pedig fogságba es­tek. Ezzel a diadallal kezdődött Hunyadi óriási hatalma, A ki­rály Újlakival megosztva neki adta a temesi ispánságot és az erdélyi vajda rangját. A gya­korlatban mindkét tisztet egye­dül viselte. Ezenkívül Bátaszék után lett az ország legfontosabb déli véghelyének, Nádorfehér­várnak főkapitánya is. A Hunyadiak hatalma, mely gigantikus magánvagyonra ala­pozódott, éppen csak, hogy túl­élte a fél évszázadot. A sors vé­letlene folytán ott ért véget, ahol elkezdődött: Tolna megyé­ben. Mátyás királynak egyetlen vérszerinti fia ma­radt, János herceg, akit Corvin Jánosként ismer a történelem. Törvénytelen gyermek volt, a ki­rály és egy Wroclavi Borbálának nevezett asszony szerelmének gyümölcse. Anyjáról majdnem semmit sem tudunk, sokak sze­rint a neve sem egészen biztos. János herceg 1473. április 2-án született és hatéves korában kap­ta apjától a Liptó hercegének és Hunyad grófjának rangját. Történeliriünk kiderítésre érde­mes legendái közé tartozik Má­tyás király „igazságos” és főleg népszerű mivolta. A szinte állan­dóan hadakozó, keménykezű és országára súlyos anyagi terheket rovó király a valóságban aligha örvendhetett különösebb közsze­retetnek. Ezt Corvin János ha­marosan tapasztalhatta, hisz nem sokkal apja halála után az éj leple alatt volt kénytelen — tö­ménytelen kinccsel megrakodva — elmenekülni Budáról. Mátyás leghívebb katonái, Báthory Ist­ván és Kinizsi Pál, a trónköve­telő Ulászló cseh király oldalá­ra álltak és erős sereggel üldöz­ték Mátyás menekülő fiát. Utó­védjére 1492. július 3-án először Kinizsi csapott rá Dunaföldvár- nál. A döntő csata azonban más­nap volt Kölesd határában, a Csonthegynél. Corvin János — a mindössze tizenkilenc éves fia­talember — kemény küzdelem­ben csatát vesztett a kipróbált hadvezérekkel szemben. Mátvás fia nem tehetett mást, .....f i ! mint hogy meg­hódolt Ulászló előtt. Ráskai Ba­lázzsal küldte el Visegrádra a nála lévő koronát és szeptember 18-án nemcsak, hogy részt vett a koronázáson, hanem ő maga vitte az uralkodói jelvényeket új királya előtt. Corvin János en­nek ellenére még az ország leg­gazdagabb földesura maradt, tényleges hatalma azonban a semmivel egyenlő. Örökös hor- vát—dalmát báni titulust kapott, ezenkívül Bosznia ura és Szlavó­nia fejedelme lett. Mindezeket a tisztségeket nem viselte sokáig, mert 1504 október 12-én meg­halt. Halálával végleg eltűnt a Hunyadi-ház, melynek hatalma a Kölesdnél vívott csatában ál­dozott le. O RDAS IVÁN NOAH IS OT ÁUT A FOLYO­SÓN A HAZAFIAK. KÖ2ÖT, V/ÁfZVA, HOGY A Sód. ,/y\£GiNr boy fíéat álma GYÖ­TÖRTE, OPAA'ICiTOTTÁK. BOY FAL­HOZ, HOGY LÖVÉSZ/K. KOKA R&S~‘ Gél ecoöir a whatehaju. st&fkt- HOGY ’JELENTKEZZEN A had- sereg&b. SOKÁIG A/EAA AS AJCART~ SONOOLNA Ef&ZB, ÓBA JAPÁN TÁAAADÁSUTÁn A-EUC/fsmEJZ£TE ACÖ ~ /vyöRtele/vOc oöm­TÖtT MEtyETE. A/Et/ Mint a'claaapol tVAKf MINT ZSADC.,* KOTTBCESS&Ge... EK - ACOR. tUAIYi'CT A2 Atfé... A legmagasabb építmények Másfél évszázaddal ezelőtt csak öt száz méternél magasabb építmény volt a világon: a Keopsz piramis 146 méter, a strasbourgi székesegyház 142 mé­ter, a római Szent Péter bazilika kupolája 132 méter, a londoni Szent Pál székesegyház tornya 110 méter és a milánói dóm 109 méter. A múlt század végére ezeket a hírességeket már nyolc más építmény múlta felül. A pál­ma a párizsi Eiffel toronyé volt 320 méter magassággal. Ma már ez­rével vannak olyan építmények, amelyek száz méternél magasab­bak, ezek között a három bajnok a következő: a New York-i- Em­pire State Building 378 méter, a tokiói televízió tornya 359 méter és az Eiffel torony 320 méter. Ez volt a helyzet 1967. április 29-én. 1967. évben a szupremáciát a moszkvai Ostyankino televíziós torony ragadja magához, amely április 29-én elérte a tervezett 537 métert. A torony tulajdon­képpeni épülete a 387-ik méter­nél befejeződik, onnan nyúlik a magasba a 138 méteres antenna- berendezés. Csontcsavarok A brooklyni kórház orvosai érdekes újítást, csavarokat ajánlanak a csontok össze­kapcsolására. E csavarokat közönséges esztergapadon bi­kacsontból készítik. A kutyá­kon végzett kísérletek igén jó eredményekre vezettek. 48 órával azután, hogy két ku­tya eltört combcsontját ilyen csavarokkal összeerősítették, már mindkét kutya járni tu­dott, tíz nap múlva pedig fut- kározott. Két héttel később a röntgenfelvételek azt mutat­ták, hogy a csontcsavarok tel­jesen felszívódtak. % Szaporán mozgatta lábujjait, hogy egy kis vért kergessen beléjük, mert már csaknem ér­zéketlenek voltak. Mellette csinos, fiatal nő reszketett a hidegtől, valósággal táncot járt, úgy topogott. Valter azon vette észre magát, hogy ő is helyben szökdécsel, mint a reggeli tornákon. Szemük összetalálkozott. Egymásra nevettek. — Hideg van, — mosolyodott el Valter. — Jaj, én már majd megkukulok, — felelte valami különös bájjal a lány. — Mit csinál?! — kérdezte Valter. — Hát... megkukulok! — nevetett a lány. — Ez jó — szökött ki a katona száján. — Mondja még egyszer! — 67 — — Azt nem! — mosolygott a lány. — Miért nem? — Mert akkor már nem tetszene ennyire magának. Azon kapták magukat, hogy közben elsza­lasztottak egy villamost — Tudja mit? — fordult a lányhoz Valter, — igyunk meg egy feketét. Az jót tesz a kuka- ság ellen. A lány tanakodott. — Hát... —" mondta végül — nem bánom. De ki-ki alapon... Elindultak a Pálma eszpresszó felé. — Es bizalmaskodás nincs! — egészítette ki a lány az előbbi gondolatát. Valóban bájos volt ebben a percben. — Nincs, nincs! — helyeselt szélesen Valter és megfogta a lány karját Az láthatóan tette­tett eréllyel tiltakozott — Még nem szabad! — fenyegette meg a fiút. A vér Valter fejébe lódult. „Még!” A presszóban csaknem két órán át beszélget­tek. Valter megtudta, hogy a lány színinöven- dék. — Most is színészkedik? — kérdezte várat­lanul. — Nem, nem! — tiltakozott a lány — most az életet tanulmányozom. Egy színésznőnek so­kat kell tapasztalni. Filmszerződést kaptam egy „könnyű kis nő” szerepére. — 68 — A fiú szíve ettől kezdve szinte hallhatóan ka­lapált. Amitől tartott, mégis bekövetkezett. — Mennem kell... Sajnálom pedig, de vár­nak... — nézett rá huncutul, ferdére hajtott fej­jel a lány. — Találkozunk még? — kérdezte reményte­lenül Valter. A lány maga elé meredt. — Aligha! — suttogta elérzékenyülten, majd határozottan felpattintotta táskáját, papírszele­tet vett elő, kettőbe hajtotta, majd Valter felé nyújtotta. — írja ide a címét! — mondta. — Lehet, hogy ellopok magamból egy pirinyót a maga számára. Valter gondosan ügyelve az írás olvasható­ságára, odakanyarí tóttá: ..Valter Vince honvéd. N. postafiók...” Noteszét a lány elé tolta. — Legyen szíves magácska is, kedves Fedák Sacika... — A lány tiltakozott, miközben tás­kájába csúsztatta az imént készült „névjegyet”. — Szó sem lehet róla! Hogy képzeli? Engem nem szabad leleplezni! Fizettek és távoztak. Valter most egyáltalán nem érezte a hideget. Sokáig bandukoltak az utcákon, karonfogva, gondtalanul. A lány az Izabella utca egyik háza előtt állt meg. — Itthon vagyok! — nézett szomorkásán a fiú szemébe. — 69 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom