Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-01 / 206. szám

4 tolna" sneTEi nbpüjsäq írét. szeptember í. AZ NBAA LEHET. AA/Hp/G /W\S ÉS AAÄS U&V/VYAL CAirOAAA KEPRECÉNVVÁ.LTOZAT: SARLÓS ENDRE • IAAÉ RAD TO- RÖK, AZT MOND; , JA A SEREGEK URA, éS FÜSTTÉ j,ÉGETE/'A szeke- I REIT.OROSZlÁN-< KÖLYKEIOET KARD f. EAAESZTI /weg." AKKOR l£MET> HOóY I6V fS ^ M£G L>GY IS ÉfZOBtCBive VAN. KéRO£22E /WEG A1 felesé<3emet, eevoir^ DOLGOZOTT VELE.] aaichAEl záj /wvas asset! a ha'z/aö­v íIT <5/# IAJCXJL- [ TAK.J EtűOOtQ. A KEJZ77 AJ­TÓ felöl ZA3 HALLAT SZŐTT ÉS­KULUXM r+« AABGÉJZJc£2E7r\ :>í>— /VACV2/W, A EUM- TZlA/éSZ és 7c>/vy MtCHAEL OLASZ J3AteAAA2AÍly G>ARAT JA. A KÉT /AISS BOUUAtZD eJCfCOTt. r=ELPAT- TANT és A KUJ/( TLAT FELÉ /At ~ OULT... JVMY elé rséo & e Eset TEW R/A&Acj~. HELENE, ROCH EUE 1 JE VISELKEDJENEK ÍGY.TÍZ- évE ISAAEC NEK... A HA'eoß^.. K^REM, LEGyE - KJ EK BELA'TA'SSAl Nem eín foglalom EL PXRI2ST7 NEAA ÉN ÖLOÖ5ÖAA A FfiANOAÍKAT. GyŐ- LÖLÖAA AAUSSOUNIX rA Evalsa'tjuk Vagyok. Egy hektár kozmosz a földön Moszkva, (MTI). A Szovjetunió népgazdasági eredményeit bemu­tató állandó jellegű moszkvai ki­állítás új pavilonnal gazdagodott. Kapuit még nem tárták szélesre a moszkvaiak milliqi előtt, de az újságírók már megtekintették az „űrtechnika nagyszabású panorá­máját”. Az üvegkupolás hatalmas épü­let homlokzatán már messziről szembeötlik a felírás: „Kozmosz”. Az új kiállítás egy hektár terü­letre sürítve mutatja he azt a nágyszerű küzdelmes utat, ame­lyen a Szovjetunió elindult és diadalmasan halad előre a világ­űr meghódításáért. A kiállítási csarnok díszhelyén az első szputnyikot pillantjuk meg. Ennek az 58 centiméter át­mérőjű és 83,6 kilogramrft súlyú mesterséges égitestnek a repülése késztette Joliot-Curiet a nagy francia tudóst az azóta szálló­igévé lett kijelentésre: „Az ember nincs többé a Földhöz láncolva”. Megkapóan példázza a szovjet űrtechnika fejlődését az első szputnyik mellett elhelyezett és nálánál 145-ször nagyobb Proton, a világ legnagyobb, 12 tonnás kozmikus berendezése. Közvetlen közelében látjuk a Moszkva és Vlagyivosztok között „telefon- és rádióhidat” létesítő Molnyiját és az időjárás előrejelzését meg­könnyítő meteort. Itt vannak a Holdat körülrepülő és rá simán leszálló Lunyikok. A tudósok, tervezők, mérnökök portréinak galériájában ott van Ciolkovszkij, Zsukovszkij, Can- der, Tyihomirov. A kiállítás egyik nevezetessége a Vosztok űrhajó. Lakója volt Jurij Gagarin, German Tyitov, Pavel Popovics, Andrijan Nyiko- lajev, Valentyina Tyereskova, Va- ’lerij Bikovszkij. Óriási méretű panno mutatja be Alekszej Leonov kilépését a világűrbe. Első ízben kerül köz­szemlére eredetiben Leonov űr­ruhája, amelyben a „kozmikus gyaloglást” végrehajtotta. A kozmosz-kiállítás a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából nyitja meg kapuit Orosz Mihály:. PLA TE RÓ “"MŰ VE LET A speciális alakulat katonái, igen csak elcso­dálkoztak, amikor a szokásosnál egy órával ko­rábban rendelték el a takaródét. A laboratórium folyosója elé őrt állítottak. Előbb csak suttogva, szájról szájra járt a hír, de rövid időn belül mindenki meg volt győződve róla, hogy az éj­szaka riadó lesz. Mi másért lenne ez a szokat­lan napirendváltozás. A parancsnoki épület néhány ablakából vilá­gosság áradt. Az épület előtt két személygépko­csi állt, majd kisvártatva még egy érkezett. A laktanya elcsendesedett, csak a kapuőr lépteit visszhangozták a rideg falak. Valahol egy őrku­tya vonított. A kihallgatás elkezdődött. — 16 — Pikó László százados, a nyomozás vezetésével megbízott tiszt gyakorlatában ez volt az első gyilkossági ügy. Lehet, hogy más körülmények között, más helyeken minden nyomozó lelkese­déssel fogott volna e látszólag egyszerű rejtély felderítéséhez, de Pikó a tettrekészség, az ambí­ció nyomát sem mutatta. Mélységesen megbot­ránkoztatták a történtek, egyelőre nem tudott úrrá lenni megdöbbenésén. Bárhogy is igyekezett figyelmét a fő és mellékes .»körülmények csopor­tosítására összpontosítani, gondolatai egyre csak elkalandoztak. Meggyőződése volt, hogy súlyos felelősség terheli a kollektívát, a közvetlen pa­rancsnokokat és munkatársakat. Ilyen nem for­dulhat elő a hadseregben, hogy egyik katona megölje a másikat. Ez ellentmond összes nevelési elveinknek, gyakorlati tevékenységünk jól ki­próbált és bevált szokásaink mellett ez teljes képtelenség. Éppen ezért, — állapította meg ma­gában — minthogy a megtörtént eset abnormá­lis és egyedülálló, csak abnormális ember követ­hette el, vagy pedig a .tetí oka tartozik az egé­szen különleges tényezők kategóriájába. Pikó százados gondterhelten sóhajtott, és nyo­mozótársaira nézett. Megpróbálta az arcukról le­olvasni véleményüket. A »szobában csend volt. Pikó újjai elengedték a töltőtollat. — Kezdjük! — mondta röviden, majd hozzá­tette: Jegyezzék, ami érdekes. Ákost! — adta ki az utasítást. Egy fiatal pufók hadnagy felállt és a szom- — 17 — Táncra perdült a közönség Tolna megyeiek sikere a kecskeméti népzenei találkozón Amint korábban írtuk, Tolna megyeiek is hivatalosak voltak a Kecskeméten augusztus 26—27-én megrendezett népzenei országos találkozón: Gáspár Mihály szek­szárdi citerás és a paksi fmsz pengetés -zenekar képviselte a me­gyét. — Hogy sikerült a bemutat­kozás az országos nyilvánosság előtt? — erről érdeklődtünk Gáspár Mi- hálytól, otthonában. — Csak jót mondhatok! Min­den igazán kitűnő volt! Számom­ra nagy megtiszteltetés volt, hogy országosan elismert népművé­szekkel találkozhattam és közöt­tük szerepelhettem. Újonc létem­re testvérként fogadtak szerete- tükbe. Barátságot kötöttem Bu­dai Sándorral, a népművészet mesterével is. Az ország mindén tájáról körülbelül 90 népi hang­szeren játszó, vagy énekes nép-’ művész vett részt a kétnapos ta­lálkozón. A bemutatót négy he­lyen, négy csoportban rendezték, s csak azt sajnáltam, hogy a pak­siakkal nem kerültem egy cso­portba. — Hol léptek fel? — A mi csoportunk a Katona­telepi iskola nagy művelődési ter­mében lépett fel, zsúfolt nézőtér, igen lelkes közönség előtt. Amint később megtudtam, hasonlóan nagy volt a többi csoport műsora iránt is az érdeklődés. A szegedi ÉDOSZ híres citeraegyüttese nyi­totta és zárta műsorunkat. Köz­ben énekes asszonyok és szóló­hangszeresek szerepeltek Megle­petésemre, az előttem fellépő szájharmonikával és citerával egyszerre zenélő szereplőtársam ugyanazokat a zeneszámokat ad­ta elő, amelyek az én műsorom­ban is voltak, anélkül, hogy erről kölcsönösen tudtunk volna. Sze­rencsére feltaláltam magam. Már a műsoromat bevezető, szöveges bemutatkozásommal is sikert arattam, amikor városomról és citerázásom történetéről be­széltem. — Én csak pislogó lám­pás vagyok a ragyogó csillagok mellett a népművészet egén — mondottam. — Nehéz fizikai mun­kás, kazánfűtő vagyok a megyei könyvtárban. Kérges a kezem, nem járnak olyan könnyedén az ujjaim... — Nagyon szerény ember Gáspár bácsi! És mit játszott? — Mivel nem akartam a száj- harmonikás-citerást megismétel­ni, egészen más számokat adtam elő, mint amilyeneket terveztem. Egy betyárnótával kezdtem, rövid csárdásokkal folytattam, s a Kis kút, kerekes kút népszerű dalla­mával fejeztem be. Keveset, de jót! — gondoltam, és sikerült. * — A legjobb jelenetek pedig ezután következtek. A szegedi ei- terazenekar tagjai énekelve fejez­ték be a műsort, s dalolásukat át­vette a közönség is. A hangulat annyira fokozódott, hogy a három énekes asszony táncba kezdett. Kaposi László 72 éves karcagi ei- terás táncba vitte a 83 éves, egyik népművész nénit, majd tőle egy 16 éves korú fiú kérte le az idős asszonyt, s olyan ropogós csárdást jártak, hogy öröm volt nézni! Er­re aztán táncra perdült a közönség is... Még egy szépséges japán kis­lány: Ulinako Kimurá, aki egy francia diákkal együtt vendége volt a találkozónak, ő is megta­nult csárdásozni. — Este egy nagy étteremben társasvacsorán találkoztak a cso­portokban részt vett összes sze­replők. Ádám Béla, a paksi cite- razenekar vezetője ott újságolta, hogy nekik is kitűnően sikerült a fellépésük. Az étteremben, ami­kor az ottani cigányzenekar szü­netet tartott, a közönség kíván­ságára rögtönzött hangversenyt adtak a népművészek. A paksi ze­nekar a pódiumra ment, játszani kezdett, amire szintén táncra per­dültek az étterem vendégei, s többször megismételtették citerá- zásukat. Annyira ünnepelték őkét, hogy csak jóval-éjfél után tér­hettek szállásukra. Gáspár Mihály megemlítette azt is, hogy citerázásáról külön hangfelvételt és riportot készített a rádió egyik munkatársa, a ja­pán diáklány pedig lerajzolta arcképét. Gáspár bácsi fényképe díszítette többek között, a talál­kozó műsorfüzetét, amely szintén a szekszárdi citerás megbecsülé­sét jelenti. Maradandó élményt jelent számára, hogy megismer­kedett dr. Sárosi Bálinttal, a nép­zenélés tudósával és szerelmesé­vel is. Csak köszönettel szólhat a találkozó kitűnő megrendezésé­ről, a kecskeméti vendégszeretet­ről. BALLABÁS LÁSZLÓ széd szobából bevezette Ákos Emil honvédet. A sápadt, minden ízében remegő katona félszegen jelentkezett. Leültették. Pikó a katona szemébe nézett, szája idegesen megrándult. Alig hallható hangon kérdezte; — Ki ölte meg Faragót? , Ákos megingott. Keze előrelendült és görcsö­sen belekapaszkodott az asztallapba. Hallgatott. — Miért nem felel? — kérdezte a százados. — Nem tudom... El sem tudom képzelni..!; — dadogta a katona. — Idehallgasson Ákos — állt fel a tiszt az asztal mellől. — Mondjon el mindent, amit tud. Olyan dolgokat is, amelyeket nem talál lénye­gesnek. Ezt nemcsak elvárjuk, hanem kötelessége is. Majd segítünk. Mikor mentek be a fotó­laboratóriumba? — Úgy hét óra felé, — válaszolta a katona és mereven az asztallapra tekintett. — Hol tartózkodtak hét óra előtt? — — A KISZ-klubban. Lábas egy szivardobozt politúrozott, azt vártuk, hogy elkészüljön ... De hiszen éppen ez az ... — hirtelen elhallgatott... — Folytassa, mit akart mondani? — biztatta a tiszt. — Azt, hogy... Lábas meg Faragó össze­verekedtek. Faragó követelt valami kétszázötven forint adósságot, Lábas gazembernek nevezte, és kapott egy pofont. Erre egymásnak rontottak, és Lábas azt kiabálta, hogy megöli — sorolta most már valamivel nyugodtabban Ákos, majd hir­telen gondolatot váltott. — Ja, és a Nagy Andris. Az is agyon akarta csapni. — 18 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom