Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-24 / 226. szám
1967. szeptember 24, YOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 A megye iparosodásának helyzete, perspektívái Az MSZMP Tolna megyei Bizottsága Marxizmus—Leninizmus Esti Egyeteme jubileumi ülésszakának politikai gazdaságtan szekciójában dr. Gyugyi János, a megyei tanács vb-elnökhelyettese tartott előadást „A megye iparosításának helyzete, a további fejlesztés feltételei, lehetőségei, ezek közgazdasági konzekvenciái” címmel. Bevezetőben megállapította az előadó, köztudott, hogy a megye mezőgazdasági jellegű, az iparosításban messze elmaradt az ország átlagos iparosítási szintjétől. Adottságainál fogva mezőgazdasági jellege perspektivikusan is megmarad, mégis, a társadalmi-gazdasági viszonyokban bekövetkezett változások, elsősorban a mező- gazdaság szocialista átszervezése szükségessé teszik, hogy a megye iparosítása meggyorsuljon, a mezőgazdaságból felszabadult és felszabaduló munkaerő foglalkoztatását a megyén belül biztosítsuk. Emiatt vált szükségessé, hogy a megye párt- és állami vezetőszervei erőfeszítéseket ‘egyenek a megye iparosításának meggyorsítása érdekében. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1965. december 21-i ülésén tárgyalta és határozatban rögzítette Tolna megye továbbfejlesztésének irányelveit. A másik fontos dokumentum a közel egy évvel ezelőtt megtartott megyei pártértekezlet határozata, amely meghatározta a megye ipara továbbfejlesztésének feladatait is. Az előadás első részében rövid áttekintést adott a megyei tanács vb-elnökhelyettese a megye iparosításának történetéről, megállapítva, hogy egészen az első ötéves tervidőszak végéig nem történt lényeges fejlődés a megye iparosodottságában, bár az államosított üzemekben nőtt a termelés, kialakult a tanácsi és a szövetkezeti ipar. Az egy főre jutó ipari beruházás az országos átlagnak csupán egyharmadát érte el. 1953-ban 353 millió forint volt a megye iparának termelése, 1958-ban 600 millió. Ez az országos értékeknek mindösz- sze egy százalékát tette ki, az iparban foglalkoztatott létszám pedig a népgazdaság ipari foglalkoztatottjainak 0,8 százaléka volt. A második hároméves tervben azonban minden korábbinál gyorsabb ütemben fejlődött a megye ipara, a 82,2 százalékos termelésnövekedés közei négyszerese volt az országos átlagnak. Ekkor már az ország ipari termelésének másfél százalékát adta a megye ipara. Ebben az időszakban lépett üzembe az új dunaföldvári poz- dorjabútorlap-üzem, a szekszárdi bprdíszműüzem, jelentős termelőüzemmé fejlődött a mező- gazdasági gépjavító vállalat stb. Jelentősen megnőtt az iparban foglalkoztatottak száma, aránya, azonban ez az országos átlagnak még a felét sem éri el. A második ötéves tervben további lépések történtek a megye iparosítása terén, bár nyilvánvaló, hogy az ipar területi elhelyezésében hosszú évtizedek alatt kialakult állapotot, egy vagy két ötéves terv során alapvetően megváltoztatni nem lehet. A második ötéves terv egyik legfontosabb ipartelepítési célkitűzése Budapest részesedésének csökkentése, ugyanakkor az iparilag elmaradott országrészek iparosítása volt. Ennek megfelelően alakult a tervidőszak alatt az ipar területi szerkezete, tovább változott az arány a vidék javára. A megye ipara is tovább gyarapodott, új üzemek létesültek, több üzemnél nagy mértékű rekonstrukciót és bővítést végeztek, megyénk szocialista iparának termelése 1965-ben 91,9 százalékkal volt magasabb, mint 1960-ban. Az iparban foglalkoztatottak -zárna öt esztendő alatt 28.8 százalékkal nőtt. Azonban jogos annak megállapítása, hogy megyénk iparosításának csak a kezdetét jelentheti a második ötéves terv iparfejlesztése. Ugyanis nem következett be a munkaerő-felesleg megszűnése. A mezőgazdaság szocialista átszervezése, az onnét felszabadult munkaerő tovább növelte elhelyezési, foglalkoztatási problémáinkat. Közel tízezer fővel csökkent a megye lakossága öt esztendő alatt, ennek fő tényezője az elvándorlás volt. A foglalkoztatottság, az iparasodottság és ezen belül az ipar szerkezeti összetétele is az életszínvonallal kölcsönös, bonyolult összefüggésben van. Tolna megyében a munkásak átlagos havi keresete 1533 forint volt 1964-ben, míg országosan 1698, Baranyában 2108 formt A megye lakossága 1965-ig folyamatosan csökkent A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 16 ezerrel volt alacsonyabb, mint a tervidőszak elején és ebből az összes egyéb ágazat csak hétezer fő munkába állítását tette lehetővé. Az elvándorlás oka tehát a munkalehetőségiek hiánya. Mivel elsősorban férfiak, mégpedig munkaképes korú férfiak keresnek elsősorban munkát másutt, a megye népességében az országos átlagot meghaladó elöregedési tendencia érvényesül, és jóval magasabb az országos átlagnál a nők aránya is. Megyénk érdekei, de országos érdekek is azt kívánják, hogy területünk népességében ne következzék be további csökkenés, az a szinte katasztrofális zuhanás, amit a KSH Népességtudományi Csoportja 1970-re előrevetített, mely szerint a megye lakosságának száma 244 ezer fő lenne az 1960-as 267, illetve az 1967-es 265 ezer fővel szemben. Hogy ezt elkerüljük, gyors ütemben kell iparosítani. 1970-ig mintegy 8—10 ezer, a továbbiakban pedig évente 1500—2000 fő részére kell új munkaalkalmat biztosítani. Az iparfejlesztésnek két irányzata van, az egyik a rekonstrukció, az intenzív iparfejlesztés, ami nem jár jelentős létszámnöveléssel. Megyénkben a másik utat kell követni, új üzemeket létesíteni, természetesen a meglevők korszerűsítése, bővítése mellett. Az új gazdasági mechanizmusban az ipari beruházások nagy része vállalati eszközökből végrehajtott beruházás lesz. A vállalatok alapos gazdaságossági számításokat fognak végezni annak megállapítására, hogy új területen üzem létesítése, vagy a meglévők esetleges bővítéses rekonstrukciója-e a gazdaságosabb. Ezt ellensúlyozza a GB egyik határozata, amely a vidéki ipar- telepítésről rendelkezik. Az iparilag elmaradott megyék — köztük Tolna is — anyagi eszközökkel fog rendelkezni ahhoz, hogy az itt telepítendő üzemek beruházási költségeinek 20—50 százalékát vissza nem térítendő támogatásként biztosítani tudja. Ugyanakkor a bank is kedvezményes kamatláb mellett biztosít beruházási hitelt. Külön pénzügyi alápot biztosítanak a Budapestről történő iparkitelepítés támogatására is. Megyénk települési viszonyai a mezőgazdasági jellegnek megfelelő területi szerkezetet tükrözik. A közepes és kis létszámú település-hálózat a jellemző és ez megköveteli, hogy új munkahelyeket sem egy helyben, koncentráltan, hanem több körzetben, arányosan biztosítsunk. Az előadás befejező részében szűkebb gazdasági körzetenként tekintette át az előadó a várható, már lerögzített és kívánatos fejlesztést. Az elkövetkezendő időszakba^ rendkívüli gyors lesz a megyeszékhely fejlődése, bővülnek a meglévő régi és új üzemek, idetelepül a Magyar Hajó és Darugyái’ vasszerkezeti üzeme, megvetve az alapját a további bővítésnek is. A város lakossága 1970-re eléri a 25—26 ezer főt és 1980- ra várhatóan 40—50 ezer lakost számláló várossá fejlődik Szekszárd. Kiemelten kezelik Dombóvár és Tamási ipari fejlesztését, Tamásiban az új Orion-üzem további bővítésén kívül élelmiszeripar telepítése indokolt. Bonyhádon és a megszűnő bányavidéken elsősorban a szövetkezeti iparnak vannak lehetőségei a nagyobb arányú fejlesztésre. Dunaföldvár és Paks körzetében kisebb üzemek telepítése indokolt. Tolna és Bátaszék körzetének munkaerő-foglalkoztatási gondjait kisebb üzemek létesítése mellett főként a megyeszékhely várható fejlődése oldja majd meg. Megyénk iparosítása nem szubjektív óhaj, hanem a társadalmi, gazdasági viszonyok fejlődése következtében létrejött objektív szükségszerűség. A megye iparosításának meggyorsítása a feltétele annak, hogy tovább gyorsuljon megyénk egész társadalmi, gazdasági fejlődése is. Szűrei előii Százszámra állnak a kész hordók a Bátaszéki Kádár Ktsz raktárában. Utolsó munkafázisként festik és hitelesítik őket. Fotó: Bakó Jenő — Olvasgatok... Néha oklevelet a bajai képzőben. Fiasegítek az unokámnak. . . Múlik tál voltam, akkor kezdtem... az idő... Csak persze a távlatok közt Lassan, komótosan beszél, mint más az előjel, aki nagyon ráér. Valóban ő _ Egészség’ m ár nagyon ráér. Nyolcvanegy _ Ngm mnaszko<j^tom. Csak éves korban már nem sietős a térdem pitteg-pattog... Az semmi. Ilyenkor inkább azt sze- ^fvilíghábcmú ^radványa. reine az ember, ha megállná az £ révhe jutottam, idő Minden óra, minden nap kerültem a /ahtmba, Tolnára, itt külön, adomány Ilyen hosszú megváltottak, meg is nősül- eletkorra legtöbben nem szarni- t hathetes házasság után bétának, de amikor megadatik, híutafc katanának. Éjszakai gya- olyan szép, olyan kedves, hogy korlaton voUunki s egyszer hir- barcsak megállná az xdo. télén lefújták, irány vissza a lak— Kik is voltak az én tanítványaim a mostani nevelők közül? Na, lássuk csak... Ej, ezek a nevek már megint..; Átkozott memória... Hiáoa, nem fiatalodunk. .. A nevek már eltűnnek a fejemből, pedig valamikor. . . Hága« Ferenc a homlokára csap, de a nevek csak nem akarnak felvillanni. Még jó, hogy a fiatalabbak nem felejtenek. Végh János, a tolnai általános iskola igazgatója kapásból sorolja a neveket: pillanatok alatt összejön vagy nyolc-tiz. Nemrégiben, hogy átadta a gyémántdiplomát az idős, nyugdíjas tanítónak, egy kicsit fellebbentette az évtizedek fátylát Hága Ferenc munkásságáról. Mindenekelőtt kiderült, hogy tanítványai bizony már felnőttek, s közülük nem egy éppúgy vesződik a felnövő generációval, mint ahogyan valamikor vele vesződött Hága Ferenc. Az igazgatóhelyettes, Révész János pedig akár az unokája is lehetne. Amikor azt mondja; „Egyszer majd mi is eljutunk az öregkorba, s nekünk is jólesik, ha a fiatalok meg- cmélkeznek rólunk, mint mi a Hága Feri bácsiról” —, ez éppolyan távlat, mint amikor Hága Ferenc a múltat idézi: tanyába, reggelre teljes hadfelszerelésben kellett lennünk. A leszerelésünket vártuk, aztán irány a front... Háromszor sebesültem. .. Ezt érzem most is a lábamban. Vf alóban ezt érzi? Lehet. A ’ háború borzalmas emlék, elvitte fiatalságának egy részét, s az évtizedekben ez az emlék minden rossz megtestesítőjévé kövesül. A lábfájást sem az öregedés hozza, hanem a háború maradványa... Hága Ferencet is, mint minden más embert, kudarc is ért az életben, például az egyik alkalommal nem őt választották meg valahol, hanem mást. A pálya kezdetén nagy csapás volt, de most, az évtizedek elmúltával erről ugyanúgy beszél, mint amikor sikerült elnyernie valamelyik állást. Harap, a gyűlölet szenvedélye nélkül. De a ■ háború, az ' maga a minden rossz. Hallani kell, hogy milyen szenvedéllyel beszél most, 81 éves korában az ifjúkori küzdelmekről: — Valami nagy nehezen Mur- gára kerültem. Nem akartak ugyan szóba állni velem, de volt egy ajánló levelem. Mvrgárt nem volt rendes iskola. Valami nagy nehezen sikerült végül is iskolát építenünk és még most is büszke vagyok rá, hogy abban némi részem nekem is van, noha életem nagy részében nem ott tanítottam, hanem itthon Tolnáin. Én ugyan nem voltam murgai, senír- mi különösebb nem fűzött oda. dehát ha már odavetett a sors, a hivatás, hivatás. A helyi elöljáróság elutasított, amikor akartam valamit tenni iskolafejlesztési ügyben. Volt a faluban egy kocsma, valami földbirtokos tulajdonában, de nem sok haszna lehetett belőle, mert alig akadt benne vendég. Ezt szemeltem ki, úgy számítottam, hogy ha lebontanánk, az anyagából felépíthetnénk egy iskolát. Először a zombai plébánost kellett megnyerni az ügynek, utána következett a tulajdonos. Az oda is ígérte az épületet, de mire át kellett volna adni, meghalt. Elölről kellett kezdeni az egyezkedést az új tulajdonossal. A sok utánjárásból végül is iskola lett. IVf ilyen is volt a fél év- századdal ezelőtti tanítás? — Abban az időben az volt az alapelv, hogy a gyermeknek mindent az iskolában kellett megtanulni. Ebből következett, hogy a gyermeknek állandóan ismétlő kérdéseket kellett adni, hogy legalább a fontosabb dolgokat megtanulja. Nem volt osztott tanítás mint most, mind a hat osztály egy teremben kapott helyet. Így azán. amikor az egyik osztálynak a táblánál számtant magyaráztam, a másik a térképnél csendben gyakorolta a földrajzot, a harmadik pedig az írást. — Mi a vélménye a mai iskoláról. oktatásról? — En az államosításkor kerültem nyugdíjba, ezért főként csak az unokáimon keresztül ismerem a mai iskolát. Van egy olyan érzésem, hogy ma egy kicsit sokat markolnak. Gyakran megesik, hogy még nekem is új, amit az unokám tanul. Ha segíteni akarok neki, először magamnak kell megtanulni. Hiába, az idő nem áll meg. akkor sem, ha az ember nyugdíjba kerül. BODA FERENC
