Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-01 / 179. szám

A népköztársasági Kupáért Vasutas Kupa Dombóvári VSE—Győri MÁV DAC 2:1 (1:1) Győré—Máza-Szászvár II. 7:7 (4:4). Győré, luü néző. Vezette: Schnierer. Idény előtti játékot nyújtott a két csapat. Gyenge védelmek, gólképes csatársorok jellemezték a találkozót. A máza-szászváriak rutinját a gyö- rei csapat hatalmas lelkesedéssel pó­tolta. A nagy meleg miatt csak közepes iramú küzdelem folyt a pályán. A mérkőzésen Máza-Szász­vár kezdett jobban. Az első félidő­ben már 4:1 arányban vezetett, de Győré még a félidő előtt ki tudta egyenlíteni a vendégek előnyét. Szünet után Győré G:4-re elhúzott, de a hajrában a vendégcsapat ki­ég;, ; ■ihlett. De így is a hazai együt­tes harcolta ki a továbbjutást. Gól- lövők: Kovács 3, Strényer 2. Batai és Varga, illetve Tóth 3, Géth 2, Sipos és Császár. Kovács Tamási—Fornád 3:2 (2:1). Tamási, 20U néző. Vezette: Sipos. Tamási: Kurdi — Háti. Mészáros, Locher (Németh), Tóth, Schneider. Pintér, Dobján, Pavelka. Kiss, Turbók. For­nád : Kovács — Buczkó. Sárközi, Soóo, Kovács, Priger, Molnár, Ha- dobás. Pálfy, Kovács II, Csuta, (Mc- sonvi). Tamási kezdeményezett mindé­iért az elején. A 15. percben jobb­oldali szögletből Kiss gólt fejelt. 1:0. A 21. percben Mészáros ll-esből tovább növelte Tamási előnyét. 2:0. A 39. percben Fornád szögletrúgás után, Pálfy révén szépített. 2:1. A szünet utáni 60. percben Kiss kileoett a védők gyűrűjéből és kö­zelről a fornádi kapuba lőtt. 3:1. A 75. percben szépíthetett volna a fornádi csapat, de Pálfy révén ll-est hibázott. A 80. percben a fornádi Ba/.sonyi a védőktől szorongatva is a tamási hálóba talált. 3:2. Közepes színvonalú találkozón Tamási meg­érdemelten jutott tovább. Jók: Tur­bók, Schneider. Kiss, illetve Buczkó, Sárközi és Csuta. Dobján Bonyhádi Petőfi—Kisdorog 1:1 (1:1). Bonyhád, ICO néző. Vezette: Németh. Bonyhádi Petőfi: Tóth — Lőrincz, Rittmann. Altvater, Gecző I. Szabó, Gecző II, Szász, Bus, Barabás, Rauschenberger. Csere: Balázs és Helfenbein. Kisdorog: Bittner — Antal. Fazekas II, Fazekas I, Cső­ké, Jakab, Kiss, Váncsa, Domon­kos, Fazekas III, Kondor. A nagy meleg rányomta bélyegét a talál­kozóra. Az első félidő 10. percében Bonvhád vezetéshez jutott, Rauschen­berger jól eltalált lövésével. 1:0. A kisdorogiak azonban 10 perc múl­va Kondor révén kiegyenlítettek, kavarodás után. 1:1. A II. félidőben mindkét részről több gólhelyzet is adódott, de a csatárok nem tudták azokat ki­használni. Szezon eleji játékban, megérde­melten jutott tovább a bonyhádi csapat. Jók: Tóth, a közvetlen vé­delem és Szabó. Barabás, ill. Bitt­ner. Cseke és Váncsa. Szabó Bölcske-Fadd 4:2 (1:0). Bölcske, 350 néző. Vezette: Bihari. Bólcske: Kovács — Németh. Schulák. Katz, Kanás/. Majrák, Tóth I, Gerzscl, (Papp), Hídvégi, Tóth n, Varga I. Fadd: Fenyvesi — Farkas, Soós, Bencze. Kovács, Kugli, Petries. Bér. Márkus.. Kiss II, Gálffy. Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat lelke­sen, nagy becsvággyal küzdött, nagy­nevű ellenfelével szemben. A faddi NB Ill-as csapat tartalékos volt és játéka nem volt megnyugtató, időnként ugyan vezettek szép tárna­helyzetet hagyott kihasználatlanul. Végeredményben megérdemelten ju­tottak tovább a hazaiak. Góllövők: Majrák 2, Hídvégi 2, illetve Kugli és Kiss II. Jók: Tóth II, Majrák, Németh, Katz illetve Kovács, Pet­ries, Márkus. Kovács Szekszárdi Vasas—Dunaszentgyörgy 10:3 (2:1). Dunaszentgyörgy, 100 néző. Vezette: Bencze. A szekszárdi NB III-aa csapat a következő össze­állításban szerepelt: Gaál — Arató, Turgonyi, Tóth (Gyémánt), Csilléry, Hidegh, Bognár, Lizák, Loboda, Ros- tási. Csizmadia. Magas fűben ját­szottak. A szekszárdi csapat hul­lámzó teljesítményt nyújtott, de a két csapat között mutatkozó tech­nikai fölény gólokban is megmutat­kozott. A szekszárdi csapat bizto­san szerezte meg a győzelmet, Li­zák 5, Hidegh, Bognár, Loboda és Rostási góljaival. A hazai csapat három gólja közül kettőt ll-esből szerzett. A mérkőzés előtt a^ két csapat ifjúsági labdarúgói is talál­koztak. Ezt a mérkőzést a Szek­szárdi Vasas 6:0 (2:0) arányban nyerte meg. Gaál Paks—Dunaföldvár 2:1 (1:1). Duna­földvár, 100 néző. Vezette: Csókás. A kijelölt játékvezető nem érkezett meg, ezért a rangidős partjelző ve­zette le a találkozót. A 7. percben szép adogatás után Hosszú' revén a hazai csapat szerezte meg a veze­tést. 0:1. Ezután mezőnyjáték folyt, amelyben mind a két csapat tá­madósora kivette a részét a táma­dásokból. A 43. percben egy ártat­lan kezezés után szabadrúgást ítélt a játékvezető és Németh a húsz- méteres szabadrúgásból kiegyenlített. 1:1. A II. félidő 2. percében már gól­helyzet adódott Farkas előtt, de a paksi csatár fölé lőtt. Dunaföldvár támadott többet, mégis, a befejezés előtt 3 perccel a vendégcsapat sze­rezte meg a továbbjutást jelentő gólt. Bábró névén. 2:1. Jó mérkő­zésen, Inkább Dunaföldvár érde­melte volna meg a továbbjutást, de a paksiak nagyobb rutinjukkal nyer­ni tudtak. Szegvári Cikó—Bátaszék 9:3 (3:1). Cikó, 150 néző. Vezette: Nagy. A hazai csa­pat nagy becsvággyal küzdötte vé­gig a mérkőzést. A mérlaözés alaku­lására befolyással volt, hiogy a ha­zaiak már az 5. percben 2:0 arány­ban vezettek. Cikó mindéit tekintet­ben felülmúlta a vendégeket. A ha­zai csapat gólszerzői: Szeüer 2. Stumf 2. Barabás 2 és Füleki 3 voltak. Haász Bonyhádi Vasas—Nagymányoki Brikett SK 2:1 (2:0). Nagymányok, 100 néző. Vezette: Gabi. Bonyhád: Kovács — Fazekas, Plesz, Ambrus, Fricsi, Fláding, Péter, Wágraer, Vaj­da, Szász, Barabás. Nagymányok: Vállár — Dóbiás, Molnár. Kóka, Nagy, Wuschiníi Kozma, Pataki, Teleki, Bareith, Gera. Cserei Ná­das!. Jó iramú mérkőzésen a jól játszó nagymányok! csapat leg­alább a döntetlent megérdemelte volna. Bonyhád két gyors góljára a hazai együttes azonban már csak Szakcs—Dombóvári VSE II 3:0 (1:0) Szakcs, 200 néző. Vezette: Fekete. Szakcs: Gyenei — Gábor, Varga, Nagy, Benedek, Bódog, űri, Mikolics, Éri, Kelemen, Fehér. Csere: Imecs. Dombóvár: Boros — Tauer. Bertók, Ispán, Molnár, Erdős, Ughi, Lénára, Kovács, Wittmann, Tóth. ötletes, jó játékkal lepte meg Szakcs a hazai­akat. Többször vezettek támadást a dombóvári kapura, egy Ilyen táma­dásból született a 20. percben Éri révén az első gól. A második félidőben tovább foly­tatódott Szakcs jó Játéka, a 30. és a 38. percben Kelemen két góljával alakult ki a 3:0-ás végeredmény. Szekszárdi Dózsa—Bogyiszló 4:0 (2:0) Bogyiszló, 20Ó néző. Vezette: Varga. Sz. Dózsa: Llcker — Budlmáez, Ko­máromi, Kálmán, Tárnok, Herczig, Rossi, Kormos, Mlcskó, Ungi, Szá­lai. Csere: Bencze, Turcsik. A 12. percben Rossl lerázza a védelmet és a léc alá lő. 1:0. A 13. percben Ungi labdája egy védőn Irányt változtat, Kormos elé kerül, ki nem hibáz. 2:0. A 20. percben a kifutó Llcker fö­lött a felső kapufát találják el a bo­gyiszlói csatárok. A 25. percben Tár­nok beadását Rossl kapásból rálövi, a kapus bravúrosan üti szögletre. A H. félidő 2. percében már Mlcs­kó változtat az eredményen. 3:0. Majd az 5. percben Mlcskó Kormos elé fe­jel, ki jó helyzetből fölélő. A 17. percben MicskÖ—Kormos—Rossi a labda útja, ki nem hibáz. 4:0. A to­vábbiakban Dózsa-fölény alakul ki, de az eredmény már nem változik. A rossz talajú pályán jó játék nem alakulhatott ki. Dalmand—Dombóvári Spartacus 2:4 (2:1) Dalmand, 200 néző. Vezette: Pech. Dalmand: Király — Juhász, Somogyvári, Sörös, Márczi, Bank, Szij jártó, Hegedős, Lehőcz, Teszler, Szabó. Csere: Nagy, Cséplő. Dombó­vár: Kadul, Halmos!, Beké, Schnei­der, Korpádi, Vída. Horváth, Poolcz. Kovács, G. Kiss, Szabó. Sportszerű, nagy iramú mérkőzés volt, a jobb erőnlétü csapat került ki győztesen. A 20. percben Hegedűs 18 méterről vágja a kapuba a labdát. 0:1. A 21. percben Kovács fejelt a hálóba. 1:1. A 38. percben Lehőcz egyéni játék után talált a hálóba. 1:2. A II. félidő 7. percében Korpádi 22 méterről 2:2-re alakította a mér­kőzés állását, majd G. Kiss 17. perc­ben lesz eredményes. 2:3. A 30. perc­ben Kovács szögletrúgás után ta­lált a hálóba. 2:4. Dombóvár, 500 néző. Vezette: Nikolényi. Dombóvár: Banc&i — Varga, Egyed, Potó, Sonkoly, Ta- paszti, Márton, Kőműves. Tassi, László, Garamvári. Edző: Albrecht József. Győri MÁV DAC: Takács — Pável, Kovács, Nagy J„ Ott, (Hablics), Németh, Glaser, Sulyok, Nagy G., Gábor, Búza. Edző: Fe­hérvári Alfréd. Dombóvár támadott többet az első negyedórában. Mégis az első gólveszély a hazai kapu előtt ala­kult ki. Egyed szabálytalanko­dott és az egyik győri csatár csak. hajszállal lőtte fölé a szabadrú­gást. A 10. percben Dombóvár szerzett vezetést. Tassi középen kiugrott, Kőműveshez játszott, aki két csel után lőtt. Lövését a győri kapus csak kiütni tudta és László nem hibázott. 1:0. Egy perc múlva Tassit lerántották a földre a győri védők, de Nikolé­nyi sípja néma maradt. Aztán Kőműves gólját les címén nem adta meg a játékvezető. A 14. percben Kőműves lövése a kapu­fáról pattant ki. A 17. percben váratlanul egyenlítettek a vendé­gek. Tapaszti és Nagy ugrott fel egy beívelt labdára. A győri csa­tár feje érte előbb a labdát és Bancsi a gyenge labdába csak beleütni tudott, amely a jobb felső sarokba hullott. 1:1. A II. félidőben Kőműves he­lyett Taniás jött be, aki jobb­hátvéd lett, Varga középpályás­nak ment előre. Tapaszti pedig csatárt játszott. A 15. percben Vállalatok figyelem! ÖR-5-ML rezgőollóra rövid átfutási határidővel munkát vállal a Sárbogárdi Gépjavító állomás Garamvári átadását Varga lesről lőtte hálóba. A túlsó oldalon Egyed az utolsó pillanatban tisz­tázott Sulyok elől. A 25. percben szerezte meg Dombóvár a győztes gólt. Tassit akadályozták 18 mé­terre a kaputól. A csatár jól el­talált lövése a jobb kapufáról pattant be a győri hálóba. 2:1. A 32. percben Búza lövését Bancsi föléütötte. Majd a dombóvári támadásokat jelezte, hogy Varga és László mellé, Tapaszti pedig fölélőtt jó helyzetből. Az első negyedórát dombóvári fölény, egy hazai gól és két sú­lyos játékvezetői tévedés jelle­mezte. A váratlan győri gól a mérkőzés nagy részére kiegyen­lítetté tette a játékot és Dombó­vár csak az utolsó negyedórában játszott ismét fölényben. A játék képe alapján a hazaiak nagyobb arányban is győzhettek volna. Jók: Egyed, Sonkoly, László. Már­ton, illetve Kovács, Glaser és Gábor. Halmai További eredmények: Szolnoki MÁV—Szegedi VSE 4:0 (3:0). Szé­kesfehérvári MÁV Előre—Ceglé­di VSE 1:0 (1:0). A Vasutas Kupa állása: 1. Szolnoki MÁV 4 3 1 — 9:3 7 2. Szökési. MÁV 4 2 2 — 4:2 6 3. Ceglédi VSE 4 1 2 1 7:6 4 4. Szegedi VSE 4 1 2 1 9:10 4 5. Dombóvári VSE 4 1 i 2 6:9 3 6. Győri MÁV DAC 4-------4 4:11 — A TÁRSADALOMBIZTO­SÍTÁSI KÖZLÖNY 1967 évi május havi 4. számának különlenyomatában közzé­tett „1967. évi T2. sz. kör­irat” mellékleteként kiadott 95-, 96-, 97-, 98-, és 99 1967, stencilszámú nyomtatványo­kat VÁLLALATUNK sokszo­rosítja. Megrendelés esetén a nyomtatványokat azonnal szállítani tudjuk. Pécsi Ve­gyesipari Vállalat, Pécs, Irányi Dániel tér 9. (10) Oá Ökölvívás Dózsa-válogatott—Szekszárdi Dózsa 15:7 dásokat, de a bölcslfei védelem há­rítani tudott. A faddiak második gólja védelmi hibából született. \ feölcskei csapat több biztos gól­eggyel tudott válaszolni. Góllövők: Vajda 8. perc, Szász 17. perc, illet­Szek szárd, 300 néző. Vezette: Ba­logh és Mestyán. A baráti nemzetek sportköreinek ökölvívó-<taiálkozójára készülődő Dó­zsa-válogatott látogatott el szombaton délután Szekszárdra. A találkozónak tulajdonképpen válogató jellege lett volna, mert Hajnalnak Tóth Kdőcs- nek pedig Niesz ellen kellett volna szárítóba lépnie, azonban a két új­pesti ökölvívó részint betegség, ré­szint más akadályozó körülmény mi­att nem érkezett meg, igy Niesz mér­kőzés nélkül maradt, mert a Dózsa- válogatott sem félnehézsúlyú, sem nehézsúlyú versenyzőt nem hozott Szekszárdra. Az idő a mérkőzés kez­detére elborult és aztán az eső két­szer is megzavarta a versenyt, de a mérkőzéseket, ha „totyogós és síkos” szőri tóban is, de bé lehetett fejezni. A szekszárdi csapat tehetséges fia­taljai révén jól kezdett, kétszer is vezetett, de aztán a lényegesen erő­sebb Dózsa-válogatott vette át a küz­delem irányítását és ilyen arányban is megérdemelten győzött. A mérkő­zések lefolyásáról az alábbiakban számolunk be: Mészáros és Vecsei. a két szek­szárdi tehetséges serdülő versenyző bemutató mérkőzése után az egyes mérkőzések a következő sorrendben kerültek lebonyolításra: (Elöl a Dó­zsa-válogatott versenyzői.) Pusztai pontozással vesztett Rózsa ellen. Az első menetben Rózsa nagy­szerű érzékkel mozgott el a támadó Pusztai elől és ügyesen vert vissza. Legalább kétpontos előnnyel nyerte a menetet. A második menetben Pusztai erősített. Nagyon akart az újpesti versenyző, közben azonban fejelt. Ezt a menetet is Rózsa nyerte. A harmadikban óriási küzdelem ala­kult ki a két. versenyző között. Ró­zsa többször is csak fogásban tudott menedéket keresni, mert erővel nem bírta. Azonban Így is mind a két pontozó Rózsa győzelmét látta. 0:2. Zsiga pontozással győzött Makk el­len. Az új szekszárdi szerzemény túl­ságosan erős ellenfelet kapott a te­hetséges kaposvári Zsiga személyé­ben, aki végig nagy fölényben volt és nagy pontfölénnyel nyerte a ta­lálkozót. 2:2. Takács pontozással vesztett Kónya ellen. A magyar válogatott romániai portyáján mindkét mérkőzését meg­nyerő Kónya színesen, ötletesen bok­szolt. Az első és a második menet­ben is pontfölényben volt, amikor a második menet végén a mérkőzést az eső miatt ismét félbe kellett sza­kítani. A vezetők úgy egyeztek meg hogy a félbeszakításig lepontozzák a mérkőzésit és amikor folytatásra ke­rült a sor, Kónya pontozásos győ­zelmét hirdették ki. 2:4. Kovács ellen Horváth feladta. Né­hány ütésváltás után Horváth a mérkőzést feladta. 4:4. Tóth pontozással győzött Csötönyi ellen. Az NB I-et is megjárt Kapos­vári Dózsa Tóthja lényegesen ta­pasztaltabbnak mutatkozott. Ennek ellenére az első menetben Csötönyi egyenrangú ellenfél volt. A II. me­netben azonban Csötönyi szemhéja felrepedt és innen kezdve a sérülés láthatólag akadályozta a szekszárdi versenyzőt, aki így sem adta át könnyen a győzelmet Tóthnak. 6:4. Cserge—Orbán döntetlen. A nap mérkőzése feledhetetlenül szép küz­delmet hozott és az a 300 érdeklődő, aki a nyári melegben is végignézte a találkozót, nem egykönnyen feledi el ezt a mérkőzést. A két versenyző a hárommenetes küzdelemben a bokszolás minden szépségét bemu­tatta. Orbán teljesen egyenrangú el­lenfele volt a válogatott versenyző­nek, sőt érzésünk szerint a második és a harmadik menetet ő nyerte meg. így a döntetlen eredmény a ve Bareith 59. perc. Orbán SPORTHÍREK Mérsékelt érdeklődés mellett meg­indultak az NB I. küzdelmei. Az el­ső fordulóban az alábbi eredmények születtek: Ferencváros—Tatabánya 1:1 (1:1) Pécs—Eger 3:1. (0:0), Újpesti Dó­zsa—’sepel 2:2 (1:1), Salgótarjáni- Komló 2:0 (1:0), Diósgyőr—Szeged 4» (2:0), Vasas—MTK 3:0 (3:0), Bp. Honvéd—Szombathely 59) (3:0). * Bognár 17,06-ra javitotta a nő! súly- lőkőcsúcsot, Kispálné 628 cm-es ug­Tofóeredmények 1. Tatabánya—Ferencváros X 1:1 2. Ujp. Dózsa—Csepel X 2:2 3. Győr—Dunaújváros 1 2:1 4. Salgótarján—Komló i 2:0 5. Diósgyőr—Szeged 1 4:0 ti. Bp. Spartac.—Egy été 1 3:2 7. Kecskemét—Várpalota I 2:1 8. BVSC—Miskolc X 3:3 9. Ózd—Debrecen l 2:1 10. Fűzfő—Zalaeg. TE ? 2:1 11. ÉTI—Szolnoki MTE o 4:5 12. Budai Spart.—PénzügvC:* 1 *:2 13. Szolnoki MÁV—Sz. VSE + 1 1 4:0 14. Kecskeméti TE^Kjstext 2 rásával a távolugrócsúcsot adta át a múltnak, Ringh offer a 400 méteres gátfutásban javított csúcseredményt, az angol—magyar atlétikai viadalon, mégis mind a két vonalon a britek nyerték íi két nemzet válogatott at­létikai diadalát. A férfiak 113:99, a nők 73:31 arányban győztek. * Tóth, Szekszárdi Dózsa, a Szolno­kon .'grendezett II. osztályú atlé­tikai bajnokságok során nagy si­kert ért él, mert 54,50 m-es új me­gyei cí meseredménnyel országos II. osztály 11 bajnokságot nyert. • Két új úszó világcsúcs született WinniE■égben a pánamerikai Játékok során. Don Schollander, a tokioi olimpiai úszó hőse saját 200 méteres gyorsúsázásban élért világrekordját ja­vította meg l:56-ra. A női 800 mé­teres jjyorsúszásban pedig az ame­rikai Meyer 9:22,9-et úszott, majd­nem 14 másodperccel javítva meg ugyancsak saját világrekordját. * B?o mánia nyerte a baráti hadsereg k^ziiabdin-bajnokságát. A magyar csa­pat az utolsó fordulóban Csehszlo­vákia együttesétől is vereséget szen­vedet és így csak az 5. helyet sze­rezte a 6 főnyi mezőnyben. válogatott Csergére volt hízelgő. A mérkőzés után percekig zúgott a vastaps. 7:5. Kállai pontozással győzött Sárközi ellen. Orbán mérkőzése után óriási volt a színvonalkülönbség. Ugyan Kállai, aki lényegében megérdemelt, fölényben volt, igyekezett technikai felkészültségét csillogtatni, de az sokszor nem sikerült. Sárközit a II. menettől erős orrvérzés is zavarta. 9:5. Pintér pontozással veszt Tóth ellen. Tóth kissé bizonytalanul mozgott az esőtől csúszóssá vált ring ben. A II. menetben el is csúszott és a térdét megütötte, de tovább tudott vereked­ni. Pintér nagyszerűen állta a kemény balegyeneseket és a nem eléggé meg­győző szekszárdi fiúnak alaposan meg kellett küzdenie a győzelemért. 9:7. % Tóth ellen Pánczélt sérülés miatt a vezetőbiró leléptette. Pánczél látható­lag tartott a győri Tóth tói. Csak a második menetben volt tulajdonkép­pen küzdelem, amikor Pánczél két horoggal is „megfogta” eUenfelét, de a lélektani pillanatot nem tudta ki­használni. A III. menetben Pánczél szemhéja mélyen felrepedt és nem tudott tovább verekedni. 11:7. Kosztolni pontozással győzött Eigen- brót ellen. Az első két menetben ki­egyenlített küzdelem folyt. A hosszú karú Eigenbrót nem hagyta kibon­takozni az Újpesti Dózsa versenyző­jét. A III. menetben azonban a sző­ke újpesti fiú felülkerekedett és egy pillanatig sem fért kétség győzel­méhez. 13:7. Terényi pontozással győzött Simon ellen. A fiatal tehetséges Simon túl­ságosan magas és tapasztalt ellenfelet kapott Terényi személyében. aki meggyőző fölénnyel nyerte a talál­kozót. 15:7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom