Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-02 / 180. szám

\ 1967. augusztus 2. TOT,NA MEC.VK1 NTpOISAO 3 Gondoljanak a holnapra Sok nehézséggel kell megküzdeni, amíg a háromból egy lesz Együtt a dolgozókkal Interjú Szabó Sándorral, Három termelőszövetkezetben gazdálkodik Decs község paraszt­sága. Megfogják a munkát, nem gazdálkodnak rosszul a szövet­kezetek a gazdag folklórjáról hí­res sárközi községben. Eredmé­nyeik bizonyítanak. Hasonló adottságokkal rendelkeznek, nagy­jából egyenlő partnernek tekint­hető mindhárom szövetkezet. Egy akaraton _________ N épes közgyűléseket tartottak májusban. Uj, a fejlődéssel járó elhatározások születtek. Minde­nütt úgy döntöttek, hogy egye­sülnek. Ez az elhatározás abból eredt, hogy felismerték: a szocialista nagygazdaságban sokkal nagyobb lehetőség rejlik. Együvé tartozá­sukat így fogalmazták meg: „Le­gyen minden decsi tsz-tag egy szövetkezetben”. Az egyesítést előkészítő operatív bizottságot választottak, hatáskörrel is fel­ruházták, hogy felkészülhessenek az új gazdasági évre. Milyen alapelvekben állapod­tak meg? Egy akaraton úgy döntöttek, hogy minden jelenlegi tsz fele­lős saját ez évi tervének globális és részletes teljesítéséért, hogy mindenütt tisztességgel fejezzék be a gazdasági évet. Óva intet­tek e májusi közgyűléseken min­denkit a jövő évi közös rovására történő „gazdálkodástól”. Teljes volt az egyetértés. Minden tsz- vezetőség és -tag elfogadta az egyesítési elveket. Nagy lesz az új decsi termelő- szövetkezet. Nyolcezer holdon kö­zel ezernyi decsi tsz-paraszt dol­gozik majd az új gazdasági év­től kezdve. Hol tartanak ma ? Két hónappal az egyesítés meg­szavazása után bizony nem min­den megnyugtató Decsen. Lehe­tett számítani arra, hogy az át­meneti helyzetben lesznek majd liárd dollár extraprofitra tesz­nek szert. Igen nagy extraprofi­tot hoz a lakáskérdésben való faji megkülönböztetés is. Ezen­kívül a gettó más szerepet is betölt A faji megkülönböztetés rendszerének fenntartásában ér­dekelt bankok és társaságok az amerikai munkásosztály meg­osztására használják ki a fehé­rek és négerek bérkülönbségét. A gettók létesítése arra hivatott, hogy fokozza a dolgozók szét­húzását. Ugyanezek a bankok és társa­ságok határozzák meg a szövet­ségi kormány politikáját, egye­bek között lakáspolitikáját is. A polgári jogokkal foglalkozó el­nöki bizottságnak az 1961—1963 időszakról szóló jelentései hang­súlyozták, hogy a legfelsőbb bí­róság által az „elkülönítő meg­állapodásokról” 1948-ban el­fogadott határozat állandó meg­szegéséért nemcsak a bankok, a háztulajdonosok, az ingatlan- közvetítők és az építési vállalko­zók felelősek, hanem maguk a szövetségi hatóságok is, amelyek „még mindig elősegítik a lakás- kérdésben a szegregációt”. A je­lentések számos tényt ismertet­tek, amelyek azt bizonyítják, hogy a szövetségi és a helyi ha­tóságok nemcsak, hogy nem akadályozzák meg, hanem egye­nesen ösztönzik a lakáskérdés­ben a faji szegregációt és a né­gerek megkülönböztetését. A je­lentés szerint a hatóságok „in­kább a néger gettók fenntartá­sát, mint felszámolását segítik elő”. egészségtelen jelenségek, de az ilyen mérvű lazaság mégis meg­lepő. Mi történik? Summázva úgy lehetne jelle­mezni a helyzetet, hogy miután kimondták a boldogító igent, a valódi boldogulás rovására oszto­gatnak. Ha baj van a menyasz- szonnyal és a vőlegénnyel, mi jót tartogathat a házasság? ízelítőül. Van egy brigádvezető, akinek hat hold háztáji kukoricája van. Egyik tsz-ben olyan tanyákat bontottak le, majd eladták a bon­tásanyagot, amelyekre a jövőben is szükség lenne a gazdálkodás­hoz. Máskor nem szoktak, de az idei kaszálásikor birkavágással és sörözéssel ünnepeltek közköltsé­gen. E közben olyan megjegyzé­seket tettek, lesz-e vajon jövőre. A jobb érzésűek szerint: Tavaly sem volt, ezután se legyen! „Minőiből” vágták egyik tsz-ben a lucernát, a másikban pedig a füvet. így adták ki a vezetőség­hető, mert a parasztember általá­ban a józan megfontoltságáról is­mert ma is. Nem értik és nem helyeslik. Hogy’ tudják majd megma­gyarázni az engedélyező szövetke­zeti vezetők a tagságnak ezt? Vé­gig gondolták vajon az enged­mények árán szerzett népszerű­ség múlandóságát? Kétes és ké­részéletű siker ez. Sem az egyé­neknek, sem a kis csoportoknak tett hangulati engedményekkel nem lehet tartósan boldogulni! Sokan emlegetik a közismert egy tál lencse bibliai példázatot. Mi­ért engednek az egyéni érdeke­ket képviselő, visszahúzó nyo­másnak? Világosan körvonalazott, egyér­telmű álláspontot fogadott el a három tsz tagsága májusi köz­gyűlésén: „Ne térjenek el a terv­től. Elő kell készíteni idén a a Simontornyai Bőrgyár párttitkárával A pártnap kezdésének idejét ló készülődés körében mozgott, hat órára tűzték ki. Előtte volt Egyébként a pártnapot is a párt vagy másfél óra, néhány dolog Központi Bizottsága és az ország- megbeszélésére. A téma. a gazda- gyűlés anyagának ismertetése cél­sági mechanizmus reformjára va- jából tartották. — Hogyan készülnek a Simontornyai Bőrgyárban a gazdasági mechanizmus reformjára — kérdeztük Szabó Sándort, az üzemi pártszervezet titkárát. — A kérdésre nem könnyű a válasz. Nemcsak azért, mert a kezdet kezdetén vagyunk, hanem azért is, mert egyelőre még nem tudjuk, hogy elgondolásaink mennyire illeszkednek a Bőr­ipari Igazgatóság terveibe. Egye­lőre azon dolgozunk, hogy össze­gyűjtjük a javaslatokat, s ezeket a szakbizottságokhoz továbbítjuk, feldolgozás céljából. Ez természe­tesen nem jelenti azt, hogy min­dent „fentről” és készen várunk. A pártvezetőség a gazdasági ve­zetéssel és a társadalmi szervek­kel összehangolt munkával keresi azokat a lehetőségeket, amelyek rugalmasan alkalmazkodnak az új követelményekhez — mondja Szabó elvtárs. — A tamási járási párt-végrehajtó bizottság ülésének tanúsá­ga szerint a Simontornyai Bőrgyár ez év első negyedében sem termelési, sem önköltségi tervét nem teljesítette. Ezzel kapcsolat­ban milyen intézkedéseket tettek? nél. Hiányozni fognak bizony a jövő esztendőben a könnyelműen eladott növendék bikák, meg a magánosoknak kiárusított öt va­gon árpa is. Csak tán nem el­osztási versengés, licitáció indult köztük? Messze vannak ezek a tettek a szavaktól. Létkérdés ez ezekben a tsz-ekben? Dehogy. Inkább erőt­lenek jól felfogott érdekeik kép­viseletében. Kinek hasznos ? Csak egyeseknek) és a zavaros­ban halászni szerető emberek­nek. És egyre többen teszik ezt ma szóvá Decsen. A tsz-tagoknál meg­van az új iránti bizalom. Ki­mondták és ma is akarják az egyesítést. A holnapi biztonságos termelést féltő tsz-tagok érthe­tően nyugtalanok mostanában. „Meg kell akadályozni a nagygaz­daság jövő évi indulásának rossz előkészítését”! — mondják. Ért­A kapitalizmus sajátos terme­lési anarchiája közepette a vá­rosi lakosságnak és a nagy ipari központoknak a növekedése az Egyesült Államokban város­szövevények, vagy „urbanizátt körzetek” megjelenéséhez veze­tett. Egy-egy ilyen körzet magva a nagy „központi város”, ame­lyet a vele kapcsolatban álló és gazdaságilag feléje orientálódó kis kísérővárosok, tucatjai vesz­nek körül. Az ilyen körzetek száma 1960-ban elérte a 212-t. Az Egyesült Államok lakosságá­nak csaknem kétharmada ezek­ben a körzetekben él. Az „urbanizátt körzetek” fej­lődésének igen fontos vonása lett a centripetális tendencia: az elővárosokban és a kísérőváro­sokban a termelésnek és a la­kosságnak a „központi városból” való eláramlása révén összpon­tosul. Az ötvenes-hatvanas évek­ben az elővárosi öveze­tekben a lakosság száma csak­nem négyszer olyan gyor­san növekedett, mint a „köz­ponti városokban”. A „központi városokból” a lakosságnak az elővárosi övezetekbe történő át- települését kiváltó okok közé kell sorolnunk a telek árában megnyilvánuló, nagy különbsé­get. a magas adókat, a nagy­város légkörének szennyezettsé­gét. a zait. a lakosság mind na­gyobb zsúfoltságát, a közlekedés nehézségeit, stb. Az elővárosok­ba történő áttelepülés folyama­tát lénvegesen meggyorsította az autó elterjedése. (Folytatjuk) nagy közös jó indulását.” A mások rovására alkalmazott ügyeskedések — mint a bume­ráng — visszaütnek. Látszólagos sikerek csak a holnap rovására történő mai boldogulás. Tudják ezt jól a decsi tsz-tagok, többsé­gük véleményével találkozik. Nem hiába mondták el mosta­nában sokan Decs községben: „Nem szabad megcsapolni a jövő évet”. Fejezzék be a káros csapo­lást, mert nem akármiről, jövőről van szó. SOMI BENJAMINNÉ Kik vesznek részt a megyei szántóversenyen ? (Tudósítónktól) A járási verse­nyeken legjobb helyezést elért 5 versenyző vehet részt augusztus 19—20-án Dunaföldvárott, az országos szövetkezeti napok ke­retében tartandó megyei szántó­versenyen. A megyei szántóver­seny programja ez évben bővült. 19-én este ló órakor éjszakai versenyhez állnak rajthoz a ver­senyzők, míg 20-án délelőtt 9 órakor a hagyományos nappali vetélkedő kezdődik. A vasárnapi járási versenye­ken helyezést értek el, s a me­gyei versenyen részt vesznek: a bonyhádi járásból Zsa'.akó Ist­ván a cikói Uj Élet, Szabján Já­nos, Pintér János, Wéber Fe­renc a zombai Egyesült Erővel és Csibi Sebestyén a kétyi Kos­suth Termelőszövetkezet trakto­rosa. A szekszárdi járásból Szí­vós György a mözsi Uj Élet, Fe­kete István és Péter Mihály a sióagárdi Siógyöngye, Ferenczi István a tolnai Aranykalász és Balogh Gyula az alsónyéki Dózsa Népe traktorosai. A tamási járási versenyzők kö­zül Mónos Ferenc az lregszem- csei Uj Élet, Kersák Sándor a magyarkeszi Kossuth, Vizi Lász­ló a miszlal Búzakalász, Máté Jó­zsef az iregszemcsei Uj Élet és Gosztola István az ozorai Egyet­értés Termelőszövetkezetek trak­torosai vehetnek részt a megyei szántóversenyen. — A járási párt vb-ü lésen, amelyen üzemünk problémáit tárgyalták, sok olyan segítséget kaptunk, amelyek hozzájárultak, mostani eredményeinkhez. Ä má­sodik negyedév végére javultak a termelési eredmények, és javult a gyártmányok minősége. A fél­év végére behoztuk a lemaradást, sőt, 44 ezer négyzetméterrel több bőrt bocsátottunk a bőrfeldolgo­zó üzemek rendelkezésére, mint amennyi a tervünkben szerepelt. A termelés javulásának fontos mutatója, hogy a féléves eredmé­nyek alapján hatnapos nyereség — Hogyan értékeli kai munkáját? — Az eredményeket nem lehet a pártszervezetek és a társadalmi szervek munkájától elvonatkoz­tatni. A dolgozók közötti jó han­gulat kialakításáért sokat tett a két páytalapszervezet vezetősége, és az aktívan dolgozó párttagok. Az alapszervi taggyűlések élén­kek. Ritka az olyan taggyűlés, ahol nyolc-tíz felszólaló ne len­ne. Dolgozóink igénylik a tájé­koztatást, mi pedig keressük, a tájékoztatás javításának módsze­reit. Jól sikerült rendezvénynek könyvelhetjük el a nemrég meg­jelentkezik. Ezt úgy kell értel­mezni. hogy dolgozóink között a mostani állapotoknak megfelelően hat napot fizethetnénk ki, nyere­ségrészesedés címén. Eredményt hozott a második negyedévben kezdeményezett „Ne adj tovább hibás munkadarabot” mozgalom is. Örömmel könyvelhetjük eL hogy lényegesen javult a termé­kek minősége. Most már a rekla­máló levelek helyett olyan leve­leket kapunk, amelyekben az át­vevők megelégedésüket juttatják kifejezésre. a pártalapszervezetek politi­tartott kommunista nők tanács­kozását, ahol a nő szerepe a ter­melésben és a családban címmel tartottunk előadást. A tanácsko­zásnak nagy sikere volt. Utána észrevettük, hogy a nők körében (400 nődolgozója van az üzemnek) javult a munkafegyelem, és nőtt a párttag asszonyok tekintélye. A tanácskozás után olyan megálla­podásra jutottunk, hogy a jövő­ben negyedévenként összehívjuk az üzemi kommunista nők ta­nácskozását. Szabó elvtárs. — Hogyan készülnek a bőrgyárban a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfordulójára? — A feladatok végrehajtásának egyik igen fontos feltétele, hogy párttagságunk ismerje a határoza­tokat és a tennivalókat. Az év­fordulóra úgy mozgósítottunk, hogy minden munkahelyen meg­ismerjék az évforduló jelentősé­gét. A jubileumi évfordulóra való készülődés a dolgozók vállalásai­ban jut kifejezésre. Üzemünkben észrevehetően fellendült a szocia­lista brigádmozgalom. Jelenleg 16 szocialista brigádunk van, két­százhúsz taggal. Nődolgozóink kö­zül hatvannyolcán hat brigádot alakítottak. A KISZ-szervezet az ipari tanulókat patronálja. A kommunista műszakiakat a mű­szaki konferenciák sikeres meg­szervezéséért tettük felelőssé. Mint az elmondottakból is lát­szik, az utóbbi időben javult a párttagság, a dolgozók tájékozta­tása. jobb és gyorsabb mint ko­rábban volt, de még van tenni­való. — Jelenleg milyen feladatok állnak az üzemi csúcsvezetőség előtt? —; A pártvezetőség továbbra is zon dolgozik, hogy minél széle- ebb körben ismertessük a párt azdaságpolitikáját. Ennek jegyé- len szerveztük meg mai párt­iapunkat is, amelynek előadója lomyák László elvtárs. a megyei ártbizottság politikai munkatár- a. Politikai munkánkban tovább- a is a vezetők és a dolgozók kö- ötti jó közszellem kialakításán olgozunk. Az elmondottakon ki­ül. közvetlen feladataink között szerepel a pártoktatás előkészíté­se és megszervezése, ami nem kis gond. Termelési eredményeink továbbfejlesztésének egyik igen fontos feltétele, a politikai tisz­tánlátás növelése, hogy párttag­jaink ismerjék a határozatokat, s a határozatokból adódó tennivaló­kat. Enélkül nincs egységes cse­lekvés. és hatékony pártmunka — mondotta Szabó Sándor, a Si­montornyai Bőrgyár párttitkára. P. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom