Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-02 / 180. szám

T3S7. an gusztus % 4 4 VÖTHT WTOTfiT CT!WJR4n ÖNVALLOMÁS Ml ol is kezdjem ? Talán ** ott, amikor hat hónap után kinyílt előttem a bör­tönajtó. Két éve múlt az idei tavaszon. Szemlesütve lép­tem az utcára. Úgy éreztem, összesúgnak az emberek mö­göttem, és ujjal mutogatnak rám: nézzétek, most jön a börtönből. Az élsö gondola­tom ez volt: el innen, minél messzebbre. Uj életet kell kezdened, Péter — mondtam magamnak. Már aznap meg­fogadtam a magam adta taná­csot. így kerültem ide, ebbe a Tolna megyei nagyközség­be. Azt hittem, most már minden rendben lesz. De té­vedtem. Újabb nehéz napok vártak rám. A személyzeti osztályon részletesen el kel­lett mondanom, hogy rossz társaságba keveredtem. So­kat ittunk és a fizetést lo­pással egészítettük ki. Siet­tem elmondani, hogy én csak egyszer vettem részt ilyen ak­cióban. Egy munkatársunk szekrényét fosztottuk ki. Ezért kaptam hat hónapot. Tagbaszakadt, erős csonto­zató, középkorú férfinek mu­tattak be. Tóth Péter vagyok — mondtam félénken. — Kiss János brigádvezető — vála­szolta, miközben férfiasán kezetráztunk. A többit majd délután megbeszéljük,- most ismerkedjen a munkaterület­tel. A brigádban, mint azt hamarosan megtudtam, négy kőműves és nyolc kisegítő munkás dolgozott. Délután újabb nehéz órákat éltem át. Mint megtudtam, szocialista címért küzdő brigádhoz ke­rültem, s az itt szokásos be­mutatkozás számomra elke­rülhetetlen volt. Őszintén el­mondtam mindent. Ismétel­ten hangsúlyozva, hogy bizo­nyítani szeretnék. Szavaimat baljós csend fogadta. Elsőnek a brigádvezető szólalt meg: tessék, szeretném hallani a véleményeket. Ami ezután kö­vetkezett, az nagyon megdöb­bentett. Pro és kontra hang­zottak el a vélemények: nem vagyok hajlandó egy börtön­töltelékkel együtt dolgozni — így az egyik; kutyából nem lesz szalonna — jegyezte meg egy másik. Az ellentábor is hangot adott véleményének: vállalja a brigád, hogy újra becsületes embert nevel Tóth Péterből; engedjük, hadd bi­zonyítson, hátha tényleg csak megtévedt. A vitában utol­jára a brigádvezető kért szót. Határozott hangon jelentette ki: Tóth Péter közöttünk ma­rad és arra kérek mindenkit, hogy segítse őt munkájában. A viharos megbeszélés után egyedül mentem haza, albér­leti szobámba. Ezen az éj­szakán alig aludtam valamit. Ki tudná megmondani, hány­szor gondoltam végig az ed­dig történteket. Újra és újra felidéztem magamban a bri­gád tagjait. Azokat is, akik ellenem, és azokat is, akik mellettem szóltak. Másnap, mintha mi sem történt volna, úgy fogadtak a munkatársak. Még azok is, akik tegnap el­lenezték, hogy közéjük kerül­jek. Tekintetük azonban el­árulta: ne hidd, hogy szíve­sen dolgozunk veled. Teltek, múltak a napok. Egyre in­kább felszabadult bennem valami. Most már olyan nap is volt, amikor egyáltalán ne$n gondoltam a történtek­re. Lassan összebarátkoztunk. Kovács Jóskának, a brigád egyik kőművesének társadal­mi munkában esténként há­zat építettünk. Egy ilyen, munka utáni házi vacsorán történt, hogy az egyik bri­gádtag, Horváth Pali, aki an­nak idején oly nagyon elle­nezte felvételemet, odajött hozzám: nézze, Tóth szaki, felejtse el, ami történt, és ne haragudjon rám, egyébként én vagyok az idősebb: szer­vusz. És koccintottunk. Majd sorra jöttek a többiek is. Ezen az estén újra nehezen aludtam el. No, nem azért, mert sokat ittam, arra na­gyon vigyáztam, hanem vala­mi belső melegség öntött el. gjzorgalmas munkánknak ** meg lett a gyümölcse: eredményeink alapján meg­kaptuk a szocialista brigád címet. Az oklevél átvétele után rendezett, közös brigád­vacsorán már úgy éreztem magam, mint aki évek hosszú sora óta itt él és dolgozik. Ekkor fordult meg bennem a gondolat először: végleg itt maradok. Hiszen ideköt a munkáin, a barátok és nem utolsó sorban egy kislány. Azt hiszem, ezzel be is fe­jezhetem. Egyszuszra elég volt ennyi. Talán még any- nxnt: szeretném, ha megírná: köszönöm a brigád minden egyes tagjának, amit értem tett. Tóth Péter önvallomá­sát lejegyezte: SZIGETVÁRI LÁSZLÓ • Megjegyzés: történetem hő­sei itt élnek közöttünk. Saját kérésükre nem eredeti nevü­kön szerepelnek. Vasutasok akik ma itt, holnap ott épí­tenek új vasutat. Á^i„IAAE RÁD TO- 'S/* RÖK , AZT AAONO' I JA A SEREGEK 'JURA, ÉS FÜSTTÉ I ÉGETEAA szeke- I reit.orosziÁNí Á kölykeioet karc % EAAESZTI /v\£&. » KEPREGENYVALTOZAT: SARLÓS ENDRE BITESSÉK CSAK, HOUjveiAA^I NINCS AAITCJl aaeg ijedni Európa egyetlen erdésxeti nevelőotthona Budapesten a 63-as autóbusz menetrend szerint félóránként indul Hűvösvölgyből. Pesthideg- kúton még tempósan, lassan ha­lad, majd a zöld erdőkoszorúban hirtelen nekilendül. Néhány fel­tételes megálló, s máris Nagyko­vácsi gondozott földjei integetnek az út két oldaláról. — Az efső megálló a kastély, ott tessék leszállni, — igazítanak el útitársaim. A kőkerítés közepét kapu sza­kítja meg. Rajta szerény tábla: Erdészeti Nevelőotthon. A falu öregjei még emlékeznek: több község tulajdonosa, a gróf Ti­sza család lakott itt. öten él­vezték a renaissance kastély 25 szobáját és a hozzá tartozó 17 holdas parkot. Ma az iskolás ko­rú vidám gyereksereg az új bir­tokos. Az ország különböző me­gyéiből a falvaktól távol a he­gyek között élnek, messze az is­kolától. Ezek az erdészcsaládok ide, ebbe az otthonba küldik el fiaikat, lányaikat. Aki jön, nem kell mást hoz­nia, mint egy tollat és egy tás­kát. A többit — beleértve a mé­retre készült erdészegyenruhát (lányok kosztümöt) és testi fe­hérneműt, cipőket és sportfel­szerelést, füzeteket és könyveket — az állam adja. Tóth László, az intézet igaz­gatója néhány adattal jellemzi az intézetet. — 115 gyerek volt az ez évi létszám — szemben a 145-ös fé­rőhellyel. A szülők a fenntartási költségekhez összesen 400 000 fo­rinttal járulnak hozzá, ezt a pénzt a népgazdaság 2 és fél millióval toldotta meg. Függetlenül a szü­lők anyagi helyzetétől, minden gyerek évente 1300 forint érték­ben kap ruhaneműt, továbbá ágynemű-felújításra, vásárlásra gyerekenként 300 forintot költe­nek. Az ötgyermekes családok tagjai a fél- és egész árvák sem­miféle hozzájárulást nem fizet­nek. Az otthonba 6—14 éves korig nemcsak a kifejezetten erdész­családok gyermekei nyerhetnek elhelyezést. Ha a szülők egyike a fafeldolgozó iparban szakmun­kás, vagy segédmunkás, már kér­heti az intézeti felvételt. G. MOLNÁR EDIT A. ZUBOV— L. PFROV — A. SZERGEJEV: FORDÍTOTTA: BÁNYÁSZ Bt LA — Hogyan? Mit tehetek még? — Azt kéri, hogy említsem meg az ön leg­erősebb fegyverét. — Melyiket? — Hogy Ön nő... Es említést tett Pjotr Mak- szimovicsról. Natasa kitűnően belejött a sze­retjébe. És akkor érte hirtelen az első meglepetés. A Szokol metró állomásánál kellett „Atlétá”-val találkoznia. Ritkán folyamodott ilyesmihez, de most a munka sürgiette. — Azonnal értesítsen a szibériai tudós meg­— 52 — érkezéséről. Jelezze, hol tölti a szabad idejét. Ha színházban, tudja meg melyikben. Aztán meg egészen furcsa feladatot kapott: — Csütörtöikön Pjotr Makszimovics nem ma­radhat a laboratóriumban, önnel, vagy ön nél­kül el kell hagynia az intézetet. Itt van két színházjegy. Lehet, hogy hasznát veszi. Es mára is valami fontos feladat lehet, hogy a Metrónál találkoznak. „Várjon, majd megszó­lítom”. Meg is jelent, de nem lépett Natasához. Va­lami történhetett... Kellemetlen érzése volt né­hány napig. De minden rendben van. Az „Atléta” ismét jelt adott. Csak óvatosságból nem szólította meg akkor, azt hitte követi valaki. A titkos helyen üzenet: a főnököt nyugtalanít­ja a Turista sikertelensége és energikus cselek­vést sürget. Az öreg „játékszeréről” kell ponto­sabb adatokat szerezni. A Turista — Kari. az öreg — Kruglov, a já­tékszer — az intézetben készített szerkezet. Vénusnak szerencséje volt. Jegorov fecsegett. Energikus cselekvésre nem volt szükség. És az­tán a strand. A vízhatlan zacskó. És a letartóz­tatás... Ptyicin újra elolvassa a „Venus” és „Atléta” — 53 — kihallgatásáról készített jegyzőkönyvet. Ami tet­tüket illeti, minden világos. Csak az nyugta­lanítja, hogy — értesülései szerint — Kari me­gint készül valamire. Ezért érdeklődik módszerei iránt. „Atléta” nem az egyedüli ügynök. Ha Szerzs, háború előtti barátai közül valaki? Nem, az ellenfél, nem buta. „Atléta” lebukása után 6 eltűnik a porondról. Hogy mi kell még most ne­kik? Kruglovot valószínű nem fogják ostromol­ni. De hát ki, mi következik? Ptyicin másnap fejezi be „Venus” kihallga­tását. — Mikor látta utoljára a főnököt? — Fél éve. — Hol? — Színházban. — Üdvözölte? — Nem, ezt megtiltották. — Ö megismerte Önt? — ügy tűnt. igen. — Kit ismert barátai közül? — Senkit. Sohasem láttam őt más társaságban. — Karllal találkozott? — Nem. — De terveiről tudott? — 54 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom