Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-29 / 177. szám
TOLNA MEGYEIm VILÁG PROLET ABIAL EGYESÜLETEK i NÉPÚJSÁG A. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LA?TA | XVII. évfolyam, 177. szám AHA: 60 FILLER Szombat, 1967. július 29. Kádár János látogatása a Ganz-MÁVAG mozdony- és gépgyárban Kádár János, a Magyar Szocia- ság 85 százaléka vesz részt poli- gek, szocialista brigádok és lista Munkáspárt Központi Bi- tikai vagy állami oktatásban. üzemrészeik életének esernényei- zottságának első titkára, az Kádár elvtárs közvetlen szavak' ről, közös vállalkozásairól ^szá- MSZMP Politikai Bizottságának kai köszönte meg a részletes is- mot adó naplókba. Az 1474-es __ Katona Imrének, a Bu- mertetést, s elismeréssel nyugtáz- számú műhelyben, amely a d aoesti Pártbizottság titkárának ta, hogy a Ganz-MÁVAG — ered- szocialista munka műhelye cím és Nagy Tibornak, az MSZMP ményeinek tanúsága szerint — az elnyerésére vállalkozott, kedves Központi Bizottsága osztályveze- utóbbi időben egész sor problé- ajándékot a Nagy Októberi Szo- tő-helvettesének társaságában — mát oldott meg sikerrel, s nem- etatista Forradalom 50 pénteken meglátogatta a magyar csak „megkapaszkodott” hanem fordulójának tiszteletere ev- tett iDar'egvlk°tegnagyóbb üzemét, meg is indult a fejlődés útján. vállalásokról készült, díszes koa csaknem 20 000 munkást foglal- A kötetlen eszmecsere során vácsoltvas keretbe foglalt „ok- koztató Gang-MÁVAG mozdony- szóba kerültek a helyi gondok, mányt” nyújtottak at Kadar Ja- és gépgyárat A kedves vendéget, problémák is. Szó esett például nosnak. akinek KISZ-ista. lányok virág- arról, hogy a már 120. életévét is Délután Kádár János a Ganz- csokrot nyújtottak át, Dapsi Ká- betöltött gyár rekonstrukciója sür- MÁVAG gépgyárának nagy- roly az MSZMP Vlil. kerületi gető feladat. Megoldásához azon- csarnokában nagygyűlésen talál- Bizottságának első titkára, és a ban tetemes összeg, körülbelül kozott az üzeäm, mintegy ötezer Ganz-MÁVAG vezetői közül Cser- 480 millió forint kell. A vezetők- dolgozójával. Rachfát Lászlónak, <*ő János vezérigazgató, Rachfát. nek nem kis gondot okoz az a pártbizottság titkárának meg- László a pártbizottság titkára, „anyagi háttér” biztosítása, már- nyitója után elmondott; beszé- Paizs Jenő szb-titkár és Lángfel- csak azért is, mert tudják, hogy dében méltatta a Ganz-MÁVAG der György, a KISZ-bizottság a fedezet előteremtésében a gyári eredményeit, majd időszerű kül- szervező titkára fogadta a főbejá- kollektívának elsősorban önmaga és belpolitikai kérdésekkel fogerejére kell támaszkodnia. Kádár lalkozott. A nagygyűlés az T"ratnál, Az igazgatóság tanácstermében Csergő János tartott rövid tájékoztatót a nagyüzem mai helyzetéről és fejlődésének távlatairól. Elmondta, hogy az idén az első félévben hiánytalanul teljesítették, sőt valamivel meg is tetézték előirányzataikat, elvtárs megjegyezte: jó dolog, hogy ilyen szellemben készítik a számvetést, s első feltételnek saját erőik mozgósítását, belső tartalékaik feltárását tekintik a helybeliek. Internacionálé hangjaival ért véget. Pártunk Központi Bizottságának első titkára ezután a Ganz-MÁVAG Vörösmarty művelődési házában % baráti össze- jövetelen találkozott az ipari kombinát gazdasági, párt- és társadalmi vezetőivel, valamint élenjáró dolgozóival, a szocialisAz amerikaiak folytatják barbár légitámadásaikat a VDK ellen A VNA hírügynökség legfris- Július 13-án a B—52-es re- •sebb jelentébe beszámol arról pülőgépek hasonló pusztító tá- a pusztító légitámadásról, ame- madások során sok ezer tonna lyet amerikai, B—52-es straté- bombát szórtak Vinh Son körzet giai bombázók intéztek: szerdán hat lakótelepére, a demUttarizátt reggel észak-vietnami terület övezet északi részében. ellen. A gépek reggel 9,15 órakor támadtak először, majd 11 hullámban szórták le bomba- terhüket Linh Hai és Vinh Thuy községek -körzetére, a Vinh Ldnh-i térségben. A bombáit számos polgári személyt, többA VDK légelhárítása Vinh Linh térségében szerdán két amerikai vadászbombázót lőtt le, július 25-én pedig Ha Tinh tartományban semmisített meg egy gépet. Ezzel a VDK területe fölött lelőtt amerikai gépek száMosolyogva fűzte hozzá: az sem brigádok tagjaival. Csergő baj, ha kicsit megizzadnak a ve- ”... .. . . , „ , , , . ; zetők. miközben a megoldás iáját- Janos üdvözölte a k vés ^ s az előzetes adatok azt ígérik. módját keresik Igy lesz ala. déget, majd szívélyes, barati pos a merlegeles, a tervezés, gaz- eszmecsere következett, amely jövőre a tervezettnél több nyeresegreszesedest juttathatnak a dob daságosabb a munka. gozoiknak. Beszámolt arról hogy A párt els6 titkára ezután gy^. hazai « nemzetközi kötelezett^- látogatásra indult. geik teljesítése 1970-ig bo e Felkereste a mozdony-, az latja munkával az üzem d g energja karbantartó, a motorzoit. A tervek szerint és vagongyáregységet, közben mint három even belül^ pedig megismerkedett a legni gyártmányaik nagy részét úja - különbözőbb részlegek, a kovákai helyettesítik. Különösen^ vas- a forgácsoló-, a szerelőúti jármüveiket korszerűsítik műhelyek munkájával, életével, gyors ütemben. a Ganz-MÁVAG hazánk hatáA vezérigazgató tájékoztatóját rain túl is jól ismert termékei- Rachfát László egészítette ki a nek gyáron belüli útjával. Min- gyár őri is 3100 kommunistát tő- denütt meleg szeretettel, tapssal mörítő pártszervezeteinek életéről köszöntötték a dolgozók a Közszóló ismertetéssel. Beszélt egye- ponti Bizottság első titkárát, aki bek közt arról, hogy után Kádár János búcsút házigazdáitól. (MTI) vett nyire öregeket, asszonyokat és ma 2128-na emelkedett, gyermekeket öltek meg. Saigonban az amerikai, paLakóháaak, iskolák, sőt rizs- rancsnokság azt jelentette, hogy földek, kertek, szárítócsűrök és csütörtökön légicsatára került a mezőgazdasági termelőszövet- sor Hanoi körzetében. Az ame- kezetek raktárai semmisültek rikaá légierő csütörtökön foly- megt Sok parasztra akkor zu- tatta a VDK elleni támadásokat, hantak a bombák, amikor éppen a rizsföldeken dolgoztak Cse~ Tengerészgyalogosok csemok bölcsőikben pusztultak - P.. . v, ..c . ei. a demilitanzalt övezetben A B—52-es támadásával összehangoltan az amerikaiak számos Nyugati hírügynökségek pén- lökhajtásos repülőgépet vetettek teken délelőtt gyorshírben is- be: ezek géppuskatűzzel árasz- mertették az amerikai parancs- tották el a rizsföldek felől há- nokság közleményét, amely sze- zaik felé rohanó embereket és ri-nt pénteken amerikai tenge- megakadályozták őket abban, L-éSzgyalogosiok hatoltak be az hogy segítséget nyújtsanak a Észak- és Dél-Vietnamot el- bombázós áldozatainak. Ugyan- választó demilitarizált övezet akkor az amerikai messzehor- déli részébe. A 9. tengerész- dozó tüzérség a demilitarizált gyalogos ezred egységei Con övezet déli részéből hajnaltól Thien városától északra vonul- alkonyatig lövedékkel árasztotta tak be a térségbe, el a betnbázott területet. Az amerikai parancsnokság Sok családnak szinte minden szerint a művelet célja az, hogy tagja meghalt. így például Thuy felszámolja az állítólag e tér- Ba Tay helységben Nguyen Xioc ségben működő gerillatüzérséget. nyolc hozzátartozója vesztette Harci érintkezésről egyelőre nem életét a támadás során. érkezett jelentés. ^ 1*1 ■. r ■ ffi / Szolidaritási ropgyules a Paksi Konzervgyárban A Paksi Konzervgyárban teg- sák el tiltakozásukat az izraeli nap délután két órakor szolida- agresszió ellen és fejezzék ki ritási röpgyűlést tartottak, ame- szolidaritásukat a 15 éves, forra- lyen részt vettek az üzem fiatal- dalmát ünneplő Egyesült Arab jai és sokan az idősebb dolgozók Köztársaság és valamennyi sza- közül is. A röpgyűlésen Szabó badságáért küzdő arab nép mel- László, az üzem KISZ-szervezeté- lett. dfbenÍtkitmekSglSSS A konzervgyári fiatalok tilta- deben Ismertette a közel keleti kozó röpgyűlésén részt vett az üzem 250—300 dolgozója, Váczi a járási pártbizottság munkatársa és Bartus György, a járási KISZ-bizottság titkára. válság lényeges mozzanatait, kirobbantó okokat és megbélye- gezte az izraeli agressziót. A röp- gyűlés résztvevői elhatározták, hogy táviratot küldenek a KISZ Az üzem dolgozói így csatlakoz- KB nemzetközi kapcsolatok ősz- tak a DÍVSZ berlini felhívásá- tályának, amelyben kérik, juttas- hoz. termékeny az együttműködés, jó az összhang a párt- és gazdasági vezetők között. nagy érdeklődéssel tanulmányozta a különböző munkafolyama toksat. Szót vál tott, kezet szorított a munkapadok mellett szorgoskodó esztergályosokkal, köszörűsökkel, lakatosokkal, sze- Egymás munkájának segítése jel- relékkel és élénken érdeklődött lemzi tevékenységüket. A politi- a mindennapi gondok, a terme- kai munka feltételei könnyebbek, lés szervezésének javításával, a mint korábban, mert a gyár ma- termékek korszerűsítésével kap- ga is megszilárdult gazdaságilag, csnlatos feladatok iránt Amerre s az emberek értik, támogatják a járt, előkerültek a brigádnaplók, párt politikáját, bizalommal te- Kádár elvtárs szívesen eleget kintenek a jövő elé. Elmondta a tett a kérésnek, üdvözlő sorokat párttitkár azt is, hogy a párttag- írt az ifjú kommunista közösséApró Antal Ozdon Apró Antal, az MSZMP Politi- Városi Tanács VB. elnökhelyet- kai Bizottságának tagja, a Mi- tese fogadták, s tájékoztatták a nisztertanács elnökhelyettese, kohászváros helyzetéről, a gyár pénteken Ózdra látogatott. A vá- munkájáról. A Minisztertanács rosi-nagyüzemi pártbizottságon elnökhelyettese ezután a politi- dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP kai, gazdasági és műszaki veze- Központi Bizottságának tagja, a tők társaságában megtekintette Borsod megyei Pártbizottság első az egyes üzemeket, gyárrészle- titkára, Pethes András, az Ózd geket. Délután a Liszt Ferenc városi-nagyüzemi Pártbizottság művelődési házban kibővített ak- titkára, Csépányi Sándor, a he- tívaülésen találkozott az ózdi lyi kohászati üzemek vezérigaz- dolgozókká! s tájékoztatta őket gatója, Léka Tivadar, a szak- az időszerű Gazdasági, belpoliti- szervezeti bizottság titkára, va kai, valamint nemzetközi kérdé- lamint Sztrogh Károly, az Ózch sekről. (MTI) Új rostkikészítési eljárást vezetnek be a Szekszárdi Kendergyárban Interjú Varga Jánossal, a háromnapos szegedi rostipari szimpóziumról 1023,67 Ft-tal olcsóbb a hagyományos turbinás eljárással termelt rosténál. Ez 13—14 százalékos költségcsökkenést jelent. — Milyen Tolna megyei voA Textilipari Műszaki és Tu- — Mi a lényege az új eljárás- dományos Egyesület Csongrád nak? megyei csoportjának len és ken- — Tulajdonképpen egy vibrá- der szakosztálya július 26-tól 28- tor az új eljárás lényege, amelyig háromnapos .rostipari szimpo- nek. az a feladata, hogy a rosziumot rendezett Szegeden. Több tok közül a pozdorját eltávolít- natkozása volt a háromnapos mint 150 hazai és külföldi — sa. A vibrátoron áthaladó rost- rostipari szimpóziumnak? bolgár, csehszlovák, lengyel, kötegeket a vibrátor szélső élei — Örömmel közölhetem, hogy NDK-beli, belga és olasz — szak- az anyag haladási irányára me- október 1-től Tolna megyében ember tanácskozott a rostnövé- rőlegesen ütik. A vibrátor ütő- először, a szekszárdi kendergyár- nyek feldolgozásának legújabb éleinek viszonylag magas írek- ban vezetik be a szimplex ken- módszereiről. A tanácskozáson venciája miatt fellépő negatív, derrost gyártását. Ennek érdekékét Tolna megyei szakember, illetve pozitív gyorsulások olyan ben már most megkezdték, vagy Czeller János a tolnanémedi és tömegerőket keltenek, amelyek ha még nem, akkor a közeljö- Varga János a dunaföldvári ken- elegendők a pozdorja eltávolítá- vőben megkezdik a gyár nagy- dergyár vezetője is részt vett. A sához. arányú rekonstrukcióját Kívánháromnapos tanácskozáson szer- — Milyen eredményeket értek csian várjuk az első szűkebb érzett tapasztalatokról beszélget- el a kísérletek során? telemben vett „hazai” eredmétünk Varga Jánossal, a dunaföld- — a kísérleti gyártás négy nyékét. vári kendergyár vezetőjével. jelentős eredménnyel zárult. — Milyen további témákat vi— Mint ahogy azt Lehr Ferenc Ezek először: a szimplex szál a tsttak meg a hazai és a külföldi könnyűipari miniszterhelyettes hagyományos fonástechnológiával szakemberek? megnyitójában hangsúlyozta, az feldolgozható; másodszor: az így — A második napon két érde- új gazdaságirányítási rendszerben készített fonalak és szövetek kés előadás is elhangzott. Az a rostkikészítő ipar előtt is nagy minden tekintetben megfelelnek egyik. „A centrifuga szerepe a feladatok állnak. Ezek közül is a szabvány követelményeinek; len-, a kender- és a jutaiparban”} kiemelkedik a kóchozam növelé- harmadszor: a szimplex eljárás- a másik, „A Picanol President se, vagyis a minél gazdaságosabb sál, az egységnyi ázott kender- szövőgép a len- és kenderipar- feldolgozás. Ennek érdekében kóróból mintegy 50 százalékkal ban” címmel. A tanácskozás be- idehaza és külföldön egyaránt több gerebenszál állítható elő; s fejező napján üzemlátogatáson kísérletek folynak. Az eddigi végül negyedszer: a szimplex el- vettünk részt a Kenderfonó és eredmények alapján az úgyne- járás során nyert rost minősége Szövőipari Vállalat, gyáriaban. A vezeti „szimplex” eljárás látszik nem rosszabb, mint a hagyomá- háromnapos rostipari szimpozi- a leggazdaságosabbnak. Éppen nyos rost, illetve a tilolt kender um dr. Tömörkény László Kos- ezért ennek az eljárásnak a meg- minősége. És az sem elhanya- suth-díjas, nyugalmazott főmér- vitatása szerepelt elsősorban a golandó, hogy a szimplex rost nők zárszavával ért véget, tanácskozás napirendjén. előállítási költsége tonnánként SZIGETVÁRI LÁSZLÓ