Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-28 / 176. szám
8 ffOEüTX WEGTKí NTPCÍSAG 1967. július 2?. WO LM* MtCHlf m fff INEPUJSAB ,2:A magyar szocialista munkáspárt tolna megyei bizottsága és a MEGYEI TANÁCS LAPIA 4 Tankönyvműszakok a nyomdákban A Tankönyvkiadó Vállalat és a Nyomdaipari Tröszt képviselői az MTI munkatársának adott tájékoztatójukban elmondták, hogy a tankönyvgyártás jó ütemben halad, bár az idei program teljesítését megnehezítette az év elejei papírhiány. Ennek ellenére a tanév kezdetére elkészülnek az általános és középiskolások könyvei. Az Athenaeum és az Egyetemi Nyomdában ezekben a hetekben állandóan „tankönyvműszakot” tartanak, ami azt jelenti, nogy a lapnyomáson kívül lényegében csak az iskolai könyvek elkészítésével foglalkoznak. Ebben az évben a Tankönyv- kiadó megbízásából az általános iskolások és a középiskolák diákjai részére 14 millió könyvet készítenek a nyomdák. 320 féle tankönyv gyártását kell befejezni szeptemberig. Uj reformtankönyvekkel látják el a gimnáziumok harmadik osztályos tanulóit, és befejeződik a másodikosok reformtankönyveinek kiadása. Több új tankönyv lát napvilágot a szakközépiskolások számára is. (MTI) Elkészült a szekszárdi szüreti napok programja Amint arról már korábban hírt adtunk, ez évben első ízben rendez szüreti napokat Szekszárdon az Idegenforgalmi Hivatal. A történelmi nevezetességű borvidéken régi hagyományokat elevenítenek fel a szüreti napok keretében, de természetesen gondoltak a modern idegenforgalmi igények kielégítésére is. A szüreti napok rendezvényei október 7-éú és 8-án lesznék. Ezekre az ország minden részéből várnak érdeklődőket, különvonatok, kü- lönbuszok egyaránt érkeznek. íme néhány érdekesség a programból: A szakemberek részére október 7-én délelőtt anketot rendeznek a szekszárdi szőlővidék megmentését, felvirágoztatását célzó rekonstrukcióról, valamint az erózió elleni küzdelemről. Az irodalmi est, a koncert és néptáncbemutató egyaránt kellemes szórakozást jelent. Október 8-án önkéntes jelentkezés alapján részt lehet venni a Garay Termelőszövetkezetben a szüreten, és természetesen az azt követő ebéden, borozáson. Szek- szárdról és környékéről filmet vetítenek, képkiállítást rendeznek, a turisták részére pedig túrát az Óriáshegyhez. Cjabb földrengés Az ankarai rádió jelentése szerint szerdán este Törökországban újabb földrengés volt, ezúttal Kelet-Anatóliában. A belügyminisztérium 34 halálesetről, az ankarai rádió pedig 70 halálos áldozatról közölt jelentést, hozzáfűzve, hogy a telefonvonalak megrongálódtak, s a helyi szervek nem tudtak pontos értesüléseket szerezni. A rengés epicentruma Balpayan városban, Érzi ncan tói körülbelül 50 kiloTörökországban méternyire volt, erőssége pedig 7,8—8 fok a Mercalli-skálán. A szerda esti földrengés hat napon belül a második ilyen katasztrófa Törökországban, szombaton a nyugat-törökországi Ada- pazari körzetében csaknem százan estek a földrengés áldozatául. Az újabb szerencsétlenség az Erzincanon áthúzódó földrengés- övezetben történt. 1939-ben ebben a városban a földrengés 30 ezer életet követelt. Csak óvatosan ! — Tablettát írok fel önnek, s ha használ, magam is szedni fogom! (Quick karikatúrája.) Érett »solo éti csemegekukorica Duna földvár on Az idei első szüret Dunaföldvá- ron kezdődik, már a jövő hét első napjaiban. Jelenleg is van érett csemegeszőlő, mintegy 50 mázsa a tsz-ek közös vállalkozásának ültetvényén. A rendkívül korai érésű szőlőből, a Csabagyöngyéből Budapestre küldik az első szállítmányt. Nagy Zoltán igazgató tájékoztatása szerjnt körülbelül 100 mázsát tudnak eladni a jövő héten. A dunaföldvári közös vállalkozásnál beérett a csemegekukorica is. A hét eleje óta szedik, naponta 25 ezer csövet törnek le. Szállítottak a budapesti nagyvásár- telepre és ugyancsak a fővárosba termelőszövetkezeti standoknak. Békaemberek újságja A franciaországi Le Havre-ban különös újság jelent meg az elmúlt napokban: nem papírra nyomták, hanem műanyagra. A világ első ilyen újságját esőben, szélviharban, sőt a víz alatt is lehet olvasni, miután nem ázik át és nem szakad ett. A lap kiadói Le Havre-i fiatalok, akik újságjuknak A békaember hangja címet adták. A lap első száma 10 000 példányban jelent meg. Megfilmesítik Shakespeare Macbethjét Marcello Mastroianni és Vanessa Redgrave lesz L ucchino Visconti legújabb filmjének főszereplője, amelyben Shakespeare Macbeth című drámáját kelti életre. Visconti mai környezetbe helyezte át Shakespeare történetét: a király gazdag német nagyiparos, a boszorkányok pedig prostituáltak. A filmet Bajor Lajos egykori királyi palotájában forgatják, Köln mellett. A felvételek novemberben kezdődnek. A Macbeth után Visconti Puccini életéről akar filmet készíteni. VICC viLágatLaó& A filmarchívumban egy egér filmtekercset rágcsál. A másik egér megkérdi: — Jó a film? —• Könyvalakban sokkal jobb volt. * Egy spanyol grand kopogta* az ajtón. Ki az? — szólnak ki. — Juan Rodriguez Caenba di Pe~ pepoy Gonzales! — Hát csak jöjjenek be, de a* utolsó csukja be az ajtót! * A vadász elindul három kutyával. Egy óra múlva visszajön. július 28 PÉNTEK Névnap: Szabolcs. A Nap kél 4.15, nyugszik 19.25 órakor. A Hold kél 22.20, nyugszik 11.24 órakor. — 44 Tolna megyei fiatal utazik szombaton Szegedre, az első szegedi diáknapok ünnepségeire. A programban többek között a Hamlet megtekintése és az ifjúsági karneválon való részvétel szerepel. — Kulturfelelősök tanfolyama Dombori- ban. Egy hétig a dombori KlSZ-tábor- ban a kulturfelelősök részére tartanak tanfolyamot. A fiatalok neves» előadók közreműködésével ismerkednek meg a kulturális munka kérdéseivel. A tervek szerint a pol beat fesztivál néhány szereplője is ellátogat a táborba. — Színes telefon Szekszárdon. A szekszárdi postahivatal a Budapesti Telefongyártól korlátozott számban kapott az 1966-os év új termékéből, a színes telefonkészülékből néhány darabot, amelyre anyagi ellenszolgáltatás útján bárki kicserélheti régi készülékét. A CB 66-os típusú készülék halványzöld, galamb- szürke és fekete árnyalatban készült, a régi készüléknél kivitelben is megfelelőbb. — A csatári téglagyárban sikerrel fejezték be a B—30-as falazóblokk kísérleti égetését. így a jövőben itt fogjak égetni a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat részére ezt az építőelemet. — Szántóversenyek. Két járási szántóversenyt is rendeznek megyénkben vasárnap. A szekszárdi járásét a 6-os üt mellett, a tolnai vasúti felüljáró közelében rendezik meg 9 órai kezdettel, a tamási járás versenyét pedig Magyarkeszin, 8 órától. — Másfél millió forintos ' beruházással új székházat építenek Decsen a Sárközi Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek. Az építkezést a napokban kezdték meg. — Csökkentették a fonodái gépek számát a Tolnai Selyem- gyárban, mivel évről évre kevesebb gu- bót kap feldolgozásra a gyár. A felszabaduló helyiségben cémázót rendeznek be. — Az országgyűlés 1967. július 12—14-i ülésszakának anyagát megjelentette a Kossuth Könyvkiadó. A kiadvány tartalmazza a Miniszter- tanács beszámolóját Nyers Rezső, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának felszólalását, Fock Jenő miniszterelnök vitazáró beszédét. — Régi kívánsága teljesült a szekszárdi úttörőknek azzal, hogy a városi tanács Magyaregregyen megvásárolta a Mecseki Állami Erdőgazdaság munkásszállását. A festői helyen lévő épület 65 ezer forintba került — Szekszárd 6 körzeti orvosa közül mindössze egynek lakásában van telefon. A közeljövőben a városi tanács a többi körzeti orvoshoz is beszerelteti a telefonkészüléket — 150 árvíz sújtotta olasz gyermek nyaralt három hétig a SZOT és a Magyar Partizán Szövetség vendégeként a bala- tonzamárdi gyermek- üdülőben. Az olasz gyermekek, nevelőik társaságában, csütörtök délelőtt elutaztak a Balaton partjáról. — Budapesten a Lenin körút 40. sz. alatt Elegant néven megnyílt a Fővárosi Ruházati Bolt Vállalat legújabb szaküzlete. A hatmillió forintos raktárkészlettel rendelkező üzletet a vállalat a Május 1. Ruhagyárral együttműködve hozta létre. Az Elegant elsősorban e gyár termékeinek árusítására rendezkedett be. — Kassák Lajos temetése pénteken 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A MAGYAR TV MŰSORA: 9.30: Gyilkosság Rlver- portban. Magyarul beszélő NDK bűnügyi film II—m rész (Ism.) 11.00: Telesport (Ism.) A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 17.05: Hírek. MM: Fejtörő. 18.00: Tv-újdon- ságok. 18.15: Szereti a zenét? 19.00: Tudomány 1967. 19.54: Jó éjszakát; gyerekek. 20.00: Tv-híradó. 21.30: Játékfilm. 22.08: Tv-hlradó. MELEG IDŐ Várható időjárás ma estig: délnyugaton időnként felhő- södés, máshol kevés felhő. Legfeljebb egy -két helyen zápor; zivatar. Gyenge, napközben megélénkülő szél. A nappali fel- melegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 25 fok. A rendőrségről jelentjük Jogtalanul elvitt motorral részegen az árokba ment — Balesetet okozott a lovas kocsi — Mi az? — kérdezik a társai. —« Uj töltényekért jött? — Nem, új kutyákért! * Kikapós asszonyka mondja az udvarlójának: — Ma sok időnk van, mert a férjem horgászni ment. £s te mit mondtál a feleségednek? — Hogy horgászni megyek. Kontárokat büntettek Magyar Ferenc és Mórocz Ferenc nagyszokolyi lakosokat kontárkodásért — mindketten a lakatosszakmában — a pénzügyőrség megbüntette. Magyar Ferencet HTO forint forgalmi adó megfizetésére kötelezték és 350 forint bírsággal sújtották. Mórocz Ferencet 1920 forint forgalmi adó és 700 forint bírság megfizetésére kötelezték. Ezen túlmenően mindkét kontár ellen eljárás indult. Kalányos Ferenc na<rvdorogi lakos július 26-án éjfélig a helyi kisvendéglőben italozott. Záróra után barátjával Kocsándi Ferenccel elhatározták, hogy motort szereznek. és Tolnára utaznak. Kalányos tudta, hogy Nagy Dezső az udvarán tartja a motort, oda könnyen be lehet jutni. Besurrant, a motort kitolta s a háztól távolabb felültek rá és elindultak. De nem sokáig jutottak, mert még a községben a Kossuth utca 2. szám előtt Kalányos részegségében áttért a bal oldalra és az árokba borult. Mindketten köny- nyebben megsérültek. Török József, Szekszárd-Csatár 32. szám alatti lakos lovas kocsijával szabálytalan kanyarodása miatt okozott balesetet. Várdomb felől hajtva úgy akart befordulni. Csatár felé, hogy nem vette figyelembe, utána egy személykocsi érkezik és előzni akarja. A gépkocsi vezetője lettinger Antal, bácsbokodi lakos, hogy az összeütközést elkerülje jobbra rántot: ta a kormányt, és az árokban 'kötött ki. A kocsiban tartózkodók közül egy könnyű sérülést szenvedett. A balesetek üwében a rendőrség a szükséges intézkedést megtette. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága ős a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—oi. i—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Bela tét 1. Telefon: i—20—u. 1—20—10 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft index-számi 25 069